2011. augusztus 31., szerda

Életstratégia- nem Alekosz-módra 3. rész

Még mindig ad témát az a post, amelyik már lassan egy hónappal ezelőtt jelent meg itt, mert még most sem értünk a végére, hogy összerakjuk, mi mindenre van szükségünk ahhoz, hogy ne csak az Alekosz-féle celebstratégia legyen az egyetlen lehetőség arra, hogy akár Te, akár a gyereked olyan életet éljen, amilyet szeretne.

Már összeszedtük mit csinálhat egy szülő - különösen pedig játékos formában -, ha szilárd értékrendet és az önálló tanulásra való képességet akarja a gyereke kezébe fegyverként adni. Az élethosszig tartó tanulással szorosan összefügg az a tulajdonság is, amit ma tervezek kitárgyalni - és ez a nyitottság (és itt nem kizárólag a tolerancia értelmében használom a szót, hanem inkább a kíváncsiság dominál).

Csak emlékeztetőül, amit anno az eredeti cikkben írtam a nyitottságról:
"Tanulni sem képes folyamatosan az ember fia/lánya, ha nem érdeklődik a világ iránt, ami körül veszi. Ugyanis a LLL nem csak azt követeli meg, hogy tanuljak, hanem azt is, hogy egészen más területektől is tanuljak, és aztán ezeket ültessem át a saját szakterületemre, vagy az életemre. És még egy dologra nagyon jó a nyitottság: arra, hogy a gyerek hozzászokjon ahhoz, hogy el kell hagyni a komfort-zóna kényelmes, langyos állóvizét, és néha kicsit fejest kell ugrani az ismeretlenebb dolgokba is. A személyes fejlődésnek ez az egyik legfontosabb eleme. (Hogyan haladna bármerre is, ha mindig a megszokott keretek között marad?)"
És a számomra itt van az ebnek az a bizonyos sírhantja, és itt nagyon szépen megkérek minden kedves olvasót, aki pedagógusnak mondja, tartja magát, hogy nyilvánítson véleményt az ügyben! Pro vagy kontra, mindegy, csak szóljon, hogy az ő gyakorlatából mi látszik ebből.


Ez a fajta nyitottság ugyanis szerintem azt a fajta gyermeki, rácsodálkozó kíváncsiságot követeli meg az ember fiától/lányától, ami még ovis korában a sajátja. Aztán jön az iskola, és ez mintha megszűnne... Már nem érdekli a gyereket szinte minden, amit meg tanulni kéne, az a legkevésbé.

A másik oldala pedig ennek a fajta nyitottságnak az, hogy az újonnan nyert ismereteket hogyan fogadom be. Lesz-e ebből kerek egész, vagy csak a részleteket jegyzem meg, azok pedig csak egy egymásra dobált halmazt, nem pedig egy összefüggő rendszert alkotnak? Marad-e olyan a gyerek kerek, egészként értelmezett világa, mint amilyen ovisként volt? Hogy természetes volt, hogy minden apró részlet egy nagy egész (fontos) része? És hogy ezért illesztjük be a tudásunkba, nem pedig azért, mert ezt kell most éppen tanulni?

Tudom, ez csak részben igaz, az életkor előrehaladtával természetes folyamat a gondolkodás változása, miszerint a részeletekbe megyünk bele (tehát először analizálunk) és afelől szintetizálunk egy nagyobb felé - tehát újra felépítjük magunknak az eddigi ismereteink szerint, és a most elsajátított újak mentén korrigálva a valóságot. Én meg viszont azt mondom, hogy amióta középsulis koromban úgy döntöttem, hogy a világ mégis csak egy kerek egész, és én aszerint akarok ránézni, tehát ennek megfelelően tanultam is, még a nemszeretem tárgyaknak is lett értelmük, és sokkal könnyebben voltak tanulhatóak, mint addig.

Mit tehet egy szülő, ha a naiv rácsodálkozás kíváncsiságának képességét akarja megtartani a gyerekénél?
  • nem csak baba- és kisgyerekkorban, hanem később is kihívások elé állítja a gyerekét - éppen csak, hogy magasabbra teszi a lécet, mint amit a gyerek már eddig biztonsággal átvitt, hogy meglegyen a sikerélmény, de így még a gyereknek is érdekes marad a feladat
  • csináljátok ugyanazt, csak mindig mással! - Na, ezt kicsit kifejtem, mert elsőre lehet, hogy hülyén hangzik, viszont akár még a házimunka is így lehet bulis... Gondold el, hogy mesét olvasol a gyereknek. Te egyféleképpen viszonyulsz a meséhez, mást tartasz belőle fontosnak, mint pl. a párod, másféle érzelmeket vált ki Belőled, stb. Mi van akkor, ha egyik este Te olvasod el a gyereknek pl. a Hamupipőkét, két nap múlva a párod, a hétvégén meg a nagyi? A nagy fejlődés! De ugyanez igaz az elmagyarázandó matek, vagy éppen fizikaleckére is: minél többféle magyarázatot, előadást hall a gyerek, annál világosabb a számára, hogy különböző nézőpontok vannak, még akkor is, ha valami objektív dologról, pl. kémialeckéről van szó. Másképpen szervezzük a lényeg kiemelését, a lecke logikájának felépítését. Ezzel megszokja azt is, hogy ő is merhet előállni a saját gondolati-logikai verziójával.
Ehhez nagyon jó játékok lehetnek azok, ahol a történetet egyszeri hallás után kell minél pontosabban visszaadni. Ez fejleszti a koncentrációt és az auditív megfigyelést, emlékezetet is. Arról nem is beszélve, hogy milyen eszement sztorivá tudnak "átköltődni" így a történetek.

Ugyanerre egy másik variáció, amikor adott egy sztori, és egyszeri hallás után kell felidéznie az egész társaságnak a hallottakat - de úgy, hogy mindenki csak egy mondatot mondhat, aztán a következő mondatot már valaki más. Itt aztán tényleg kell zsonglőrködni a történetkoncepcióknak, amik kialakultak a játékosokban: mivel mindenki kicsit más vonalon indulna el, mást tart kiemelendőnek a sztroiból, így már alkalmazkodni is kell bizonyos mértékig az előtte szóló megkezdett koncepciójához. Így folytatni és visszatérni az eredeti, általa helyesnek tartott logikai menethez úgy, hogy erre csak egy mondatnyi lehetősége van, na az nem semmi! Majd csak figyeld, ahogy dolgoznak a fogaskerekek a gyerk agyában! Füstölni fognak, azt garantálhatom... :)
  • adj minél többféle ingert! - ez nem csak babakorban fontos, hanem később is. Legfeljebb később már úgy mondják, hogy adj neki lehetőséget, hogy minél több mindenben kipróbálhassa magát...
Ez lehet sport is akár, mert a sportok nagy részében is létezik taktika, stratégia, tehát ott is kell tudni gondolkodni, tervezni. A sportok pedig általában maguk is játéknak minősülnek - még egy gyerek szemében is... :))) Ez az egyik.

A másik meg az, hogy minél többféle területen lesz jártas, minél több mindent ismer meg, annál magabiztosabb lesz, mert mindenhez hozzá tud szólni (ez speciel társalgás terén is előnyös tud lenni...:))), ill. egyre több terület módszereit, eljárásait, gondolkodásmódját, logikáját tanulja meg. Így egyrészt befogadóbb lesz, másrészt majd a következő pontnál, a kreativitásnál is jól fog jönni neki, hiszen különböző területek elemeit lesz képes majd kombinálni.

Erre pl. nagyon jó játék, ha előveszitek, mondjuk, az értelmező szótárt, és véletlenszerűen felütitek valahol, és ráböltök egy szóra. Aztán ugyanígy valahol egész máshol nyitjátok ki, és böktök egy másik szóra. A feladat az, hogy a két szóra épülve hozzatok össze egy értelemes, és lehetőség szerint a valóságban is elképzelhető történetet! Ehhez persze el kell kezdeni majd egy kicsit kutatgatni is, hogy melyik szó pontosan mit jelent, milyen területen mire és hogyan használják, milyen módszerek, eljárások során, stb. Vagyis a gyerek több dolgot is megtanul ebből:

1. a különböző területek részleteinek egymáshoz passzítását (a kreativitás alapja),
2. önállóan kutatni, információt feldolgozni (ez pedig az élethosszig tartó tanulás egyik fontos eleme).
  • tanítsd meg vitázni! - meg kell mondjam, nem voltak hülyeségek anno a vitaszakkörök, mert nem vitatkozni, meg veszekedni tanultak ott az ifjak, hanem vitázni, ami az ellenérdekű felek számára a problémák kultúrált rendezésének lehetőségét adta. Annál is inkább, mivel kötelezően megállapodással kellett zárni: vagy azért, mert kompromisszumot értek el, vagy azért, mert sikerült a másikat meggyőzni, vagy azért, mert konszenzust találtak (na, az a legjobb, és akkor már megint kicsit belefolytunk az 5. pontba, a problémamegoldás képességébe, ill. az asszertivitásba is, de arról majd két hét múlva bővebben).
Hogy lehet játékosan vitázni? Hm, ez jó kérdés... pedig csak a körítésen múlik minden... :) Ha pl. boltosat játszotok, akkor terelheted úgy is a dolgot, hogy a piacon alkudozássá fajuljon a játék. Na, ott aztán győzködhetitek egymást! Közben meg viccesebbnél viccesebb érveket "vághattok egymás fejéhez"... :)))

Másik verzió, erre még a nagyobbak is fogékonyabbak: begyűjtesz egy zálogot. (Ez lehet az mp3-asa is, de akár az a kérdés is, hogy elmehet-e este a haverokkal a buliba...:))) Ha játszotok, akkor valami képtelenséget is be lehet dobni a vitába, pl. hogy a szomszéd Mari néni tud seprűn repülni... (Kb. ugyanaz lesz a hatás, mint a kakastollas kalapos, hosszú szoknyás Piton professzornak a Roxfortban a mumusűző órán...:))) Előre állapítsátok meg a szabályokat: ki, mikor, mennyit beszélhet, milyen szavakat lehet, vagy éppen nem lehet használni, hogyan következnek a felek az érvelésben, stb. A legfontosabb szabály pedig az, hogy X időn belül megegyezésre kell jutni. Hiszed, vagy nem hiszed, óriásiakat lehet röhögni egy-egy jól irányzott érven! :)

Ha éppen nem játszotok, mert tényleg az a vita témája, hogy elmehet-e este a gyerek bulizni a haverokkal, akkor is ugyanez a taktika alakalmazandó: szabályok előr lefektetve, és kap rá X időt a gyerek, hogy meggyőzzön. Hogy ezt érveléssel, alkuval, megvesztegetéssel teszi-e, az már a Te szilárdságodon és nevelési elveiden múlik... :)))

Játsszatok, vitázzatok - kedvetekre!

Az apás-olvasós képért köszönet a lamornak.freeblog.hu-nak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése