Ez az érzés fog el, amikor azt látom, hogy visszafordulni látszik az idő kereke. Arról van szó, amerre a magyar közoktatás látszik fejlődni, pontosabban amerre fejleszteni tervezik.
A mai bejegyzésben éppen ezért nem lesz játék. Ez most nem az a téma.
Szülőként mélységesen megdöbbentem, hogy az oktatásügy irányítói azon az alapon, hogy "nincs megfelelő pedagógiai rálátása sem a szülőnek, sem a gyereknek az iskolában folyó munkára", ne is szólhasson bele abba. Véleményem szerint azért fals ez a hozzáállás, mert lehet, hogy pedagógiailag analfabéta vagyok, bár én személy szerint inkább félművelt laikus, a gyerekem nevelésének teljes felelőssége viszont az enyém - az Alkotmány szerint is. Ezen a tényen még az sem változtat, hogy ugyanezen Alkotmány szerint a gyerekemet a tankötelezettség okán iskolába kell járatnom, és éppen ezért át kell adnom egy időre - a nap nagyobbik részére - másnak a gyerekem nevelését. Még mindig biztos az, hogy semmi jogom nincs ezek után beleszólnom, hogy ki mit akar csinálni nevelés címén a gyerekemmel?
A Játékos nevelés blog írójaként szintén csak az jut eszembe, hogy aggódnom kell: szülőként, coach-ként és pedagógus-szimpatinzánsként is pontosan tisztában vagyok vele, hogy milyen jelentős szerepe van a játéknak a gyerekek nevelésében. Számos esetben tudósítottam itt a blogon is olyan kezdeményezésekről, amelyek szinte hihetetlen nevelési-oktatási eredményeket produkáltak csak azért, mert játékos módon közelítették meg a nevelést, az oktatást. Fogalmam sincs, hogy a központi tantervek, a központilag kiadott tankönyvek, tanmenetek között mi lesz ezekkel a kezdeményezésekkel, mi lesz ezekkel a gyerekekkel, akik ezt a fajta tanulást már megismerték, mi lesz azokkal a pedagógusokkal, akik már megtapasztalták, hogy mi mindent lehet elérni ezekkel a módszerekkel... De aggódom, nagyon is aggódom.
Már mondtam, hogy pedagógus-szimpatizáns is vagyok. Éppen ezért nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyik lelkiismeretes pedagógus jó érzéssel tudna majd dolgozni egy ilyen rendszerben. Még akkor sem, ha alapvetően a poroszos nevelési módszereket részesíti előnyben. Ugyanis a tervezett rendszer nem csak a szülőknek és a gyerekeknek, hanem a tanároknak sem hagy beleszólást a nevelésbe. Egyszerű végrehajtókká silányítja őket - önálló gondolatokat, egyéni szakmai észrevételek joga nélkül.
Az oktatás amúgy is egy nagy, éppen ezért szervezeti tehetetlensége miatt is nehezen változó és változtatható rendszer. Bárki, aki eddig megpróbálta, a nagy rendszerekre jellemző szervezeti ellenállásba ütközött bele. Nem azért, mert a pedagógusok jó része is ne lenne tisztában azzal, hogy ez a rendszer már régen megérett a változára, egyszerűen csak azért, mert a nagy rendszereken iszonyat hosszú időbe telik, amíg átfut valami. Mint a dinoszauruszokon az ingerület.
Az ijesztő az, hogy jelen esetben számomra ez jelenti a végső esélyt arra, hogy valahogy megússzuk ezt az agyrémet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése