2011. május 28., szombat

Nem nélküli gyerek

Amikor ezt a postot írom, május 28 van, szombat. Egy postot már írtam egy gyerekotthon színielőadásáról, de úgy látszik, a Hírszerző ezen a hétvégén ellát témával több hétre előre is...

A téma, amit most hozok, elég kényes, több helyen inkább csak idézek a Hírszerző tudósításából, mert most szándékosan nem akarok véleményt mondani (bár van). Azt Rád bízom...

Lényeg a lényeg: most éppen egy kanadai szülőpár döntött úgy, hogy a gyerekeit nem óhajtja a szokásos nemi szerepekre kondicionálni nevelése során. Ezt pl. úgy gondolták megvalósítani, hogy
  • olyan nevet adtak a gyerekeknek, hogy nem derül ki belőle a nemük
  • a gyerekek maguk dönthetik el, hogy fiú-, vagy lányruhákat, vagy ezeket keverve hordanak
  • a gyerekek nem járnak óvodába, iskolába, hogy ne kapják meg mástól sem a nemi elvárásokról a "dózist", ezért otthon tanítják őket, stb.
Most pedig álljon itt néhány magyar pszichológus véleménye a kérdésről:

Kuszing Gábor, a Patent Egyesület pszichológusa szerint ezzel „a szülök célja az, hogy a gyerek maga dönthesse el, hogy meg kíván-e felelni a társadalmi elvárásoknak, amelyeket a nemekkel kapcsolatban támasztanak.” Ezért „mind a célt, mind a módszert előremutatónak” tartja.

Simor Péter pszichológus szerint viszont „veszélyes és otromba dolog magára hagyni a gyereket ebben a tekintetben, hiszen minden gyerek szülői modellt követ (hogyan öltözködik, mivel szeret játszani, milyen a nemi identitása). A következetesség hiánya ebben az esetben beilleszkedési zavarokat okozhat. A szülő, hogyha valóban gyermeke javát és egészséges fejlődését szeretné biztosítani, akkor tegyen valamit, hogyha a gyerek jelzi, hogy nem érzi jól magát a számára felkínált szerepben, akkor segítsen neki ezt feldolgozni és elfogadni. Itt viszont nem az történt, hogy a gyermek jelzett valamit, és arra a szülő reagált, hanem a szülők a maguk ideológiáját és kísérleti kedvét erőltetik rá a gyerekekre”.

Selymes Orsolya pszichológus ugyanakkor úgy gondolja, hogy ez egy „érdekes kísérlet”, egy társas normáktól eltérő sajátos stratégia, amiben „benne van az a felismerés, hogy a környezet határozza meg, hogy milyen az identitásod, nem pusztán a biológia. Egészségesebb, ha lehetőséged van a saját identitásod, nem csak statikus dolgok (mint amilyen a biológiai determináltság) mentén meghatározni, hanem lehetőséged van mindent kipróbálni, aminek alapján aztán a saját nemi identitásod meg tudom határozni. Azt is lehetne mondani, hogy senki nem tudhatja biztosan, hogy heteroszexuális, ameddig nem próbált ki mást. De ilyen irányba halad a modern világ, hogy a nemiség kérdése az egyén szabadsága legyen, mint a vallás szabad megválasztása.”

Simor Péter szerint viszont az embereknek „nem a saját családjában kellene kísérleteznie.” Mivel „itt a szülők helyezkedtek a társadalom helyébe, előírják, hogy a gyerek ne válasszon a szerepek között, ugyanakkor nem kínálnak helyette semmi mást. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy ez miben lesz jó a gyereknek.” Így ezt egy „etikátlan és öncélú kísérletnek” tartja.

Arra a kérdésre, hogy tudnak-e hasonló esetről Magyarországon, Kuszing Gábor úgy válaszolt, hogy ismer két olyan embert, „akiknek a nevét a szülök úgy választották, hogy az semmilyen módon ne utaljon a nemükre, hogy maguk dönthessék el, melyik nemhez tartózónak érzik magukat. Az ő neveltetésükben sem hangsúlyozták a nemi szerepeket, és iskoláztatva sem voltak. Mindkettőjüket autonóm, másokra figyelmes, szakmájukban sikeres, a nőkkel az átlagnál tiszteletteljesebb, önmagukkal tisztában levő embernek” ismeri. Szerinte egyébként a nemi szerepek „célja elsősorban az, hogy elősegítse, hogy a férfiak a nők fölött uralkodni tudjanak.”

Simor Péter szerint viszont a férfiak és nők között „nem légből kapott, értelmetlen különbözőségek vannak, a nemi szerepek pedig – igaz, hogy társadalmanként és kultúránként eltérő módon –, de mégis kapaszkodót jelentenek az emberek számára.”

Selymes Orsolya szerint a „szorongós, agyonalkoholizált, agyonstresszelt” magyar társadalomban sokkal nehezebb bármifajta váltást az embereknek befogadni, Simor Péter szerint pedig ez a módszer még egy szabadabb és rugalmasabb társadalomban is „komoly beilleszkedési problémákat okoz a gyerek számára”.
A szakemberek között csupán abban volt egyetértés a témát illetően, hogy „nem könnyű egy ilyen családban gyereknek lenni, még Kanadában sem.”

Szerinted ez most hogy van? Nagyon érdekelne, szülő, gyerek, pedagógus, pszichológus véleménye.

Itt a kommentben hallasd a hangod!

24 perc 28 másodperc

Ennyit kérek, hogy szánj rá erre a videora. Egy színielőadás felvételére.

Mi benne az érdekes? Az, hogy a Hűvösvölgyi Gyermekotthon néhány lakója írta és játssza. Kaptak persze segítséget, szakértőit (a KUL Alapítvány adott nekik hozzá színésztanárokat, rendezőt, stb.), de attól még az érdem vitathatatlanul az övék.

Ami pedig a legérdekesebb az egész előadásban, az az, hogy nem egy szokványos "sajnálatból-együttérzésből-tapsolunk-nektek" színművet hoztak össze a gyerekek. Úgyhogy ne egy unalmas sulidarabra készülj.



Egy valamin azonban még mindig gondolkodom, és ezt azért a Hírszerző portál újságírója is feszegette némileg: mi lett volna ezzel a darabbal, ha éppen nem a Hűvösvölgyi Gyerekotthonban próbálkoznak meg vele? Mert hogy még itt sem volt egyszerű menet a színpadra állítás. Én is láttam már gyerekotthont belülről. (Anno, mikor éppen gyerek- és ifjúsági felügyelőnek tanultam, a Lőrinciben működő gyerekotthonban voltam gyakorlaton.) Egészen más lehetőségei voltak az ottani gyerekeknek és nevelőknek. Közös program irtó kevés volt, az is csak azért, mert a nevelők roppant kreatívan csináltak programot még abból is, hogy jön a tavasz - csak hát ez kevés ottani, alapjában az egész világra dühös gyereket érintett meg. A Hűvösvölgyi Gyerekotthon ettől lényegesen jobban van eleresztve, ezek a gyerekek lényegesen többet, és éppen ezért lényegesen több lehetőséget láttak már eddig is a világból.

Félreértés ne essék, ez a körülmény semmit nem von le ennek az előadásnak és megalkotóinak érdemeiből. Csak hát vajszívű anyukakéntazt érezném az igazinak, ha egy ilyen előadást bármelyik gyerekotthonban el tudnána juttatni a végkifejletig. Ha pedig ezt maguk a gyerekek indítják, és viszik végig, na akkor mondanám azt, hogy a magyar gyerekvédelem nem csak kitűzi, hanem hatékonyan el is éri a céljait.

Egyet értesz? Felhúztad Magad? Másképp látod? Bármelyik is, itt szavakba ötheted! Kommentet nekem!!!

2011. május 24., kedd

A gyereknap és az önző szentek...

Na, most lehet rám majd kígyót-békát kiabálni, de az vesse rám az első követ, aki maga is nem alkalmazta volna már a "minden szentnek maga felé hajlik a keze"-elvet...

Ebből a szempontból nézve tessék a dolgot megítélni, ugyanis gyereknapi programajánlót hoztam. Méghozzá sajátot. A programot ugyanis én csinálom (meg Papszt Kriszta pénzügyi IQ tréner és coach).

Lényeg a lényeg: gyereknapon együtt lehessen a család, méghozzá úgy, hogy minőségi időt tudjatok együtt tölteni! És persze tanultok is, csak ezt észre sem veszitek, mert hogy játszotok. Ezerrel. Apu, Anyu, gyerekek - együtt. Három órán keresztül.

Ehhez nem is kell más, csak egy pénzügyi játszóház. A játszóház mostani, gyereknapi témája a kreativitás lesz, tehát ez lesz az a kitüntetett készség, képesség, amit csiszolni fogunk.

A játszóház május 29-én 10 órakor kezdődik, Budapesten, az I. kerületben, a Várfok u. 11-ben.

Ha részletekre is kíváncsi vagy, akkor nézz szét itt!


Élményt csinálunk a pénzügyeidből!

2011. május 15., vasárnap

Te nem vagy normális! - avagy kis vállalkozói öngyilkosságom története

Az ominózus mondat, miszerint "Te nem vagy noooormáááális!" (igen, így Besenyő Pista bácsisan... :) ), a családom száját hagyta el (igen, így unisono - összhagzatban), amikor mutogattam nekik, hogy mit találtam már megint pénzügyi nevelésileg, mert ez milyen jó és klassz dolog, és írni akarok róla a blogban - csak hát a konkurencia csinálja...

Kis vállalkozói öngyilkosságom tárgya a Családi Kasszasikerek Program egyik kezdeményezése. A lényeg az, hogy az ELTE Bibó István Szakkollégiuma által rendszeresen megrendezett Állampolgári Nevelés Táborába társultak be most, és onnan "hirdették az igét". Hogy hogyan? Szerepjátékkal!

Mielőtt bárki felhördülne, nem, nem számítógépes játékkal (az majd később jön). A feladatokat kaptak, amelyek révén bele kellett élniük magukat a szerepükbe, közben meg meglátják, hogyan épül fel és működik egy gazdaság.

Ha kíváncsi vagy, akkor ppt-ben itt elérheted a játék egy meglehetősen rapid verzióját. (Ezt játszották a gyerekek a táborban is.)

Nekem tetszik. És Neked?

2011. május 10., kedd

Ajánlgatós...


Mára egészen mást terveztem eredetileg, de aztán belenéztem a naptárba, és rájöttem, a dolog nem várhat!!!

Ugyanis ráleltem a Facebook-on - Nyulász Péternek hála - a VII. Gyerekirodalmi Fesztiválra és Vásárra. Aki bővebben is szeretne róla infókat, az kattanjon erre a linkre: www.egyuttlennijo.net - ugye, már az oldal neve is árulkodó???

Ez nem is véletlen, mert nem egyszerűen csak egy könyvkiállítás és vásár ez, hanem feszt(ivál) a javából, nem véletlen, hogy a Millenárison rendezik meg (megint). Tehát ez egy két és fél napos "ereszd el a hajamat!" típusú nagy buli a gyerekkönyvek apropóján.

Amiért most erős tűzoltó munkában írok erről az eseményről, annak az az oka, hogy május 12-től 14-ig lesz nyitva az egész. Igaz, 12-én csak egy éppenhogy megnyitó progi lesz, 13-án meg alapvetően iskoláknak, óvodáknak lesz lehetőségük itt elütni az időt - pl. tárlatvezetéssel...

Na, de 14-én, szombaton teljes családi buli vár mindenkit: sok Kerekítő foglalkozás különböző korú gyerkőcöknek, közben rajzverseny Aranysityak módra, de lesz Babasarok is, aztán kézműves költészet Lackfi Jánossal, a rendezvény fővédnöke pedig Richly Zsolt grafikus lesz. (Ha ismerős a neve, az nem meglepi, ő a Kockásfülű nyúl vizuális atyja...) Ezen kívül is lesz még millió más program, de nehogy már lelőjem a poént, ugyebár... Nézd meg, menj el, aztán utána, aki csak tud, számoljon már be, mi volt ott, mert én sajna megint lemaradok az egészről... :(((

És van még egy ajánlatom mindenkinek, aki csak szereti az IGÉNYES és MAGYAR gyerekirodalmat, gyerekzenét, no meg a családi kreatívkodást...

Németh Eszter, alias az én drága Pöszke barátném, már megint nem nyughatott. Már nálam is olvashattál tőle, vagy az ő oldalára hivatkozva ezt-azt a mai magyar és minőségi gyerekirodalomról. Éppen feltűnt, hogy mostanában meglehetősen szófukar, erre előállt ezzel...


Kérem szépen, itt van a Könyvmutatványosok c. oldal, ahol Pöszke megint hozta a tőle megszokott színvonalat: összeterelt egy csomó, gyerekirodalomban jártas pedagógust, anyukát, irodalmi műveltséggel rendelkező nőt, és csinált velük egy komplett gyerekirodalmi portált. Valami nagyon extra lehetett már csírájában is koncepcióban, mert a gyerekirodalmi blogger hölgyeken kívül még sikerült megnyernie az oldal számára rendszeres publikációra Kiss Ottót, Nyulász Pétert, Máté Angit, Lackfi Jánost... (Mindegyikük birtokol valamilyen jelentősebb magyar gyerekirodalmi díjat, esetleg többet is egyszerre...) Sőt támogatóként ott van még a Móra, a Csimota, az Egmont és a Vivandra kiadó is...

Szóval ess neki az olvasásnak, hogy aztán folytathas könyvben, zenében, kreatívan...

Jó szórakozást jövő hétig! (Meg egy kicsit az után is!!! :) )

2011. május 3., kedd

A gyerek, az ősbizalom, az önbizalom és a játék

Múlt héten írtam olyan postot, amire itt is, és a Facebookon is született jó néhány reakció, meg még több Like... :) Aminek legjobban örültem, az Manhertz Józsi biztatása volt, úgyhogy vettem magamnak a bátroságot, hogy még egyszer elővegyem a témát. Méghozzá ahogy ígértem is, most leírok néhány olyan játékot, ami vagy a Ti kapcsolatotokat erősíti, vagy a gyerek önbizalmát.


Tulajdonképpen nem kell messzire menni, csak a gyerekkorodig. Emlékezz, mit játszottál gyerekkorodban. Rémlik még, hogy létezett olyan játék, hogy szembekötősdi???

Talán ártatlannak tűnhet a játék, pedig nagyon jó hatással van az önbizalomra! Gondolj bele, hirtelen lekapcsolják a villanyt, töksötét lesz, és Te nem látsz semmit. Te mint felnőtt minimum bizonytalan leszel, és első dolgod lesz, hogy óvatosan elkezdesz tapogatózni, ill. hogy ennek és az utoljára látott kép részletei alapján fejben megpróbálod összerakni a környzeted képét. Egy gyerek, főleg ha még kicsi, viszont nem ennyire tudatos, a hirtelen vakságra nincs tutti stratégiája. Ebben a játékban fogja megtanulni, hogy az ilyen kétségbeejtő helyzetekben is van megoldás, ha gondolkodik. Itt tanul meg stratégiát kialakítani, itt tanulja meg, hogy ha valami ijesztő történik, pl. nem lát, és hirtelen minden ismeretlenné válik körülötte, akkor is boldogul, ha a képességeit használja. Tipikusan az a játék, amiben a gyerek rá van kényszerítve, hogy kilépjen abból a bizonyos komfortzónából. Ez meg minden önbizalomerősítés alapja.

Ugyanennek a játéknak egy másik verziója nem csak arra alkalmas, hogy a gyerek önbizalmát turbózd a fent említett okok miatt, hanem arra is, hogy erősítse a Köztetek lévő bizalmat is. Ez pedig szintén ismerős lehet a gyerekkorodból. Erre csörög a dió... Megvan?

Miért is olyan jó ez a játék? Mert egyesíti a szembekötősdi fentebb már listázott előnyeit azzal, hogy a gyerek Rád, illetve az Általad adott jelzésekre kell, hogy bízza magát, hogy eljusson A-ból B-be (megtaláljon valamit, vagy éppen Téged). Hogy ezt megtehesse, ahhoz pedig bíznia kell Benned.

Lehet ezt még fokozni? Hát persze! Még egy szembekötősdi, csak másképp: kösd be a gyerek szemét, és fogd meg a két kezét. Aztán vezesd végig a lakáson. (Ez viszonylag könnyű, mert egyrészt a gyerek nincs magára hagyva, másrészt vannak emlékei a helyszínről.)

Követező fokozat, amikor ugyanezt egy rövid, kiépített akadálypályán csináljátok: egy párna, egy szék, egy cipő van az útban, Te pedig navigálod a csemetét, ahogy fogod a kezét.

Újabb sebesség, amikor már nem szólsz a gyerekhez a vezetés közben, csak a kezed jelzéseivel irányítod. Vagy előre megegyeztek a jelzésekben, vagy ha nehezíteni akartok, akkor a gyereknek menet közben kell rájönnie, hogy melyik jelzéseddel merre akarod terelni őt.

Ugyanennek a súlyosbított változata, amikor nincs testi kontaktus, hanem kb. fél méterrel a gyerek előtt jársz, és szóban utasítod, hogy most lépj előre öt lépést, aztán egyet balra, hogy pl. ki tudja kerülni a labdát. Ez a verzió megint erős bizalmat kíván a gyerkőctől a saját képességeiben. Legalább akkorát, mint amilyet Beléd kell, hogy vessen, hogy az utasításaidat kövesse.

És szerintem szerencsés, ha még egy bizalmi viszonyról szó esik itt: a testvériről. Tipikus konfliktushelyzet, amikor a gyerekek nem tudnak megosztozni a játékaikon: az egyiknek az kéne, ami a másik játéka, a másiknak meg éppen az, amivel az egyik játszik. Sok szülő ilyenkor azt hiszi, ez utálat, vagy éppen irigység. Pedig sokkal inkább bizalmatlanság. Úgyhogy ilyenkor egy kicsit keríthetünk nagyobb feneket is a dolognak... :)

Ez pedig a kedvenc-csere. Minden gyereknek ki kell választania a saját kedvenc játékát anélkül, hogy tudná, mi a játék lényege. Ezek után mindenkinek rá kell bíznia a másikra a saját játékát. Ha több gyerek is van, akkor mindenki kiválaszthatja magának azt a testvérét, akinek odaadja megőrzésre a játékot. A kiszabott idő lejárta után aztán jöhet a dolog kreatív, és nagy feneket kerítő része: megünneplitek, hogy mindenki sikerrel teljesítette a feladatát! Azt, hogy az őrzők jól őriztek, hogy az átadók jól tartották magukat, és kibírták az egy hetet. Hogy ezt hogyan ünneplitek, az totál a fantáziátokra van bízva! Készíthettek oklevelet átadó ceremóniával, vagy egyszerűen simán "kedvenchazatérő bulit". A lényeg, hogy emlékezetes legyen a gyereknek, hogy megbízhatott a testvérében.

Neked is van ötleted? Elő vele!