2011. február 23., szerda

Az én kis privát kereszteshadjáratom...

Erre a hétre muszáj vagyok kicsit felfüggeszteni a pénzügyi intelligencia csiszolgatását, legalábbis itt a Játékos nevelés blogon. Ha valaki erre számított, akkor ezúton is mea culpa, de neki sem kell "szellemi táplálék" nélkül maradnia: kattintson ide, és kedvére olvasgathat az eznemjatek.hu oldalon.


Hétfőn viszont rábukkkantam a bumm.sk oldalon erre a riportra, amit Ranschburg Jenővel készített a szlovákai portál. Az alapkérdés az volt, hogy milyenek a mai fiatalok, mennyiben mások, mint az előző nemzedék. Ha jobban meggondolom, a kérdések elég sablonosak voltak:
  • Milyenek a mai fiatalok? Mennyiben mások, mint a korábbi nemzedékek?
  • A nevelésben milyen szerepet játszik a média?
  • A társadalom hogyan járul hozzá mindezek kialakulásához?
  • Mi segíthetne megváltoztatni ezt a helyzetet?
  • A gyereknevelést is tanulni kell?
Na, de a válaszok!... Na, azok tutti nem voltak azok! Lehettek volna persze azok is: el lehetett volna intézni annyival is, hogy igen, a mai gyerekek mások, mert sokkal nehezebb a dolguk egy ilyen világban, leterheltebbek, elidegenedettebbek. Mit mond ehelyett Ranschburg Jenő? A mai gyerekek "kifejezetten elhagyottak".

Hoppá...

Ki is hagyta el őket??? Erre is kapunk egy jól irányzott mondatot: "...ez azért paradoxon, mert ennek az életkornak alapvető belső igénye a szabadságharc. De borzasztó nehéz úgy harcolni, ha nincs kivel. A szabadság úgy jó, ha megharcolnak érte." Ez pedig akárhogy nézem is, a szülők felelősségét veti fel.

Tényleg elhagytuk a gyerekeinket? Szerintem ez is olyan, mint bármi más: akinek nem inge, ne vegye magára, de egyébként meg tessék mindenkinek a szívére tenni a kezét, aztán meg magába szállni. Én is ezt tettem, mert néha én is nehezen találom az egyensúlyt a család és a meló között, pedig egyértelműen az első a fontosabb. A másik csak sürgősebb... És itt a különbség.

Nézzük, mit kapunk még Ranschburg tanár úrtól: "Egyre fájóbban látom, hogy a mai magyar társadalom nem gyermekszerető. A népszaporulat fájdalmas demográfiai alakulása szerintem nem anyagi kérdés elsősorban, hanem az, hogy a gyerek teher. Szerintem egész Európában, és a tengerentúlon is megfigyelhető jelenség az individualizálódó a világ. Kialakulásában a televíziónak is van szerepe. Kialakult egy olyan érzés, hogy egy életem van, azt megpróbálom kényelmesen leélni. A gyerek teher, nem elsősorban anyagilag, hanem a szabadidő eltöltése szempontjából. Olyan tevékenységre késztet, amely nem az egyéni örömök kiélését szolgálja. Az Amerikai Egyesült Államokban klubok alakulnak, s a gyermek nélküli házasság mellett állnak ki. Azt hirdetik, hogy lehet boldogan élni gyerek nélkül, s az csupán előítélet, hogy a házasság tartozéka a gyerek. Ezt a tendenciát tapasztalom már Magyarországon is.

Nem gyerekszerető a társadalom, s nem csupán a saját gyereket értem ezalatt. A gyerekkort általában, mint valami furcsa bogarat kezelik. Észre vehető, hogy a felnőttek például nem tudnak a gyerekekkel kommunikálni. Olyan sztereotip kérdéseket tesznek fel a gyermeknek, hogy "Hányadikba jársz? Mi akarsz lenni?", melyek a gyerek könyökén jönnek ki."

Elég megdöbbentő egy vélemény, de ha jobban belegondolsz, akkor hány olyan gyereket látsz, aki cselleng az utcán, mert a szülei valahol vannak, többnyire a X. műszakot húzzák le valamelyik munkahelyen, vagy éppen bármi másféle elfoglaltságuk van, pl. bevásárol, de a gyerekre meg a TV, meg a videojáték, meg az internet vigyáz? Nos, tény, nem egyszerű ma Magyarországon gyereket nevelni, mert nem kevés pénzbe kerül, azt meg meg is kell keresni. De akárhogy nézem is, ez csak egy kifogás. Aki gyereket vállal, az élete legnagyobb felelősségét is vállalja - és nem elsősorban anyagi értelemben. A szülő, amikor arról dönt, hogy gyereket akar, tulajdonképpen arról hoz döntést, hogy egy neki teljesen kiszolgáltatott emberkéről fog gondoskodni minimum 18 évig, de inkább tovább értelmi, érzelmi, lelki és anyagi téren is. Egyidejűleg. Mindezt párhuzamosan kell nyújtania a gyereknek. Aki erre nem készül fel, nem tudja egyszerre zsonglőrködve biztosítani, de legalábbis törekdeni arra, hogy ezt egy időben biztosítsa, annak sajna, azt kell mondjam, nem való a gyerek.

Ne értsen félre senki, szülőnek senki sem születik, magamról tudom a legjobban, hogy tökéletes szülő nincs, én is megfutottam a magam köreit, én is belefutottam nem egy hibába. Én is nehezen találtam meg, néha még most is nehezen találom meg az arányt a feladataim között. De egy biztos: minden gyerekem kap közös és értelmes időt. Anélkül nem fekhetünk le a nap végén. A kicsi játékos, vagy kreatív időtöltést kap, a fiam néha mozgásosat, néha beszélgetőset, a nagylányom meg traccspartisat - mert mindenkinek másra van igénye. Ha mindenkire csak fél óra jut, az nálunk már akkor is másfél óra. De a nap végén már ez is belefér. Főleg ha még kombináljuk is: a nagylányommal pl. főzés közben, a kicsivel rendrakósat játszunk, vagy éppen székhuzatot varrunk, a fiammal meg mozgás gyanánt kertészkedhetünk is akár. Nem mellesleg dolgozni is megtanulnak, és jól is érezhetjük magunkat - és közben megkapják azt, amire a legjobban vágynak: az én osztatlan figyelmem, mert az eszem, a gondolataim ilyenkor csak az övék.

Szóval azt gondolom, igaza volt Ranschburg tanár úrnak, amikor azt mondta, nem a gyereknevelést, hanem a gyerekszeretetet kellene megtanítani a szülőknek. Hogy a gyerek áldozatokat követel a szülőtől, de ugyanakkor olyan örömforrás is, amilyen semmi más nem tud lenni ebben az életben, de még azon túl sem - sem a kertes ház, sem a tengerparti nyaralás, sem a zsíros bankszámla.

A magam részéről azt hiszem, annyira rossz munkát nem végezhettem, mert egyszer a nagylányom, aki most lesz 18 éves, azt találta mondani, hogy ha egyszer elkerül itthonról, akkor ahányszor csak teheti, hazajár, mert ő jól érzi magát itthon.

Szerintem egy szülő sem kívánhat attól többet, mint hogy a gyerekei akkor is az élete részei legyenek, ha már saját, önálló életük van.

Szerinted???

4 megjegyzés:

  1. Csilla! Mivel napjaimat 36 éve gyerekek között töltöm, óvó néni vagyok, ezért csak megerősíteni tudom Ranschburg tanár úr szavait. A "gyerekszeretetet kellene megtanítani a szülőknek"! Ezt legkönnyebben a következő módon érhetik el: óvodáskorban (közös játék, mesélés, verselés, éneklés, kirándulás stb.), mert az óvodás korú gyermek legfontosabb tevékenysége a játék. Tudjuk, hogy a személyes, testközeli kontaktus milyen fontos ebben a korban. Ne felejtsük el, a gyermekek legaktívabb, legfogékonyabb időszaka ez, fontos, hogy megalapozzuk a kapcsolatunkat, mert később könnyebb dolguk lesz, hisz szinte minden nevelési helyzetet, problémát megoldhatnak. Azért mondom ezt, hogy ne akkor döbbenjenek rá, amikor már baj van, mennyire nem ismerték saját gyermekük érzéseit. A szorosabb érzelmi kötődés folytán nyitottabbak, kiegyensúlyozottabbak, őszintébbek lesznek. Ezért arra szeretném biztatni a szülőket, hogy töltsenek minél több, tartalmas időt gyermekeikkel.
    Ötleteket is adok weboldalamon ehhez a szülőknek: http://oviszulo.hu/category/minden-napra-egy-jatek/

    VálaszTörlés
  2. Tanúsíthatom: bráki, akinek ovis korú gyereke van, bátran nézzen szét Anikó oldalán - nem fog csalódni!!!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Csilla!Először gratulálni szeretnék a blogodhoz, számomra magával-ragadó az a "megértő Szeretet" ami hozzá-állásodból sugárzik. Sok ilyen szülőre lenne szükség! Ranschburg tanár úrral 100%-osan egyetértek, azzal egészíteném ki, hogy a "szeretetet tanítani" egyetlen módon lehetséges, ez pedig a példamutatás.Sajnos a mi nevelési kultúránk sok kívánnivalót hagy maga után. Van amit ösztönösen jól csinálunk, és van amit tanulnunk kell. Azért is nehéz, mert nincs követendő mintánk, értékrendünk.Mindenki tudja,hogy gyermekeink a jövő "értékei", ám sajnos tenni érte sokkal nehezebb:áldozat, lemondás...Tanítóként sok-sok gyermek + sajátjaim életét terelgettem, miközben önmagamat is folyamatosan "neveltem" és nevelődtem a gyerekek által.Ha érdekel szívesen "látlak" blogomban, bár nagyon kezdetleges,mert én még az "internetezést" is most kezdtem tanulni.További sikeres munkát kívánok! T.Bori
    http://gyermeknevelstudatosan.blogspot.com

    VálaszTörlés
  4. Kedves Bori!

    Köszi szépen a soraidat. Igen, én is gyerekbolond vagyok, és örülök neki, hogy vagyunk azért még így egy páran.

    A felhívást a keringőre szintén köszönöm, majd egyeztessünk, hogy hogyan mikor milyen formában látnál szívesen a blogodban... :))) Itt keress: himercsilla kukac gmail pont com.

    Üdv:

    :) Cs. :)

    VálaszTörlés