2011. augusztus 31., szerda

Életstratégia- nem Alekosz-módra 3. rész

Még mindig ad témát az a post, amelyik már lassan egy hónappal ezelőtt jelent meg itt, mert még most sem értünk a végére, hogy összerakjuk, mi mindenre van szükségünk ahhoz, hogy ne csak az Alekosz-féle celebstratégia legyen az egyetlen lehetőség arra, hogy akár Te, akár a gyereked olyan életet éljen, amilyet szeretne.

Már összeszedtük mit csinálhat egy szülő - különösen pedig játékos formában -, ha szilárd értékrendet és az önálló tanulásra való képességet akarja a gyereke kezébe fegyverként adni. Az élethosszig tartó tanulással szorosan összefügg az a tulajdonság is, amit ma tervezek kitárgyalni - és ez a nyitottság (és itt nem kizárólag a tolerancia értelmében használom a szót, hanem inkább a kíváncsiság dominál).

Csak emlékeztetőül, amit anno az eredeti cikkben írtam a nyitottságról:
"Tanulni sem képes folyamatosan az ember fia/lánya, ha nem érdeklődik a világ iránt, ami körül veszi. Ugyanis a LLL nem csak azt követeli meg, hogy tanuljak, hanem azt is, hogy egészen más területektől is tanuljak, és aztán ezeket ültessem át a saját szakterületemre, vagy az életemre. És még egy dologra nagyon jó a nyitottság: arra, hogy a gyerek hozzászokjon ahhoz, hogy el kell hagyni a komfort-zóna kényelmes, langyos állóvizét, és néha kicsit fejest kell ugrani az ismeretlenebb dolgokba is. A személyes fejlődésnek ez az egyik legfontosabb eleme. (Hogyan haladna bármerre is, ha mindig a megszokott keretek között marad?)"
És a számomra itt van az ebnek az a bizonyos sírhantja, és itt nagyon szépen megkérek minden kedves olvasót, aki pedagógusnak mondja, tartja magát, hogy nyilvánítson véleményt az ügyben! Pro vagy kontra, mindegy, csak szóljon, hogy az ő gyakorlatából mi látszik ebből.


Ez a fajta nyitottság ugyanis szerintem azt a fajta gyermeki, rácsodálkozó kíváncsiságot követeli meg az ember fiától/lányától, ami még ovis korában a sajátja. Aztán jön az iskola, és ez mintha megszűnne... Már nem érdekli a gyereket szinte minden, amit meg tanulni kéne, az a legkevésbé.

A másik oldala pedig ennek a fajta nyitottságnak az, hogy az újonnan nyert ismereteket hogyan fogadom be. Lesz-e ebből kerek egész, vagy csak a részleteket jegyzem meg, azok pedig csak egy egymásra dobált halmazt, nem pedig egy összefüggő rendszert alkotnak? Marad-e olyan a gyerek kerek, egészként értelmezett világa, mint amilyen ovisként volt? Hogy természetes volt, hogy minden apró részlet egy nagy egész (fontos) része? És hogy ezért illesztjük be a tudásunkba, nem pedig azért, mert ezt kell most éppen tanulni?

Tudom, ez csak részben igaz, az életkor előrehaladtával természetes folyamat a gondolkodás változása, miszerint a részeletekbe megyünk bele (tehát először analizálunk) és afelől szintetizálunk egy nagyobb felé - tehát újra felépítjük magunknak az eddigi ismereteink szerint, és a most elsajátított újak mentén korrigálva a valóságot. Én meg viszont azt mondom, hogy amióta középsulis koromban úgy döntöttem, hogy a világ mégis csak egy kerek egész, és én aszerint akarok ránézni, tehát ennek megfelelően tanultam is, még a nemszeretem tárgyaknak is lett értelmük, és sokkal könnyebben voltak tanulhatóak, mint addig.

Mit tehet egy szülő, ha a naiv rácsodálkozás kíváncsiságának képességét akarja megtartani a gyerekénél?
  • nem csak baba- és kisgyerekkorban, hanem később is kihívások elé állítja a gyerekét - éppen csak, hogy magasabbra teszi a lécet, mint amit a gyerek már eddig biztonsággal átvitt, hogy meglegyen a sikerélmény, de így még a gyereknek is érdekes marad a feladat
  • csináljátok ugyanazt, csak mindig mással! - Na, ezt kicsit kifejtem, mert elsőre lehet, hogy hülyén hangzik, viszont akár még a házimunka is így lehet bulis... Gondold el, hogy mesét olvasol a gyereknek. Te egyféleképpen viszonyulsz a meséhez, mást tartasz belőle fontosnak, mint pl. a párod, másféle érzelmeket vált ki Belőled, stb. Mi van akkor, ha egyik este Te olvasod el a gyereknek pl. a Hamupipőkét, két nap múlva a párod, a hétvégén meg a nagyi? A nagy fejlődés! De ugyanez igaz az elmagyarázandó matek, vagy éppen fizikaleckére is: minél többféle magyarázatot, előadást hall a gyerek, annál világosabb a számára, hogy különböző nézőpontok vannak, még akkor is, ha valami objektív dologról, pl. kémialeckéről van szó. Másképpen szervezzük a lényeg kiemelését, a lecke logikájának felépítését. Ezzel megszokja azt is, hogy ő is merhet előállni a saját gondolati-logikai verziójával.
Ehhez nagyon jó játékok lehetnek azok, ahol a történetet egyszeri hallás után kell minél pontosabban visszaadni. Ez fejleszti a koncentrációt és az auditív megfigyelést, emlékezetet is. Arról nem is beszélve, hogy milyen eszement sztorivá tudnak "átköltődni" így a történetek.

Ugyanerre egy másik variáció, amikor adott egy sztori, és egyszeri hallás után kell felidéznie az egész társaságnak a hallottakat - de úgy, hogy mindenki csak egy mondatot mondhat, aztán a következő mondatot már valaki más. Itt aztán tényleg kell zsonglőrködni a történetkoncepcióknak, amik kialakultak a játékosokban: mivel mindenki kicsit más vonalon indulna el, mást tart kiemelendőnek a sztroiból, így már alkalmazkodni is kell bizonyos mértékig az előtte szóló megkezdett koncepciójához. Így folytatni és visszatérni az eredeti, általa helyesnek tartott logikai menethez úgy, hogy erre csak egy mondatnyi lehetősége van, na az nem semmi! Majd csak figyeld, ahogy dolgoznak a fogaskerekek a gyerk agyában! Füstölni fognak, azt garantálhatom... :)
  • adj minél többféle ingert! - ez nem csak babakorban fontos, hanem később is. Legfeljebb később már úgy mondják, hogy adj neki lehetőséget, hogy minél több mindenben kipróbálhassa magát...
Ez lehet sport is akár, mert a sportok nagy részében is létezik taktika, stratégia, tehát ott is kell tudni gondolkodni, tervezni. A sportok pedig általában maguk is játéknak minősülnek - még egy gyerek szemében is... :))) Ez az egyik.

A másik meg az, hogy minél többféle területen lesz jártas, minél több mindent ismer meg, annál magabiztosabb lesz, mert mindenhez hozzá tud szólni (ez speciel társalgás terén is előnyös tud lenni...:))), ill. egyre több terület módszereit, eljárásait, gondolkodásmódját, logikáját tanulja meg. Így egyrészt befogadóbb lesz, másrészt majd a következő pontnál, a kreativitásnál is jól fog jönni neki, hiszen különböző területek elemeit lesz képes majd kombinálni.

Erre pl. nagyon jó játék, ha előveszitek, mondjuk, az értelmező szótárt, és véletlenszerűen felütitek valahol, és ráböltök egy szóra. Aztán ugyanígy valahol egész máshol nyitjátok ki, és böktök egy másik szóra. A feladat az, hogy a két szóra épülve hozzatok össze egy értelemes, és lehetőség szerint a valóságban is elképzelhető történetet! Ehhez persze el kell kezdeni majd egy kicsit kutatgatni is, hogy melyik szó pontosan mit jelent, milyen területen mire és hogyan használják, milyen módszerek, eljárások során, stb. Vagyis a gyerek több dolgot is megtanul ebből:

1. a különböző területek részleteinek egymáshoz passzítását (a kreativitás alapja),
2. önállóan kutatni, információt feldolgozni (ez pedig az élethosszig tartó tanulás egyik fontos eleme).
  • tanítsd meg vitázni! - meg kell mondjam, nem voltak hülyeségek anno a vitaszakkörök, mert nem vitatkozni, meg veszekedni tanultak ott az ifjak, hanem vitázni, ami az ellenérdekű felek számára a problémák kultúrált rendezésének lehetőségét adta. Annál is inkább, mivel kötelezően megállapodással kellett zárni: vagy azért, mert kompromisszumot értek el, vagy azért, mert sikerült a másikat meggyőzni, vagy azért, mert konszenzust találtak (na, az a legjobb, és akkor már megint kicsit belefolytunk az 5. pontba, a problémamegoldás képességébe, ill. az asszertivitásba is, de arról majd két hét múlva bővebben).
Hogy lehet játékosan vitázni? Hm, ez jó kérdés... pedig csak a körítésen múlik minden... :) Ha pl. boltosat játszotok, akkor terelheted úgy is a dolgot, hogy a piacon alkudozássá fajuljon a játék. Na, ott aztán győzködhetitek egymást! Közben meg viccesebbnél viccesebb érveket "vághattok egymás fejéhez"... :)))

Másik verzió, erre még a nagyobbak is fogékonyabbak: begyűjtesz egy zálogot. (Ez lehet az mp3-asa is, de akár az a kérdés is, hogy elmehet-e este a haverokkal a buliba...:))) Ha játszotok, akkor valami képtelenséget is be lehet dobni a vitába, pl. hogy a szomszéd Mari néni tud seprűn repülni... (Kb. ugyanaz lesz a hatás, mint a kakastollas kalapos, hosszú szoknyás Piton professzornak a Roxfortban a mumusűző órán...:))) Előre állapítsátok meg a szabályokat: ki, mikor, mennyit beszélhet, milyen szavakat lehet, vagy éppen nem lehet használni, hogyan következnek a felek az érvelésben, stb. A legfontosabb szabály pedig az, hogy X időn belül megegyezésre kell jutni. Hiszed, vagy nem hiszed, óriásiakat lehet röhögni egy-egy jól irányzott érven! :)

Ha éppen nem játszotok, mert tényleg az a vita témája, hogy elmehet-e este a gyerek bulizni a haverokkal, akkor is ugyanez a taktika alakalmazandó: szabályok előr lefektetve, és kap rá X időt a gyerek, hogy meggyőzzön. Hogy ezt érveléssel, alkuval, megvesztegetéssel teszi-e, az már a Te szilárdságodon és nevelési elveiden múlik... :)))

Játsszatok, vitázzatok - kedvetekre!

Az apás-olvasós képért köszönet a lamornak.freeblog.hu-nak!

2011. augusztus 22., hétfő

Életstratégia - nem Alekosz-módra 2. rész

Két hete egy angliai kutatás nyomán kitört belőlem a kritika az Alekosz-féle celebecskék által nyújtott életstratégiát illetően (már ha ezt lehet stratégiána nevezni). Akkor hirtelen felindulásból összeszedtem a szerintem legfontosabb 7 képességet, készséget, amelyek segíthetnek a gyereke(i)dnek (és Neked is) abban, hogy ne az Alekosz-féle érvényesülési út legyen az egyetlen lehetőség, ill. hogy a celebek viselkedése, megjelenése, mintája ne frusztráljon se Téged, se az utódod.

Akkor még azt is megígértem, hogy ezentúl minden héten sorra vesszük ezeket a képességeket, készségeket, amikből összeáll a stratégiád. Ígérem, hű leszek magamhoz, és mindezt úgy fogom megtenni, hogy közben a játék sem marad ki.

Most éppen az önálló tanulásra való képesség van soron.


Na, ez kimondottan tanulásmódszertan, úgyhogy rengeteg lehetőség van a játékra! (Kérdezz meg egy logopédust, ő is ezt fogja mondani... :) ) Kezdjük ott, hogy ahhoz, hogy a gyerek tanulni tudjon, jól kell tudnia beszélni, észlelnie és értenie kell a beszédet. Ehhez sok minden kell, elsősorban is Te. Vagyis az, hogy foglalkozz a gyerekkel: beszélj hozzá, hangoztasd úgy a szavakat, hogy legyen alkalma megérteni, utánozni (ez is a tanulás egy módja), aztán jöhetnek a ritmikus mondókák, énekek, mozgásos játékok a beszéd dallamának, ritmikájának érzékeltetésére, később a mesék és a versek.

A mesék és a versek csodálatos dolgok: nem csak a beszédet, a szókincset fejlesztik ugyanis, hanem hozzászoktatják a gyereket a könyvhöz. Az én most már lassan nagycsoportos lányom például most már hevesen érdeklődik a betűk és számok iránt, a könyvekben rendszeresen keresgél bizonyos betűket, tehát lassan a betűk szavakká állnak össze - saját érdeklődése okán lassacskán olvasni tanul.

Ez azért lényeges, mert információs kor ide vagy oda, még mindig az olvasás az a legfontosabb kultúrtechnika, amivel a tudás nagyobbik részéhez hozzájuthatunk. Igaz, ehhez manapság szorosan felzárkózik a vizuális technika - pl. a TV, videoklipek, stb. Tudomásul kell vennünk, hogy a gyerekeinknek olyan vizuális kultúrájuk van már most is, amit mi valószínűleg sosem fogunk tudni követni, ezért van az, hogy sokszor egészen más módon tanulnak és gondolkodnak, mint mi.

Ennek egy másik megnyilvánulása az, hogy a gyerekek a legtöbb esetben már struktúrákban gondolkodnak - akkor is, amikor olvasnak. Csodálatos módon a nagyobbik lányom soha életében nem tanult (legalábbis tudatosan) gyorsolvasni, mégis kiválóan használja a technikát. Ehhez kellett néhány dolog:
  1. rengeteget olvasott, mert érdekelték a könyvek - tehát első lépésben volt alkalma begyakorolni a hagyományos, lineáris olvasást
  2. a sok gyakorlás közben eljutott az életkoránál kicsit előbbre mutató könyvekig, amikben már elég sok volt a leíró rész, ami neki még nem igazán feküdt. Így aztán elkezdett "felületesen" olvasni. Tulajdonképpen szelektív olvasásnak hívják, amit művelt: gyakorlatilag csak átfutotta a szöveget, és csak amin megakadt a szeme, azokat a részeket olvasta el. Ellenben vette a fáradtságot, és még vagy kétszer-háromszor átfutotta így a szöveget - minden alkalommal más szövegrészeket olvasva végig, mert a már ismerteket átugrotta. Így sokszori olvasás után összeállt a szöveg struktúrája is. (Már megint a struktúrában gondolkodás...)
  3. a sok átfutott szöveg pedig hozzászoktatta egy olyan olvasási tempóhoz, amivel akkor is állni kellett a versenyt, amikor "hagyományosan" olvasott. A hagyományos szó azért van idéző jelben, mert ezt sem hagyományos módon csinálta: megtanult gyorsolvasni. A szemmozgása ugyanis nem a hagyományos balról jobbra, helyenként ugráló mozgás volt, hanem egyszerűen csak felülről lefelé olvasott - azaz egy egész sort átfogott a szemével, és így haladt lefelé.
Meg kell mondanom őszintén, képtelen vagyok utánozni. Rengeteg gyakorlás kell hozzá. Ellenben a technika eredményessége szédítő - éppen a mai információdömpinggel sújtott világban. Kiválóan tud ugyanis az infók között szelektálni. Méghozzá egy előre kitervelt gondolati struktúra mentén.

Ha mégis rászánod Magad, vagy a hagyományos technikával már magabiztosan olvasó gyereked, hogy megtanuljátok a gyorsolvasást, akkor melegen ajánlom hozzá Paul R. Scheele Villámolvasás c. könyvét. Miért? Mert humoros, másrészt a gyorsolvasásra szoktató gyakorlatok játékosak.

Mi kell még az olvasáson kvül ahhoz, hogy egy gyerek önállóan tudjon tanulni? Képes legyen egy valamire fókuszálni (tulajdonképpen az információ szűrése az olvasás során már szintén ilyesmi volt). Ezekre is nagyon jó játékok vannak, amivel a figyelmet lehet fejleszteni. A legelterjedtebb talán a memóriajátékok millióféle variációban. De ezen kívül is akad jó néhány például itt is.

Mire jó a figyelem fejlesztése és a fókuszálás képessége? Arra, hogy megtanuljon maga kutatni az információk után. Ez alapvető feltétele az önálló ismeretelsajátításnak.

Ellenben fel is kell tudja dolgozni önállóan az infokat, amiket talál. Milyen játékokkal lehet ezt csiszolni? Lehet, hogy most megleplek, de szinte bármilyen stratégiai játék (még a számítógépesek is) jók erre, de a társasjátékok is.

És még egy tényező van, ami lényeges a tanulásban: az emlékezet. A memória fejlesztéséhez leírhatatlanul sok és jó játékot lehet találni, például itt is.

Szóval most már van játszanivalótok rengeteg.

Tanítsd meg tanulni a gyereked, mert Te is képes vagy rá!

2011. augusztus 19., péntek

Breaking news - ezt muszáj megosztanom...

Tudom, most éppen egy postsorozatban vagyok benne, de ez egy olyan TED-video, ami miatt muszáj megszakítanom egy kicsit a sorozatot...

A hölgyet Diana Laufenberg-nek hívják, amerikai tanárnő, aki saját tapasztalatai alapján beszél arról, hogy a tipikusan poroszos, "egy-jó-válasz"-kultúrája miért nem működik ma, amikor már az iskolára nincs is feltétlenül szükség csak azért, mert az információkat csak ott érheti el a gyerek...











Lehet vitatkozni a hölggyel nyugodtan, ha szükségét érzed... Én adok hozzá helyet a kommentek között... :)

2011. augusztus 16., kedd

Életstratégia - nem Alekosz-módra 1. rész

Múlt héten egy angliai kutatás nyomán kitört belőlem a kritika az Alekosz-féle celebecskék által nyújtott életstratégiát illetően (már ha ezt lehet stratégiána nevezni). Akkor hirtelen felindulásból összeszedtem a szerintem legfontosabb 7 képességet, készséget, amelyek segíthetnek a gyereke(i)dnek (és Neked is) abban, hogy ne az Alekosz-féle érvényesülési út legyen az egyetlen lehetőség, ill. hogy a celebek viselkedése, megjelenése, mintája ne frusztráljon se Téged, se az utódod.

Akkor még azt is megígértem, hogy ezentúl minden héten sorra vesszük ezeket a képességeket, készségeket, amikből összeáll a stratégiád. Ígérem, hű leszek magamhoz, és mindezt úgy fogom megtenni, hogy közben a játék sem marad ki.

Az első, amit a megtehetsz a gyereke(i)dért, hogy szilárd értékrendet adsz nekik.

Mi a csuda az a szilárd értékrend?


Volt olyan, aki nem is olyan régen egész konferenciát szentelt annak, hogy mi ma a helyes, XXI. századi értékrend egy gyereknek. Rengeteg könyv szól arról, hogy mik az értékek. De ez egyik sem lényeges, legalábbis nem azon a szinten, amelyiken én beszélek róla. Ahányan vagyunk ugyanis, szinte annyiféle dolgot tartunk helyesnek: van, akinek fontos érték az egészsége, ezért pl. úgy dönt, hogy vegetáriánus étrenden él. Más ezzel szemben az egészséget adott dolognak, tehát nem elérendő értéknek tekinti, így nagy ívben sóhajt rá, hogy hús is kerül a tányérjára. Viszont ezért cserébe még akkor is mozog, amikor TV-n csatornát vált, mert éppen akkor tekeri a szobabringát, vagy egyszerűen csak akkor kergetőzik macskával. Az én olvasatomban ugyanis az a lényeg, hogy akármilyen értékrendet is tartasz igaznak, azt következetesen képviseld.

Miért?

Mert a gyerek - különösen élete első néhány évében, amikor az értékek nagyja rögzül benne - utánzással tanul. Ez pedig azt jelenti, hogy Te vagy neki a minta, a példa. Ha azt tanítod a gyereke(i)dnek, hogy "Fiam, ne lopj!", de aztán azt látja Tőled, hogy simán leszeded a szomszéd háza elől a virágot, vagy éppen bliccelsz a buszon, akkor a gyerek levonja a következtetést, hogy bort iszol és vizet prédikálsz. Ugyan mi oka lenne rá ezután, hogy hallgasson Rád?

Szóval: szülőként a Te szabadságodban áll eldönteni, hogy mit tartasz értéknek, és mit akarsz a gyereknek átadni. Ha ezt eldöntötted, onnantól viszont már következetesen aszerint is kell viselkedned, hogy a gyerek tényleg azt is lássa, hogy Neked ezek értékek.

Egy dolog lenne itt még, amit mégis csak bedobnék, ha már beleszólhatok: van egy olyan érték, ami viszont éppen a XXI. században megkerülhetetlen az én tapasztalatom szerint. És ez a

család.

Tudom, konzervatív elképzelés, pedig éppen ebben az állandóan mozgó, kavargó, információdömpinggel elárasztó világban az ad majd valami támaszt, hogy van benne valami stabil. Igaz, egy napirend is lehet stabil, bár éppen a fentebb már vázolt zűrök miatt ez egyre kevésbé kivitelezhető. (Ha a szívedre teszed a kezed, akkor mit mondanál, naponta mennyi idődbe kerül, hogy beoszd azt a kevés idődet?) Kell valami más, ami stabil. És az legyen az érzelmileg, értelmileg, pszichésen - és fizikailag is. (Nem árt, ha kézzel fogható a stabilitás és nem csak virtuális.)

Én csak egy dolgot ismerek, ami meg is felel ennek az összetett kritériumrendszernek: a családot. Mert a család millió egyéb értéket közvetít, ami ebben a felállásban alapvető:
  • szeretetet
  • támogatást
  • kitartást
  • együttműködést
  • feladatmegosztást, stb.
Mi haszna az értékrendnek?

Ugyanaz, mint a családnak: ad egy másfajta stabilitást az életednek. Méghozzá a mentális stabilitást. Sok mindentől megvéd: a drogozás esélyét jelentősen minimalizálja, csakúgy, mint a depresszióét, de akár az áldozattá válásét is, szóval sok mindenre jó.

Meg arra is, hogy ne azért ne érdekelje az Alekosz-féle életstílus, mert csak savanyú a szőlő, hanm azért, mert úgy gondolja, hogy ő ettől különb és jobbat érdemel.

Utóirat:

Mit játssz a gyerekkel, hogy erősítsd az értékrendjét?

Na, ez egy határozottan jó kérdés, mert éppen az előbb vázoltam, hogy mindenkinek más lehet értékes, így aztán mindenkinek más az értékrend-listája. Így aztán nehéz bármit is általánosságban mondani. Már csak azért is, mert a gyerek ízlésétől, érdeklődésétől, a Te ízlésedtől, érdeklődésedtől is nagyban függ, milyen játékokat játszotok.

Úgyhogy most fordítok egyet a dolgon: írd meg kommentben, hogy Neked mik a legfontosabb tételeid az értékrendedben, amit mindenképpen át akarsz adni a gyereke(i)dnek, ill. írd meg, hogy milyen nemű és mennyi idős a gyerkőc, és hogy normál körülmények között mit szeret játszani, milyen hobbijai vannak, én meg testre szabom Neked az ehhez tartozó játéktárat.

Mit szólsz? Nekikezdünk?

2011. augusztus 9., kedd

Alekosz és a fiatalok depressziója - avagy egy új életstratégia 7 lépése


Olvasom egy másik blogban, hogy felmérést készítettek Angliában, ahol is a vizsgálat tárgya nem volt más, mint az, hogy a 16-24 éves fiatalok hogy érzik magukat a bőrükben attól, hogy arrafelé is megvannak az Alekosz-féle celebecskék. Most idézet következik az eredeti cikkből, csak erős idegzetűek olvassák:

A valóságshow-k, a celebműsorok aláásták a 16-24 éves korosztály önbizalmát – derült ki a Teesside University felméréséből, melyben 1500 fiatalt kérdeztek meg. Az eredmények szerint a brit fiatalok 82%-a gondolja úgy, hogy a brit celebkultúra „utolérhetetlen példaképeket” termel ki, és ezek rombolják az önbecsülésüket.

A Teesside szakértője, Tony Chapman szerint ezek a fiatalok két tűz közé szorultak: a sikerért mindent kockáztató celebkultúra és a tradicionális elképzelés (kemény munka a biztonságért, de kisebb célokért) között őrlődnek. A valóságshow-k azt hirdetik, korlátozott képességekkel is megszerezhető bármi – ez pedig élesen ellentmond annak, amit valójában tapasztalhatnak a fiatalok. A médiában látottak és a saját tapasztalatok feszültsége pedig frusztrálttá teszi őket, elvesztik optimizmusokat – ezzel pedig fennáll a veszélye annak, hogy úgy érezzék, nincs esélyük és feladják.


Eddig még nincs nagy érdekesség, valami hasonlót már írtak a kapunyitási pánik kapcsán az Y-generációról is (ld. Tari Annamária könyvét.) Ami az igazán érdekes volt nekem mint pénzügyi nevelőnek, az ezután jött. Először a cikkben:

Chapman ugyanakkor úgy látja, a médiában látottak ellenére a fiatalok életcéljai továbbra is a klasszikusak közül kerülnek ki: nyugodt, rendezett környezetben akarnak élni, biztos megélhetésre, jó kapcsolatokra vágynak, és ha lesznek gyerekeik, a legjobb lehetőségeket akarják nekik biztosítani. Chapman azonban megjegyzi azt is, hogy a szülők generációjának a ’60-as, ’70-es években - amikor a középosztályi és diplomás állások száma megugrott - több lehetősége volt a társadalmi mozgásra. Ma azonban a fiatalok tudják, hogy ezek az állások nem érhetők el olyan egyszerűen, és így a klasszikus célok is egyre nehezebben lesznek teljesíthetők a következő évtizedekben.

Aztán pedig az egyik kommentben:

Én (még) a jelzett korosztály vagyok. Néztük az egyik Alekosz műsort, két okból: egyrészt az egész napos meló (szoftver-fejlesztés) után jól esett valami olyat nézni, ahol egy kicsit nem kell gondolkodni, másrészt pedig kíváncsi voltam, hogy miféle ember kap havi egymillió forintot.

...aztán elég dühös lettem. Egy modoros senki, akinek még az alapvető műveltségben is súlyos hiányosságai vannak, aki soha egy fűszálat nem tett keresztbe kap nagyjából 12 millió forintot, és hívják “fellépni”. Kap egy szépen berendezett, igényes lakást a Corvin sétányon, és lefikázza…

Persze hogy frusztráltak a fiatalok, frusztrált vagyok én is, amikor ezt látom: hogy semmiért lehet kapni milliókat, de a kemény munkáért csak a töredékét. Persze hogy elkeseredem, mert mi a töredékéért küzdünk, hogy végre lehessen venni ezt meg azt. Sokan vannak fiatalok így a világban. Vannak ambícióik, sikeresek akarnak lenni, és vagy próbálkoznak, mert a saját generációjuk áldozatai, vagy próbálnak dolgozni, csak vagy egyáltalán nem találnak munkát, vagy ha találnak is, szembesülniük kell a pótolhatóságukkal.

Persze lehet nem foglalkozni az alekosz-jelenséggel, én ezt teszem. Tudom ugyanis, hogy akárhova is jutok életem végére, elértem valamit, és amit kaptam a jogos munkámért kaptam.

(Ami nekem lényeges volt, vagy éppen kiverte nálam a biztosítékot, azt vastag, dőlt és szürke betűkkel szedtem.)

A cikkben végre kimondatott, hogy az Alekosz-félék nem lehetnek követendők, mert nagy tömegek számára ez nem lehet a felemelkedés útja, de ezt eddig is tudtuk. (Mi. A gyerekeink még nem biztos.) Ellenben azt is kimondták, hogy a régi ideálok is kis híján megvalósíthatatlanok. Tehát a "Te csak tanulj, fiam, legyen egy jó állásod, keress jól, akkor meg van oldva az életed!" c. szülői jótanács - sajna idejét múlt. Ezzel majdhogynem annyira lehetetlen nagy tömegeket felemelni - legalábbis az elkövetkezendő néhány évtizedben -, mint abból, hogy celebnek áll a gyerek.

A kommentben pedig az volt a lényeg, hogy a mai fiatalok akkora értékválsággal küzdenek, ami nem csoda, hogy frusztrálja őket. A kommentelő éppen a hagyományos "tanulni-diplomázni-gályázni-jól keresni" stratégia csődjét írja le azzal, hogy nem kapnak melót, ha igen, akkor bizony csak egy alkatrésznek számítanak, amit bármikor le lehet cserélni - ez pedig éles ellentétben áll azzal, hogy "Valósítsd meg Önmagad!" ill. "Bármit elérhetsz!", pedig folyamatosan ezt kapjuk a szánkba reklámból, celebshow-ból, női magazinból, stb.

Ehhez képest azt is írja a kommentelő, hogy nem foglalkozik ezzel a jelenséggel, mert ő tudja, hogy mindenért megdolgozott, és így az élete végére elér majd valamit... Na, ez komoly ellentmondás azzal, amit mindenddig írt. Nekem inkább csak egy elfojtásnak, tagadásnak tűnik: ha nem veszek tudomást a problémáról, akkor nem is létezik. És tudja, mert előzőleg leírta, hogy a hagyományos modell nem működik, mégis a végén azt mondja, hogy élete végére ezzel fog elérni valami olyat, amitől nyugodtan fog tudni aludni.

Nekem meg az jött le az egészből, hogy a fiataloknak mennyire nincs stratégiájuk a jövőjükre nézve. Hogy továbbra is csak a hagyományos sémákban tudnak gondolkodni, utána meg csodálkoznak, ha nem működik, vagy csak nagy áldozatok árán.


Pedig erre is van megoldás. Egyéni életekre egyéni startégiákkal. És mi az, amit ehhez mi szülők adni tudunk a gyerekeinknek? Többet, mint hinnénk, még akkor is, ha még mi is abban hiszünk, hogy a megváltás a tanuláson-jó álláson keresztül érkezik.
  1. szilárd értékrend: egy másik kommentelő büszkén írta, hogy az ő fiai az ilyen Alekosz-féléket csak leköpik. Ez valahol jó, mert azt jelenti, hogy a fiúk otthon kaptak egy szilárd értékrendet, aminek mentén értékelik a világot. A másik része a dolognak, hogy a szilárd értékrend nem csak az Alekosz-félék ellen jó, hanem arra is, hogy a gyereknek erős identitása, és ezzel erős önbizalma legyen. (Bár nem ez az egyedüli tényező.)
  2. önálló tanulásra való képesség: na, ez már bajosabb manapság, tekintve az iskolarendszerünk állapotát, és csak remélni tudom, hogy a bloggertársadalom kitermeli azon hétköznapi sztárpedagógusokat is, akik igenis elkötelezetten művelik a hivatásukat, hajlandóak még ezek között a most létező keretek között is valami újat hozni, és keményen megdolgoznak azért, hogy ezt a gyakorlatba is át tudják ültetni. (Én személy szerint sokat írtam már itt játék alapú oktatási formákról, de bármelyik alternatív pedagógiát is írhattam volna, amelyik már bizonyított.) Az önálló tanulásra való képesség szintén jól alapozza az önbizalmat, ugyanis ez az ún. sokat emlegetett LLL, vagyis a life long learning (élethosszig tartó tanulás). Ma már alapvető elvárás. Enélkül nincs előre jutás. Akár alkalmazott valaki, akár vállalkozó. Aki dolgozni akar, annak muszáj. Viszont ha már kisgyerekként megutálta a tanulást, akkor egy fontos stratégiai elemet nyírtunk ki a számára.
  3. nyitottság: tanulni sem képes folyamatosan az ember fia/lánya, ha nem érdeklődik a világ iránt, ami körül veszi. Ugyanis a LLL nem csak azt követeli meg, hogy tanuljak, hanem azt is, hogy egészen más területektől is tanuljak, és aztán ezeket ültessem át a saját szakterületemre, vagy az életemre. És még egy dologra nagyon jó a nyitottság: arra, hogy a gyerek hozzászokjon ahhoz, hogy el kell hagyni a komfort-zóna kényelmes, langyos állóvizét, és néha kicsit fejest kell ugrani az ismeretlenebb dolgokba is. A személyes fejlődésnek ez az egyik legfontosabb eleme. (Hogyan haladna bármerre is, ha mindig a megszokott keretek között marad?)
  4. kreativitás: ez a fajta nyitottság pedig nem kevés kreativitást is igényel ám. Nem (csak) a kézművesség, hanem sokkal inkább a kreatív gondolkodás itt a lényeg. Hogy szokatlan dolgokat is össze merjünk kapcsolni, és legfőképpen szokatlan szemszögből is rá tudjunk nézni a valóságra.
  5. problémamegoldás képessége: bármelyik cégnél nézed az álláshirdetéseket, az tutti, hogy szinte mindben szerepel a követelmények között, hogy jó problémamegoldónak kell lennie a jelöltnek. És ez tökmindegy, hogy szakmai probléma (ez lesz az, ami kreativitás nélkül nem fog menni), vagy emberi kapcsolatokban előforduló probléma: mindkettőben ott lesz az ember. Ki tanította meg a gyerekének, hogy hogyan kezeljen konfliktust, hogyan legyen asszertív (önérvényesítő anélkül, hogy a másik félnek ezzel problémát, sérülést, pozícióvesztést okozna)?
  6. célkitűzés és megvalósítás: őszintén meg kell kérdezzem, hány olyan felnőtt van ma Magyarországon, aki képes reális célokat kitűzni maga elé, és azt kitartóan, következetesen meg is valósítani? Mármint önállóan, önerőből. Vagy képes-e felismerni, hogy ez most olyan cél, ami meghaladja az erejét, ezért segítséget kér? És könyörgöm, a hitelfelvételt ne soroljuk ide! Ha nincs arra pénzem, hogy megvegyem magamnak a vágyott TV-t, hűtőt, motort, autót, lakást, mert nem elég hozzá az anyagi teherbíró képességem, akkor miért hiszem azt, hogy a következő hónapban ki tudom fizetni a törlesztő részletet? Az is anyagi teher, csak máshogy hívják... (Bocs, kitört belőlem a pénzügyi nevelő.)
  7. pénzügyi intelligencia: igen, igen, lehet mondani, hogy hazabeszélek, pedig nem. Ha az életben nem kezdtem volna el foglalkozni a pénzügyi neveléssel, ezt most akkor is ide kellett volna írnom! Ha élete végéig elsősorban alkalmazott is marad a gyereked, akkor is kell, hogy legyen valami alternatívája az anyagi boldogulására. Éppen a mostani válság bizonyította, hogy akármilyen jó diplomája van valakinek, akármilyen jó munkaerő is, az sem menti meg feltétlenül egy válságot követő leépítéstől és utána a hónapokig tartó álláskereséstől. És még egy: a pénzügyi intelligencia nem azonos a pénzügyi műveltséggel. (Ezért nem is alkalmas rá az iskola, hogy ezt megtanítsa a gyereknek, mondjon bárki bármit. A semmitől persze ez is jobb lenne, de csak látszatmegoldás lehetne.) Attól, hogy megtanulja a pénzügyi alapfogalmakat, tudja mire jó és hogyan működik pl. a tőzsde, vagy az ingatlanpiac, még egyáltalán nem biztos, hogy fog tudni bánni a pénzzel, és vele együtt az életével! Ráadásul a pénzügyi intelligencia ettől azért többet tud. Nem egyszerűen a személyes pénzmenedzsmentre tanítja meg a gyerekedet, hanem arra is, hogy más szemlélettel lássa az anyagi lehetőségeit, egyáltalán: lássa azt, hogy a hagyományos stratégiákon kívül egyéb lehetőségei is vannak. (Na, ezt hiányoltam a legjobban a kommentelő írásából.)
Szóval van kiút, de ez kemény meló egy szülőnek. Ellenben nem lehetetlen. Ha segítség kell, akkor majd nézz szét itt a következő hetekben, mert mindegyik stratégiai elemet részletesen végignézem, kitárgyalom, hogy melyiket hogyan tudjátok átültetni a gyakorlatba, és hogyan tudod a gyereknek átadni.

Mert melyik szülő ne akarná, hogy az ő gyerekének jobb legyen, mint neki...

2011. augusztus 2., kedd

Nosztalgiajátékok - második felvonás


Ha már kedvetekre kijátszottátok Magatokat az esőben odabent, akkor most lehet kimenni, mára talán már felszáradt a sár, meg a fű is.

Emlékszel még rá, hogy mi mindent játszottál Te is gyerekkorodban odakint? Ha nem mindenre, akkor most adok hozzá egy kis segítséget. Tehát bakancslista indul, lehet pipálni, merta jó idő állítólag nem fog sokáig tartani! 10 + 1. Újra.

1. fogócska - el nem hiszed, mennyi variációja lehet ennek a nemesen egyszerű játéknak! Csak simán fogózhattok, előtte persze kiszámolózhattok (na, ki tud többet???), de lehet a "házas" verziót is játszani. (Tudod, ha eléred a bokrot, akkor bent vagy a házban, és akkor a fogó nem érhet utol.) Ha kutyátok is van netán, az meg totál adja magát, hgy csak a kutya lehet a fogó. (Csak győzz elég gyorsan futni! Nálunk általában a kutya nyer...)

2. bújócska - ehhez sem árt minimum egy kert, vagy egy közeli park, no meg egy rugóláb, amikor a hunyó éppen elkóborol az "ipiapacs"-helytől. A lányom meg az ovis társai sikítani tudnak a gyönyörtől, amikor sikerül beérni a hunyó előtt.

3. szembekötősdi - emlékszel még az "erre csörög a dió, arra meg a mogyoró"-ra? Már én is alig, eléggé mélyre kellett kotornom az emlékezetem poros raktárában, de azért csak megvan! Ezt is lehet variálni: mindenki csak egy bizonyos hangot adhat ki a bekötött szemű fogónak, aztán a hang mentén kell majd kitalálnia, hogy kit fogott meg.

4. mozgó szobrok - nem tudom, játszottátok-e ezt is, mi igen. Volt egy szobrász, aki mindig azt mondta, hogy "Szobraim, szobraim, mozduljatok!". Erre az egy vonalban felsorakozott gyerekek mind elkezdenek futni egy kijelölt célvonal felé. De csak addig tudnak futni, amíg a szobrász megint meg nem szólal, hogy "Szobraim, szobraim, állj!". És akkor mindenkinek meg kell állni, ahol és ahogy éppen van. Az nyer, aki még így is elsőnek éri el a célvonalat. Nálunk még időnként a nagyobbak is beszállnak ebbe, mert jókat lehet röhögni a másikon, amikor éppen nem tud megállni a felszólításra...

5. számháború - na, ez már azért nagyobb és jó sok gyereknek való, a kicsik még nem nagyon boldogulnak a három-négy jegyű számokkal, főleg ha messziről sasolva kell kiolvasni. Viszont minden van benne: stratégia, taktika, helyzetfelismerés, várostrom - tiszta Pál utcai fiúk.

6. biciklis lovagok/cowboyok - bármi játszható így, ahol a sztoriban ló kéne, de hát ritka az, hogy egy gyerek egy lovas tanyán nőjön fel, van viszont helyette aszfalt és bringa. Ha ló nincs, jó a drótszamár is alapon pedig mindent el lehet vele játszani, ahol a sztoriban ló kéne: lovagi tornát, indiánost, királylányszabadítást, sárkányölést. Arról nem is beszélve, hogy iszonyú jól megtanulnak közben a gyerekek biciklizni. Igaz, nem árt, ha tartasz egy teli tömött elsősegélydobozt is a közelben, mert néhányszor tutkeros, hogy egymásnak is mennek, de az enélkül bekövetkezett mérföldes esések is igen esélyesek.

7. űrhajóskiképzés - anno a játszóterek népszerű játéka volt, a mászókákon, hintákon, körhintákon megszámlálhatatlan olyan figurát lehetett kitalálni, amelyik remekül imitálta az űrhajós kiképzések során a Deltában látott mutatványokat. Különösen a körhinta volt népszerű, a centrifugát mindenki nagyon szerette volna kipróbálni. A ciki csak az volt, ha mindezt uzsi után tette...

8. Tarzan - tudom, mostanában már nincs akkora romantikája a dzsungel-feelingnek, meg a liánon közlekedésnek, de azért még most is akad néhány akciófilm, amiben hasonló dolgok fordulnak elő (nekem legalábbis, pl. a Lara Croft-ból dereng valami ilyesmi). Szóval még most is elő lehet venni. (Némelyik játszótéren vannak is ehhez való kötelek.)

9. kincskereső - ezt már emlegettem a benti játékoknál is. Forgatókönyv ugyanaz, sőt az időigénye is, viszont a befektetett energia sokszorosan megtérül, amikor a gyerkőc mind fizikailag, mind szellemileg tetemes időben értelmesen leköti magát.

10. lányos játékok - vannak kimondottan lányos játékok a nosztalgiatárban, pl. az ugrálókötelezés, az ugróiskola, vagy a gumizás. Ki emlékszik még a gumizós figurákra? Az igazán megoszthatná! (Meglepő módon harmadikos-negyedikes lányokat még tavaly is láttam ilyet játszani.)

+1. fiús játékok - a foci tipikusan ilyen, abba a lányokat még azért sem vették be a mi időnkben, hogy röhögjenek rajtuk. Ma már a kosárlabdát sem hagynám ki a labdajátékok közül, ha nagyobb gyerekekről van szó. Meg a mindenféle kardozós-pisztolyos csodák. Ma már valószínűleg valamelyik videojátékot játszanák újra.

Remélem, találsz benne olyat, amit a gyerekkel is tudsz majd játszani!

Jó játékot!

U.I.: Ja, mielőtt elfelejteném! Versenyt hirdetek! Aki a legtöbb, ill. a legfrappánsabb kiszámolót teszi fel itt a kommentek között, az kap tőlem, helyesebben a http://eznemjatek.com oldaltól egy pénzügyi Játéktárat, amelyben tipegőkortól egyetemista korig mindeféle játékot találsz a gyerekednek, és mindegyik kiválóan fejleszt valami olyan készséget, képességet, ami elengedhetetlen a pénzügyi intelligencia csiszolásához. Eredményhirdetés egy hét múlva, azaz augusztus 9-én!