Mint azt már előző postomban is említettem, a nőket körülvevő hiedelmeket elemzem majd először, két okból is:
1. egyrészt, mert erről van saját tapasztalatom is;
2. másrészt, mert ezekből a mítoszokból, hiedelmekből van több.
Mindazonáltal ebből a jóval több mítoszból, "fals" elvárásból csak azokat emelném és elemezném ki ezen a fórumon, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.
A mai táradalom harmadik nagy mítosza egy családanyával szemben, hogy anyu mindig mindent tökéletesen csinál, azaz roppant precíz, és pedáns. Legyen akármekkora nagy is a lakás, - ne adj Isten - ház, netán a kert, sorakozzon akár egy egész plázára való ruha a szekrényben, legyen akárhány fős a család, az biztos, hogy mindenhol makulátlan rend és tisztaság van, egy szőnyegrojt sem állhat keresztben, mindenkinek minden ruhája, cipője, apró kiegészítője tisztán, vasaltan van a helyén a szekrényben, a hűtő mindig tele, és minden friss benne, és akárhány éhes száj is várja este a vacsorát, mindig van friss, meleg vacsi az asztalon. Sőt, ha Apu váratlanul vendégekkel állít haza, az sem gond: Anyu tíz perc alatt varázsol...
Na, ez az, amit én a Facebook-adatlapomon úgy fogalmaztam meg, hogy összetett feladat: a házimanóé, a konyhatündéré, stb. És Neked is ez jut róla eszedbe:
Amiről egészen biztosan tudod, hogy nem létezik...
Nem tudom, olvastál-e valaha is a gyerekeidnek Anna, Peti, Gergő-történeteket. Ha nem, akkor gyorsan szerezz be legalább két könyvet a sorozatból, van belőlük egyébként a honlap szerint 11 kötet, úgyhogy a bőség zavarával fogsz küzdeni, hogy melyiket válaszd. Szerintem azonban Nálatok is az lesz a helyzet, mint nálunk: gyanútlanul megvettem Bartos Erika első verses kötetét (még csak nem is a meséket!), és azóta a Bartos-könyvekből folyamatosan bővül a gyűjtemény. Minden adandó alkalomra Anna-Peti-Gergő-könyvet kap a gyerekem, mert egyszerűen imádja őket! Sőt, a szerző két verses kötetét még az óvónő is kölcsönkérte, mert olyan jónak tartotta őket, hogy mindenképpen be akarta illeszteni a módszertanába...
Na, ekkora kitérő után kanyarodjunk vissza a mondanivalómhoz: ha olvastad az Anna-könyv - A kezdetek c. könyvet, akkor tudod, miről beszélek, ha nem, akkor leírom. (A részletet a szerző írásbeli engedélyével közlöm.)
Szituáció: első gyerekes, fiatal anyuka, aki éppen összerázódóban van a babával, szokja, hogy egész nap egyedül vannak otthon, csak ő és a baba, holott eddig emberek között élt mozgalmas életet. Építészként szokva van a precízen elvégzett munkához, s magával szemben is ugyanezt az elvárást támasztja. Meg persze az otthonával szemben is. De aztán jött egy apró emberke, aki mindent fenekestül fordított fel. Ismerős?
Ami nem mindegy, az az, hogy ki milyen tanulságot von le a maga számára ebből a szituációból. Bartos Erika, a saját, és a családja szerencséjére, már rögtön az első gyerek születése után hamar eljutott odáig, hogy ezt gondolja:
"Anna békésen szuszogott Anya vállán, és Anya megnyugodott. Lassanként rájött, hogy nem számít, ha elrontja a pelenkázást, ha ügyetlenül öltöztet, vagy rendetlen a lakás. A kisbabának egyetlen dolog fontos csupán: szülei biztonságot adó szeretete."
Merem állítani, hogy Bartos Erika az életben nem tudott volna ennyi minőségi időt a családjának szentelni, ilyen kreatívnak lenni az időtöltések terén, ha első helyen a tip-top lakás, a ropogósra vasalt, tiszta ing, meg a vacsorára tálalandó ételkülönlegességek álltak volna a prioritási listája élén. És az életben nem tudott volna nekünk ilyen bájos, és kedves, szerethető történeteket írni - egy ilyen szerethető családról.
Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy hanyagold a háztartást, mert ugye disznóólban nem lehet élni, gyerekestül meg pláne, meg azért néha napján jól jön a tiszta ruha, meg a meleg kaja is csak jól esik... De ennek megvan a maga jól körülhatárolható ideje, amikor ezzel foglalkozol. És csak akkor foglalkozol vele. Én például egy héten kétszer takarítok (annyiszor sajna muszáj!), és nem akkor, valahányszor a gyerek szétszórja a játékait...
A mára javasolt családi játékprogram tehát: vegyétek elő az Anna-Peti-Gergő-könyvek egyikét, és egymáshoz bújva húzódjatok be egy kuckóba, mondjuk a kanapén a takaró alá, és olvassátok, hogy milyen is egy elégedett, boldog Anyuka - és ettől milyen elégedett, boldog, színes gyerekkoruk van a gyerekeinek!
Ha nincs Anna-Peti-Gergő-könyvetek, az se baj, akkor vegyetek elő bármilyen mesekönyvet, ami a gyerek korának megfelel, és éljétek át együtt a közös meseolvasás meghittségét! Nagy ajándék ám ez!
És Te miben vagy tökéletes, és precíz, és alapos? És miben akarsz az lenni? Kin múlik az, hogy az lehess? Szerinted?
Sajnos én sem vagyok tökéletes. a postban említett felismerésekre (vagyis nem dől össze a világ, ha valamit másnapra hagyok) magam is idővel rájöttem (5 gyermeket nevelek, terelgetek, 2 kicsi még egész nap itthon van). Bár ezek afelismerések jótt tettek az én kiegyensúlyozottságomnak, a férjem ellenben a mai napig nem érti. Szerinte a tisztaság és a rend a legfontosabb. (No meg, hogy minden nap levegőzni vigyem a csapatot, ami nem kevés idő, viszont így tényleg szinte semmi nem marad a háztartásra.) Ezt az ellentétet talán sosem fogjuk tudni feloldani.
VálaszTörlésSzerintem fontos a rendszerbe az Apukákat is bevonni, mivel mégis részei a családnak. Nagy csapdának látom, hogy az anyukák egész nap otthon lévőként átalakulnak egyfajta "méhkirálynővé", és a férjük egyre inkább kiszorul a saját (anyai) és gyermekei életéből. Érdemes erre külön odafigyelni. (akkor is, ha látszólag az apukáknak erre nincs is igényük).
Kedves Andi!
VálaszTörlésMinden tiszteletem a Tiéd, amiért felelősséggel fel tudtad vállani öt csemete nevelését, és ráadásul mindezt sikerrel is teszed. (Én mindig úgy éreztem, hogy én "csak" három gyerekre vagyok "hitelesítve"...)
A másik témát illetően pedig nagyon igazad van: mi, nők roppant sajátos helyzetünkből adódóan, sok esetben elhatározásaink kapcsán is rá vagyunk utalva a családunktól kapott (lelki) támogatásra. Egyrészt azért, hogy a környezetünk is megértse, mi a fontos nekünk, másrészt pedig azért, mert szükségünk is van a támogató közegre az önmegvalósításunkhoz. Igényeljük ezt. (Nem azt mondom, van, aki képes volt keresztülvinni az elképzeléseit a család ellendrukkolása közepette is, de valljuk be őszintén, azért az úgy sokkal nehezebb.)
Most megsúgok valamit: amióta fejembe vettem, hogy vállalkozni fogok, kb. a harmadik-negyedik ötletemre mondta azt a férjem, hogy kivitelezhető. Nem mintha a többi nem lett volna az, csak akkor még nem hitte el, hogy ez komoly a részemről. Aztán látta, hogy milyen elszánással tanulok, gyűjtök adatot, csinálok piackutatást, tervezek, számolok, járok utána dolgoknak, és aztán elkezdett szépen lassan komolyan venni. Látja, hogy már most is dolgozom, mert el kell indítani valahogy a vállakozást, és mellette tanulok, és mellette foglalkozom a gyerekekkel (nyelvet tanítok nekik, ha kell, korrepetálok, de társasozunk, vagy beszélgetünk is, stb.), és mellette ha nem is tökéletes a háztartás, de vendéget bármikor be lehet engedni, és mellette éhes még nem maradt senki, és még felöltözni is fel tudott eddig mindenki, mert a szekrényben még mindig talált ehhez elég cuccot, - úgyhogy ő már elismeri munkaként, amit itthon csinálok, sőt felkészülésnek tekinti az itthonról végzett vállalkozói tevékenységemhez.
A másik adalék ezzel kapcsolatban: időbeosztással és munkamegosztással sok mindenen lehet segíteni. A Te háziasszonyi hatékonyságodnak mindenképpen jót tesz. A következő két post ezekről fog szólni.
A harmadik pont - az Apák bevonása. Csak egyszer kell, hogy egy délután úgy hagyd ott az öt gyerekkel, hogy közben még meg is kéred, csinálja meg a felmosást, vagy a teregetést... Megértőbb lesz, nálunk legalábbis így volt.
A negyedik dolog, ami még ezzel kapcsolatosan eszembe jutott: ezt a sorozatot a családot érintő valamennyi fontosabb mítosz, hiedelem feltárására indítottam el. Így aztán ha végeztem a családanyákat érintő legfontosabb elvárásokkal, akkor kitérek majd az Apákat érintő, hasonlóan fals társadalmi nyomásra is. Biztos lesz majd benne olyan, amelyiknek egyike-másika belegázol a férfiak önazonosság-tudatába... De hát Istenem, mítoszt rombolni szerződtem...
Tehát mást nem mondhatok, Andi, mint hogy egyrészt ezt próbáljátok megbeszélni a férjeddel, hogy ez a fajta elvárás manapság munka, és nagycsalád mellett irreális, másrészt gondoljátok újra közösen a családi munkamegosztást.
Vagy a durvább verzió: cseréljetek szerepet csak két órára! Mellbevágó tud lenni, viszont mély empátiát képes gerjeszteni - kölcsönösen!
Üdv:
:) Csilla :)
Egyszerű matematika az egész, attól mert, megérkezett a pici a családba, a nap még 24 óra maradt. Na jó tudom, hogy az alvásra szánt idő jelentősen csökken, de annyival azért nem amennyi plusz idődet veszi igénybe a pici.
VálaszTörlésVálasztanod kell, honnan lopod el az időt a jól megszokott napi rutinból. Lehet a kicsitől is időt lopni, de erről nem akarok beszélni, számomra nem alternatíva.
Marad a napi rutin. Azért írtam ezt le még egyszer, mert nagyon fontosnak tartom, hogy minél alaposabban dolgozd, ki mert rengeteg időt lehet nyerni vele. Akinek nagyobb gyermekei vannak, azok tudják, hogy folyton változó időbeosztással kell számolni, és amire az egyiket megszoknád, már fel is borult. És itt könnyen fel is adhatnák, de gondold végig mit veszíthetsz.
Mindennek van következménye, és bármit mondhatsz a gyerekednek, a példa amit maga előtt lát, az lesz ragadós.
Szerintem sem kell mindent kivasalni, de nem mindegy, hogy halomban áll a vasalatlan a fotelban, vagy szépen behajtogatod a szekrénybe. Lehet hogy néhány széjjelhagyott játéktól emberibbnek tűnik a lakás, de 10 év múlva ne várd el a gyermekedtől, hogy rendbe tartsa a szobáját.
El lehet hagyni munkákat, kell is, csak fontold meg alaposan, hogy mit. És vond be a családod, a kicsik is tudnak ám segíteni, valóban segíteni. Az apukát pedig érdemes még a pici érkezése előtt, lehetőleg a kezdetektől fogva. Ezekben a kérdésekben nekem az a mottóm, hogy könnyebb valamit nem megszokni, mint leszokni.