2011. május 28., szombat

Nem nélküli gyerek

Amikor ezt a postot írom, május 28 van, szombat. Egy postot már írtam egy gyerekotthon színielőadásáról, de úgy látszik, a Hírszerző ezen a hétvégén ellát témával több hétre előre is...

A téma, amit most hozok, elég kényes, több helyen inkább csak idézek a Hírszerző tudósításából, mert most szándékosan nem akarok véleményt mondani (bár van). Azt Rád bízom...

Lényeg a lényeg: most éppen egy kanadai szülőpár döntött úgy, hogy a gyerekeit nem óhajtja a szokásos nemi szerepekre kondicionálni nevelése során. Ezt pl. úgy gondolták megvalósítani, hogy
  • olyan nevet adtak a gyerekeknek, hogy nem derül ki belőle a nemük
  • a gyerekek maguk dönthetik el, hogy fiú-, vagy lányruhákat, vagy ezeket keverve hordanak
  • a gyerekek nem járnak óvodába, iskolába, hogy ne kapják meg mástól sem a nemi elvárásokról a "dózist", ezért otthon tanítják őket, stb.
Most pedig álljon itt néhány magyar pszichológus véleménye a kérdésről:

Kuszing Gábor, a Patent Egyesület pszichológusa szerint ezzel „a szülök célja az, hogy a gyerek maga dönthesse el, hogy meg kíván-e felelni a társadalmi elvárásoknak, amelyeket a nemekkel kapcsolatban támasztanak.” Ezért „mind a célt, mind a módszert előremutatónak” tartja.

Simor Péter pszichológus szerint viszont „veszélyes és otromba dolog magára hagyni a gyereket ebben a tekintetben, hiszen minden gyerek szülői modellt követ (hogyan öltözködik, mivel szeret játszani, milyen a nemi identitása). A következetesség hiánya ebben az esetben beilleszkedési zavarokat okozhat. A szülő, hogyha valóban gyermeke javát és egészséges fejlődését szeretné biztosítani, akkor tegyen valamit, hogyha a gyerek jelzi, hogy nem érzi jól magát a számára felkínált szerepben, akkor segítsen neki ezt feldolgozni és elfogadni. Itt viszont nem az történt, hogy a gyermek jelzett valamit, és arra a szülő reagált, hanem a szülők a maguk ideológiáját és kísérleti kedvét erőltetik rá a gyerekekre”.

Selymes Orsolya pszichológus ugyanakkor úgy gondolja, hogy ez egy „érdekes kísérlet”, egy társas normáktól eltérő sajátos stratégia, amiben „benne van az a felismerés, hogy a környezet határozza meg, hogy milyen az identitásod, nem pusztán a biológia. Egészségesebb, ha lehetőséged van a saját identitásod, nem csak statikus dolgok (mint amilyen a biológiai determináltság) mentén meghatározni, hanem lehetőséged van mindent kipróbálni, aminek alapján aztán a saját nemi identitásod meg tudom határozni. Azt is lehetne mondani, hogy senki nem tudhatja biztosan, hogy heteroszexuális, ameddig nem próbált ki mást. De ilyen irányba halad a modern világ, hogy a nemiség kérdése az egyén szabadsága legyen, mint a vallás szabad megválasztása.”

Simor Péter szerint viszont az embereknek „nem a saját családjában kellene kísérleteznie.” Mivel „itt a szülők helyezkedtek a társadalom helyébe, előírják, hogy a gyerek ne válasszon a szerepek között, ugyanakkor nem kínálnak helyette semmi mást. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy ez miben lesz jó a gyereknek.” Így ezt egy „etikátlan és öncélú kísérletnek” tartja.

Arra a kérdésre, hogy tudnak-e hasonló esetről Magyarországon, Kuszing Gábor úgy válaszolt, hogy ismer két olyan embert, „akiknek a nevét a szülök úgy választották, hogy az semmilyen módon ne utaljon a nemükre, hogy maguk dönthessék el, melyik nemhez tartózónak érzik magukat. Az ő neveltetésükben sem hangsúlyozták a nemi szerepeket, és iskoláztatva sem voltak. Mindkettőjüket autonóm, másokra figyelmes, szakmájukban sikeres, a nőkkel az átlagnál tiszteletteljesebb, önmagukkal tisztában levő embernek” ismeri. Szerinte egyébként a nemi szerepek „célja elsősorban az, hogy elősegítse, hogy a férfiak a nők fölött uralkodni tudjanak.”

Simor Péter szerint viszont a férfiak és nők között „nem légből kapott, értelmetlen különbözőségek vannak, a nemi szerepek pedig – igaz, hogy társadalmanként és kultúránként eltérő módon –, de mégis kapaszkodót jelentenek az emberek számára.”

Selymes Orsolya szerint a „szorongós, agyonalkoholizált, agyonstresszelt” magyar társadalomban sokkal nehezebb bármifajta váltást az embereknek befogadni, Simor Péter szerint pedig ez a módszer még egy szabadabb és rugalmasabb társadalomban is „komoly beilleszkedési problémákat okoz a gyerek számára”.
A szakemberek között csupán abban volt egyetértés a témát illetően, hogy „nem könnyű egy ilyen családban gyereknek lenni, még Kanadában sem.”

Szerinted ez most hogy van? Nagyon érdekelne, szülő, gyerek, pedagógus, pszichológus véleménye.

Itt a kommentben hallasd a hangod!

2 megjegyzés:

  1. Nem is olyan régen volt itt nálam téma az önbizalom. Nagyon kíváncsi lennék a véleményekre az önbizalom oldaláról nézve is!

    Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ez nem hasznos, és nem mutat semerre. Egy szakember szemével pedig legalább annyira érdekes, mint az állatkísérletek. Ezekből a gyerekekből szerintem bizonytalan különcök lesznek, akiket nem fog megérteni a korosztályuk, pedig lehetett volna másképp is. Apa és Anya néha ruhát is cserél, hogy kellőképpen össze legyenek zavarva?
    Egy csecsemőre/kisgyerekre milyen társadalmi nyomás nehezedik, amit egy szülő képtelen kezelni vagy feloldani?

    VálaszTörlés