2011. október 3., hétfő

Életstratégia - nem Alekosz módra 7. rész

Itt a vége! Legalábbis az életstratégia-sorozatomnak. Mert hogy elérkeztünk az utolsó kitárgyalandó stratégiaelemhez, apénzügyi intelligenciához. Tudom, minden szentnek maga felé hajlik a keze, de ennek a vádját is magamra veszem, mert ha nem a pénzügyi nevelést választottam volna szakterületemnek (ebben az esetben az olvasóvá nevelés lett volna szakbarbárságom iránya), akkor is ezt tettem volna meg a hetedik pontnak. 

Miért? Ezt már leírtam első alkalommal is:
Ha élete végéig elsősorban alkalmazott is marad a gyereked, akkor is kell, hogy legyen valami alternatívája az anyagi boldogulására. Éppen a mostani válság bizonyította, hogy akármilyen jó diplomája van valakinek, akármilyen jó munkaerő is, az sem menti meg feltétlenül egy válságot követő leépítéstől és utána a hónapokig tartó álláskereséstől. És még egy: a pénzügyi intelligencia nem azonos a pénzügyi műveltséggel. (Ezért nem is alkalmas rá az iskola, hogy ezt megtanítsa a gyereknek, mondjon bárki bármit. A semmitől persze ez is jobb lenne, de csak látszatmegoldás lehetne.) Attól, hogy megtanulja a pénzügyi alapfogalmakat, tudja mire jó és hogyan működik pl. a tőzsde, vagy az ingatlanpiac, még egyáltalán nem biztos, hogy fog tudni bánni a pénzzel, és vele együtt az életével! Ráadásul a pénzügyi intelligencia ettől azért többet tud. Nem egyszerűen a személyes pénzmenedzsmentre tanítja meg a gyerekedet, hanem arra is, hogy más szemlélettel lássa az anyagi lehetőségeit, egyáltalán: lássa azt, hogy a hagyományos stratégiákon kívül egyéb lehetőségei is vannak. 
Mi minden kell ahhoz, hogy pénzügyileg intelligens legyen a gyerek? Többféle képesség, készség egyvelege, ezek egy része már feltűnt az életstratégia elemei között is. Itt is egy hétpontos minimumlista szerepel majd, bár mondom, vannak átfedések az életstratégia és a pénzügyi IQ között:
Amiről korábban már volt szó, annak mögé tettem a korábbi írásaim linkjét, amiről még nem volt szó, arról viszont majd később ejtek még szót. 

Mikor? 

Halálpontosan november 2-án. 

Hol?

Budapesten, a MOM Parkban, a Tahitian Noni Arenaban 130 ember előtt. 

Akik között Te is ott lehetsz, ha szeretnél. Ugyanis ezen a napon és helyen szervez a legújabb kezdeményezésünk, a PIQ(alias pénzügyi IQ)-koalíció egy konferenciát. A konfi teljesen magánembereknek szól, tehát semmilyen szakmai maszlagot nem fogsz kapni, kizárólag világosan és közérthetően megfogalmazott tudásanyagot. 

A konferencia témája: A jég hátán is - avagy pénzügyi túlélő stratégiák a válságban. Öten fogunk előadni, és minden előadás tele lesz tippekkel, ötletekkel arra nézve, hogy mihez kezdj Magaddal és a pénzzel a mai pénzügyi helyzetben. 

Akik előadnak: 
  • Papszt Kriszta - Kriszta pénzügyi IQ tréner és pénzügyi coach, a penzugyitanoda.hu oldal tulajdonosa, akitől válságkezelési tippeket fogsz kapni
  • Vidi Rita - Rita gondolkodásmód tanácsadó, ebbéli minőségében pedig előszeretettel kuszálja össze a gondolataidat, hogy aztán alapos nagytakarítást tartson köztük. Most a gazdagságtudatról fog előadni, és arról, hogy éppen a válságban kell nagyon észnél lenni, és egészen máshogy gondolkodni.
  • Barczáné Görgei Beáta - Bea kisvállalkozások tanácsadásával foglalkozik, maga is vállalkozó, tehát elsőkézből tud Neked hitelesen előadni a vállalkozásról mint válságtúlélő stratégiáról.
  • dr. Farkas Anikó - Anikó már 2008 óta vállalkozik, most mégis mint szülő beszél arról, hogy milyen örökséget adj tovább majd a gyerekednek, hogy felnőtt korában akár egy válság közepén is megállja a helyét.
  • Himer Csilla - ugye, ez lennék én... Mint az a fentiekből már kiderült, az én előadásom éppen a pénzügyi IQ-hoz szükséges képességek és készségek játékos fejlesztéséről szól majd. Miért van erre szükség? Mert egészen másféleképpen kell manapság a pénzről gondolkodni, mint eddig bármikor. Ez pedig sokkal könnyebben megy, ha az ehhez szükséges készségek és képességek is a topon vannak. 
Ha pedig ezt így mind összerakod, akkor olyan stratégiát kapsz a kezedbe Te is, és az egész családod is, hogy még a jég hátán is megéltek. :)))

További infokat a http://piq-koalicio.hu oldalon találsz.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése