2012. szeptember 18., kedd

Mint a szentek...

Nem, nem csaptam fel szentnek, annyira azért én sem vagyok jó... Amiben bviszont jó vagyok, azt hirdetem is ezerrel, ezért most úgy teszek, mint a közmondásos szent: magam felé hajlítom a kezem... és  itt, ezen a blogon is magamat ajánlom. :)

Pontosabban nem magam, hanem azt, amit csinálok.

Ha már az a blogom neve, hogy Játékos nevelés - játékkal nevelés, akkor próbálok eszerint is dolgozni. Úgyhogy kitaláltam Magyarország első és egyetlen pénzügyi játszóházát. 

A dolog lényege, hogy három órán keresztül különféle, nem kifejezetten eszközigényes játékkal szórakoztatom - ezúttal az 5-12 éves - gyerekeket úgy, hogy közben valamelyik olyan készségüket, képességüket élezem, amely fontos a pénzügyi intelligencia csiszolásához. Egész délelőttös bulit tudok csak ígérni úgy, hogy közben a gyerek tanul is ezt-azt. Elsősorban magáról.



Amit még ígérni tudok, az az, hogy ha van kedved, akkor beülhetsz a gyerek mellé Te is játszani. legalább ellesed az ottani játékokat - amelyeket nem lesz nehéz otthon is reprodukálni, mert mint említettem már, nem túl eszközigényesek.

Ha viszont ez nem jön be annyira, akkor tudunk még nyújtani valamit a Te pénzügyi intelligenciádnak is: Papszt Kriszta barátném, aki maga is pénzügyi coach, meg egyúttal pénzügyi tanácsadó is vár Téged, és mindent megkérdezhetsz tőle egy laza szalonbeszélgetés közben, amit a pénzügyekről szeretnél, de eddig nem merted megkérdezni, vagy egyszerűen csak nem volt kitől... 

A lényeg: lesz itt sok gyerek, akiknek éppen ezért lesz jó társaság, buli, meg játék; lesz itt több olyan felnőtt, aki hasonlóan gondolkodik pénzügyekről, gyereknevelésről, mint Te, úgyhogy kellemes ismerkedést is lehet foganatosítani; és ott leszünk mi, akik szakértünk, meg szakértő módon játszunk. :)

Szerintem minden adott ahhoz, hogy összekössük a kellemeset a hasznossal egy komplett családi program keretében!

Ja, és azt még nem is említettem, hogy megrendeléskor már egy kosárnyi ajándékot öntünk Rád. És azt, hogy a gyerkőcöknek a helyszínen meglepivel kedveskedünk? (Itt megnézheted a szupertitkos meglepit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése