2010. május 25., kedd

Könyvajánló szülőknek - gyereknevelésről


Éppen most bóklásztam a Magyar Pszichológiai Egyesület (MaPsziE) honlapján, ahol találtam egy nagyon jó könyvet.

Nem tudom, Vajda Zsuzsanna neve a szélesebb közönségnek mennyire ismerős, viszont szakmai berkekben meglehetősen jól cseng. Több írását is volt már szerencsém olvasni, bár ezt speciel pont nem. Minden esetre kijelenthetem, hogy nagy tapasztalatú és tudású szakemberről van szó.

Ezért merem a könyvet látatlanban is ajánlani.

A címe: Az ember és kicsinye. Alcíme: Könyv a józan gyereknevelésről. Szerintem mindkettő árulkodó.

Kinek? Tulajdonképpen mindenkinek, aki vagy már szülő, vagy az szeretne lenni, de bármelyik csoportba is tartozzon, mindenképpen felelős döntést szeretne hozni a saját és gyermekének életével kapcsolatban.

Ahogy azt már Vajda Zsuzsannától megszokhattuk, most is meglepi az olvasót néhány stabilnak, szinte megdönthetetlennek hitt, áltudományos álláspont, érv megdöntésével. Segít a szülőknek megőrizni saját és gyermekük lelki épségét egy olyan világban, ahol egyre inkább terjedőben van egy olyan nevelési szemlélet, amelynek következtében a gyerekek fejlődése, fejlesztése mind inkább elszakad életkori sajátosságaiktól, tehát alkalmatlan arra, hogy szerepét betöltse, viszont a gyereket teljesíthetetlen elvárások elé állítja.

A könyv a Könyvhéten, 2010. június 2-6 között fog megjelenni, ekkortól keressétek a könyvesboltokban, ill. a Könyvhét rendezvényein.

4 megjegyzés:

  1. Köszi az ajánlást, én biztosan megveszem!

    VálaszTörlés
  2. Ne csigázz, legalább egy áltudományos megdöntött álláspontról írj léci!

    Meg majd a könyvről is... mert sajna nem mindenki megy Könyvhétre. :(

    VálaszTörlés
  3. Pöszke, csak hogy egy példát említsek, amelyben a könyv szembemegy a "fősodorral": A szerző "nem osztja a szakértők többségének álláspontját, amely szerint az anyák és apák lehetőleg sohase veszítsék el a fejüket. Csak az marad örökké higgadt, aki közömbös, akit valójában nem érdekel a másik ember. Azt kell megakadályoznunk, hogy az indulat, a vak düh irányítsa a cselekedeteinket."

    Vagy egy másik ilyen mítoszrombolás: "A globális hangzavarban formálódó gyermeknevelési elvek szerint minél tovább kell nyújtani a csecsemő- és kisgyermekkort, majd az óriáscsecsemőből egy csapásra „versenyképes”, több nyelven beszélő kis zsenit kell alakítani. Nem meglepő, ha sok szülő visszaretten a teljesíthetetlen elvárásoktól, amelynek képviselői egyáltalán nem veszik figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait."

    Remélem, ez eléggé felkeltette az érdeklődést! :)

    VálaszTörlés
  4. Engem tanított a Szegedi Egyetemen több, mint 10 éve. Csak jót tudok róla mondani, mint ember, mint szakember, mint tanár. Nagyon értékesek voltak az órái!

    VálaszTörlés