2010. február 15., hétfő

A kormány tiltaná a papás-mamás játékot az óvodában

A következő cikkre bukkantam ma az interneten. A magam részéről no comment. Ezt meghagyom Nektek.

A kormány tiltaná a papás-mamás játékot az óvodában



Módosította tavaly év végén a szocialista kormány az óvodai nevelés országos alapprogramját. A mindenkori kabinet ebben a dokumentumban határozza meg az óvodapedagógusoknak az általa kívánatosnak tartott gyermekképet. A jogszabály szerint a kisgyermekek nevelésénél tudatosan kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését, elő kell segíteni a nemek társadalmi egyenlőtlenségével kapcsolatos előítéletek lebontását.

Az alapprogram a gender ideoló­giából táplálkozik. A gender, az egyenlőség szellemiségében, értelmetlennek tartja a nemek megkülönböztetését, és az egyénre bízza a döntést, hogy melyik nemhez tartozónak vallja magát. Ezáltal mindenki eldöntheti, hogy hetero-, homo- vagy transzszexuálisként létesít kapcsolatokat, és ezeket a gender egyenrangúként kezeli. A több mint fél évszázados ideológia elszánt harcot vívott, hogy bevezesse a társadalmi nem fogalmát, és háttérbe szorítsa a biológiai nemiséget. Ennélfogva a gender ellenez minden olyan szándékot, amely különbséget tesz a férfi és a nő hivatása, például a házasságban, a családban betöltött szerepe között.

A kormányrendelet előírja, hogy a foglalkozásokon az óvodapedagógusoknak kerülniük kell a nemi sztereotípiák erősítését. Ez a gyakorlatban a teljes magyar népmesekincs mellőzését jelentheti, ugyanis ezekben az anya hamuban sült pogácsát ad a vándorútra induló fiúnak, és a nő, általában a király lánya az, akit meg kell mentenie a gonosztól küzdelem árán a férfinak.

A nemiség semlegessé tételén kívül a nevelési alapprogram rögzíti a kívánatos óvodakép kialakításánál, hogy az óvodai nevelésben biztosítani kell a hazájukat elhagyni kényszerülő, vagyis migráns családok gyermekeinek az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését. A kisgyermekekkel foglalkozó nevelőket kötelezi a jogszabály arra is, hogy a foglalkozások zenei anyagának összeállításánál vegyék figyelembe a nemzetiségi, etnikai, kisebbségi nevelés esetében a gyermekek hovatartozását. Az érzelmi nevelés és a szocializáció szabályozásakor a kormányzat meghatározza, hogy a gyermekeket a különbözőségek elfogadásán kívül azok tiszteletére kell nevelni.

Ranschburg Jenő pszichológus a kormányhatározatról lapunknak azt mondta, vitatott kérdés, hogy az óvodai nevelésben mennyire kell hangsúlyossá tenni a nemi sztereotípiákat. Hozzátette, a feminista irányzatok a hétköznapokban is elfogadottá tették, hogy az otthonon kívül a nő nemiségétől függetlenül legyen egyenrangú a férfiakkal. Ranschburg Jenő szerint jogszabályokkal nem lehet megváltoztatni azt az utat, amelyet a gyermekek ősidők óta járnak, és továbbra is a papás-mamás és hasonló típusú játékokon keresztül fedezik fel a nemek közötti különbségeket. A pszichológus szerint az óvodai nevelésnek amúgy kevés hatása van a nemi sztereotípiák kialakulására, a médiumok mesekínálatának befolyása jóval nagyobb, és az döntően a hagyományos férfi-női szerepeket propagálja. Ranschburg Jenő összességében József Attila idézetét tekinti iránymutatónak ebben a kérdésben: „de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek – s mind ember, mert az egyre kevesebb…”

Tóth Dániel, a Heim Pál Gyermekkórház gyermekpszichológusa szerint aggasztó kérdéseket vet fel a jogszabály. A nemi sztereotípiák tisztázásának kerülése vagy az, ha a közösségben a gyermek nem megfelelő példát lát, összezavarhatja a gyermekeket. A zavart a családi háttér sok esetben már nem tudja kiküszöbölni, hiszen óvodás kortól a legtöbb gyermek esetében otthon megszűnik az aktív szülői foglalkozás. Tóth Dániel bízik benne, hogy az óvodapedagógusok is tudják, hogy ez a jogszabály rossz, és alkalmazása ellen tiltakoznak. A gyermekpszichológus a szabályozás ellenére nem tartja életszerűnek, hogy begyűjtenék a Barbie babákat és a katonákat a gyerekektől, hogy ne játszhassák az ezekhez kötődő férfi-női szerepeket.

Hoffmann Rózsa, a KDNP oktatáspolitikusa élet-és természetellenesnek nevezte a kormányrendeletet. A nemi sztereotípiák a nő és a férfi közötti különbség az alapja a családnak, az emberiség fennmaradásának. Hozzátette, kormányváltás után azonnal eltörlik a jogszabályt. Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy a migráns gyermekek önazonosságának megerősítéséről úgy rendelkezik a kormány, hogy nem hangsúlyozza a befogadó nézet kultúrájának megismertetését.

Sándor Csilla

Én most inkább hallgatnék, hogy a befolyásolás legkisebb szándéka se merülhessen fel.

De Te mit gondolsz???

7 megjegyzés:

  1. Ezeknem elment az esze! A normál családmodell diszkriminatív? Lassan ez a nem normális? Ezzel nem tudok egyetérteni. Nekem nincs kifogásom a homok ellen, de hogy ez legyen a normális? Hát melyik elfuserált világban lehet ez a normális? Lassan azt kell majd tanítani a gyerekemnek hogy hófehérke kirúgta a királyfit és szerelembe esett a gonosz boszokánnyal?Ez agyrém! Elmebetegek tünjetek már el! Huss-huss!

    VálaszTörlés
  2. Ez már akkora marhaság, hogy nem is érdemes foglalkozni vele.
    Csatlakozom az elöttem szólóhoz:huss-huss!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem a nemi sztereotípiák kerülése annyit, tesz, hogy a nők nem csak főznek mosnak, vasalnak, hanem akár családfenntartók is lehetnek...
    Persze mindent agyon lehet magyarázni...

    VálaszTörlés
  4. Ez igaz is. De szerintem most az a nagy kérdés, hogy ezt biztos, hogy az oviban kell már elkezdeni, és ilyen módon?

    Erre várom a véleményeket!

    VálaszTörlés
  5. Ijesztő, hogy miket ki nem találnak egyesek, hogy az évezredes tapasztalatot ilyen "tudományos" érvekkel képesek (lenének) elsöpörni, hamisítani, hazugságnak, helytelennek titulálni. Csodálkozom azokon az embereken, akik azt mondják, hogy ez az igazi, ez kell az embereknek, nem pedig a több évezrede bevált családi modell, ahol egy férfi és egy nő esküsznek örök hűséget egymásnak és élnek szeretetben. Isten legyen irgalmas e nemzedékünkhöz.

    VálaszTörlés
  6. Hisztériakeltés (szerintem).
    A dolog lényege ez volna:
    http://www.fn.hu/belfold/20100225/nincs_veszelyben_papas_mamas/

    emiatt:
    http://nol.hu/belfold/lap-20090317-20090317-19

    VálaszTörlés
  7. Köszi, Felicitasz, hogy megvilágítottad a másik oldalt is.

    Most is igaz a mondás: az érmének két oldala van.

    Üdv:

    :) Csilla :)

    VálaszTörlés