Azért ez a megszólítás, mert gyanítom, elég sokan közülünk ismerik az érzést, amikor valamit a gyereknek mindenképpen meg kell(ene) tanulnia az iskolában, de mivel ott nem megy (idő-, vagy egyéni foglalkozási lehetőség hiányában, de általában mindkettő miatt), hát marad az otthoni tanulás. Lehetőleg már késő délután, de inkább este, mert Te csak akkor érsz haza a melóból. A gyerek viszont még mindig nem tudja az anyagot, hát ugrás neki, pedig Téged még vár a mosás, teregetés, mosogatás, vacsorakészítés, vagy ki tudja még, mi minden. Ebből minden lesz, csak hatékony tanulás nem. Az idő kevés, tehát sürgeted a gyereket, a gyerek meg már fáradt, tehát alig fog az agya, és sehogy sem boldogultok. A vége általában csak a nagy veszekedés. Ismerős a helyzet?
Ennek a meglehetősen általános helyzetnek szerintem van egy nagy rákfenéje. Mégpedig az, hogy az iskola szinte minden tanulási problémát kizárólag gyakorlással óhajt megoldani, és mivel erre az iskolában nincs elég lehetőség, mert ugye "ilyen feszített tanterv mellett haladni kell", hát gyakoroljon a gyerekkel otthon a szülő.
És én itt mondom azt, hogy álljon meg a nászmenet!
Súlyos probléma 1.: nem tudom, hogy a jó kakukkos életbe képzelheti azt bármelyik pedagógus (tisztelet a kivételnek!), hogy ha neki, aki legalább négy évig csak ezt tanulta, nem sikerül az iskolában valamire rábírni a gyereket, akkor azt majd otthon a szülő, minden pedagógiai képzettség nélkül megoldja...
Súlyos probléma 2.: azt sem tudom, hogy gondolhatja azt bármelyik, ilyen "megoldást" alkalmazó pedagógus, hogy így megterhelheti a saját problémájával a szülő-gyerek kapcsolatot? Igen, jól hallottad. A tanítást általában azért végzik idegenek, és nem a szülők, mert egészen másféle attitűd és objektív elvárásrendszer kell hozzá, mint amilyet a szülő és a gyerek kapcsolat elbír. (Aki nekem nem hiszi el, annak ajánlom szíves figyelmébe dr. Pusztai Éva, tanulásmódszertan tréner, pszichológus blogját. Ő már csak tudja, nem egyszer kellett már emiatt szülő és gyerek kapcsolatát helyre tennie.)
Mégis mit tehet ilyenkor egy szülő? Szerintem csak egyet tehet: elkezd a gyerekével játszani. A játékból sokkal hamarabb és könnyebben megtanul bármit, mint a tankönyvekből.
Most jön a nagy kérdés: jó-jó, de honnan vegyek olyan játékot, amiből a gyerek tanul is? Hm, gondolkodjunk csak...
1. Először is menj vissza emlékeidben a gyerekkorodba! Rengeteg olyan játék volt, amit szívesen játszottál, de még talán ma sem hinnéd el, hogy valamiféleképpen fejlesztett. Pedig pl. a szembekötősdi is mennyi érzékedet, és vele együtt a kognitív képességeidet is igénybe vette (tapintás, hallás, képzelőerő, felidézés, emlékezet, hogy a fejedben lásd, hogy hol vagy), s mindez jót tett - csak hogy mást ne mondjak - a hallás utáni megértésnek, vagy a hangok irányainak érzékelését is fejlesztette. Volt azonban egy pszichológiai haszna is ennek a játéknak: megtanított kezelni a félelmedet. Egy gyerek számára félelmetes lehet, hogy semmit nem lát, a sötétben sokan félnek. De ha hallotta a hangokat, megtalált egy tárgyat, pl. padot, amihez már tudott az emlékei alapján viszonyítani, már csökkent a frusztráció, és a gyerek is megtapasztalta, hogy némi erőfeszítéssel minden félelmetes helyzet kezelhető.
2. Használd a fantáziádat! Senki sem ismeri olyan jól a gyerekedet, mint Te. Hát Te tudod a legjobban, hogy mit szeret, milyen játékokat játszik szívesen, mit milyen "tálalásban" érdemes neki "elővezetni". Te is kitalálhatsz teljesen gyerekre szabott játékokat!
3. Kutass a neten! Rengeteg jó oldal van, amelyik ontja a jobbnál jobb játékokat.
Nem tagadom, éppen egy ilyen játék indított a mostani postra is. Nézd meg, használjátok egészséggel! Ez az a játék, amelyik a leggyakoribb házi feladat-mumust, a szorzótáblát kezeli játékosan. Szerintem szuper!
Élvezd a gyereknevelést és a tanulást, mert lehet! Csak játssz!
Te is szeretsz játszani?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése