2010. január 27., szerda

Apropó családapák 1.

Először is szeretnék elnézést kérni, amiért a héten kicsit mostohán bántam Veled, kedves Olvasóm. A héten még egyetlen postot sem adtam közre, ami nálam kissé szokatlan, tekintve, hogy a heti két-háromszori blogolás nálam teljesen természetes jelenség.

Mindennek azonban nyomós oka van.

Ahogy azt már korábban olvashattad, a családok életét hamis célok, vágyak köré szervező, fals társadalmi elvárásokról, személyes hiedelmekről, mítoszokról kezdtem el írni. Mégpedig azokról, amelyeknek így vagy úgy, de kedvezőtlen hatással vannak a család életére. Az eddigiekben a családanyákat szorongató mítoszokról, hiedelmekről volt szó, hiszen ezek azok, amikről magam is "testközeli" tapasztalatot szerezhettem.

Az apákat társadalmi kötéltáncra kényszerítő elvárásokról, hiedelmekről most tervezek sorozatot írni. Menet közben azonban rá kellett jönnöm, hogy bár a férjem, apám, sógorom révén éppen elegendő tapasztalatom, ismeretem van ezekről, mégsem olyan egyszerű ezt úgy megfogalmazni, hogy a pasik számára is emészthető, elfogadható, mi több, AHA-élményt okozó felismerés legyen. Ráadásul meg akarom tartani azt a jó szokásomat, hogy a mondandóm végén a felismerés élményét még egy játékkal is fokozzam, tehát hirtelen olyan játékok után kellett nézzek fantáziám legmélyén, ami olyan igazán hapsis: nem nyilvánvalóan az érzelmekre hat (különben meg úgyis azokra fog!), a férfiúi racionalitásnak is teret enged, netán a versenyszellemet engedi kibontakozni. Hát, valljuk meg, ez olyan játékoknál, amit egyedül kéne játszani, nem egy könnyen teljesíthető követelmény.

Mindezen morfondírozásim közepette kezdtem anyagot gyűjteni hát a sorozat családapákról szóló részeihez, és kutakodásaim, gondolkodásaim közepette tettem két nagyon fontos felismerést az apákkal kapcsolatosan. (Mindkettő okozott kisebb változásokat a blogom jobb sávjában.) Az első ilyen felismerésem az volt, hogy a pasik talán jobban és régebben gúzsba vannak kötve a társadalmi elvárások által, és annyira beléjük égetjük ezeket már babakoruktól(!) kezdve, hogy már fel sem tűnik nekik sem, és nekünk sem, hogy ők most nem az egyéniségük miatt ilyenek, vagy olyanok, hanem a születésüktől fogva feléjük közvetített társadalmi elvárások miatt. Ezeknek az elvárásoknak a zöme már több évszázados, netán évezredes, és még a mai, erősen megváltozott, és egyfolytában változó világban is ugyanezeket várjuk el tőlük! Gondolj csak bele, hogy a nőkkel szemben támasztott elvárások csak az utóbbi száz-százötven évben mennyit változtak, részben azért, mert mi nők követeltük ki magunknak - pl. szavazójog, a szabad hivatásválasztás joga, stb. Ehhez képest a férfiak terhei is nőttek a világ változásával, de még most is, akárcsak az őskorban, azt várjuk el tőlük, hogy a család fenntartásában ők vislejék a nagyobb terhet. És ők ezt el is fogadják, sőt sokszor azonosságukat is ennek mentén határozzák meg!

Hogy mi lesz ebből? Az, hogy a mai magyar, 45-60 éves férfinépesség halálozási statisztikája rosszabb, mint az 1930-as években volt...



Ekkor jutott eszembe, hogy hoppá, én tag vagyok egy mozgalomban. Úgy hívják, hogy "Mentsük meg a férfiakat!". Van egy édesapám, van egy hőn szeretett férjem, és van egy tizenhárom éves, imádott fiam. Ma öt férfiból kettő nem éri meg a 65. életévét. Én szeretném, ha ők mindhárman ettől többet élhetnének, és mindezt úgy, hogy legyen majd mit mesélniük az unokáiknak. (Hála Istennek, Apukám ezt megteheti, bár olt amikor rezgett a léc, de azért idén csak betölti a 66. évét. Remélem, még jó néhányszor tudunk vele szülinapot ünnepelni!) És úgy gondolom, ezen a téren a legtöbbet a családja tehet egy pasiért.

Éppen ezért jó szívvel ajánlom családapák, családanyák, sőt nagyobbacska gyermekeik figyelmébe is a "Mentsük meg a férfiakat!" mozgalom honlapját. Fogsz ott valószínűleg olyan segítésnyújtási lehetőségeket is találni, amiről nem is gondoltad volna, hogy meghosszabíthatja egy hapsi életét.

A bannert a blogom jobb sávjában is megtalálod. Kedves Családanya-kolléganőm, kedves Családapa-olvasóm! Hosszú életet a férfiaknak!

Mentsük meg őket - mindannyiunknak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése