2010. január 4., hétfő

Hiedelmek, mítoszok - családanyáknak 1.

Ígéretemhez híven megkezdjük a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már előző postomban is említettem, a nőket körülvevő hiedelmeket elemzem majd először, két okból is:

1. egyrészt, mert erről van saját tapasztalatom is;
2. másrészt, mert ezekből a mítoszokból, hiedelmekből van több.

Mindazonáltal ebből a jóval több mítoszból, "fals" elvárásból csak azokat emelném és elemezném ki ezen a fórumon, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.



Talán a legelső ezek közül a mítoszok közül, hogy egy nő csak akkor lehet igazán mai, modern nő, ha családanyaként sem hagyja el magát, még mindig ugyanolyan fitt és karcsú, mint hajadonként volt, de legalábbis tíz évet letagadhatna, akkor is szolid sminket, frissen fodrászolt frizurát és visszafogottan, de minimum sportosan elegáns ruhákat hord, ha a sarki kisboltba ugrik le, kertészkedik, vagy éppen a gyerekekkel ül a homokozó közepén...

Ugye, ismerős? Gyakorlatilag mindig ezt látjuk a reklámokból, meg a magazinokból. Hogy anyu mindig mosolyog a vakítóan fehér, jól ápolt fogsorával, még a nagytakarításhoz is olyan sportos eleganciával van öltözve, hogy akár korzózni is elmehetne, de a legirigylendőbb, hogy mindig kiegyensúlyozott, kedves és figyelmes...

Mindenki tudja, hogy ilyen nincs, és mégis van, legalábbis kezdő feleségként/élettársként, anyaként még biztos elhisszük, hogy ez lehet. Aztán rájövünk, hogy nem, helyesebben arra gondolunk, hogy csak nekünk nem lehet, mert csak nekünk nem megy. Máris kész a hiedelem.



Vannak olyanok is, akik képesek még egymással versengeni is ezen (vagy bármely más) téren.

Pedig valahol a lelkünk mélyén érezzük, tudjuk, hogy ez nem igazi, mert csak a külsőségekre koncentrál, és nem a lényegre: hogy anyu nem biztos, hogy attól kell, hogy kiegyensúlyozott legyen, hogy úgy néz ki, mint egy manöken, hanem attól, hogy összetartja a családot, és hogy neki is érzelmi hinterlandot nyújt a családja. Vagy mégsem?

Akkor segítek egy kicsit nézőpontot váltani! Csak próbáld ki otthon a következő játékot! Kb. egy negyed órát kell maximum rászánni, de frenetikus hatása van! Tipikus life coaching-gyakorlat, de ez nem véletlen: a life coaching jellemző módszere, hogy átfordítja a kliens szemléletét, azaz - csúnya "magyar" kifejezéssel élve - hozzásegíti a klienst a paradigmaváltáshoz.

Írd össze azokat a tulajdonságaidat, amikről úgy gondolod, hogy negatívak, vagy azokat, amik nem feltétlenül negatívak, de a céljaid eléréséhez változtatni kellene rajtuk! Ezek után pedig értelmezd újra, vagyis inkább értelmezd át ezeket a tulajdonságokat, azaz határozd meg ezeket a negatívnak tartott tulajdonságokat úgy, hogy jelentésüket csak pozitívan értelmezheted!

Például: kotnyeles - nagyon jók a kommunikációs képességei, van saját nézőpontja, véleménye a dolgokról. (Az már más kérdés, hogy kéretlenül, és minden dologról, de a feladat lényege, hogy gondolkozz pozitívan arról, amit eddig negatívnak tartottál!)

Mire végigérsz a kis listádon, egészen más színben láthatod Magad, és azt is, hogy mi a fontos Számodra. Ha jobban megnézed a negatív tulajdonságaid "pozitívumait" lehet, hogy már meg is találtad, hogyan lehet a negatívnak tartott tulajdonságaidat pozitívba átfordítani!

Jó szórakozást!

Miután elvégezted a gyakorlatot, Neked volt AHA-élményed?

3 megjegyzés:

  1. Azt elhiszi valaki, hogy azért nem tudom tartani a határidőket, mert mindenkinek megigérek mindent, hisz nekem áldott nagy szívem van?

    Ja és még élbennem ez a hiedelem, ezért névtelen maradok :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, kedves Névtelen, én elhiszem... Én is csináltam ezt így. Egészen addig, amíg meg nem tanultam nemet mondani - a saját egészségem, önbecsülésem, és hitelességem érdekében.

    És a Föld azóta is forog tovább... :)

    VálaszTörlés
  3. Ja, különben az időgazdálkodást egy külön témának szánom a sorozatban, úgyhogy majd még visszatérünk erre is!

    Üdv:

    :) Csilla :)

    VálaszTörlés