2010. január 29., péntek

Hiedelemek, mítoszok - családapáknak 2.

Ígéretemhez híven folytatjuk a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már a témát felvezető első postomban is említettem, a férfiakat körülvevő hiedelmeket is elemzem ehelyt, két okból is:

1. egyrészt, mert bár erről jóval kevesebbet hallani, de nekik is jutott ilyesmiből dögivel;
2. másrészt, mert ezeknek a legtöbbje csak kb. negyven éves kor körül tudatosul a pasikban, mert nagyjából addigra fáradnak bele. De nagyon!

Mint látni fogjuk, a férfiaknak is éppen elég mítoszuk, "fals" elvárásuk van, ami megkeseríti az életüket. Azonban az ő esetükben is csak azokat emelném és elemezném ki ezen a helyen, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.


A másik ilyen hiedelem, ami már kimondottan a családapához köthető, hogy a családban minden szerepnek, így az anyáénak, és az apáénak is, jól meghatározott "munkaköri" leírása van. Így az anya munkaköri leírásában szerepel a gondoskodás, az ápolás, a gyengédség, az engedékenység, míg az apáé a szigor, a számonkérés, a szabályok felállítása, a korlátozás.

Kénytelen vagyok elismerni, hogy ennek a mára kissé megcsontosodott nézetnek is volt valamikor értelme, ill. meglehetősen gyakorlatias okok miatt alakult ki. Éppen az előzőekben tárgyalt rettenthetetlen, minden érzelmet kibíró férfi volt az, aki a legalkalmasabbnak mutatkozott arra, hogy a társadalmat régebben még jóval több szabállyal igazgató erkölcsi normák könyörtelen betartására rábírja a gyerekeket. Ezek a szabályok és normák ugyanis a legtöbbször csak igen nagy szigor árán voltak betartathatóak, betartásukat viszont mindenki elvárta a másiktól, még a gyerekektől is. Így a családon belül is megfelelő szenvtelenséggel kellett kiróni a gyerekekre a szabályok tisztelete iránti igényt, vagy éppen a megsértésükért járó büntetést.

Ebből az aspektusból nézve még az is kézenfekvőnek látszik, hogy a tanári, professzori pálya oly sokáig csak a férfiak előtt volt nyitva, hiszen az iskolákban is ugyanolyan szigorú szabályoknak kellett megfelelni, mint otthon, vagy a falu, ill. város szűkebb közösségeiben. És ezért lehetett az is régen, hogy mivel ugyanazok az erkölcsi mormák dívtak az iskolában is, mint otthon a családban, az apa nyugodt szívvel bízhatta rá a gyerekét még a falusi tanítóra is azzal, hogy "Tanító úr, faragjon embert a gyerekből!"

Mára ezek az egyértelmű, mindenhol érvényes szabályok elkoptak. És ezzel együtt az apák rettenthetetlen szigora is. Erre legjobb példa a skandináv országokban, elsősorban Svédországban bevezetett családjogi reformok most már (kb. 15-20 év után)lemérhető eredményei, mi több, társadalmi hasznai.



Miről is beszélek? Hivatkozom itt F. Várkonyi Zsuzsának egy nemrégiben megjelent cikkére, amely éppen a svéd kispapák gyermekeikhez való kötődésében bekövetkezett változásokról (is) szól. A lényeg a lényeg: sokáig a tudósok is azt hitték, ami a közhiedelemben a mai napig is makacsul tartja magát, hogy az igazán erős, bensőséges kötődésre csak az anyai szervezet, így az anya képes, mert...

- olyanok a szülés előtti, alatti, utáni hormonális változások
- az anya már a tehresség kilenc hónapjában elkezd kötődni a babához
- a szülés fájdalmas volta felerősíti a babához való kötődést (ezt már az állatokon végzett megfigyelések is alátámasztották!)
- stb., szerintem mindenki tudna még legalább ezer egyéb indokot mondani.

Erre mi történt? Jöttek a svéd kispapák, és borították a több évezredes rendszert, és élve a törvények adta lehetőségekkel, általában a babák 12-24 hónapos kora között ők maradtak otthon a gyerekkel. A lassan már két évtizedes időtávban működő rendszer már elég idős ahhoz, hogy eredményeiben tendenciákat lehessen felfedezni, mi több, konzekvenciákat lehessen levonni. Meg is tették. A tudósok is, meg a svéd kispapák is.

Kiderült ugyanis, hogy azok a kispapák, akik így jó egy évre otthon maradtak a gyerekkel, képesek voltak szintúgy kiegyensúlyozott, mi több, bensőséges kapcsolatot kialakítani a gyermekükkel, mint az anyák. Még a későbbi életkorokban is nagyobb megértést mutattak gyermekeik problémái iránt, sokkal inkább tisztában voltak a gyerekek képességeivel, és életkori sajátosságaival, mint a hagyományos férfi szerepmodellt választó társaik. Gyakorlatilag nem akadt olyan közülük, aki teljesíthetetlen elvárásokat támasztott volna a gyerekével szemben, vagy ezekről papolt volna nekik. Ezek az apák képesek voltak a gyerek játékaiban legalább annyira elmerülten részt venni, mint az anyák. Vagyis a kapcsolat bensőséges volt, és maradt a későbbiekben is.

Engem is, csakúgy, mint F. Várkonyi Zsuzsát, nagyon érdekelt volna, hogy a gondozás ideje alatt hogyan alakult az apák hormonszintje, ill. annak változása, de erre a területre a vizsgálat nem terjedt ki. Az viszont már csak a megfigyelések alapján is bizonyítható, hogy nem elsősorban a biológiai adottságok teszik lehetővé valakinek, hogy a gyermekével bensőséges kapcsolatot alakítson ki, hanem a gyerek tanítja meg az ember fiát, vagy lányát arra, hogy bensőséges kapcsolatot építsen ki az utódjával. Vagyis a gyermekkel kialakított bensőséges kötődés nem kódolt biológiai-genetikai szinten.

Amiről nem olvastam ugyan ennek a vizsgálatnak ismertetésében, az a tény, hogy a gyermekükkel hosszabb ideig otthon maradó apák várható életesélyei, ill. házastársi kapcsolatuk minősége is javult. Olvastam erről viszont egy másik vizsgálat kapcsán, amit szintén a svéd apák körében végeztek. A kettőt pedig már nem volt nehéz összekötni.

Tehát kedves Apukák, mi a teendő? Tessék foglalkozni a gyerekkel! És nem ám napi szinten kipipálandó feladatként, hanem valóban kiegyensúlyozó, léleknyugtató, és -emelő tevékenységként. Hogyan lehetséges ez? Nézd meg a Mottóm című részt a blogom jobb sávjában.

Légy bátor - legyél újra gyerek!


Kedves Apukák! Üljetek le a gyerek mellé építőzni, lovagosat-királylányosat játszani, vagy legyetek kalózok, felfedezők - legyetek újra gyerekek! És érezzétek jól Magatokat!

Te mersz-e újra gyerek lenni?

2 megjegyzés: