Tudom, nem mostani keletű a hír, már egy hete próbáljuk elhinni, csak valahogy még most sem sikerül igazán felfogni. Elhunyt Ranschburg Jenő, Magyarország egyik legismertebb és egyik legközkedveltebb gyerekpszichológusa.
Három hete még éppen arról írtam itt Nektek, hogy milyen igaza van (már megint), és nem a gyereknevelést kellene már a mai szülőknek tanítani, hanem azt, hogy hogyan szeressék a gyerekeiket. Azon szerencsések közé tartozom, akik látták-hallották élőben is a tanár urat, nem csak a könyveit olvasták. Amikor erről szóló beszámolómat írtam, már akkor is azt találtam gondolni, hogy tipikusan a kedves, öreg, aranyos szomszéd bácsit láttam és hallottam a konferencián. Olyan közvetlenséggel, keresetlenséggel és humorral, mit ne mondjak, abban a jó értelemben vett öreg bácsis bájjal volt képes beszélni, hogy amikor rég lejárt az előadásra szánt idő, és már igen csak a kérdezz-felelek résznél kellett volna tartanunk, mi hurrogtuk le a konferenciaszervezőt, hogy inkább nem kérdezünk egy hangot sem, csak hadd hallgassuk tovább tanár urat!
Ezt akkor mind leírtam. Egy valamit nem írtam le: azt, hogy nem csak a mérhetetlen tudás és a tapasztalat ütött át a szavain, hanem a bölcsesség is. Annak az embernek a bölcsessége, akit természetes intelligenciája rávett arra, hogy kritikusan szemlélje magát és hibáit, és tanuljon is azokból. Nem volt ő önmarcangoló: pszichológusként teljesen természetes volt számára, hogy a tanuláshoz hozztartozik a hibázás is, mert hogy a hibáinkból mindnyájan többet tanulunk, mint a jó példákból. (Na, aki kitalálta, hogy más kárán tanul az okos, az biztos nem tanult pszichológiát!!!) Csakhogy ő nem egyszerűen tanult ezeből a hibákból, hanem levonta belőlük a szükséges követeztetéseket, és rendszert alkotott belőlük. Ettől volt tanító.
Ami számomra az űrbéli magányt jelenti az ő halálában, az az a tény, hogy nem látom a tanár úr után következő utódokat, akik hasonlóan széles látókörrel, tapasztalattal és bölcsességgel néznék ezt a világot. Az ismertebb pszichológusok közül itt van még mekünk hála Istennek F. Várkonyi Zsuzsa és Vekerdy Tamás. De Popper Péter már elment. És most elment Ranschburg tanár úr is.
Kevesen maradtak. Úgyhogy becsüljük meg őket...
Jó utat, tanár úr, bármerre jár is! Bár Ranschburg Jenőt ismerve szerintem most találta meg magának a legújabb szakterületet: a prenatális (születés előtti) gyerekpszichológiát...
Örüljetek leendő Anyukák, Apukák, a Jóistennek most már van hozzáértő és mélyen együttérző segítsége, hogy felkészítse a születendő babáitokat, mielőtt erre a világra érkeznek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése