Még mindig ezen a témán lovagolok, csakúgy, mint az első postomban. Hogy újra előveszem a témát, annak egyetlen kedves rendszeres Olvasóm, Csiri, alias OSZI megjegyzése az oka.
Csiri nagyon kedves webes ismerősöm, már csak azért is, mert nagy drukkerei vagyunk egymásnak webes vállalkozásaink tekintetében. Igaz, ő már jóval előttem jár, ő már tényleg vállalkozik, nekem meg egyelőre még csak az ingyenes blogra futja az erőimből, de sebaj, ami késik, az nem múlik, csak nyúlik... :) (Csiri oldalát megtaláljátok itt. Ha belenéztek, rögvest értelmet nyer, miről fogok most írni.)
Már csak a fentebb említettek miatt is adok annyira a véleményére, hogy még egyszer tárgyaljam a fejlesztés kontra fejlődés már vázolt témakörét. Még egyszer röviden: én (és rajtam kívül még jó pár pszichológus is) úgy gondolom, hogy egy egészséges gyereknek nem arra van szüksége, hogy fejlesszék, hanem arra, hogy olyan feltételeket biztosítsanak a számára otthon és az iskolában is, hogy a maga ütemében, egyéni képességeinek, készségeinek megfelelően fejlődhessen. Szóltam még továbbá arról is, hogy azok a fejlesztő- ill. játszóházak, amelyek a szülőket az amúgy egészséges gyerekeik fejlesztésére beszélik rá, szerintem becsapják a szülőket.
Hőn remélem, Csiri nem érezte találva magát, különös tekintettel arra, hogy ő maga is arra tette fel az életét, hogy fejlesszen. Játékokat. Egészséges gyerekeknek. Azért, hogy minél jobban, mégis szinte észrevétlenül, mert játékos formában tudjanak megfelelni az iskolai teljesítménykényszernek.
Erre én azt mondom, hogy juj, de sok ilyen szülő és pedagógus kéne még! Az én értelmezésemben ugyanis Csiri annak a feltételeit teremti meg, hogy a gyerek a saját számára észrevétlenül, azaz játék közben tudjon fejlődni. Ő ezt fejlesztésnek hívja, én a gyerek életkorának és adottságainak megfelelő foglalkozásnak, foglalkoztatásnak.
Tulajdonképpen egyről beszélünk, és tűnhet ez olybá, hogy csak a szavakon lovagolok. Ellenben már korábban is megjegyeztem, hogy szándékosan vagyok provokatív. Kíváncsi ember vagyok, ráadásul határozott véleménnyel, és Csirihez hasonlóan világmegváltó, és határozott elképzelésekkel. Valami nagyon hasonlót akarunk mind a ketten, bizonyos mértékig még az eszközeink is hasonlóak - csak más utat akarunk hozzá bejárni.
Amiről viszont én beszélek mint probléma, az ez. Olvassátok el gondosan. Bár hosszú, de szerintem megéri. Nem én írtam, hanem Dr. Vajda Zsuzsanna, akinek a neve talán sok, gyerekével komolyan törődő szülőnek, ill. elkötelezett pedagógusnak ismerős. Tehát nem nyeretlen kétéves a cikkszerző.
Én erről beszélek.
És Neked mi a véleményed?
Ha már meg lettem szólítva, akkor nem hagyhatom ki, hogy ne reagáljak. Csak a pontosság kedvéért: miért OSZI? Mert a kommentek engedélyezéséhez szükséges google fiókom ezt adja :) a többi pedig nekem nincs, de majd gyártok.
VálaszTörlésTényleg egy rugóra jár az agyunk, ez hozott minket össze a neten, mondhatnám sorsszerűen.
De attól, hogy hasonlóan gondolkodunk, még nem jelenti azt hogy minden szó alatt ugyan azt értjük. Látjátok még mi sem :) hát még azok, akiknek a gondolkodása nem áll ennyire közel egymáshoz. Ezért kell beszélni a dolgokról, kibeszélni a dolgokat, hogy a leírt gondolat, a kimondott szó alatt ugyan azt értsük, mert különben elbeszélünk egymás mellett. (Ez igaz otthon a családban is.)
Elolvastam a Dr. Vajda Zsuzsanna cikkét. Abban tökéletesen igazat adok, hogy a gyermekfejlesztésre szakosodott ipar kezd olyan mértéket ölteni, ami félő, hogy sokkal több kárt okoz, mint hasznot. Hogy megjelennek és felülkerekednek azok a gátlástalan alakok, akiket csak a haszonszerzés érdekel, és képesek beáldozni a gyermekek egészséges fejlődését. Szükséges hogy mind a szakma, mind a szülők hallassák a hangjukat. Minél többször, minél hangosabban.
Nehogy úgy járjunk, mint az egészségünk a gyógyszeripar súlya alatt.
Azt azonban állítom, hogy van mit tennünk. Gyermekeink többsége még ma is olyan iskolába jár, amelynek modelljét a XVIII. században fektették le. Ugye az a kor nem a kreativitásról, a szabad gondolkodásról szólt, de ez feltehetően egy másik poszt témája lesz.
Kos lévén elég harcos alkat vagyok, de ma már nem szívesen veszem fel a kesztyűt. A harc rengeteg energiát vesz el, és azt inkább a megoldásba fektetem. Teszem a dolgom a magam módján. A világ se nem fekete, se nem fehér. Színes. Azt hiszem ebben a témában is az egyensúly megteremtése a cél, méghozzá, egyénileg, minden gyermeknél a saját igényeinek megfelelően. S erre, kedves szülő, csak Te vagy képes, senki más.
Senkit nem beszélnék le arról, hogy erőltesse, gyermeke járjon valamiféle edzésre, de az élsportot mindenáron… Az már más kérdés. Ugyan ez igaz a művészetekre is. sokkal inkább a különfoglalkozások halmozásától féltem a gyerekeket és ezzel kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy mindezek a foglalkozások nem tömörülnek egy helyre, és az utazás, ami szerintem a legtöbbet kiszívja a gyerekekből, családból.