2009. november 20., péntek

Fából vaskarika... vagy mégsem?

Hát igen, ma még a játékot mint tanítási technikát bevető iskolák ritkák, mint a fehér holló.

Pedig még a hagyományos, poroszos rendszerű iskolákban is előfordul, hogy alkalmazzák, de úgymond csak levezetésnek, vagy frissítésnek. Hová is lenne különben a fegyelem, hogy is figyelnének akkor az óra hátralévő részében a diákok? Éppen egy ilyen hagyományos stílusban tanító pedagógustól hallottam a tanórákon alkalmazható játékos lehetőségekről kérdezve, hogy

Játékkal tanítani? Hát az meg miféle fából vaskarika?


Nem is láttam értelmét tovább feszegetni a témát. Pedig szilárd meggyőződésem, hogy a játék és a tanítás, meg a tanulás nem zárja ki egymást. Sőt, éppen a játék az az eszköz, amivel el lehet érni, hogy a gyerekek oda is figyeljenek arra, amit a tanító/tanár közvetíteni, átadni akar. Hiszen melyik gyerek ne szeretne játszani - teljes testével, teljes figyelmével?

Ami engem az ilyenfajta, sajnos eléggé tipikusnak modnható hozzáállásban megdöbbent, az az a tény, hogy kezembe akadt egy régi könyvsorozat. A tudás mai frissülésnek - mondhatnám azt is, avulásának - ütemét látva azt is kijelenthetném, hogy régi-régi könyvsorozat. A címe az, hogy Tanítók kézikönyvtára.



Jelentem, a sorozat első kötete 1969-ben látott napvilágot, amikor még az 1963-ban bevezetett tanterv volt használatban. Tapasztalt, régi vágású, sok gyereket látott tanítók tapasztalatgyűjteménye. És nem találtam benne szinte csak elvétve olyan tanulmányt, amelyikben ne ajánlottak volna konkrét játékokat, vagy játékos tanítási formákat, hogy hogyan lehet a gyerekeket rávenni a helyes betűkapcsolásra, a sorközben "manőverezésre", az alapműveletek megértésére, nyelvtani szabályok felismertetésére, stb.

A legnagyobb döbbenet azonban az volt számomra, amikor kezembe akadt a sorozat 2. kötete, amelynek címe: Közösségi nevelés és egyéni bánásmód az általános iskola 1-4. osztályában.

De volt itt kötet szentelve a jártasságok és készségek fejlesztésének, a gyakori beszédhibáknak, sőt még 6-10 éves korú tanulók értelmi erőinek fejlesztésének is... (Én ezzel a szakkifejezéssel eddig csak az alternatív pedagógiák egyikében találkoztam, de lehet, hogy csak én vagyok műveletlen a témában.)

Vagyis a ma olyannyira elítélt, átkos szocializmusban is ismerték ezeket. Ismerték az egyéni fejlesztés szükségességét a tömegben, a játék fontosságát ebben az életkorban.

Mi történt akkor? Hová lett ez a tudás?

Kiölték a "reformok".

Kedves pedagógusok! Kérem, ha tehetik, vegyék elő ezeket a könyveket. Egyik-másik iskolai könyvtárban még előfordul, de antikváriumban biztosan (én is onnan szereztem meg).

Kérem szépen, vegyék elő ezt a könyvsorozatot, olvassák el, és a mai körülményekre adaptálva alkalmazzák őket! Vagyis játsszanak!

Köszönöm a gyerekek nevében...

Érez már kedvet az órai játékhoz, játékos tanításhoz?

1 megjegyzés:

  1. Az idő, az a fránya idő...
    A játékkal szerzett tudás nem mérhető...

    Ez csak két kifogás. Megoldás? Az van, annak aki akarja hogy legyen.

    VálaszTörlés