2010. július 22., csütörtök

Életrevaló Gyerek Konferencia 9.

Ünnepélyes pillanat következik, képzeld el, hogy dobpergést is hallasz: íme, az utolsó része annak a beszámolósorozatnak, amelyet az Életrevaló Gyerek Konferenciáról készítettem! Így most már teljes képet kaphatsz az ott elhangzottakról.

A múlt alkalommal F. Várkonyi Zsuzsa előadásának első részét adtam közre. Az előadás A szexuális nevelés iránytűje óvodás, iskolás és kamaszkorban címet viselte. Mit mondjak, roppant tanulságos volt, főleg, hogy mi, felnőttek mikre nem vagyunk képesek, hogy megzavarjuk a gyerek szexuális fejlődését. Persze mindezt szigorúan jó szándéktól vezérelve. De apukám kedvenc mondása szerint: a pokolhoz vezető út is jószándékkal van kikövezve... És ez a szexuális nevelésre messzemenően igaz! Vagyis az én számomra az első részben elhangzottakból az volt a legnagyobb tanulság, hogy nem elég, hogy csak én akarom a jót, de észre kell vennem azt is, hogy a gyerek mit akar!

F. Várkonyi Zsuzsa persze nem állt meg az óvodás, majd iskolás gyerekek szexuális fejlődésénél. A legtöbb szülőnek ezen a téren érthető módon a kamaszkorú gyermekével van problémája, így a pszichológusnő ennek a témakörnek egy kicsit több időt szentelt.

Ha a gyermeket ugyanis megfelelően nevelik, és itt most nem kizárólag a szexuális nevelést kell érteni, akkor kamaszkorára már be kell, hogy épüljön a gyerek személyiségébe egy bizonyos értékrend. Ez az értékrend nyilvánvaló, hogy családfüggő, hiszen családonként is változik, hogy kinek mi a fontos az életben, mit tekint értéknek. Szülőként azonban éppen ez adja majd meg nekem a biztonságot, hogy tudjam, mit nem csinál a gyerek. A szilárdan beépült értékrend lesz az a tartóoszlop, ami a gyereknek segít eligazdoni a világ dolgaiban, ami zsinórmérték lesz számára a dolgok értékelésében, ill. ami a szilárd tartást, sőt az önbizalmat is adja majd neki. Éppen ezért nem lehet, nem szabad alábecsülni a fiatalabb életkorokban végzett nevelőmunka jelentőségét, különösen a szülő nevelőmunkájáét! Hiszen annyi különféle, esetenként egymásnak ellentmondó hatás éri a gyereket nap, mint nap. Ebben a káoszban ki más tudna neki irányt mutatni, ki más tudna segíteni neki rendet tenni, ha nem az apja, meg az anyja?

Ezért sem mindegy, milyen hatások érik a szülők részéről a gyereket. Mindennek nyilvánvalóan megvan a maga érzelmi vonzata is. Már a fontos értékek tudatosítása, az értékrend megszilárdítása kapcsán is beszélni kell a gyerekkel az érzelmi háttérről. A szexuális nevelés keretein belül pedig elképzelhetetlen a gyerek egészséges fejlődése anélkül, hogy a szex, a szexuális élet érzelmi hátterét ne világítanánk meg a gyerek előtt. Ezt a beszélgetést persze minden szülő másképpen végzi. Én személy szerint kezdettől fogva nagy hangsúlyt helyeztem arra, amit Dr. Czeizel Endre genetikus úgy fogalmazott meg a költővel szólva, hogy "Ki viszi át a szerelmet?..." Azaz ki fog már végre beszélni a szexuális felvilágosítás kapcsán nemcsak a biológiáról, hanem arról is, hogy a szex akkor igazán jó, ha érett érzelmi kötődés alapozza azt meg? Vagyis mivel a hivatalos "felvilágosító" órákon ezt sem a védőnő, sem az osztályfőnök nem tette meg, hát megtettem én. F. Várkonyi Zsuzsát hallgatva viszont arra is rá kellett jönnöm, hogy naiv elvárás is lett volna bárkivel szemben, hogy ezt helyettem elintézze. Vagyis kedves Anyukák és Apukák, ne nyugodjatok meg, ha a gyereknek 7-8. osztály környékén felvilágosító órát tartanak az iskolában. Ott csak a "mechanikai" tudást, ismereteket kapja meg. És valószínűleg több kérdés marad a gyerekben, mint előtte volt. Ezeket pedig nekünk kell megválaszolnunk.



Nagyon fontos aspektusa volt a témának a média szerepe a gyerekek szexuális fejlődésében. Egészen drámai hatásokat vázolt fel a pszichológus-előadó. Nemes egyszerűséggel ugyanis több generációt érintő traumának nevezte azt. Ennek több oka is van, és mindegyik szigorúan a gyerek szexuális fejlődése oldaláról nézve került a listára:

- a média kész képeket sugároz, valaki másnak a képi megjelenítését egy bizonyos dologról, esetünkben éppen a szexről. Ezek a képek azonban nem olyanok, mint a saját belső képeim, fantáziáim: nem tudom őket kontrollálni.
- ez egyrészt ijesztő lehet egy gyereknek (még 14 évesen sem tudja ugyanis egy gyerek kezelni mások fantáziáit!), mert a képeket a gyerek valósággá alakítja. Így ezek a számára feldolgozhatatlan, vagy rosszul feldolgozott képek ijesztőek, és szorongást válthatnak ki.
- másrészt éppen azért, mert nem tudja a mások fantáziájának képeit kezelni, hamis képet alakít ki a gyerekben a felnőttekről. Ez ugyanúgy vezethet ijedtséghez, szorongáshoz, de bejön egy új elem is: a bizalomvesztés a felnőttek irányában. Hogyan is bízhatna meg a felnőttekben, különösen a szexualitás témáját illetően, ha egyszer olyan ijesztő dolgokat művelnek? Ha mindehhez a felnőttek rosszul értelmezett szemérmessége társul, akkor még a dolog "piszkossága" is kapcsolódik. Ijesztő és piszkos: máris kész az életre szóló gátlás.

A szexuális gátlások kialakulásának másik fontos oka a felnőttek tapintatlansága a szexuális érdeklődés első jeleinél. Mire is gondolt itt F. Várkonyi Zsuzsa? Tipikus példa erre az ovis gyerekek nyiladozó érdeklődése a saját testük, nemiségük iránt, ami esetenként abban nyilvánul meg, hogy játszanak a nemi szerveikkel. Ez azonban teljesen normális és életkornak megfelelő történés. Később azonban a szülői kérdésekből kiderült, hogy mennyire nem tekinti annak még sok képzett óvodapedagógus sem! "A kezeket a takaró fölé!" felszólítás hihetetlen indiszkréció a gyerekkel szemben, hiszen a gyerek éppen azért csinálja ezt a játékot a takaró alatt, mert nem akarja, hogy bárki lássa! Arról nem is beszélve, hogy már ilyen zsenge korban szégyenérzetet társít az első szexuális megnyilvánuláshoz. Komoly, és szó szerint értve egész életre szóló szexuális gátlásokat építhetünk ki így a gyerekekben.

Más szempontból is lényeges azonban, hogy ilyenfajta tapintatlanságra ne ragadtassák magukat a felnőttek a gyerekkel szemben. Akárhogy is nézzük, a gyereknek ez a fajta játék is egy természetes megnyilvánulása, olyan, amely hozzátartozik a fejlődéséhez. Ilyenkor egyszerűen csak normálisan működnek. Ő is, meg a teste is. A test működése azonban csak akkor zavartalan, ha közben nem kell kifelé figyelni. A szex pedig tipikusan ilyen dolog. (Sőt, egyes orvosok szerint a gyerkeszülés is. De ez egy egészen más téma.)

A fentiek alapján már talán nem is olyan meglepő F. Várkonyi Zsuzsának az a kijelentése, hogy igenis, elsősorban a szülőt terheli a felelősség azért, hogy később a gyereknek milyen párkapcsolatai lesznek. Ennek alapvető eleme, hogy társas kapcsolatunkban partnerként kezelem-e a gyerekem. Ha ugyanis partner, akkor a gyerek ezt tanulja meg, vagyis az lesz a természetes számára, hogy egy társas kapcsolat így működik. Ezért a későbbiekben a saját kapcsolataiban is ilyen lesz.

A szexualitáshoz hozzátartozik az intimitás is. A gyerekek már nagyon korán megérzik és megértik azt, hogy mi intim, és mi nem. Éppen ezért már a szexuális érdeklődésük megnyilvánulásának első jeleinél is érdemes erről beszélni velük. Hogy ez nem rossz dolog. Hogy ez természetes. Hogy kiskorában anyu és apu is csinált ilyet. De ahelyett, hogy azt mondanánk: "Ez a Te titkod!", mondjuk inkább azt, hogy "Ez a mi titkunk!" A közösség a titokban segít rávezetni a gyereket a dolog intim jellegére, arról nem is beszélve, hogy imádják, ha közösen van titkuk a "nagyokkal".

Annak, hogy milyen a szülő reakciója egy-egy ilyen spontán testi-szexuális megnyilvánulásra, nem csak abban van szerepe, hogy a gyerekben kiépülnek-e szexuális gátlások, vagy sem. Ha ugyanis a szülő természetesnek veszi ezeket a dolgokat, és eszerint is beszél, viselkedik a gyerekkel, az a gyereknél azt is eredményezi, hogy természetessé válik számára a testképe. A testkép természetessége pedig önbizalmat ad.

Összefoglalva tehát: kell az őszinteség, kell a beszélgetés, kell a tapintat, és kell a partnerség. Ami nem kell, az a szűretlen "mások valósága", vagyis a média. Legalábbis ebben a korban ez biztos, hogy nem kell.

Ajánlott cikk: Zavaró a szex a tévében - Sulinet

2010. július 15., csütörtök

Életrevaló Gyerek Konferencia 8.

Mivel nem szeretnék szégyenben maradni, most már igyekszem ütemesebben haladni az Életrevaló Gyerek Konferencia előadásainak ismertetésével. Ezt annál is könnyebben megtehetem, mert már csak egy van hátra, méghozzá F. Várkonyi Zsuzsa A szexuális nevelés iránytűje óvodás, iskolás és kamaszkorban című előadása.

A téma elég kényes sokaknak, pedig nagy szükség van rá, hogy beszéljünk róla. Ennek három oka is van.

1. A szexuális élethez hozzátartozik a spontaneitás is, különösen az érzelmek terén. Azonban ez az érzelmi spontaneitás már korábban is jelen kell, hogy legyen a gyerek, és a példakép szülő életében, hogy megalapozza a későbbi szexuális élet érzelmi felszabadultságát is. Nem tudom ki hogy van vele, de ha őszintén szívünkre tesszük a kezünket, akkor szerintem a többségünk bevallhatja, hogy az érzelmi spontánság ritka dolog manapság, hacsak nem dühkitörésről van szó.

2. Nem igazán figyelünk a szavainkra, pedig azok "programoznak" minket és gyerekeinket. Különösen a szexualitással, nemi szerepekkel, viselkedéssel kapcsolatban vagyunk hajlamosak ilyen óvatlan kijelentésekre, mint pl. "Meglesz ennek még a böjtje." Pedig ezzel csak a gátlásokat építjük ki a gyerekben.

3. Az előzőekből már következik a harmadik fontos ok is: a közvélekedésben élő rosszul értelmezett szemérem. Nyilvánvaló, hogy a szexualitásnak vannak olyan területei, amelyek magánjellegűek. De általánosságban miért ne lehetne nyíltan beszélni róla, legfőképpen a gyerekünkkel beszélni róla? Különösen hogy ez hozzátartozik az egészséges fejlődéséhez?



Érdemes elgondolkodni azon az okfejtésen, amit F. Várkonyi Zsuzsa vázolt fel. Azt mondta, hogy gondoljunk bele, a szexualitásnak van egy olyan tudatállapota, amely kívül esik a kontrollon, amikor elveszítjük az ellenőrzést az érzéseink, vágyaink, testünk felett. Hogyan is tudná ezt a fajta kontrollálatlanságot tolerálni egy ilyen kontrollmániás világ, mint a miénk?

Szó esett még a szexuális fantáziák fontosságáról is. Igen, fontosak ezek a fantáziajátékok két okból is: egyrészt előkészíti a későbbi szexuális életet, másrészt levezeti a "fölös" szexuális energiákat, amelyek így nem okoznak frusztrációt, esetleg agressziót.

Miért is létezik a szexualitás, miért találta ezt ki nekünk az anyatermészet, ha szülőként ennyi gondot okoz nekünk? Pedig éppen azért találta ezt ki nekünk az evolúció, hogy szülők maradhassunk, mégpedig együtt. Az utód felnevelése ugyanis hosszú folyamat, amelyhez mindkét szülőre szükség van. Ehhez kellett találni valamilyen olyan eszközt, ami együtt tartja a szülőket. Ez az eszköz pedig a szex, ami erős szexualitással párosulva biztosítja, hogy a szülők kitartsanak egymás mellett a gyereknevelés idejére.

Mivel ennek az erős szexuális kötődésnek nyilvánvaló az intimitása, hát természetesen nem is tartozik mindenkire, a saját gyerekünkre meg pláne nem. (Nagy eséllyel undort is éreznének a gyerekeink, ha a saját szexuális életünk részleteivel traktálnánk őket.) Mivel a saját szexuális életünket nem kötjük az orrunkra, az a természetes, hogy a gyerekek ebből az egészből először csak a "titkot" látják. A baj ezzel csak az, hogy a "titok" miatt a szülők kezelik úgy a témát, hogy ez valami "mocskos" dolog.

A gond akkor kezdődik ezen a téren, amikor a szülők arányt tévesztenek. F. Várkonyi Zsuzsa szerint, és én személy szerint tökéletesen egyet is értek vele, az a kérdés elsődlegesen, hogy mennyit mutat a szülő a gyereknek a szexuális vonzalomból. A saját szexuális életünk részletei, vagyis a naturális aprólékosságok nyilvánvalóan nem tartoznak a gyerekre, de pl. a szeretetnek bizonyos testi megnyilvánulásai, úgy mint az ölelés, a csók, igenis lehetnek részei a család mindennapjainak. Tulajdonképpen ezek is a szexuális vonzalom megnyilvánulásai, s ezek is segítenek a gyereket felkészíteni arra, hogy egy heteroszexuális kapcsolatban ez normális dolog, hogy ez hozzátartozik az élethez, hogy ez természetes. Éppen ezért a szexuális életnek láthatja bizonyos mozzanatait, amik miatt nyilvánvalóan kérdései is lesznek, s ezekről általánosságban, nem személyhez kötve kell is beszélni. Ilyen értelemben tehát a szex nem lehet tabutéma, hiszen a megválaszolatlanul hagyott kérdések csak azt eredményezhetik, hogy a gyerek máshol keres majd választ, ha tőlünk nem kap. Ez pedig sokkal veszélyesebb, mint ha megpróbáljuk legyőzni a félreértelmezett szemérmességünket.

Az előadás következő részében a kamaszkori szexuális nevelésről fogunk beszélni, ill. arról, hogy mi ebben a média szerepe. És még egy fontos dologról: felnőttek tapintatlanságáról.

2010. július 13., kedd

Életrevaló Gyerek Konferencia 7.

Tisztes szünet után veszem fel újból a fonalat, amiért elnézést is kérek, hiszen így sajnos eléggé töredezett lett az Életrevaló Gyerek Konferencián elhangzott előadások ismeretetése. De hát én is emberből vagyok, úgyhogy annak rendje és módja szerint kivettem évi rendes szabadságomat.

Most már azonban újból hadra fogható vagyok, tehát törlesztem az eddigi talán legnagyobb adósságomat, és befejezem végre dr. Vekerdy Tamás előadását az óvodai és iskolai agresszió témájában.

Már az eddigiekben is több rétegét különítettük el az agressziónak, amelyek mind-mind okai lehetnek az agresszív magatartás kialakulásának. Ezek a következők voltak:

- előképek a gyermekkel szemben
- kétiányú kommunikáció hiánya
- szabad mozgás hiánya, ill.
- a szabad játék közbeni belső képek készítésének hiánya.

Még három (ill. kis kiegészítéssel négy) okot kell körüljárnunk, hogy a kép teljes legyen.



Az első ezek közül a kistestvér érkezése a családba. Ki ne hallott volna már róla, hogy ez mennyire megrendíti az addigi egyke, első szülött világát? Magam is alátámaszthatom, hogy minden előkészítés, előzetes beszélgetés, várakozáskeltés, majd minden közös játék, a baba napirendjébe való bevonás, stb. mellett is nehéz feladatra vállalkozik az a szülő, aki kettő, vagy több gyerek felnevelése mellett dönt. Nem megoldhatatlan persze a feladat, de nem egyszerű. Ilyenkor ugyanis az addigi egyedüli gyerek, aki minden felnőtt családtagjának osztatlan figyelmét élvezte erősen mellőzve érezheti magát. (A lényeg itt a lehetőségen van, ami minden bizonnyal be is következik, ha a szülők nem figyelnek oda eléggé.) A mellőzöttség érzése természetes módon kötődik a gyerek agyában, érzéseiben a kistesóhoz, amely mellett persze ott a csalódottság is, hogy a kistesóval még játszani sem lehet (most még legalébbis), hiszen olyan kicsi, olyan törékeny, mindig alszik, stb. E két tényező, vagyis a mellőzöttség, és a csalódottság, máris elég ahhoz, hogy a gyerek becsapva érezze magát, és olyan mondatok hagyják el a száját, hogy: "Nem is kell nekem a kistesó!", vagy hogy "Vigyétek vissza a gólyának az öcsit/hugit, jobban megleszünk, ahogy eddig is voltunk!".

Az ilyen megnyilvánulások természetesek, bár a kialakulásukra sokkal kisebb az esély egy olyan családban, ahol továbbra is kap saját időt, odafigyelést az elsőszülött is. Ha mégis elhangzanak ilyen mondatok, akkor csak egyet nem szabad erre válaszolnia apunak/anyunak: "Szeretned kell a kistestvéredet!" Hogy is lehetne ilyet kérni? Próbáltunk már valaha parancsra szeretni?

Van azonban ennek a szerencsétlen mondatnak egy másik vetülete is. Olyan valaki iránt akarják ezzel a szülők kikényszeríteni a gyerek szeretét, akit már most utál, mert elvett tőle valami nagyon fontosat: a szülei figyelmét, amit a gyerek hajlamos a szeretetükkel azonosítani. Vagyis ez a szülői fegylemező mondat gyakorlatilag olaj a tűzre, amivel garantáltan kiváltják a gyerek agresszivitását a kistestvérével szemben.

Újabb fontos lépcső a gyermek fejlődésében az iskolába lépés időszaka. Hihetetlenül frusztráló élmény lehet ez egy gyerek számára. Nem szükségszerűen az, de sok gyereknél ez a valóság. Miért?

Az iskolába lépő gyerekek között rettentően nagyok lehetnek, de bizonyosan elég nagyok a képességbeli különbségek. Ez sok gyereknél annyit jelent, hogy az iskolai elvárások nem felelnek meg a gyerek testi-pszichikus fejlettségének. (Megjegyzem, hogy is felelhetnének meg, amikor az első osztályba szeptemberben nem iskolás megy, hanem óvodás?) Ez persze a szüleinek, vagy a kedvelt, szimpatikus tanító néninek megfelelni vágyó gyerek számára kudarcot jelent. A sorozatos kudarcok szorongássá válnak, ami az agresszió melegágya.

Nekünk, szülőknek is tudomásul kell vennünk, hogy a készségeket csak évek alatt lehet megtanulni. Ne legyenek hát irreális elvárásaink a gyerekkel szemben! Ugyanez áll persze a tanítónőkre is, akiknek persze nehéz a dolguk, mert egyáltalán nem biztos, hogy van elég lehetőségük a gyerekek egyéni különbségeinek a kiegyenlítésére. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy legalább a szülői támogatást megkapja a gyerek, mert az iskolait nem biztos, hogy megkapja.

Az egyéni képességek közti jelentős eltérés persze felvet egy másik kérdést is. Az intelligencia szerepét az iskolai oktatásban. Durva felosztásban az értelmi intelligencia ugyanis két nagyobb típusra bontható: a szóbeli intelligenciára, ill. a cselekvéses intelligenciára. A gyerekek ösztönösen ez utóbbiban a jobbak. Az iskola viszont nyilvánvalóan az előbbit díjazza. Kész a konfliktushelyzet.

Különösen igaz ez a kreatív emberekre, akiknek az agressziós feszültsége eleve magasabb. Bármilyen meglepő ugyanis, éppen ez az agressziós feszültség adja ezeknek a gyerekeknek a legfőbb motivációt a kreativitáshoz.

A kreatív gondolkodású gyerekeket azonban más irányból is "bünteti" a magyar iskolarendszer (remélhetőleg a a tanáraik nem): ez pedig a gonsolkodásmódjuk. A kreatív gyerek ugyanis divergensen, széttartóan gondolkodik, vagyis egy problémáról több minden jut eszébe, több különféle területre vetíti ki azt, és éppen ez ad neki lehetőséget arra, hogy egészen új perspektívákból lásson rá egy-egy problémára, és keressen-találjon rá megoldásokat is. Ezek lesznek aztán azok a szokatlan gondolattársításon alapuló megoldások, amelyek miatt eredetinek érezzük a probléma megoldását. Ilyen az, amikor pl. egy gyerek nem a tankönyv szerinti módon oldja meg az egyenletet, hanem valami egészen más levezetést talál. Az eredmény persze jó, de általában akkor szokott jönni a megjegyzés, hogy "Ez így jó, de nem ezt tanultuk, miért nem úgy csinálod?" A rendszeresen "visszanyesett" kreativitás aztán depresszióba is torkollhat, ami szintén agressziós tünet. A depresszió ugyanis befelé fordított agresszió.

Legvégére hagytam a talán legfontosabbat, de a legkevésbé feltűnő okot: a szülők állapotait. Leírva természetesnek hat, hogy a szülők állapotai hatnak a gyerekre. Ezzel mindenki tisztában. Mégis, valahogy ezt vagyunk képesek a legkevésbé befolyásolni, vagy legalábbis ezt akarjuk a legkevésbé befolyásolni. Pedig elég nyilvánvaló, hogy ha a szülők frusztráltak, akkor a gyerek is az lesz, ami agresszív kitörésekhez vezet egy idő után.

A legnyilvánvalóbb, egyidejűleg legextrémebb eset pedig az, amikor a szülő maga is agresszív. Ez, azt hiszem, nem is igényel további magyarázatot. Azonban még ezt a terhet is lehet oldani, akárcsak az előzőt. Súlyosabb esetben pszichológus bevonása is indokolt lehet, aki játék-, ill. ventillációs terápiával segíthet, de a legtöbbet ismét csak a szülők tehetik, ha érzelmi biztonságot adó együttlétekkel oldják ezt a fajta agressziós feszültséget.

Ezzel körbejártuk a gyerekkori agresszió szinjeit, rétegeit. Még egy dologról azonban szeretnék szót ejteni.

Az agresszió kapcsán szülői kérdés merült fel, hogy a gyerekek közti agressziótól hogyan lehet megvédeni a gyermekeinket, mit tehet egy szülő, hogy ne váljon áldozattá a gyermeke. Dr. Vekerdy Tamás egyetlen mondattal válaszolt: szilárd erkölcsi tartással rendelkező gyermekek nem lesznek áldozatok.

Én csak úgy csendben hozzáteszem, hogy agresszorok sem...

A következő postsorozatban F. Várkonyi Zsuzsa előadását ismertetem majd a gyermekkori szexuális nevelésről.

2010. július 8., csütörtök

Ki mondta, hogy nincs időd???

Megint a figyelmedbe szeretnék ajánlani valamit.

Keserédes mosollyal írom ezt az ajánlót, mert az az igazság, hogy ha ezt a tréninget nem két kedves netes ismerősöm készíti el, akkor biztos, hogy én lettem volna az... De hát így jár, aki későn ébred.:)

Ezt a két hölgyet már külön-külön is ajánlottam más dolgok okán a figyelmedbe, de most ráadásul még össze is fogtak a nemes cél érdekében. Borbényiné Nóráról és Támtomné Bors Anikóról van szó. Egyikük három gyermekes anyuka, valamint hivatásos vidámságteremtő, másikuk ovistréner, tagóvoda-vezető, 35 éve óvódapedagógus, és nem mellesleg édesanya, nagymama.



És mi sül ki a közös munkából? Egy online tréningsorozat, amelynek célja, hogy akármilyen elfoglalt szülő is légy, mindig találhass legalább napi néhány percet, fél órát, hogy a gyermekeiddel tartalmas időt tölthess együtt. Mindezt Nóri még meg is fejeli egy Exkluzív Családi Kártyával is. A részleteket olvasd el itt.

Mindenkinek jó szórakozást! Mert együtt lenni jó!

2010. július 1., csütörtök

A játék nemzetközi nyelve

Elnézést kérek mindenkitől, aki türelmetlenül várja, hogy végre befejezzem a kissé már cseppfolyóssá váló beszámolómat Vekerdy tanár úr előadásáról, de én is emberből vagyok, aki időnként vágik egy kis pihenésre, így aztán most éppen jól megérdemelt szabadságomat töltöm...:)



Éppen itt ülök, helyi idő szerint este háromnegyed tízkor a kis apartman lakás teraszán, és nézem, hogy itt már öreg este hogy tombolnak a háziak gyerekei, a többi szálló vendég gyerkőcei, az éppen vendégségbe jött görög családok csemetéi, no meg persze az én legkisebbem... (Korosztályi különbségek okán a két nagyobb gyerekem már nem kívánt részt venni ebben a "vircsaftban".) Van itt minden, kérem, sikítozás, futkosás, biciklizés, labdázás, buborékfújás, fogócskázás, babázás, bármi, amit csak a gyerekek játszani képesek. Legalább három-négy nyelven mennek a különféle instrukciók a játék menetére nézve, kész bábeli zűrzavar, igazi délies habitusú hangorkán...(helyenként fülsértő is:)

És mégis...mégis megértik egymást! Nem azért, mert nekifognak mutogatni, nem azért, mert értenék egymás szavát.

Azért, mert játszanak.

Az éppen, hogy több, mint egy éves kisgyerektől a kb. 10 évesig terjed a szórás életkorban, és mégsem okoz nekik gondot, hogy megértsék, mit akar a másik, a játék zavartalanul folyik, ahogy az eddigi négy napban is zavartalanul folyt.

Nem tudom, ki hogy van vele, engem lenyűgözött az a nemes egyszerűség, ahogy a gyerekek a játék közvetítésével megtalálják a közös hangot, holott sem a kultúra, sem a nyelv, sem a szokások, semmi nem köti őket össze - csak az, hogy mindannyian szeretnek játszani. Nincs faxni, csak együttműködés, egymásra figyelés, és közös élmény. Mindenki egyenrangú a játékban, nincs kihagyva, kiutálva senki, pedig megtehetnék. Nem értik egymás szavát, mégis megértik egymást.

És ekkor elgondolkodtam: ha ez ilyen jól megy, és ilyen varázslatos a hatása, akkor mi, felnőttek, miért szégyellünk játszani??? Pedig a vállalati tréningeken is milyen jól szoktak elsülni a tematikába becsempészett játékos gyakorlatok, még csapatépítő szerepe is van, akkor is, ha nem direkt annak szánták. Mert egészen más szituációban látom, ismerem meg azt, akivel együttdolgozom, és egészen meglepő dolgok derülhetnek így ki emberekről. Hogy nem is olyan savanyú pofa, mint amilyennek látszik, hogy jó a humora, pedig nem is vettem észre, hogy figyelmes, pedig eddig pont az ellenkezőjét hittem róla...

Kedves Felnőttek! Csak egyet kérek Tőletek. Játsszatok! Mindenek előtt a gyerekeitekkel, de néha a szélesebb családdal, a barátaitokkal, a kollégáitokkal is elengedhetitek Magatokat! Mi akadályoz meg benne? Az, hogy gyerekesnek tartanak majd a többiek? Hívjátok meg őket is Magatok közé!

Tudod: légy bátor - legyél újra gyerek!!!

Te kipróbálnád?

Netán már ki is próbáltad? Oszd meg a tapasztalataidat!