Minden áron nyertes?

A cikk eredetileg az eznemjatek.com oldalamon jelent meg, ahol pénzügyi intelligencia oktatással, pénzügyi neveléssel foglalkozom. 

Nem véletlen a cím. Egyrészt, mert rímel a Hyde park-i hordó rovat cikkére, de ezt már megszokhattad tőlem: ha kapsz valami kis gondolkodnivalót a "felnőttrovatban", akkor annak a Cirkusz kategóriában megvan a gyereknevelési tükörképe is. Másrészt: iszonyú fontosnak tartom, hogy egy olyan világban, ahol a könyöklődés lassacskán elfogadott társadalmi normává válik, tényleg csak az a tény lehet-e elfogadható a gyerekünkkel szemben, ha minden áron nyer, és csak erre tanítjuk meg?

Magyarul: kell-e ma egy gyerek (pénzügyi) sikerességéhez, hogy akár veszíteni is tudjon? 

Röviden: kell. Bővebben: jobban kell, mint valaha.

Még egy kicsit bővebben... 

Tudom, most sok szülőben felbukik a kérdés, hogy komolyan gondolom-e, hogy lúzert kell nevelni a gyerekből, vagy csak elgurult a

foto: stck.xchng

gyógyszerem. Jelentem, egyik eset sem forog fenn. Mint nálam oly sokszor, most is valahol a kettő között van az igazság - legalábbis az az igazság, amit én a saját tapasztalatomból, tudásomból annak tartok.

Miért jó, ha a gyerek megtanul veszíteni (is)? 

Mert megtanulja, hogy az élet nem fáklyás menet. És őszintén szólva - szintén saját életemből, és nem a gyerekeiméből vett tapasztalat - sokkal jobb, ha ezt otthon, még viszonylag védett környezetben tanulja meg, mintha majd idegenek fogják megmutatni neki, hogyan is kell azt a bizonyos békát lenyelni úgy, hogy még jó képet is vágjon hozzá... (Hidd el, a gyerek számára nagyon kegyetlen élmény lenne.)

Időnként érhetik a gyereket is csalódások. Ettől akármilyen óvó-védelmező szülő is vagy, nem tudod megvédeni, hiábavaló próbálkozás lenne. Már az oviban is lesznek konfliktusok a társakkal, az iskola meg totális terepe a hibázási lehetőségeknek.

Amiért nagyon lényeges, hogy a gyerek tudjon veszíteni is, az az, hogy a gyerek ezeket az esetleg bekövetkező hibákat nem kudracnak, bukásnak, és főleg ne vereségnek, legyőzetésnek fogja fel, hanem annak, ami: hibázásnak.

Ha ugyanis hibázik, az a kicsi fejében a következőkkel jár:

• úgy gondolja majd, hogy a hiba javítható, tehát újra fog próbálkozni
• úgy gondolja majd, hogy ezt ki lehet köszörülni, tehát ez nem kudarc, vagy bukás, csak egy botlás
• úgy gondolja majd, hogy ettől ő még nem egy lúzer, akit egész életre le kell írni, tehát az önbecsülése is a helyén marad
• úgy gondolja majd, hogy ezt ő baltázta el, tehát végiggondolja, mit nem csinált jól, és mit csinálhatna másképp, jobban
• úgy gondolja majd, hogy ha ő hibázhat, akkor ő is csak ember, és nem kisisten, tehát mások hibáival szemben is toleránsabb lesz - meglepő módon még magával szemben is

Minimálisan ennyi előnnyel jár csak, ha a gyerek hozzá van szokva ahhoz, hogy nem mindig csak ő lehet a "győztes".

Na és mi van a gyerek pénzügyi intelligenciájával? 

Annak miért tesz jót, ha a gyerek tud veszíteni is?

foto: freedigitalphotos.net és saját montázs

Azért, mert:

• a pénzügyeket is csak úgy tanulja meg, ha közben hibázik. A gyerekek egy része nagyon hamar elveszíti az érdeklődését, ha elsőre nem jön össze nekik valami. Másik részük hajlamos arra is, hogy többé az életben ne foglalkozzon azzal, amiben elsőre "kudarcot" vallott. Hát, szerintem a pénzügyek nem kifejezetten az a terület, ahol ezt a luxust megengedheti a maga számára bárki fia-borja, hogy érdeklődés hiányában, vagy netán félszből ne foglalkozzon vele. A pénzügyek mindig utolérik az ember fiát/lányát, ha akarja, ha nem.
• előfordulhat az is, hogy anyagi szempontból tényleg veszít a gyerek. Nem biztos, hogy mindig sikerül a legjobb boltot csinálnia. Ha netán egyszer az életben még a tőzsdével is megismerkedik, ott meg totális katasztrófa csak győzelemre játszani. Ilyen győztes típusnak nevelt anyukánál láttam már olyat, hogy brutál dührohamot kapott, amikor kiderült, hogy az egyik boltban olcsóbban vehette volna meg ugyanazt, amit a másikban sikerült drágábban. No és persze mindenki más hibás volt, csak ő nem.
• a fentiekből adódik a felelősségvállalás kérdése is. Ha én barmoltam el valamit, vagy csak nem figyeltem arra, hogy megnézzem a reklámújságot, amiben az akciókat hirdetik, akkor ne a párom legyen már a hibás, aki esetleg elpakolta az asztalról az egyébként már régóta ott hányódó újságot, meg ne a postás, hogy nem rögtön a kezembe nyomta a katalógust, hanem be merte dobni a postaládába... A felelősségvállalásnak a pénzügyi intelligenciában azért nagy szerepe van, mert ez teszi lehetővé, hogy levonjam a tanulságokat a hibáimból. Ha nem ismerem be magamnak sem, hogy ezt én szúrtam el, csinálhattam volna másképp is, az életben nem fogok eljutni oda, hogy hogyan is lehetne ezt legközelebb szebben, jobban, okosabban megoldani.

Hogyan tudod megtanítani a gyereknek, hogy veszíteni is szabad? 

Korábban már volt erről szó itt a blogom, igaz, kicsit más összefüggésben. Most ismétlésképpen egy csokor a lehetőségekből:

• beszélgetéssel: ha valami nem végződik tapsviharral, akkor sincs baj, leültök, megbeszélitek. A Te feladatod szülőként az, hogy segíts levonni a tanulságokat, ill. az, hogy bátorítsd a gyereket az újbóli próbálkozásra.
• jó példával: nyugodtan elmondhatod, hogy Te is csak ember vagy, és hibáztál. De tanultál is belőle! És nem is titkolod el, hogy hogyan.
• játékkal: játsszatok, amennyit csak tudtok! Családi körben erre a legalkalmasabb eszközök a társas-/táblás és a kártyajátékok.
• versenyzéssel: itt azért sok múlik azon is, hogy ki készíti fel a gyereket, és hogyan. Ugyanis széles a skála: lehet egy rögtönzött verseny is, amikor az utcában lakó lányok pl. azon versenyeznek, hogy ki tud tovább ugrálókötelezni, vagy egy tanulmányi verseny, netán versenysport, vagy tánc. Egy biztos: ha sportszerűségre nevelitek a gyereket közösen az edzővel, tanárral, akkor ott már baj nem lehet.

Minden áron nyertes? Van, amikor kifizetődőbb elviselni azt, hogy a másik "győz".