2011. július 18., hétfő

A harmadik csavar a gyereknevelésben

Folytatódik a sorozat a coaching gyereknevelésbe oltásáról. Eddig megnéztük, hogyan tudsz olyat kérdezni a gyerektől - akár feszültebb helyzetekben is -, hogy a gyereket kibillentsd a szituból, és azt is, hogy hogyan tudsz tükrözni, vagyis empátiával fordulni a gyerek felé. A mai téma: a gyerek ünneplése... vagy valami más.

A coaching egy folyamat. (Ennyiben tutkeros, hogy eltér az éppen aktuális gyereknevelési krízishelyzetek megoldásától, mert ott azonnali megoldások szükségeltetnek.) Kezdődik egy problémafeltárással, aztán a tartalákok, releváns tapasztalatok, támogatók, erőforrások feltárásával, aztán jön a tervkészítés a megoldásra, és a végrehajtás pontról pontra. Persze ez nem jelenti azt, hogy a coaching egy statikus dolog lenne, sőt! Éppen ellenkezőleg: a coachingtól rugalmasabb módszertant még keveset hordott a hátán ez a Föld. Menet közben is kiderülhetnek még dolgok, újabb problémák, amik árnyalják, vagy esetleg fel is forgatják az eredeti koncepciót. Létezik a coachingnak egy "rapid" változata is, amivel már két-három ülés után islehet jó eredményeket elérni, a "normál" coaching ettől kicsit hosszabb, általában öt-hat ülés, de problémától függően több ülés is lehet, kell a gubanc megoldásához. (Plusz a megvalósítás közbeni "kísérés".)

Mint látható, a coaching éppen elég összetett folyamat ahhoz, hogy sok fordulat legyen benne. És nem mindig egyenletes az "energiaszint" sem, tehát vannak benne előrelépési, és néha visszaesési szakaszok is. Éppen ezért különösen fontos, hogy az ügyfél minden sikerét értékeljük.

Ezt úgy mondjuk, hogy ünnepeljük az ügyfelet. (Ez a módszer az ügyfél energetizálásának egyik módja.)

A gyereknevelésben pedig úgy mondjuk, dicsérjük a gyereket.

Én azonban maradnék a coachingban gyakorolt ünneplésnél, és ez megint csak összecseng az előző postban már emlegetett Gordon-féle kommunikációs módszerrel.

A dicséret ugyanis büdös.

A felnőtt ügyfélnek tuttira bűzlene, mert ő már elég jó ítélőképességgel rendelkezik ahhoz, hogy átlásson a szitán. Ellenben a gyerek ösztönei is szuperül működnek, úgyhogy ha nem is tudják, de érzik, hogy valami nem stimmel.


Mi baj van a dicsérettel?

Legfőképpen az, hogy minősít. Hogy valamihez képest állapít meg sikert, érdemet - vagyis mér, vagy ítéletet alkot. Nem mondhatom sem a gyereknek, sem az ügyfélnek, hogy pl. "Nagyon ügyes vagy, ezt jól csináltad!" Ki szerint jó ez? Ki szerint vagy Te ügyes?

A szülőknek Gordon azt javasolja, hogy úgy dicsérjék a gyereket, hogy azt mondják el, mit okozott nekik az, hogy a gyerek valami szépet-jót csinált. Tehát nem azt mondom, hogy "De szép képet rajzoltál, nagyon ügyes vagy!", hanem azt, hogy "Nekem ez a kép nagyon tetszik, nagyon örülök neki, hogy ilyen szépséggel leptél meg, nagy örömet szereztél!"

A felnőtt ügyfeleknél persze ez megint nem lenne igazán járható út (legalábbis nem ebben a formában). Ott is valami energetizálót használunk, ami többlépcsős folyamat:
  • először is tényszerűen összeszedjük, mi mindenben volt jó az ügyfél, milyen pozitív eredményeket ért el;
  • aztán az ügyfél maga kell, hogy tudatosítsa magában, hogy ez igenis teljesítmény volt a részéről;
  • aztán a coach felméri a helyzetet: 1. ha az ügyfél nem igazán "bátor" elfogadni a sikereit, mert még mindig nem elég erős az önbizalma, akkor más szavakkal, más nézőpontból vagy kérdéseket tesz fel, amire az ügyfél maga válaszol, vagy más szavakkal tükröz, a környezet pozitív reakcióit eleveníti fel az ügyfélben, és így tudatosítja az ügyfélben az eredményeket; 2. ha az ügyfél felismerte a teljesítményét, akkor rögtön ugorhatunk az ünneplésre: a coach gratulál, a környezet pozitív reakcióit eleveníti fel az ügyfélben, ill. rákérdez arra, hogy hogy érzi magát most az ügyfél. Majd ugyanezt a lendületet kihasználva a következő szintre lép: a most megszerzett energiát kihasználja arra, hogy a megvalósítási terv következő szintjére irányítsa a fókuszt, és így ahhoz az ünneplésből biztosítsa a kezdő lökést.
Ha jobban belegondolsz, ezt lefordíthatod gyereknevelésre is - az önbizalomerősítésre mindenképpen:
  • tények összegyűjtése - "Úgy egyeztünk meg, hogy a második félévben javítasz matekból. Egy hónap után az ellenőrződben csak ötösök vannak. Három is!"
  • kérdés a gyerekhez: " Ugye, tudod, hogy ez mit jelent?"
  • nem árt, ha megvárod, amíg a gyerek legalább egy kerek, egész, és lehetőleg nem tőmondatot kiprésel magából, mert ha kimondja a teljesítményét, akkor tudatosul is benne.
  • ha nem igazán "bátor", hogy kimondja az "öndicséretet", akkor kérdezz: "Mit szólt ehhez a tanár néni?" , vagy "Képzeld el, mi lenne, ha most lenne év vége, akkor mi lenne a bizonyítványodban?", vagy "Szorgalmas voltál? Gyakoroltál? És mi lett az eredménye?"
  • ha kimondja, hogy ezt ő csinálta, akkor pedig megölelheted, és jöhetnek a Gordon-féle énüzenetek arról, hogy mekkora örömet szerezett ő Neked azzal, hogy ekkora erőfeszítéseket tett.
Kipróbálod? Ha már megtetted, akkor írd meg itt a kommentek között, hogy mik a tapasztalataid! (Én a nagylányomnál értem el vele nagy sikereket a második félévi bizonyítvány kapcsán...)

2 megjegyzés:

  1. Kedves Csilla!

    Érdekesek az írásaid a gyerekneveléssel kapcsolatban. Ezt a coaching szemléletű gyereknevelést már én is próbálgatom néhány hónapja. Nekem is három gyermekem van, s mindig is tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Kerestem az utam, volt rengeteg ötletem, de a közelmúltban megtaláltam a coachingban! Érdekelne, hogy milyen tapasztalataid vannak rendszerállításban vagy időutaztatásban gyerekekkel kapcsolatban! Nálam ez a két technika nagyon bevált és imádják a gyerekek.....
    További jó munkát és blogolást, én biztosan olvasom majd soraid!
    Üdv
    Móni

    VálaszTörlés
  2. Szia Móni!

    Rokonlelkek, ha találkoznak... :)))

    És hogy válaszoljak a kérdésedre: rendszerállítást még nem csináltam a gyerekeimmel, bár ismerem a módszert, de nem kimondottan a szakterületem, gyhogy ezt még inkább nem vállaltam be, még egy kicsit jobban el kell mélyedjek a módszerben.

    Időben már utaztattam a gyerekeket, az időszalag mentén sétálás nagyszerűen műxik. Meglepő látni, hogy milyen AHA-élményeket tudnak szerezni a gyerekek egy-egy ilyen alkalommal. Persze ha nem lenne a mély empátiás hozzáállásuk, akkor ez sem "muzsikálna" olyan jól.

    Az én gyerekeim inkább beszélgetősek, ezért is használjuk előszeretettel elsősorban az NLP-módszereit, ahogy az a postokból kiderült. És a nagylánnyal már volt alkalmam kipróbálni a mediációt is, amikor valamelyik osztálytársával tartós konfliktusa volt. Meg nem oldottam még vele a helyzetet, ellenben a megértésig már eljutottunk, és saját bevallása szerint ettől már sokat javult a szitu.

    Úgy gondolom, mindig a helyzet milyensége dönti el, hogy milyen módszert használok, no meg az, hogy éppen milyen állapotban, "fogékonyságban" vannak a gyerekeim. Szerintem eljutunk még oda is, hogy rendszert is állítok...

    Bábos állítást csináltál már a gyerekeiddel? Vagy mindig "embereset" állítasz? Az azért érdekelne, hogy melyik műxik hatékonyabban...

    Üdv:

    :) Cs. :)

    VálaszTörlés