2010. április 9., péntek

Hiedelmek, mítoszok - gyerekeknek 3.

Lehet, hogy most valakit megleptem, de gondoljon csak bele minden leendő szülő: milyennek képzeli el majdani gyermekét, hogyan is képzeli el gyermeke viselkedését! Ugye, Nálatok is bejönnek a sztereotípiák? Ha kisfiú lesz, akkor eleven, örökmozgó, aki szereti a focit, és majd Apuval együtt fociznak a kertben/játszótéren, és aranyos kis vagány lesz belőle, aki azért imádja az Anyukáját is. Ha kislány lesz, akkor kis csinos, gyönyörű ruhácskákban illeg-billeg, örök cserfes, kedves, barátkozó, akivel jókat lehet majd sétálni, virágokat szedni, babázni, festeni, stb.

És mi jut eszükbe a gyakorló szülőknek, ha azt a kérdést hallják, hogy szerintük milyen a jó gyerek? Az, hogy engedelmes? Hogy jól tanul? Hogy önálló? Hogy segít otthon az Anyukájának, akár fiú-, akár lánygyerekről van szó? Hogy illedelmes? Stb., stb.?

Akkor hány különféle mítosz is szabályozza azt, hogy milyennek is kellene lennie egy "jó" gyereknek? És hol? Otthon? Az iskolában, az óvodában? Egy gyerekközösségben? Szegény gyerekek! Még meg sem születtek, és már mennyi mindennek kell(ene) megfelelniük!


Kezdjük ott, hogy az egyik éllovas a szavazáson engedelmes, szófogadó, illedelmes legyen a gyerek. Nem tudom, ki hogy van vele, de saját megfigyeléseim szerint kezdetben egy gyerek soha nem azért nem fogad szót, mert minket akar bosszantani, hanem egyszerűen csak azért, mert kíváncsi. Egy gyerek örök felfedező, de különösen addig, amíg legalább a környező világot meg nem ismeri, és el nem igazodik benne. Ezért fog meg, rágmeg, nyal meg mindent, azt is amit nem kéne.

Nekünk, szülőknek ilyenkor persze az a dolgunk, hogy vigyázzunk a gyerekre, és felállítsuk neki a megfelelő tilalomfákat, hiszen ezek lesznek azok, amelyeknek mentén később majd tájékozódni tud, hogy mi az, ami veszélyes, mi az, ami még nem az, ill. hogyan nem az(!), valamint azt is kijelöljük számára, hogy mi az, ami még elfogadott a környezete megítélése szerint, és mi az, ami nem. (Ez utóbbinak értelemszerűen elsősorban a társas kapcsolatok fejlődésében lesz nagy szerepe.)

A szabad akarat korlátozása azonban nem tartozik egy kisgyerek kedvencei közé, így nem mindegy, hogy hogyan tesszük számára elfogadhatóvá a szituációt. Ő még nem fogja megérteni, ha arról tartunk neki litániát, hogy "De ez a Te érdeked, gyerekem!" Fordítsuk le neki "gyereknyelvre", hogy mit akarunk mondani! Sokszor mondták már, hogy le kell menni a gyerek szintjére - ami véleményem szerint kissé lekezelő megfogalmazás, bár van benne valami. Én inkább úgy fogalmazok: át kell venni a gyerek kommunikációs szintjét, ill. érteni kell, hogy milyen logikai következtetések levonására képes az adott életkorban, és ezek mentén kell elmagyarázni neki, hogy ezt most miért nem lehet.

Nekem a saját gyerekeimmel az az általános tapasztalatom, hogy ha elmagyarázom neki, hogy ezt most azért nem lehet, mert "Ha így teszel, akkor így elesel, és megütöd Magad, vagy itt így becsíped, és azért fog fájni, stb."

A magyarázat másik fele nálam a személtetés volt. Hogy miért? Mert egy kisgyerek az egész testével tanul, szerez tapasztalatokat, az ezen a módon szerzett ismeretek sokkal maradandóbbak és feldolgozhatóbbak számára. Éppen ezért, amikor az én legkisebbem pl. az ollóval kezdett el össze-vissza hadonászni, akkor megmutattam neki, hogy az ujjára, szemére vigyázzon, mert ha az ujja hegyét az olló élei között felejti, akkor az fáj - tehát fogtam két kisebb bambusznyársat (az akadt a kezembe), és olló módjára szétnyitottam, majd az ujját közé tettem, és óvatosan, lassan elkezdtem összezárni. Már az összecsukódás kezdetén érezte, hogy ez már jobban nyom, mint kellemes, pedig még fájni nem is fájt neki. Az ujját minden esetre elrántotta. Aztán még azt is megmutattam neki, hogy az ollónak is van hegye és éle, mint a késnek, és az ujját helyettesítendő először megszúrtam, majd felvágtam vele egy paradicsomot. Na, azóta is csak az olló "jó végét" hajlandó megfogni, a másik végét pedig mindenki szemétől távol tartja.



Az engedelmesség másik próbaköve a 2 éves kor körüli dackorszak. Nagyon nem szeretnék most itt belemenni, mert könyvtárnyi irodalma van (de később még esetleg megteszem). Elég annyi, hogy a kisgyerek ilyenkor sem azért engedetlen, vagy szófogadatlan, mert ezzel akarja bosszantani a környezetét, hanem azért, mert szorong. Bizony, a felfedezés, az önállósodás azzal is jár, hogy időnként fel kell adni a biztosat. Ez a biztonság eddig Anyu közelsége volt, de természetes életkori sajátosság, hogy ekkortájt a gyerek már látványosabban is kész leválni az anyjáról, hogy önállósulási törekvéseit erőteljesebben érvényesíti. Mindemellett persze szüksége van a biztonságot jelentő bázisra is, vagyis a szülő közelségére. Ez az ellentét azonban olyan konfliktust szül a gyerekben, ami szorongáshoz vezet, az pedig dühkitörésekben nyilvánul meg. Persze a gyerek temperamentumától erősen függ, hogy a dackorszakban mennyire lesz hisztis. De ezen minden kisgyerek átesik, a személyiségfejlődésének természetes velejárója. Eszerint is kell kezelni, tehát ne tessék "izomból lenyomni", letorkollni a gyereket. Ajánlom mindenki szíves figyelmébe Ovisvilág - Jusztina Hiszti-tanfolyamát, kimerítően tárgyalja a témát.

Arról persze már ne is beszéljünk, hogy az iskolába kerülés táján, tehát 6-7 éves korban jön a következő dackorszak, és van egy harmadik is: a tinikor látványos engedetlenségi "mozgalma". Nyilvánvaló dolog, hogy mindet másképpen kell kezelni, mert minden életkorban másra képes a gyerek, másféle gondolkodási-viselkedési sémák mentén dolgozza fel élete történéseit.

Az engedelmességnek azonban van egy másik aspektusa is, ami szerintem lényeges a gyerek későbbi önálló, felnőtt élete alakulásának szempontjából, de erről majd a következő postban írok.

Addig is marad a kérdés: Te is ezeket az indokokat látod a gyermeked "engedetlensége" mögött?

És a másik, a következő postot előrevetítő kérdés: biztos, hogy rossz, ha egy gyerek "engedetlen"? Minden körülmények között engedelmesnek kell lennie?

2 megjegyzés:

  1. Én sokszor azon vettem észre magam, hogy állandóan azt mondtam, mit ne csináljon a gyermekem, és sokkal ritkábban, hogy mit csináljon. Igyekszem megfordítani az arányt, és mióta tudatosan figyelek erre, sokkal kevesebb a konfliktus.

    VálaszTörlés
  2. Igen, ez a másik nagyon fontos momentum abban, hogy hogyan igyekszünk a gyereket rávenni valamire: mindig a tiltással, vagy a pozitív megfogalmazással. Ez is megérne egy külön postot...

    VálaszTörlés