2010. január 12., kedd

Hiedelmek, mítoszok - családanyáknak 4.


Ígéretemhez híven megkezdjük a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már előző postomban is említettem, a nőket körülvevő hiedelmeket elemzem majd először, két okból is:

1. egyrészt, mert erről van saját tapasztalatom is;
2. másrészt, mert ezekből a mítoszokból, hiedelmekből van több.

Mindazonáltal ebből a jóval több mítoszból, "fals" elvárásból csak azokat emelném és elemezném ki ezen a fórumon, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.


A következő nagy mítosz, hogy Anyunak mindenre és mindenkire van ideje. Nekem személy szerint ez volt a legnagyobb "mumusom", tekintve, hogy már évek óta itthon vagyok főállású anyaként, háztartásbeliként (GYES, GYET, stb.) És mivel úgymond "Te úgyis otthon vagy, ráérsz, csináld már meg, készítsd már el, járj már utána, szerezd már meg, vedd már meg nekem is, stb." No comment. (Volt olyan napom, hogy a magam dolgaival kb. másfél óra alatt végeztem, a nap többi része mind az ilyen kéretlen szívességteljesítésekre ment el...)

Tágabb családom tagjai mind a mai napig szeretik ezt a módszert alkalmazni, de mivel már ők is ráérősebbek - tekintve, hogy nyugdíjasok - megtanultam az ő idejüket, igényeiket is beosztani, ezáltal pedig az én időbeosztásomhoz és prioritásaimhoz igazítani az övékét.

Volt néhány ehhez vezető lépés, amit most röviden ecsetelek:

1. Meg kell tanulni nemet mondani! - mint minden, ez is csak gyakorlás kérdése. Az első még kicsit nehezedre eshet, sőt, még talán lelkiismeret-furdalásod is lehet miatta, de ez a második esetnél már eltűnik. Különösen akkor, ha némi diplomáciával is kezeled ezeket a kéréseket, és látod, hogy mennyit nyersz (időben és nyugalomban) az új módszerrel.

2. Most jön a diplomácia! - ha nagyon nem akarod, vagy nem tudod kikerülni a kérést, akkor gondold végig a saját dolgaid sorrendjét, és mondd azt, hogy rendben, megcsinálod, amit kérnek, de majd egy, két, X nap múlva.

3. Oszd be a saját idődet! - sokan úgy mondanák, hogy tanulj időgazdálkodást, és ez nem is rossz gondolat. Ezúton ajánlanám szíves figyelmedbe (ismételten) Vidi Rita könyvét, tényleg női szempontok alapján megírt könyv a témáról. Ezen túlmenően pedig olvasmányos is! Amit viszont én szoktam csinálni, az is kipróbált dolog. A lényeg: minden este szánj rá tíz percet, hogy "összeszeded" a következő napodat. Összeírod, mi mindent kell csinálnod. Ezek után "súlyozol": melyik feladatod tényleg fontos és sürgős, és melyik bír ki esetleg még fél-egy-két napot. Ez utóbbiakkal tudsz majd rugalmasan bánni, és a váratlanul közbejövő dolgok esetén halasztani, hogy "időt csinálj" a vészhelyzeti esetnek. Ha ezzel megvagy, akkor ezek után már könnyebben el tudod helyezni időben a rokonok, ismerősök váratlan kéréseinek teljesítését is.

4. A diplomácia visszalő! - mivel Téged kértek szívességre, így Te vagy jobb tárgyalási pozícióban. Nyugodtan kezdj el alkudozni! Ha a nagyi azt szeretné, hogy Te menj el helyette bevásárolni, mert "Te úgyis a városban jársz", akkor mondd meg neki, hogy O.K., de mivel így nem érsz oda időben a gyerekért az oviba, akkor hozza el ő, vagy legalább várjon vacsorával.

Így talán elkerülhető, hogy Te legyél a Mom on the Run legújabb prototípusa...



A mai játék az időbeosztás tanulásához:

A beteljesült vágyak napja

Képzeld el, hogy kivételes lehetőséget ad Neked az Élet: kapsz egy napot, amikor azt csinálhatsz, amit csak akarsz. Azon a 24 órán belül nem számít semmi, sem az, hogy hol van az, amit csinálni akarsz (pl. teniszezhetsz Roger Federerrel és Rafael Nadallal a Burj el Arab tetején Dubaiban), sem az, hogy mi a vágyad (pl. űrsétát is tehetsz Discovery űrrepülőgép körül George Clooney-val és Scarlett Johansonnal). Határ a csillagos ég és hogy a fantáziád mennyire képes meglódulni! Annak időszükségletével sem kell foglalkoznod, hogy hogyan és mennyi idő alatt jutsz el A-ból B-be, mert valami nagy csoda folytán a gondolat sebességével vagy képes közlekedni. A napodat egyedül a Te fizikai szükségleteid tagolják , vagyis azok a fix pontok (azaz fél óra reggeli, fél óra ebéd, fél óra vacsora, és nyolc óra alvás). Ezen kívül azt teszel, és akkor, és annyi ideig, amikor és ameddig csak akarod! Egy feltétel van csak: ki kell töltened mind a 24 órát, vagyis annyi vágyat kell összegyűjteni, hogy mindig legyen mit csinálnod!

Kellemes álmodozást - na és persze jó tervezést!

Várom a megoldási módszereket, azaz azt a módszert, amellyel megtervezted az álomnapodat! Légy szíves, írd le, szerintem mindenki tanulhat belőle! Ha jövő hét elején erre jársz, akkor leírom, hogy én hogyan csináltam!

1 megjegyzés:

  1. visszatérek még ide és leírom csak előbb alaposan átgondolom

    VálaszTörlés