2009. november 22., vasárnap

Funkcionális analfabétizmus - ki felel ezért? 1. rész

Ma olvastam egy megdöbbentő adatot a doksi.hu-n itt megjelent cikkben.

Az Állami Számvevőszék Kutató Intézete ugyanis a magyar felnőttképzést vizsgálta (elsősorban az erre a célra fordított uniós pénzek felhasználása miatt). Innentől szerepeljen itt az idézet a cikkből, ami bennem mély megdöbbenést váltott ki, pedig nem is a felnőttképzéssel van szoros összefüggésben:

Emellett a tanulmány szerint a magyar népesség csaknem egyharmada alulképzett, 16 százaléka pedig funkcionális analfabéta.


Számoljunk! A magyar össznépesség pillanatnyilag még éppenhogy, de megüti a tízmilliót. (Az előrejelzések szerint néhány hónapon, legkésőbb másfél éven belül már csak alulról súroljuk a bűvös tízmilliós határt!) Ennek a 16%-a, akárhogy számolom is, kurz und gut, nagyjából és egészében 1.600.000 ember.

És akkor kezdjünk döbbenni! Ezeknek az embereknek ha csak a fele is van munkaképes korban, akkor is 800.000 olyan lehetséges munkavállalót jelent, akik vagy nem tudnak emiatt egyéb képességeiknek megfelelő munkát találni, tehát alacsonyabb fokú munkakörökkel kénytelenek beérni, plusz az ezzel járó kevesebb fizetéssel - ebből adódóan az állam meg kevesebb adóbevétellel -, vagy nem is tudnak munkát találni (hatás az adóbevételekre detto), mert tisztességesen nem voltak képesek szakmát tanulni a finkcionális analfabétizmusuk miatt.

Költői kérdés, amit már sokan feltettek: ki felelős ennyi ember életének az elrontásáért?

Figyelem, ugyanis ez lesz az első költői kérdés, amire válasz is fog érkezni! A magyar alapfokú oktatási rendszer. Bár ezt már annyi fórumon elmondták, leírták, kielemezték, hogy biztos nem én mondtam ki először ezt az igazságot.

A következtetést nem nehéz levonni: a mai magyar iskolarendszer alkalmatlan arra, hogy NAT ide, kompetencia alapú oktatás oda, tömegével úgy engedje ki a gyerekeket az alapfokú oktatásból, hogy képesek legyenek értőn olvasni és írni. A legtöbb gyereknek persze még így is sikerül. Viszont az arányok évek óta romlanak. És ez a legriasztóbb az egészben. Hogy nem tud a jelenséggel mit kezdeni az oktatás, de az oktatásirányítás sem. Mindenki mutogat a másikra, a pedagógus meg jó esetben csak annyit üzen haza a szülőnek, hogy "Tessék otthon gyakorolni!"

Én mint szülő még egyszer tiltakozom az ellen, hogy bármely iskola bármely pedagógusa rám lőcsöljön egy olyan feladatot, ami a NAT szerint az ő kötelessége. Méghozzá általános iskola negyedik osztályáig. Addigra kell egy gyereknek ugyanis a folyamatos, és értő olvasást elsajátítania.

Addig azonban, amíg ez nem változik, sajnos megint csak a mi felelősségünk, mert hogy a mi érdekünk, hogy valami történjen. Mit tehetünk?

Elsősorban is figyelünk a gyerekre. Kötetlen beszélgetés, dramatizálás (pl. bábozás), vagy rajzos-kézműves formában (életkortól függően) megkérjük a gyereket, mesélje el olvasmányélményeit. (Tessék csak figyelni, megint a játék segít!) Rögtön kiderül, hogy hiába olvas folyékonyan, fogalma sincs róla, hogy mit is olvasott, vagy sem. (Ezért nem képes aztán a leckét sem megtanulni, és ezért olyan csapnivalóak a jegyei másból is!)



Másodsorban is figyelünk a gyerek iskolai teljesítményére. Ha otthon a játékos olvasmányfeldolgozás sem megy, meg a suliban is vacakok a jegyei, akkor mindenképpen beszéljünk a pedagógussal, hogy ő mit lát a gyerek gyengécske teljesítményének hátterében.

Harmadsorban ne hagyjuk magunkat az otthoni gyakorlás ránk tolásával lerázni! Kérjük el a gyerek szövegértést felmérő minőségbiztosítási felmérőjét (a legtöbb iskola már csinál év elején ilyen bemeneti, év végén pedig kimeneti méréseket, hogy le tudja mérni, mennyit fejlődött a gyerek az adott tanévben). Nézzük meg, hogy már azokban is látszott-e a zavar. Ha igen, kérdezzük meg nyugodtan, hogy miért nem történt az iskola részéről semmi, vagy ha történt, akkor milyen eredménnyel, hatásfokkal zárult ez a ténykedés. (És mi eddig miért nem tudtunk erről sem semmit...)

Negyedsorban kérni kell az iskolánál, hogy a területileg illetékes nevelési tanácsadóhoz küldjék el a gyereket. (Szülői kérésre minden további nélkül el kell küldeniük.) Itt megvizsgálják, hogy valóban csak funkcionális analfabétizmussal van-e dolgunk, vagy komolyabb tanulási zavarról (pl. dyslexiáról) van-e szó. Ha komolyabb a dolog, akkor a nevelési tanácsadó már sínre teszi a dolgot, és előírja a szükséges fejlesztéseket, innentől megy minden a maga útján.

Ötödsorban: ha mindennek ellenére valóban "csak" funkcionális analfabéta a gyerek, akkor kérni kell az iskola együttműködését. Hogy a gyerek ugyanis az olvasás alapvetőnek nevezhető készségével rendelkezzen, az teljesen biztos, hogy az iskola dolga.

Én legalábbis nem emlékszem, hogy a NAT-ban szerepelt volna olyan kitétel, hogy a gyereket a szülőnek kéne megtanítani az értő olvasásra általános iskola negyedik osztály év végéig...

Te mit gondolsz? Netán pedagógus vagy? Szólj hozzá Te is! Szülő vagy? Akkor is!

U.I.: Félreértés ne essék - nem egyes pedagógusokról írtam, akik valóban mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek tisztességesen megtanuljanak olvasni. Tisztában vagyok vele, hogy sok olyan pedagógus van, akik nagyon jó egyéni eredményeket tudnak felmutatni. Nem róluk szól a post. Az adatokat azonban nem lehet sajnos másként értelmezni, csak úgy, hogy a magyar iskolarendszer bukásra áll.

U.I.2: Egy másik postban továbbfeszegetem majd a kérdést, és arról lesz szó, hogy amíg nem változik meg a magyar iskolarendszer hozzáállása és teljesítménye, addig mit is tehet az egyszerű szülő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése