Működő Család - újból

Nem is olyan régen adtam hírt ebben a blogban arról, hogy megalakult a Működő Család kezdeményezés. Az internetes "tömörülés" ötletgazdája kedves netes ismerősöm, Hersman Irén, aki egyúttal a Kukac Konrád-féle Kincses Sziget oldal tulajdonosa is. Ő készített interjút a Működő Család csoport tagjaival. Helyesebben az "első fecskével", Borbényiné Nórával. Irén engedélyével itt közlöm én is az interjú teljes szövegét.

Mesélnél magadról néhány szót?

Üdvözlöm az olvasókat!

Borbényiné Nóra vagyok. A titulusom feleség és anya minden más csak ezután jön! Mindig az érem “másik oldalát” keresem, és azon igyekszem, hogy valami módon megláttassam másokkal is.

Sokszor mondják nekem azt az emberek, hogy de jó nekem, mert én mindig mosolygok. Nos erre azt tudom mondani, örülj, hogy csak ilyen állapotomban látsz! :) Én is itt élek a földön és nekem is, mint mindenki másnak vannak olyan feladataim, problémáim, aminek a megoldása közben nem mindig sikerül mosolyogni, de nincs is ezzel semmi gond, mert meg van a maga ideje mind a kettőnek.

Gyerekkorom enyhén szólva nem volt felhőtlen, ami után kész csoda, hogy ma vidám természetű ember vagyok. De az a jó, hogy van választási lehetőség. Rengeteg okom van a hálára annyi szép, és jó dolog van az életben. Már azért is boldog vagyok, hogy egyáltalán élhetek. Hány milliónyi embertől veszik el ezt a csodálatos lehetőséget!

Neked mit jelent az a szó hogy család?

A család a leges - leggyönyörűbb szó és a lehető legjobb közösségi forma, amiben az ember élhet.

Sajnos a mai világ nagyon családellenessé vált és minden igyekezetükkel próbálják aláásni az elkötelezett, hűséges kapcsolatokat.

A média nem hajlandó bemutatni egy ép családot. Minden műsor csak az agyonbonyolított, egymás felé semmiféle kötelezettséget nem vállaló kapcsolatokról szól.

Ezért az emberek tömegesen ezt követik, aminek a következménye a rengeteg bizonytalanság, csalódás, kiábrándultság, depresszió…

Pedig az ember mikor őszinte magához, tudja, hogy igazából egy stabil hátteret biztosító szeretet közösségre vágyik. Ezt azonban csak az egymás iránt elkötelezett, hűséges kapcsolatban, a családban lehet megélni. Egy családban tudja az ember, hogy hová és kikhez tartozik.

Röviden számomra a család = mind a házastársunk, mind a gyermekeink iránti elkötelezettségen és hűségen alapuló kapcsolat.

Mi volt az a momentum, ami a Családi programok létrehozására késztetett?

2007-ben született meg ez az ötlet. A célom az volt vele, hogy a munkahelyükön agyonhajszolt szülőknek egyetlen kattintással, ötleteket nyújtsak olyan családi programokhoz, ahol az együtt töltött időben a család minden tagja felejthetetlen élményekkel gazdagodhat. Fontosnak tartom, hogy a napi mókuskerékből kilépve legyenek a családok életében olyan együtt töltött idők, amikor teljesen felszabadultan tudnak szülők és gyermekek együtt hancúrozni.

A programajánlatok mellett, később készítettem kiadványokat is, amelyek szintén a vidámságot csempészik be az otthonokba.



Mennyi munkád fekszik ebben az oldalban? Könnyű megtalálni minden hétre az ajánlható programokat?

Az elmúlt 2 évben rengeteget kellet tanulnom. Hiszen ahhoz, hogy az interneten meg tudjak jelenni bizonyos fokú jártasságot kellett szereznem számítógépes és internetes világban. Ahogy szert tettem az újabb és újabb ismeretekre úgy alkalmaztam őket folyamatosan.

A hétről-hétre új friss programajánlatokkal jelentkezni nagyon időigényes feladat, és állandó frissítést igényel. Ezért eleinte csak az állandó programokat gyűjtögettem a csaladiprogramok.hu főoldalára, amiket, azóta is gyűjtök, hiszen nagy ez az ország és egyre nagyobb az igény a főváros mellett, a vidéki program lehetőségek után is.

De mivel folyamatosan jöttek az igények a heti, hétvégi program lehetőségekre, ezért a Családi Programok Klub Vidámság Sziget oldalán minden hétre tartogatunk friss ötleteket.

A másik kiemelt projekted a Vidámság Sziget. Néhány szóban elmondanád a filozófiáját és azt, miért jó nekünk, ha ott találkozunk?

Igen már fentebb említettem, hogy a heti friss programokat ezen az oldalon ajánljuk.

A Vidámság Sziget egy zárt fórumban működik. Célja, hogy legyen egy hely, ahol az ember kizárja a gondokat, megoldandó feladatokat, kikapcsolódhat a napi mókuskerékből és feltöltődhet. Olyan érzelmi “tankoló állomás” féle. Jó és vidám hírekről és témákról folytathat a tagokkal beszélgetéseket. Itt olyan emberekkel oszthatja meg örömeit, akik őszintén együtt tudnak vele örülni.

Kedvére csereberélheti megunt holmiit, és hozzászólásaival értékes krediteket gyűjthet, amiket kedvezményes vásárlásra használhat majd fel.

Mit kell tennie annak, aki meglátja ebben a programban a saját, számára nyújtotta - anyagi és érzelmi - lehetőségeket, hogyan csatlakozhat?

Látogasson el a Családi Programok Klub Vidámság Sziget rendelési oldalára és a megfelelő csomag kiválasztásával küldje el rendelését az ott található űrlapon keresztül. A csomagdíjának befizetése után e-mailben megkapja a hozzáféréshez szükséges adatokat.

Még egy szenzációs ötlet, a Jó hír TV remélem, eljön az az idő is, amikor a reggeli kávémat nem a tények mellett iszom, hanem a Te adásodat nézem. Mesélj erről még.

Igen a Jó hírt mondó híradó adásaiban igyekszem a családokat jó ötletekkel, hasznos tanácsokkal ellátni. Ezek nagyon rövid bejelentkezések lesznek, egy-egy témát ismertetve.

Zárszóként mit üzensz az olvasóimnak?

Ne dőljenek be a média hazugságainak. A nagy depressziós függetlenségtől sokkal jobb a társunk és gyermekink iránt elkötelezett kapcsolatban élni.

Mindenféleképpen keressenek olyan elfoglaltságot, kedvtelést, amivel napi szinten ki tudnak kapcsolódni ebből az agyonhajszolt életmódból, és fel tudnak töltődni. A Vidámság Sziget erre nagyon alkalmas hely!

Szakítsanak időt olyan programokra, ahol az egész család felhőtlenül szórakozhat. Oldalainkon ehhez kívánunk a továbbiakban is segítséget adni.

Szeressék társukat és gyermekeiket, ragaszkodjanak a családi értékekhez. A földön a családjánál nagyobb kincset nem kaphat az ember! Vigyázzanak rá és óvják szerető gondoskodással.

Nagyon sok vidám együtt töltött időt kívánok!

Köszönöm Nóra! Találkozunk a Vidámság Szigeten.

Ne Vásárolj Semmit Nap

Egy másik honlap (www.gazdagnok.hu) hívta fel a figyelmem erre, az egyébként a Sulineten megjelent cikkre:

Egy kanadai reklámszakember kezdeményezése nyomán minden év novemberének utolsó péntekén… tartják a Nemzetközi Vásárlásmentes Napot. Az ötlet gazdájának elege lett abból, hogy életét azzal tölti: rábeszél más embereket olyan dolgokra, amikre valójában nincs is szükségük.

A kampány az 1990-es évek elején, Kanadában kezdődött, aztán angol nagyvárosokban, majd más országokban is elterjedt a túlzott fogyasztás elleni nap. Az akciót persze nem véletlenül időzítették éppen karácsony előtti időszakra: ez az a periódus, amikor a szokásosnál is több, haszontalan, illetve felesleges holmira költjük el a pénzünket - még ha ajándéknak szánjuk is.

Az akciónap kiötlői leginkább arra kívánják ráébreszteni az embereket, hogy túlzott vásárlás nélkül is jól érezhetik magukat, és meghitté tehetik a karácsonyi ünnepet.



A kezdeményezés a már-már betegessé váló vásárlásmánia mellett arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a világ lakosságának 20 százaléka éli fel a Föld készleteinek 80 százalékát. A gazdag országokban a fogyasztási szokások miatt túl nagy arányban vesznek el a földi javakból. A reklámok pedig az emberek elégedetlenségét és mohóságát erősítik azzal, hogy elhitetik: akkor lesznek boldogok, szépek, naprakészek, ha minél több tárgyat birtokolnak.

A hirdetések által közvetített ideálok, melyek már kiskorunk óta befolyásolják világképünket, arra ösztönöznek, hogy minél több, minél gyorsabban és minél drágábban kielégítendő szükségletünk legyen. Mindeközben elterelődik a figyelem arról, hogy a fogyasztói boldogságérzetet fenntartó termékek előállítása többnyire hosszú távon fenntarthatatlan mértékben veszi igénybe környezetünket.

A kényszerből-szórakozásból megvásárolt holmik nyersanyag- és energiaigénye, a csomagolt termékek fogyasztásával keletkező szemét mennyisége és a szállításukkal kibocsátott különböző szennyezések mára az ökológiai katasztrófa súlyosbodásának első számú okaivá nőtték ki magukat.

A túlfogyasztás jelenségének komolyságát jól mutatja az Ökológiai Lábnyom fogalma, amely megmutatja, hogy az egyes emberek életmódjukkal a Föld mekkora részét veszik igénybe, hány hektár terület tartja el őket jelenlegi fogyasztási szintjükön. Az ökológiai lábnyomok összehasonlításából kiderül, hogy ha mindenki olyan mértékben fogyasztana (energiát, nyersanyagot, stb.) mint például az Egyesült Államok polgárai, akkor a Föld lakosságát ellátandó 6 darab Földre volna szükség.

Ha mindenki olyan nagy lábon élne, mint egy átlagos magyar, akkor három bolygóra volna szükségünk, vagy ezen a Földön csak harmadennyien férnénk el.

A “Ne vásárolj semmit!” naphoz bárki szabadon csatlakozhat. A nyugati nagyvárosokban ilyenkor megpróbálják otthon hagyni pénztárcájukat az emberek.

A Magyarországon az… akciónap szervezői a magyar vásárlókat is arra buzdítják, hogy támogassák a fogyasztói böjt e nemzetközi ünnepét, és legalább egy napra lépjenek ki a valamennyi környezeti, pszichológiai és politikai gondunk forrásául szolgáló krónikus túlfogyasztás társadalmából.
Az akcióban részt vevő szervezetek nem szegénységet, nem nélkülözést prédikálnak, csak arra bíztatják az embereket, hogy ne legyenek mindig “Kedves vásárlók” és “Tisztelt fogyasztók”! Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy nagyobb kritikával kellene kezelnünk fogyasztói igényeinket, illetve, hogy a boldogságot, a megelégedettséget nem a boltokban, s főleg nem azok között a dolgok között találjuk, amelyeket a hirdetések kínálnak.

Forrás: Sulinet

Nem mellesleg az akciónak van magyar honlapja is itt

Ami az én szempontomból lényeg, különösen így karácsony előtt: olyan ajándékokat vegyetek karácsonyra, aminek haszna, értelme van. Ha netán még olyan is ez az ajándék, amivel aztán az egész család tud játszani, közösen szép és kellemes élményekhez jutni (pl. egy-egy jó társasjáték), akkor az külön jó!

Attól nagyobb ajándékot úgysem adhatsz senkinek, mint hogy egy jól működő család tagjának érezheti magát.

Te milyen alapon szoktad szervezni a karácsonyi portyatúrát? Mi a lényeg? Hogy minél viccesebb, bulisabb legyen, vagy inkább az a fő szempont, hogy mindegy, csak valamivel le legyen tudva? Esetleg házilag gyártod az ajándékokat, hogy minél személyesebb legyen? (Hú, ha ezt a verziót műveled, akkro nagyon irigyellek!)

Szóval, Te hogyan tervezed meg az ajándékozást?

Funkcionális analfabétizmus - ki felel ezért? 2. rész

Az előző postomban már feszegettem ezt a kérdést, és ott már született is rá válasz (tudod, a költői kérdés ezúttal csak megválaszoltatott).

Hivatalosan ugyanis valóban az iskola felel ezért - a már említett törvényi előírások miatt. Az ugyanis, hogy a gyereket értő módon megtanítsa olvasni, tényleg az iskola kötelessége.

De... (Szokj hozzá, nálam elég sokszor előjön az a bizonyos de!)

Az viszont, hogy felkészüljön a gyerek az olvasásra, hogy olvasót lehessen belőle nevelni, az csakis és kizárólag a Te felelősséged! Azaz, ha szülőként nem foglalkozol a gyerek olvasásra való felkészítésével (nem az óvoda, Te!), akkor gyakorlatilag megágyazol a funkcionális analfabétizmusnak. Igaz, nem feltétlenül lesz még ettől a fajta hanyagolástól a gyerek funkcionális analfabéta, de az olvasás nem fog a kedvenc időtöltései közé tartozni akkor sem. Ma már azonban, amikor az élethosszig tartó tanulástól hangos az oktatás, a felnőttképzés, de még a munkaerőpiac is, az olvasás a minimálisan elvárt képességek közé tartozik, amellyel a gyerek az önérvényesítését segítheti.

Miről is beszélek pontosan?

Az olvasóvá nevelésről. Az ehhez vezető út első lépéseit Neked kell megtenned gyermekeddel közösen, Neked kell megmutatnod az utat - méghozzá jó példával előljárva. Nézzük meg a konkrét lépéseket, amelyekkel közösen ki tudjátok taposni az utat.

1. lépés: járj elől jó példával! Már kicsi korától kezdve lássa azt a gyerek, hogy Te is rendszeresen olvasol. A gyerekek, főleg amíg kicsik, utánzással tanulnak (persze később is, csak egészen más kontextusban). Ugyanez az utánzás köszön vissza később a szerepjátékokban. Biztosan Te is ellágyulva nézed a kislányod, amint eljátssza, hogy a babáinak esti mesét olvas, vagy a kisfiad, amint ugyanezt teszi, mert "Apuval is ezt csináljuk minden este". A lényeg azonban mégis csak az, hogy ha jó példát lát maga előtt a gyerek, akkor az lesz neki a természetes, hogy ezt így kell csinálni.



2. lépés: szeressétek a könyvet! Bármilyen meglepő, a könyvhöz való jó viszony nagy mértékben befolyásolja azt, hogy valakiből olvasó lesz-e, vagy sem. Éppen ezért már babakorban is lehet a gyerekkel a korának megfelelő képeskönyveket nézegetni. Itt még nem is maga az olvasás dominál, hiszen a képekről inkább csak beszélgettek. Ebben az esetben a beszédtanulás, beszédértés fejlődése a hangsúlyos, azonban a baba már ekkor is ismerkedhet a könyvvel mint tárggyal. Megtanulja, hogy a könyvben mindig van valami érdekes, szép, és színes, és a közös olvasás azt is jelenti, hogy Anyuhoz és Apuhoz oda lehet bújni. Kellemes érzésekkel társítja a könyv látványát, s ez a későbbiekben sokat segít abban, hogy újra könyvet vegyen a kezébe.

3. lépés: olvassatok közösen verseket, meséket, történeteket! Már egészen kis korától kezdve lehet neki történeteket olvasni. Egyrészt változatlanul kellemes élmény lesz a gyereknek az együtt töltött közös idő. Másrészt bővül a szókincse, fejlődik a beszédértése, egyre több nyelvi szerkezettel találkozik, különböző szituációk ábrázolása során, változatosan ismerkedik az anyanyelvével. Harmadrészt a verseket és a meséket mint kellemes és érdekes, izgalmas történeteket egyértelműen társítja a könyvekkel. Vagyis a könyv valami érdekfeszítő, izgalmas dolog hordozójává válik. (Mi a négy éves lányommal ebben a fázisban tartunk. Valahányszor vásárolni megyek, mindig azzal a kérdéssel "enged el", hogy "Veszel nekem könyvet?")

4. lépés: játsszátok el a betűtanulást! Be kell vallanom, ezt a módszert loptam egy Waldorf-pedagógustól, dr. Vekerdy Tamás is ezt hozta fel példaként. Gyakorlatilag csak arról van szó, hogy játékká kell tenni a betűtanulást - mindegy, hogy olvasni, vagy írni tanulja-e azt a gyerek. Mivel oviban természetes dolog volt a képi ábrázolás útján történő kifejezésmód, így ezt kell kihasználni az olvasás, ill. írás tanulásakor is. Nem is olyan bonyolult: hasonlíts minden betűt valamilyen képhez! A nyomtatott nagy 'A' pl. lehet háztető. Az írott kis 'a' pedig alma. A 'K' lehet kardot rántó királyfi, és így tovább. Csak a fantáziátok szab határt!

5. lépés: beszélgessetek arról, amit olvastatok! Ezt a fajta játékot már akár középső- és nagycsoporttól is lehet játszani, de az igazán jótékony hatását majd akkor tudod felmérni, amikor a gyerek már tanul olvasni, vagy már kellene, hogy tudjon olvasni. (A post előző részében már érintettem is ezt a módszert.) A lényeg, hogy a gyerek játékra való hajlamát használjuk ki az olvasott szövegek feldolgozásához. Olvassatok közösen mesét, verset, történetet, aztán másnap kérd meg a gyereket, hogy rajzolja le, fesse meg, játssza el gyrmafigurákkal, vagy éppen csak a babáival a történetet! (Ha a gyerek kimondottan szeret rajzolni, egész kis képregényt csinálhat egy-egy meséből.) Nagyon érdekes látni, hogy a gyerek számára mi volt a történetből a lényeges, mi az, ami "kiesett" az eseményekből, ill. mi az, amire egészen máshogy emlékszik, mint ahogy az az eredeti storyban szerepelt. (Különösen ovisok tudnak "nagyot alkotni" ezen a téren. Az én lányom is képes a történeteknek időnként egészen tekintélyes részét újraalkotni.) A lényeg, hogy a gyerek számára érdekes módon próbáljátok meg valamilyen formában dramatizálni a cselekményt. Ha valamilyen élményhez, érzéshez tudja kötni a gyerek az olvasottakat, sokkal könnyebben fogja tudni előhívni, amit olvasott, ill. már az olvasáskor készül az ilyenfajta feldolgozásra, tehát figyelni is fog arra, hogy megjegyezze, amit olvasott.

6. lépés: értsétek, amit olvastok! Mivel a cél az értő olvasás kialakítása, győződj is meg róla, hogy a gyerek érti is, amit olvas. (Itt jegyzem meg gyorsan: tévedés, hogy a gyereknek már első osztályban, karácsony előtt írni-olvasni kell tudni! Ha ilyet ígér a tanító néni, akkor valamilyen számomra érthetetlen oknál fogva nem alkalmazza sem a törvény, sem a Nemzeti Alaptanterv, azaz NAT előírásait. A NAT ugyanis egységben kezeli az egész alsó tagozatot, és csak annyi van kikötve, hogy negyedik osztály év végére kell a gyerekeknek képesnek lenniük a folymatos és értő olvasásra. Vagyis már akkor ki kell zárni, hogy a gyerek esetleg funkcionális analfabéta legyen... Hogy ezek után sokan hogyan kerülhetnek mégis felső tagozatba, sőt hogyan képesek a felső tagozatot még el is végezni, mikor a negyedik osztály követelményeinek sem felenek meg, az számomra szintén az érthetetlen kategórába esik.) Mindehhez ajánlom szíves figyelmedbe Steklács János blogját, amely elsősorban ugyan pedagógusoknak készült, de szerintem a szülők is könnyen "emészthetik". Az úrról annyit érdemes tudni, hogy a Kecskeméti Tanítóképő Főiskola tanszékvezető tanára, és nem mellesleg az olvasástechnikák, olvasástanulás, olvasástanítás a szakterülete. Itt találkoztam én is azzal a technikával, amely az összefüggő szöveget a gyerek korának megfelelő hosszúságú rövidebb, de még összefüggő szakaszokra darabolja, és minden szakasz után meg kell tárgyalni, hogy miről szólt a szöveg, ill. következtetést kell levonni az eddigi ismeretek alapján, hogy nagy valószínűséggel hogyan fog folytatódni a szöveg. Másodikosok számára kiváló, de szerintem még később is jól jön.

Ezek az én kis lépéseim, amiket sikerült a gyakorlatban kikristályosítanunk a gyerekeimmel. Valószínűleg sokat ezek közül mások, köztük esetleg Te is alkalmaztál már ösztönösen is, talán csak a jelentőségével nem voltál tisztában. Más lépéseket én is tanultam szakemberektől (ld. a Steklács János-féle oldalról). Azonban semmi nem akadályoz meg abban, hogy újabb eszközöet ne találjak ki. Szükség is van rá, hogy ezeket a lépéseket a gyerekeim személyiségéhez, érdeklődéséhez igazíthassam.

Ezt Te is megteheted, sőt meg is kell tenned, hiszen a Te gyerekedet Te ismered a legjobban! Ereszd hát szabadon a fantáziádat! A gyereked egészen biztosan támogatni fog ebben...:)

Neked is vannak ilyen egyénre szabott, és jól működő eszközeid? Meg is osztanád velünk? Hálásak lennénk érte! Köszönjük!

Funkcionális analfabétizmus - ki felel ezért? 1. rész

Ma olvastam egy megdöbbentő adatot a doksi.hu-n itt megjelent cikkben.

Az Állami Számvevőszék Kutató Intézete ugyanis a magyar felnőttképzést vizsgálta (elsősorban az erre a célra fordított uniós pénzek felhasználása miatt). Innentől szerepeljen itt az idézet a cikkből, ami bennem mély megdöbbenést váltott ki, pedig nem is a felnőttképzéssel van szoros összefüggésben:

Emellett a tanulmány szerint a magyar népesség csaknem egyharmada alulképzett, 16 százaléka pedig funkcionális analfabéta.

Számoljunk! A magyar össznépesség pillanatnyilag még éppenhogy, de megüti a tízmilliót. (Az előrejelzések szerint néhány hónapon, legkésőbb másfél éven belül már csak alulról súroljuk a bűvös tízmilliós határt!) Ennek a 16%-a, akárhogy számolom is, kurz und gut, nagyjából és egészében 1.600.000 ember.

És akkor kezdjünk döbbenni! Ezeknek az embereknek ha csak a fele is van munkaképes korban, akkor is 800.000 olyan lehetséges munkavállalót jelent, akik vagy nem tudnak emiatt egyéb képességeiknek megfelelő munkát találni, tehát alacsonyabb fokú munkakörökkel kénytelenek beérni, plusz az ezzel járó kevesebb fizetéssel - ebből adódóan az állam meg kevesebb adóbevétellel -, vagy nem is tudnak munkát találni (hatás az adóbevételekre detto), mert tisztességesen nem voltak képesek szakmát tanulni a finkcionális analfabétizmusuk miatt.

Költői kérdés, amit már sokan feltettek: ki felelős ennyi ember életének az elrontásáért?

Figyelem, ugyanis ez lesz az első költői kérdés, amire válasz is fog érkezni! A magyar alapfokú oktatási rendszer. Bár ezt már annyi fórumon elmondták, leírták, kielemezték, hogy biztos nem én mondtam ki először ezt az igazságot.

A következtetést nem nehéz levonni: a mai magyar iskolarendszer alkalmatlan arra, hogy NAT ide, kompetencia alapú oktatás oda, tömegével úgy engedje ki a gyerekeket az alapfokú oktatásból, hogy képesek legyenek értőn olvasni és írni. A legtöbb gyereknek persze még így is sikerül. Viszont az arányok évek óta romlanak. És ez a legriasztóbb az egészben. Hogy nem tud a jelenséggel mit kezdeni az oktatás, de az oktatásirányítás sem. Mindenki mutogat a másikra, a pedagógus meg jó esetben csak annyit üzen haza a szülőnek, hogy "Tessék otthon gyakorolni!"

Én mint szülő még egyszer tiltakozom az ellen, hogy bármely iskola bármely pedagógusa rám lőcsöljön egy olyan feladatot, ami a NAT szerint az ő kötelessége. Méghozzá általános iskola negyedik osztályáig. Addigra kell egy gyereknek ugyanis a folyamatos, és értő olvasást elsajátítania.

Addig azonban, amíg ez nem változik, sajnos megint csak a mi felelősségünk, mert hogy a mi érdekünk, hogy valami történjen. Mit tehetünk?

Elsősorban is figyelünk a gyerekre. Kötetlen beszélgetés, dramatizálás (pl. bábozás), vagy rajzos-kézműves formában (életkortól függően) megkérjük a gyereket, mesélje el olvasmányélményeit. (Tessék csak figyelni, megint a játék segít!) Rögtön kiderül, hogy hiába olvas folyékonyan, fogalma sincs róla, hogy mit is olvasott, vagy sem. (Ezért nem képes aztán a leckét sem megtanulni, és ezért olyan csapnivalóak a jegyei másból is!)



Másodsorban is figyelünk a gyerek iskolai teljesítményére. Ha otthon a játékos olvasmányfeldolgozás sem megy, meg a suliban is vacakok a jegyei, akkor mindenképpen beszéljünk a pedagógussal, hogy ő mit lát a gyerek gyengécske teljesítményének hátterében.

Harmadsorban ne hagyjuk magunkat az otthoni gyakorlás ránk tolásával lerázni! Kérjük el a gyerek szövegértést felmérő minőségbiztosítási felmérőjét (a legtöbb iskola már csinál év elején ilyen bemeneti, év végén pedig kimeneti méréseket, hogy le tudja mérni, mennyit fejlődött a gyerek az adott tanévben). Nézzük meg, hogy már azokban is látszott-e a zavar. Ha igen, kérdezzük meg nyugodtan, hogy miért nem történt az iskola részéről semmi, vagy ha történt, akkor milyen eredménnyel, hatásfokkal zárult ez a ténykedés. (És mi eddig miért nem tudtunk erről sem semmit...)

Negyedsorban kérni kell az iskolánál, hogy a területileg illetékes nevelési tanácsadóhoz küldjék el a gyereket. (Szülői kérésre minden további nélkül el kell küldeniük.) Itt megvizsgálják, hogy valóban csak funkcionális analfabétizmussal van-e dolgunk, vagy komolyabb tanulási zavarról (pl. dyslexiáról) van-e szó. Ha komolyabb a dolog, akkor a nevelési tanácsadó már sínre teszi a dolgot, és előírja a szükséges fejlesztéseket, innentől megy minden a maga útján.

Ötödsorban: ha mindennek ellenére valóban "csak" funkcionális analfabéta a gyerek, akkor kérni kell az iskola együttműködését. Hogy a gyerek ugyanis az olvasás alapvetőnek nevezhető készségével rendelkezzen, az teljesen biztos, hogy az iskola dolga.

Én legalábbis nem emlékszem, hogy a NAT-ban szerepelt volna olyan kitétel, hogy a gyereket a szülőnek kéne megtanítani az értő olvasásra általános iskola negyedik osztály év végéig...

Te mit gondolsz? Netán pedagógus vagy? Szólj hozzá Te is! Szülő vagy? Akkor is!

U.I.: Félreértés ne essék - nem egyes pedagógusokról írtam, akik valóban mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek tisztességesen megtanuljanak olvasni. Tisztában vagyok vele, hogy sok olyan pedagógus van, akik nagyon jó egyéni eredményeket tudnak felmutatni. Nem róluk szól a post. Az adatokat azonban nem lehet sajnos másként értelmezni, csak úgy, hogy a magyar iskolarendszer bukásra áll.

U.I.2: Egy másik postban továbbfeszegetem majd a kérdést, és arról lesz szó, hogy amíg nem változik meg a magyar iskolarendszer hozzáállása és teljesítménye, addig mit is tehet az egyszerű szülő.

Fából vaskarika... vagy mégsem?

Hát igen, ma még a játékot mint tanítási technikát bevető iskolák ritkák, mint a fehér holló.

Pedig még a hagyományos, poroszos rendszerű iskolákban is előfordul, hogy alkalmazzák, de úgymond csak levezetésnek, vagy frissítésnek. Hová is lenne különben a fegyelem, hogy is figyelnének akkor az óra hátralévő részében a diákok? Éppen egy ilyen hagyományos stílusban tanító pedagógustól hallottam a tanórákon alkalmazható játékos lehetőségekről kérdezve, hogy

Játékkal tanítani? Hát az meg miféle fából vaskarika?

Nem is láttam értelmét tovább feszegetni a témát. Pedig szilárd meggyőződésem, hogy a játék és a tanítás, meg a tanulás nem zárja ki egymást. Sőt, éppen a játék az az eszköz, amivel el lehet érni, hogy a gyerekek oda is figyeljenek arra, amit a tanító/tanár közvetíteni, átadni akar. Hiszen melyik gyerek ne szeretne játszani - teljes testével, teljes figyelmével?

Ami engem az ilyenfajta, sajnos eléggé tipikusnak modnható hozzáállásban megdöbbent, az az a tény, hogy kezembe akadt egy régi könyvsorozat. A tudás mai frissülésnek - mondhatnám azt is, avulásának - ütemét látva azt is kijelenthetném, hogy régi-régi könyvsorozat. A címe az, hogy Tanítók kézikönyvtára.



Jelentem, a sorozat első kötete 1969-ben látott napvilágot, amikor még az 1963-ban bevezetett tanterv volt használatban. Tapasztalt, régi vágású, sok gyereket látott tanítók tapasztalatgyűjteménye. És nem találtam benne szinte csak elvétve olyan tanulmányt, amelyikben ne ajánlottak volna konkrét játékokat, vagy játékos tanítási formákat, hogy hogyan lehet a gyerekeket rávenni a helyes betűkapcsolásra, a sorközben "manőverezésre", az alapműveletek megértésére, nyelvtani szabályok felismertetésére, stb.

A legnagyobb döbbenet azonban az volt számomra, amikor kezembe akadt a sorozat 2. kötete, amelynek címe: Közösségi nevelés és egyéni bánásmód az általános iskola 1-4. osztályában.

De volt itt kötet szentelve a jártasságok és készségek fejlesztésének, a gyakori beszédhibáknak, sőt még 6-10 éves korú tanulók értelmi erőinek fejlesztésének is... (Én ezzel a szakkifejezéssel eddig csak az alternatív pedagógiák egyikében találkoztam, de lehet, hogy csak én vagyok műveletlen a témában.)

Vagyis a ma olyannyira elítélt, átkos szocializmusban is ismerték ezeket. Ismerték az egyéni fejlesztés szükségességét a tömegben, a játék fontosságát ebben az életkorban.

Mi történt akkor? Hová lett ez a tudás?

Kiölték a "reformok".

Kedves pedagógusok! Kérem, ha tehetik, vegyék elő ezeket a könyveket. Egyik-másik iskolai könyvtárban még előfordul, de antikváriumban biztosan (én is onnan szereztem meg).

Kérem szépen, vegyék elő ezt a könyvsorozatot, olvassák el, és a mai körülményekre adaptálva alkalmazzák őket! Vagyis játsszanak!

Köszönöm a gyerekek nevében...

Érez már kedvet az órai játékhoz, játékos tanításhoz?

Tanulás játékkal?

Üdv minden kedves elkeseredett Szülőtársamnak!

Azért ez a megszólítás, mert gyanítom, elég sokan közülünk ismerik az érzést, amikor valamit a gyereknek mindenképpen meg kell(ene) tanulnia az iskolában, de mivel ott nem megy (idő-, vagy egyéni foglalkozási lehetőség hiányában, de általában mindkettő miatt), hát marad az otthoni tanulás. Lehetőleg már késő délután, de inkább este, mert Te csak akkor érsz haza a melóból. A gyerek viszont még mindig nem tudja az anyagot, hát ugrás neki, pedig Téged még vár a mosás, teregetés, mosogatás, vacsorakészítés, vagy ki tudja még, mi minden. Ebből minden lesz, csak hatékony tanulás nem. Az idő kevés, tehát sürgeted a gyereket, a gyerek meg már fáradt, tehát alig fog az agya, és sehogy sem boldogultok. A vége általában csak a nagy veszekedés. Ismerős a helyzet?

Ennek a meglehetősen általános helyzetnek szerintem van egy nagy rákfenéje. Mégpedig az, hogy az iskola szinte minden tanulási problémát kizárólag gyakorlással óhajt megoldani, és mivel erre az iskolában nincs elég lehetőség, mert ugye "ilyen feszített tanterv mellett haladni kell", hát gyakoroljon a gyerekkel otthon a szülő.

És én itt mondom azt, hogy álljon meg a nászmenet!

Súlyos probléma 1.: nem tudom, hogy a jó kakukkos életbe képzelheti azt bármelyik pedagógus (tisztelet a kivételnek!), hogy ha neki, aki legalább négy évig csak ezt tanulta, nem sikerül az iskolában valamire rábírni a gyereket, akkor azt majd otthon a szülő, minden pedagógiai képzettség nélkül megoldja...

Súlyos probléma 2.: azt sem tudom, hogy gondolhatja azt bármelyik, ilyen "megoldást" alkalmazó pedagógus, hogy így megterhelheti a saját problémájával a szülő-gyerek kapcsolatot? Igen, jól hallottad. A tanítást általában azért végzik idegenek, és nem a szülők, mert egészen másféle attitűd és objektív elvárásrendszer kell hozzá, mint amilyet a szülő és a gyerek kapcsolat elbír. (Aki nekem nem hiszi el, annak ajánlom szíves figyelmébe dr. Pusztai Éva, tanulásmódszertan tréner, pszichológus blogját. Ő már csak tudja, nem egyszer kellett már emiatt szülő és gyerek kapcsolatát helyre tennie.)

Mégis mit tehet ilyenkor egy szülő? Szerintem csak egyet tehet: elkezd a gyerekével játszani. A játékból sokkal hamarabb és könnyebben megtanul bármit, mint a tankönyvekből.

Most jön a nagy kérdés: jó-jó, de honnan vegyek olyan játékot, amiből a gyerek tanul is? Hm, gondolkodjunk csak...

1. Először is menj vissza emlékeidben a gyerekkorodba! Rengeteg olyan játék volt, amit szívesen játszottál, de még talán ma sem hinnéd el, hogy valamiféleképpen fejlesztett. Pedig pl. a szembekötősdi is mennyi érzékedet, és vele együtt a kognitív képességeidet is igénybe vette (tapintás, hallás, képzelőerő, felidézés, emlékezet, hogy a fejedben lásd, hogy hol vagy), s mindez jót tett - csak hogy mást ne mondjak - a hallás utáni megértésnek, vagy a hangok irányainak érzékelését is fejlesztette. Volt azonban egy pszichológiai haszna is ennek a játéknak: megtanított kezelni a félelmedet. Egy gyerek számára félelmetes lehet, hogy semmit nem lát, a sötétben sokan félnek. De ha hallotta a hangokat, megtalált egy tárgyat, pl. padot, amihez már tudott az emlékei alapján viszonyítani, már csökkent a frusztráció, és a gyerek is megtapasztalta, hogy némi erőfeszítéssel minden félelmetes helyzet kezelhető.

2. Használd a fantáziádat! Senki sem ismeri olyan jól a gyerekedet, mint Te. Hát Te tudod a legjobban, hogy mit szeret, milyen játékokat játszik szívesen, mit milyen "tálalásban" érdemes neki "elővezetni". Te is kitalálhatsz teljesen gyerekre szabott játékokat!

3. Kutass a neten! Rengeteg jó oldal van, amelyik ontja a jobbnál jobb játékokat.



Nem tagadom, éppen egy ilyen játék indított a mostani postra is. Nézd meg, használjátok egészséggel! Ez az a játék, amelyik a leggyakoribb házi feladat-mumust, a szorzótáblát kezeli játékosan. Szerintem szuper!

Élvezd a gyereknevelést és a tanulást, mert lehet! Csak játssz!

Te is szeretsz játszani?

Születés előtti készségfejlesztés

Várj, csak veszek először egy jó mély levegőt, aztán megnyugszom...

Jó, most már írok.

A minap volt egy kedves éreklődő, aki twitteren követőként csatlakozott, hurrá, nagyon örültem neki! Az illető a www.nyest.hu oldalt üzemelteti, amely oldal a Nyelv és Tudomány (innen a NyesT) területéről szállít sok-sok érdekességet minden kedves Olvasónak. Mi volt az első cikk, amelyikbe belebotlottam, ha már ott jártam? Az, amelyiknek a címe nem más, mint "Méhen belüli fejlesztés: pocakzene".

Mivel ez felkeltette az érdeklődésemet, kicsit utánakotortam még a neten, és így lyukadtam ki egy BabyPlus nevű cég oldalán (www.baby-plus.hu). Akit érdekel, nézze meg személyesen is.

Az én személyes élménybeszámolóm biztosan szubjektív lesz. Azt már korábban is elmondtam, hogy a természetes fejlődés elősegítésének, a képességek kibontakoztatásának vagyok a híve, nem pedig a kitenyésztett Übermensch fejlesztésének, ill. az óvodai menedzserképzésnek. Az a mondat, amit ehhez képest a cég termékismertető oldalán találtam, miszerint:

"A tanulás elkezdéséhez senki sem lehet túl fiatal! Sőt, tulajdonképpen még meg sem kell születni hozzá!"

- mit mondjak, nálam kiverte a biztosítékot!



Való igaz, felsoroltak mindenféle kutatási eredményt, és hivatkoztak mindenféle szakértőre, kutatóra, hogy milyen nagyszerű eredményeket lehet elérni a gyereknél ezzel a módszerrel. Ezekkel a megállapításokkal azonban van egy pár gondom:

1. az idézett szakértők neve, gyanítom nemcsak nekem, hanem a szülők nagy többségének, nem mond semmit, tehát akár messziről jött ember is lehet, aki mond, ami neki tetszik (azaz kéretik legalább azt kiírni, hogy milyen minőségükben tették a programról ezt vagy azt a nyilatkozatot);

2. arról nem kaptam infót, hogy a babák születése után mennyi ideig áll még fenn ez a hihetetlen fejlődési előny. Gyanítom, hogy minden más, nem a programmal "trenírozott", hanem "csak" a születésük után egészségesen fejlődni hagyott babák max. két éven belül beérik ezeket a gyerekeket. Talán zenei intelligenciájukat tekintve maradhat némi előnyük.

Mondom én. Van itt valaki orvos, pszichológus is, akinek ez a szakterülete? Érdekelne a véleménye! De nagyon!!!

Természetesen mindenkinek jogában áll szabadon eldönteni, hogy mivel próbálja elősegíteni a gyermeke egészséges fejlődését - mind testileg, mind szellemileg, mind lelkileg. Pártolom a zenehallgatást már pocaklakó korban is, mert ez is képes erősíteni a meghittséget az anya és magzata között. De hogy ezt fejlesztő programként adják el??? Hm.

Én háborgok.

És Te?

Játék - idő

Azt hiszem, ez lesz a következő olyan téma, ami biztosan felkavarja majd az érzelmeket.

Hiszen szép, szép, hogy játszani kell(ene) a gyerekekkel, de hát mikor? Mindenki elfoglalt: a szülőknek sokszor kiszámíthatatlan, hogy mikor ér véget a munkaideje, netán két állásban is próbálnak helytállni, de sokszor a gyerek napja is olyan, hogy titkárnő kellene hozzá, hogy időpontot tudjunk vele egyeztetni egy esti beszélgetéshez...



Én pedig most azt szeretném, ha jól megnéznétek ezt a képet. A képen ugyanis Gwen Stefani látható (legalább egy kicsit - bocs, de sehogy nem tudtam jól átméretezni a képet!), amint a gyerekeivel játszik. Lehet, hogy Neked nem mond sokat a hölgy neve, de a gyerekeidnek, ha már elmúltak nyolcévesek, egész biztosan. Ő ugyanis napjaink egyik legnagyobb popsztárja, nem kevés fellépéssel, ének- és táncpróbával, interjúval, stúdiófelvétellel, turnéval, promóciós megjelenéssel, videoforgatással, plusz azzal, hogy a hollywoodi elvárásoknak megfelelően nézzen ki két gyerek után és negyven évesen. Ez bizony nem kevés elfoglaltsággal jár.

Tudom, most jön a megjegyzés, hogy persze, könnyű neki, biztosan nem ő fog otthon mosni, főzni, takarítani, vasalni, meg mosogatni. Tény. A munkája teljesen kitölti ezt az időt is, amit nekünk, "egyszerű hétköznapi" szülőknek még a házimunkákra is rá kell szánnunk. De ebben nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy ha úgy döntött volna, akkor bizony a gyerekek helyett is a munkájába temetkezhetne. De nem teszi. Mert ő úgy döntött, hogy a gyerekeit azért szülte, hogy ő lehessen az anyjuk. Így aztán úgy osztja be az idejét, hogy jusson mindenre.

Vagyis minden a szervezésen múlik. A szervezés meg azon, hogy Te milyen fontossági sorrendet állítasz fel Magadnak. Tudom, miről beszélek, ezt a rögös utat én is végigjártam.

Akárhogy nézzük is, a gyerekek élete, fejlődése, nevelése a mi felelősségünk, mert mi vagyunk a szülei. Nem a TV-é, meg a számítógépé. Hát nekünk kell úgy zsonglőrködni, hogy jusson is, maradjon is.

Valószínűleg sokatoktól már jön is a sóhaj, hogy ez mind szép és jó, de hogyan? Sajnos ezt sem úszhatjuk meg találékonyság, fejtörés, és némi munka nélkül. De nem lehetetlen. Még a mai világban sem.

Élő példa erre Gwen Stefani. No meg szerény személyem is. De lehet erre példát találni a neten is. Itt van pl. Vidi Rita, aki több internetes vállalkozást is vezet, van off-line is cége, mellette tréningeket is tart, és a családja is boldog vele. Ha érdekel, hogyan csinálja, akkor először is íratkozz fel ingyenes emailtanfolyamára, aztán ha még többet akarsz tudni, olvasd el a "Hagyd a dagadt ruhát másra!" c. női időgazdálkodásról szóló könyvét.

A családra szánt idővel még fogok a későbbiekben is foglalkozni, a mai post csak bemelegítés volt.

Mondd, Te bemelegedtél? Akkor meséld el, hogy mit gondolsz!

Elkötelezettség és játék - hogy jön ez össze?

Számomra szülőként nagyon is összetartozó a két fogalom.

Gondolj csak bele! Mivel tudsz egy gyereket leginkább lekötni, elbűvölni, a fantáziáját megmozgatni, együttműködésre tanítani, beszélni és hallgatni tanítani, élményeket, frusztrációt "feldolgoztatni" (fú, ez de randa megfogalmazás volt, bocs!), minél többféle készségét, képességét megdolgoztatni, egész testét igénybe vevően tapasztalatszerzésre bírni?

Két dologgal: a mesével (verssel, mondókával) és a játékkal. (Ha jobban meggondolod, akkor a kettő időnként át is fedi egymást. Elég, ha csak a "Cini-cini muzsika..." kezdetű mondókára gondolsz, és arra, hogy közben a gyerek mozgásával is utánozza, amit mond, illetve a mozgás segítségével ritmizálni is jobban képes a szöveget.)



Nézd csak meg, mennyi mindent leírtam, hogy mi mindent dolgoztat meg a gyermekben ez a két csodálatos dolog! Gyakorlatilag minden képességét, készségét.

Gyanítom, legtöbbünk elkötelezett szülőnek vallja magát, így fontos a Te Számodra is, hogy a gyerek egészségesen és egészséges tempóban fejlődjön. Biztos, hogy ennek a legjobb módja az "óvodai menedzserképzés"? Nem pedig a játék???

Azt gondolom, hogy nem csak működni, hanem jól működni is fog az a család, amelynek tagjai rendszeresen játszanak egymással. Hogy a gyermeked fejlődését mennyire segítheted elő ezzel (már baba korától kezdve), az felbecsülhetetlen. Hiszen nem csak a saját bensőséges kapcsolatotokat alapozzátok meg ezzel, hanem bizonyos viselkedési normákat is könnyebben sajátít így el a gyerek. (Divatosan ezt úgy mondják, hogy a gyerek szocializációját segíted ezzel elő.) Együttműködést alakítasz ki vele, és ő Veled. Szabadjára engedheti a fantáziáját, aminek segítségével ok-okozati összefüggéseket is meglát. (Később ez majd a tanulásban lesz nagyon hasznos neki.) És még sorolhatnám...

Az én szememben, fejemben, így jön össze a játék és a szülői elkötelezettség.

És a Te szemedben, gondolataidban?

"Működő Család" mint védjegy

Kedves Olvasóm!

Minden családos ember vágya, hogy működő, mi több jól működő családja legyen. A mai világban azonban hihetetlenül nehéz összeegyeztetni ezen vágyainkat a tényekkel. Mindenki rohan, a feladat egyre több, az idő egyre kevesebb. Ezzel párhuzamosan a türelmünk is fogy. Ez persze nem tesz jót a család egyetlen tagjának sem, legyen az gyerek vagy felnőtt.



Mindezek indítottak arra, hogy jómagam olyan eszköz után nézzek, ami működővé teheti a családot. Tapasztalataim szerint erre a legjobb eszköz a tartalmasan és közösen eltöltött minőségi idő.

Hogy ki mivel szeretné minőségileg eltölteni az időt, arra már eltérő ötleteink vannak. Én a játékot választottam, mert nálunk ez jött be. Az én olvasatomban a játék az az eszköz, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy közel hozza egymáshoz a családtagokat, biztosítsa a gyerek számára képességei kibontakoztatását, és élményei (még a stresszes élményei) feldolgozását is.

Más is választotta a játékot eszközül a család működőképessé tételéhez. Ezen kedves ismerősöm már szerepelt itt a blogomban. Ő Csiri, aki a Kincses Sziget oldal tulajdonosa - valamint a "Működő Család" védjegy gazdája.

Volt, aki máshogy akart segíteni a családoknak a tartalmas közös időtöltés megszervezésében. Ő Borbényiné Nóra, aki a Vidámság Szigetet üzemelteti, ill. a Családbarát Oldal kezdeményezés gazdája.

Csiri "Működő Család" védjegye nem sokáig lesz "csak" védjegy. Kövessétek figyelemmel a híreket, mert hamarosan a tettek mezejére lépünk! Mi így mondjuk el, hogy nekünk mit jelent a Működő Család. Így nagy betűvel.

"Működő Család". Neked mit jelent(ene)? Neked mi hiányzik ahhoz, hogy ezt elérhesd? Mondd el, segítsd ezzel is a munkánkat! Köszönettel:

a "Működő Család" alapítótagjai

Fejlesztés vagy fejlődés?

Kedves Olvasó!

Még mindig ezen a témán lovagolok, csakúgy, mint az első postomban. Hogy újra előveszem a témát, annak egyetlen kedves rendszeres Olvasóm, Csiri, alias OSZI megjegyzése az oka.

Csiri nagyon kedves webes ismerősöm, már csak azért is, mert nagy drukkerei vagyunk egymásnak webes vállalkozásaink tekintetében. Igaz, ő már jóval előttem jár, ő már tényleg vállalkozik, nekem meg egyelőre még csak az ingyenes blogra futja az erőimből, de sebaj, ami késik, az nem múlik, csak nyúlik... :) (Csiri oldalát megtaláljátok itt. Ha belenéztek, rögvest értelmet nyer, miről fogok most írni.)



Már csak a fentebb említettek miatt is adok annyira a véleményére, hogy még egyszer tárgyaljam a fejlesztés kontra fejlődés már vázolt témakörét. Még egyszer röviden: én (és rajtam kívül még jó pár pszichológus is) úgy gondolom, hogy egy egészséges gyereknek nem arra van szüksége, hogy fejlesszék, hanem arra, hogy olyan feltételeket biztosítsanak a számára otthon és az iskolában is, hogy a maga ütemében, egyéni képességeinek, készségeinek megfelelően fejlődhessen. Szóltam még továbbá arról is, hogy azok a fejlesztő- ill. játszóházak, amelyek a szülőket az amúgy egészséges gyerekeik fejlesztésére beszélik rá, szerintem becsapják a szülőket.

Hőn remélem, Csiri nem érezte találva magát, különös tekintettel arra, hogy ő maga is arra tette fel az életét, hogy fejlesszen. Játékokat. Egészséges gyerekeknek. Azért, hogy minél jobban, mégis szinte észrevétlenül, mert játékos formában tudjanak megfelelni az iskolai teljesítménykényszernek.

Erre én azt mondom, hogy juj, de sok ilyen szülő és pedagógus kéne még! Az én értelmezésemben ugyanis Csiri annak a feltételeit teremti meg, hogy a gyerek a saját számára észrevétlenül, azaz játék közben tudjon fejlődni. Ő ezt fejlesztésnek hívja, én a gyerek életkorának és adottságainak megfelelő foglalkozásnak, foglalkoztatásnak.

Tulajdonképpen egyről beszélünk, és tűnhet ez olybá, hogy csak a szavakon lovagolok. Ellenben már korábban is megjegyeztem, hogy szándékosan vagyok provokatív. Kíváncsi ember vagyok, ráadásul határozott véleménnyel, és Csirihez hasonlóan világmegváltó, és határozott elképzelésekkel. Valami nagyon hasonlót akarunk mind a ketten, bizonyos mértékig még az eszközeink is hasonlóak - csak más utat akarunk hozzá bejárni.

Amiről viszont én beszélek mint probléma, az ez. Olvassátok el gondosan. Bár hosszú, de szerintem megéri. Nem én írtam, hanem Dr. Vajda Zsuzsanna, akinek a neve talán sok, gyerekével komolyan törődő szülőnek, ill. elkötelezett pedagógusnak ismerős. Tehát nem nyeretlen kétéves a cikkszerző.

Én erről beszélek.

És Neked mi a véleményed?

Miért éppen a játék?

Ha olvastad az előző postomat, akkor már biztosan látod, hogy elkötelezett híve vagyok a játéknak. Mindegy, hogy ez a gyerek egyéni, vagy közösségben végzett szabad játéka, vagy a szülővel, pedagógussal folytatott, kisebb vagy nagyobb mértékig irányított játéka, úgy gondolom, hogy erre egy gyereknek minden életkorban szüksége van az egészséges fejlődéséhez.



Az előző postban már az óvodából az iskolába való átmenet kérdését is érintettem, legalábbis a játékos tanítási formák szempontjából. Az óvodákban a törvényi szabályozásnak megfelelően ma már - hála Istennek! - a szabad játék, és az azon keresztüli tapasztalatszerzés, nevelés, ill. fejlődés az irányadó. (Azért mondom, hogy irányadó, mert még most is találkoztam olyan óvodával, amelyik a nagycsoportban szabályszerű iskolai foglalkozást tart feladatlapmegoldással, számtanpéldákkal, stb. Ennek oka pedig az, hogy az az általános iskola, amelyik az ovis gyerekek zömét "felszívja", ezt kérte, vagyis inkább presszionálta, hogy úgymond "zökkenőmentes" legyen a gyerekek iskolai átállása... No comment.)

Ehhez képest a játékon keresztüli tapasztaláshoz, egész testtel való tanuláshoz szokott gyerekektől elvárják, hogy alig két-három hónapos "átszokás" után gond nélkül végigüljön egy-egy negyvenöt perces órát, úgy hogy elejétől a végéig teljes koncentrációval figyeljen... Szerintem ez nonszensz.

Gyanítom, most sok tanító felszisszen. És eddigi tapasztalataim szerint éppen azok a pedagógusok fognak felszisszenni, akik a meglehetős feszített tanmenet, a rengeteg államilag rájuk kényszerített adminisztráció mellett mégis megpóbálnak valami jót kihozni az adott lehetőségek között is. Minden tiszteletem az övék. Kíváncsi is vagyok az ő véleményükre, hogy ők belülről hogyan látják a kérdést, milyen tapasztalataik vannak, milyen próbálkozásaikat kísérte siker, és melyeket kudarc.

Te mit gondolsz erről? (Első rendszeres olvasóm, Csiri véleményére külön is kíváncsi lennék. Egyrészt mivel ő gyakorló pedagógus, másrészt mivel hozzám hasonlóan ő is a játékos oktatásra, nevelésre tette fel az életét. Oldalát megtalálod a blogajánlómban.)

Üdv a fedélzeten!

Köszöntök minden kedves Olvasót!

Annyi gyerekneveléssel foglalkozó oldal, blog van manapság, hogy kicsit tartok is tőle, hogyan sikerül majd kitűnnöm közülük. A nagy tömegben azonban mégis az volt az érzésem, hogy a lényeg sikkad el. Ez volt az oka annak, hogy blogot indítottam.

Az én számomra ugyanis a lényeg az lenne, hogy a gyerekeket ne fejlesszük, ahogy az ma olyan divatos, hanem hogy felelős szülőként és pedagógusként megteremtsünk minden olyan feltételt, amely szükséges ahhoz, hogy a gyerek a maga tempójában fejlődhessen.



Gyanítom, lesz még olyan véleményem a téma kapcsán, amivel darázsfészekbe nyúlok. Bevallom, szándékosan akarok időnként provokatív lenni, ki akarom ugrasztani a nyulat a bokorból, azaz szeretném a lehető legtöbb véleményt megismerni - pro és kontra.

Üdvözlésként rögvest be is dobom az első ilyen témát, amit én a magam részéről egy mai társadalmi mítosznak - méghozzá téves társadalmi mítosznak - tartok. Mi a fenéért kell egy egyébként egészséges gyereket fejleszteni? Honnan veszik a bátorságot a fejlesztőházak, vagy játszóházak (melyik hogyan nevezi magát), hogy egészséges gyerekekről diagnózist készítsen? És honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy azt állítsa a szülőknek egy-egy ilyen játszóház, hogy "Kedves Szülő! Ha ide járatja a gyereket, akkor két héten belül ülni, állni, járni, beszélni fog?", amikor egy egészséges gyerek ezekre a megadott időszakokon belül amúgy is képes, ha kap egy kis ösztönzést? Bocs, de én ezt a szülők megtévesztésen alapuló megkopasztásának érzem. Vagyis átverésnek.

A szülő természeténél fogva a legjobbat akarja a gyereknek, ezért már kicsi korban próbálja felkészíteni a felgyorsult tempójú életre. De ennek tényleg a már óvodában elkezdett menedzserképzés a legjobb módja? És mikor játszik a gyerek? Mikor vezeti le a játékon keresztül a frusztrációt, gyakorol be a játékon keresztül (társadalmilag is elfogadható) viselkedésformákat, dolgoz fel konfliktusokat? Miért kell sok oviban már nagycsoportban iskolarendszerű foglalkozásokat tartani? (Én még elsőben sem tartanék ilyet szívem szerint, de ez majd egy másik "darázsfészek" lesz.)

Vagy nem egy szülő csak a saját idejét akarja pénzen megváltani az ilyen játszóházi foglalkozásokkal? Hogy így nyugtatgathassa a saját lelkiismeretét, hogy úgymond "a szakemberek ehhez jobban értenek"?

Sok kérdés vetődött fel bennem, hát tegyétek hozzá Ti is a Magatokét!

Te mit gondolsz?