2011. július 25., hétfő

Nosztalgiajátékok - első felvonás

Nálunk is kitört az oviban a szünet, ráadásul az idő is vacak, úgyhogy csak időnként tudom lekötni a hatéves csemetémet azzal, hogy "Menj ki a kertbe a kutyával játszani!" (Pedig éppen a múlt héten számoltam össze, hogy összesen nyolc helyre írok blogpostokat, úgyhogy néhanapján igencsak jól jönne valami huzamosabb időre beálló nyugalom, de ha ez nem lehet, akkor anyu ugye napközben játszik a gyerekkel plusz háztartást vezet, éjjel meg kopog a billentyűzeten.)

Mégis, mi a kakukkfüttyel lehet lekötni egy eleven eszű, és eleven lábú hatéves gyereket? Igen, kitaláltad, van egy pár gondolatom a témához, úgyhogy most oszoljunk... Kétfelé. Egyik fél a szabadtéri bulik lesznek, mert hát csütörtöktől állítólag csak jönnie kell a jó időnek is, a másik fél meg a beltéri játékok, mert ma még csak hétfő van... És éppen ennek okán a második féllel kezdünk... :)))

Na szóval, beltéri játékok. 10 + 1.

Előre kell bocsátanom: mindegyiket tuttira nem tudod játszani éppen a Te gyereke(i)ddel, mert egyrészt a gyerekek nem mind hatévesek, másrészt nem biztos, hogy pont ugyanazt szeretik játszani, ami az enyémeim. Ellenben bármelyik eset is forog fenn az előzőek közül, van megoldás. Mégpedig Te. Konkrétan a fantáziád. Ereszd el. Csak úgy, hadd menjen! Így aztán elképzelhető, hogy a gyereked életkorához, érdeklődéséhez is hozzá tudod idomítani azt, amit itt találsz. (Ha Neked ez nem menne mégsem, akkor nemes egyszerűséggel dobd be a gyereknek az itt szereplő játékokat, és add ki neki az ukázt, hogy most ebből hozzon ki valamit. Szóval engedje el ő a fantáziáját...)

És tudod, mi az egészben a legszebb??? Hogy nosztalgiázhattok! Ugyanis a játékoknak ismerőseknek kell(ene) lenniük - a gyerekkorodból. :) Közben mesélhetsz a gyereknek a régi, szép időkről, hidd el, nagyon fogja érdekelni... (Az én nagyobb gyerekeimet még most 15 és 18 éves korukban is nagyon érdekli...:)))

Na, csapjunk bele!

1. Indiános - nem hiszed el, de még az ovis lányom, akinek gőze nincs arról, hogy kik az indiánok, némi magyarázat (é. érzékletes mesélés) után, bármikor kész rá, hogy fölös energiáit így vezesse le. A plüssállataiból bármikor képes egy egész törzsre való indiánt kreálni, a játéklovaival pedig még üldözéses jeleneteket is lejátszani. (A fiúk, gondolom, inkább a csihipuhira helyezik a hangsúlyt.) Meglepő módon még a harci jelenetekhez is van kedve - két okból:
  • egyrészt előtte az egész törzs arcát kisminkelheti harci színekre,
  • másrészt a csata során kedvére ordíthat, ahogy csak a torkán kifér.
Ha mindezt súlyosbítjátok azzal. hogy pl. a kék pléd a folyó, a szekrény a Nagy Szellem hegye, stb., még élvezetesebb lesz a dolog.

Az indiánosnak megvan az a nagy előnye is, hogy kellékek is szükségeltetnek hozzá. Pl. fejdísz, fegyverek, stb. Ezzel simán el tudtok tölteni egy egész délutánt is akár, amíg elkészítitek - bár az én hatévesem már most is elég önállóan kezeli az ecsetet, ollót, ragasztót, úgyhogy amíg én az étkezőasztal egyik végében kalapálom a postot, ő a másik végén rajzol, kivág, fest, ragaszt.

Pluszpont az indiánosnak, hogy ha javul az idő, akkor az egész gyereksereget kipaterolhatod a kertbe indiánozni, Te pedig békével nekifoghatsz odabent összatakarítani a romokat.

2. Királylányos-lovagos - tulajdonképpen ugyanez pepitában, csak itt most nem indiánok, hanem lovagok, hercegek, hercegnők, királyok, tábornokok, stb. tombolnak. De jöhet akár a hétfejű sárkány is.

Előny hasonló, mint az indiánosnál: kellékek tömkelegét lehet elkészíteni hozzá, és ha van kertetek, akkor abban is kinevezhető a legközelebbi fa a királyi várnak.

Pluszlehetőség, hogy papírból kivághatjátok, ragaszthatjátok a vár makettjét, és kivágott figurákkal is lejátszhatjátok a sztorit. A mi váras játékunk már szinte makett, és seprűn repülő banya, sárkány, valamint egy szellem is tarkítja a szereplő gárdát.

3. Kártyajátékok - kisebbeknek a Fekete Péter típusú játékok jöhetnek. Nagyobbaknak már a römi, és kanaszta is. Az én lányom speciel összeadni még nem tud, de százig simán elszámol, és el is tudja olvasni a számokat (jó, OK, csak felismeri). Tehát sorba is tudja őket rakni. Elképesztően fejlődik, pedig nem csinálok mást, csak römizni tanítom... (Abba még a nagyobbak is szívesen beszállnak, úgyhogy máris kész a családi party.)

4. Társasjátékok - vannak egyszerűbb játékok, pl. malom, vagy a Ki nevet a végén. Ezekkel az én leányzóm már kiscsoportos korában már elboldogult. A szabályok betartásával már kevésbé, ahhoz még nőnie kellett, de mostanra már az is sokat alakult.)

5. Bábozás - ez is lehet átfogóbb hadművelet, ahol is megelőző csapásként elkészítitek a bábokat (pl. fakanálbábot, vagy ujjbábot papírból, textilből), de ha ehhez végképp nincs ingeretek, akkor elő lehet venni a plüssállatokat. (A lányom ez utóbbit részesíti előnyben, és a kanapé mögül adja elő a történeteit. Ma is éppen ezzel lepett meg születésnapomra... :)))

6. Akadálypálya - bármilyen meglepő, ez is beltéri játék, pontosabban lehet akár az is. Nem nagy cucc, néhány párna, szék, sámli, seprű-, vagy partvisnyél, netán szennyestartó, stb. kell hozzá, vagy bármi, amiben fantáziát láttok. Bármit lehet megkerülni, átugrani, átbújni rajta, vagy alatta, labdát, babzsákot beledobni, stb.

Igaz, kissé időigényes az előkészítés, mert kissé át kell rendezni hozzá a lakást, ha nem akarod, hogy bármi törjön, tönkre menjen, és van benne még egy rizikófaktor: az, hogy utána sokkal nehezebb lesz önként jelentkezőt találni az elpakoláshoz. Viszont ha jó előre beígéred, hogy valami sütit készítesz nekik, amíg a gyerkőcök összerámolnak, az elég ösztönző tud lenni.

7. Amerikából jöttem, mesterségem címere... - asszem, nem nagyon kell senkinek sem bemutatni ezt a betűzős-mutogatós játékot. Az én hatévesem most ismerkedik a betűkkel (érdekli..:))), és nagyon jól elmolyol rajta, hogy hangoztassa is a betűket, tehát hogy kisillabizálja, melyik hang van a foglalkozást jelentő szó elején, és melyik a végén. Az meg, hogy még mutogatni is kell, hab a tortán - jókat rötyögtek rajta akkor is, amikor éppen nyaralni mentünk, és a kocsival még csak a szerb határ előtt voltunk... (Szóval nem csak otthon, hanem bizonyítottan kocsiban is játszató. Itt külön nehézségi foknak számít, hogy a kocsiban ülve sokkal nehezebb elmutogatni a mesterségeket, mint egyébként.)

8. Találd ki, hogy ki vagy! - ehhez nem kell feltétlenül még írni sem, mert éppen rajzolható is. A lényeg, hogy mindenki lerajzol, vagy leír egy valamit: állatot, növényt, embert, stb., ami neki éppen tetszik. Ezt legpraktikusabb, ha post it-en teszitek, mert annak egyik vége legalább ragad is. A rajzokat, feliratokat összekeveritek, és mindenki húz egyet, amit nem nézhet meg, hanem azon nyomban a homlokára ragasztja. Valamilyen módon eldöntitek, hogy ki lesz a kezdő játékos (kő-papír-ollóval, kiszámolóval, vagy aki éppen a rövidebbet húzza), és először neki kell kitalálnia, hogy milyen felirat, vagy rajz van a homlokán. Ehhez persze adtok neki segítséget is: ha kérdez, akkor válaszolhattok "Igen-nem-talán"-nal, vagy Ti is adhattok utalásokat, de az legyen minél kétértelműbben megfogalmazva. (Pl. ha valakinek a homlokán a szilva virít, akkor mondhatod azt is, hogy "Amikor zöld vagy, akkor vagy piros.")

9. Barkochba - tulajdonképpen az előbbi játék eredetije. Egyezzetek meg előre, hogy a kérdésekre milyen válaszokat lehet adni, tehát az "igen" és a "nem" elfogadott csak, vagy belefér a "talán", "nem jellemző" is.

10. Képregény - millió dolog történik a gyerekkel, ami neki nagy dolog, éppen ezért mindentől fontosabb neki, hogy elmondhassa, akkor is, ha éppen a főnököddel beszélsz telefonon. Erre jó megoldás, ha azt mondod, rajzolja le képregényben. A gyerek leköti magát, a sorrendiségről és a történet logikus felépítéséről is tanul közben egyet s mást, no meg a finommotorikájának is jót fog tenni. Nálunk erre az adta az ötletet, hogy Julcsi (a hatévesem) egyszer találkozott egy laza szombati munkanapon a férjem melóhelyén a férjem egyik kolláganőjének az unokájával. (Kb. egyidősek és mindketten lányok.) Valamiért nem akarták, hgy egy délelőtt után megszakadjon a kapcsolat, ezért a férjem és a kolléganője rendszeresen kispostást játszanak a két gyerek között. Mivel írni és olvasni még nem igazán tudnak, ezért elkezdtek rajzokkal levelezni. Most meg már egész képregényeket küldenek egymásnak... Az egyszerűbb szövegeket már maguk írják bele, a bonyolultabbakat meg én, vagy a nagyi a másik oldalról... :)))

+1. Kincskereső - hasonlóan az akadálypályához ez is okoz némi kupit, ráadásul komoly tervezést is igényel: nem árt egy kincskereső térképet készíteni, amit követhetnek, de ez végülis nem olyan fontos, mert kivédhető máshogy is, de a feeling miatt jó, ha van. Ellenben az útvonalat jó előre meg kell tervezni, hogy hol viszed végig a kincskeresőket a házon, melyik állomáson mi lesz a dolguk, feladatuk, hogy ne unják el magukat és egymást, és persze nem árt, ha tényleg van egy "kincs" az egész turné végén... Nagyszerű bulijáték, ami alkalomadtán szabadtéren is játszható, és millió témát választhatsz hozzá: lehet kalózos kincskereső, vagy éppen Afrika-felfedező, netán egyiptomi piramisban bolyongó...

Ennyiféle játékból, főleg ha saját verziókat is alkottok, már két hétre elég játszanivalót lehet kihozni. Közben meg talán még a gyerek fantáziája is kap egy nagy lökést, hogy ne csak a számítógépes játékokban tudjon gondolkodni...

Jó játékot!

2011. július 18., hétfő

A harmadik csavar a gyereknevelésben

Folytatódik a sorozat a coaching gyereknevelésbe oltásáról. Eddig megnéztük, hogyan tudsz olyat kérdezni a gyerektől - akár feszültebb helyzetekben is -, hogy a gyereket kibillentsd a szituból, és azt is, hogy hogyan tudsz tükrözni, vagyis empátiával fordulni a gyerek felé. A mai téma: a gyerek ünneplése... vagy valami más.

A coaching egy folyamat. (Ennyiben tutkeros, hogy eltér az éppen aktuális gyereknevelési krízishelyzetek megoldásától, mert ott azonnali megoldások szükségeltetnek.) Kezdődik egy problémafeltárással, aztán a tartalákok, releváns tapasztalatok, támogatók, erőforrások feltárásával, aztán jön a tervkészítés a megoldásra, és a végrehajtás pontról pontra. Persze ez nem jelenti azt, hogy a coaching egy statikus dolog lenne, sőt! Éppen ellenkezőleg: a coachingtól rugalmasabb módszertant még keveset hordott a hátán ez a Föld. Menet közben is kiderülhetnek még dolgok, újabb problémák, amik árnyalják, vagy esetleg fel is forgatják az eredeti koncepciót. Létezik a coachingnak egy "rapid" változata is, amivel már két-három ülés után islehet jó eredményeket elérni, a "normál" coaching ettől kicsit hosszabb, általában öt-hat ülés, de problémától függően több ülés is lehet, kell a gubanc megoldásához. (Plusz a megvalósítás közbeni "kísérés".)

Mint látható, a coaching éppen elég összetett folyamat ahhoz, hogy sok fordulat legyen benne. És nem mindig egyenletes az "energiaszint" sem, tehát vannak benne előrelépési, és néha visszaesési szakaszok is. Éppen ezért különösen fontos, hogy az ügyfél minden sikerét értékeljük.

Ezt úgy mondjuk, hogy ünnepeljük az ügyfelet. (Ez a módszer az ügyfél energetizálásának egyik módja.)

A gyereknevelésben pedig úgy mondjuk, dicsérjük a gyereket.

Én azonban maradnék a coachingban gyakorolt ünneplésnél, és ez megint csak összecseng az előző postban már emlegetett Gordon-féle kommunikációs módszerrel.

A dicséret ugyanis büdös.

A felnőtt ügyfélnek tuttira bűzlene, mert ő már elég jó ítélőképességgel rendelkezik ahhoz, hogy átlásson a szitán. Ellenben a gyerek ösztönei is szuperül működnek, úgyhogy ha nem is tudják, de érzik, hogy valami nem stimmel.


Mi baj van a dicsérettel?

Legfőképpen az, hogy minősít. Hogy valamihez képest állapít meg sikert, érdemet - vagyis mér, vagy ítéletet alkot. Nem mondhatom sem a gyereknek, sem az ügyfélnek, hogy pl. "Nagyon ügyes vagy, ezt jól csináltad!" Ki szerint jó ez? Ki szerint vagy Te ügyes?

A szülőknek Gordon azt javasolja, hogy úgy dicsérjék a gyereket, hogy azt mondják el, mit okozott nekik az, hogy a gyerek valami szépet-jót csinált. Tehát nem azt mondom, hogy "De szép képet rajzoltál, nagyon ügyes vagy!", hanem azt, hogy "Nekem ez a kép nagyon tetszik, nagyon örülök neki, hogy ilyen szépséggel leptél meg, nagy örömet szereztél!"

A felnőtt ügyfeleknél persze ez megint nem lenne igazán járható út (legalábbis nem ebben a formában). Ott is valami energetizálót használunk, ami többlépcsős folyamat:
  • először is tényszerűen összeszedjük, mi mindenben volt jó az ügyfél, milyen pozitív eredményeket ért el;
  • aztán az ügyfél maga kell, hogy tudatosítsa magában, hogy ez igenis teljesítmény volt a részéről;
  • aztán a coach felméri a helyzetet: 1. ha az ügyfél nem igazán "bátor" elfogadni a sikereit, mert még mindig nem elég erős az önbizalma, akkor más szavakkal, más nézőpontból vagy kérdéseket tesz fel, amire az ügyfél maga válaszol, vagy más szavakkal tükröz, a környezet pozitív reakcióit eleveníti fel az ügyfélben, és így tudatosítja az ügyfélben az eredményeket; 2. ha az ügyfél felismerte a teljesítményét, akkor rögtön ugorhatunk az ünneplésre: a coach gratulál, a környezet pozitív reakcióit eleveníti fel az ügyfélben, ill. rákérdez arra, hogy hogy érzi magát most az ügyfél. Majd ugyanezt a lendületet kihasználva a következő szintre lép: a most megszerzett energiát kihasználja arra, hogy a megvalósítási terv következő szintjére irányítsa a fókuszt, és így ahhoz az ünneplésből biztosítsa a kezdő lökést.
Ha jobban belegondolsz, ezt lefordíthatod gyereknevelésre is - az önbizalomerősítésre mindenképpen:
  • tények összegyűjtése - "Úgy egyeztünk meg, hogy a második félévben javítasz matekból. Egy hónap után az ellenőrződben csak ötösök vannak. Három is!"
  • kérdés a gyerekhez: " Ugye, tudod, hogy ez mit jelent?"
  • nem árt, ha megvárod, amíg a gyerek legalább egy kerek, egész, és lehetőleg nem tőmondatot kiprésel magából, mert ha kimondja a teljesítményét, akkor tudatosul is benne.
  • ha nem igazán "bátor", hogy kimondja az "öndicséretet", akkor kérdezz: "Mit szólt ehhez a tanár néni?" , vagy "Képzeld el, mi lenne, ha most lenne év vége, akkor mi lenne a bizonyítványodban?", vagy "Szorgalmas voltál? Gyakoroltál? És mi lett az eredménye?"
  • ha kimondja, hogy ezt ő csinálta, akkor pedig megölelheted, és jöhetnek a Gordon-féle énüzenetek arról, hogy mekkora örömet szerezett ő Neked azzal, hogy ekkora erőfeszítéseket tett.
Kipróbálod? Ha már megtetted, akkor írd meg itt a kommentek között, hogy mik a tapasztalataid! (Én a nagylányomnál értem el vele nagy sikereket a második félévi bizonyítvány kapcsán...)

2011. július 11., hétfő

A második csavar a gyereknevelésben


Először is bocs, hogy csak most. Tudom, már legalább két hete adós vagyok ezzel a posttal, de nézd el nekem: szabadságon voltam, így aztán meglehetősen takaréklángon dolgoztam. Most viszont csak annyit mondhatok, mint a Terminátor ("I'll be back... :) ), és vetem bele magam az írásba... Te pedig Magad a coaching szemléletű gyereknevelésbe.

A múltkor sikerült mindenkit meglepnem azzal, hogy létezik a coachingnak egy gyereknevelésre alkalmas vetülete is. Aztán bele is kezdtem, hogy hogyan is néz ki ez a gyakorlatban, konkrétan a kérdezéstechnikákkal, ahol is mindig a kizökkentés volt a lényeg. Egy valamit viszont tögtön az elején kifelejtettem, pedig nagyon fontos szempont...

...méghozzá azt, hogy a coachingot gyereknél illik kellő óvatossággal használni!

A coaching alapvetően ugyanis két egyenrangú fél közös munkafolyamata az ügyfél problémájának/problémáinak megoldása érdekében. Vagyis mind a két fél önkéntes elszánása kell az együttműködéshez. Ha éppen gyereknevelésre használod, akkor korántsem biztos, hogy a gyerek is "benne van a dologban", sokszor elég nehezen is lehetne elmagyarázni neki, hogy most tulajdonképpen miben is van benne (életkori, felfogásbeli okok miatt). Éppen ezért kicsit pontosítanék: nem coaching szemléletű gyereknevelésről van itt tehát szó, hanem arról, hogy a coachingnak bizonyos technikáit, módszereit tudod használni a gyereknevelésben is. (Remélem, sikerült érzékeltetnem a különbséget, mert az nem kicsi!!!)

Ezek után térjünk vissza a gyereknevelésben is használható coachingeszközökhöz. A kérdezéstechnikákról már volt szó, ezeket a szituból való kizökkentésre, valami nem megszokott megközelítés előkészítésére használhatod. Ehhez természetesen nem árt, ha Te Magad is képes vagy egy kicsit másféleképpen látni időnként a dolgokat: kicsit hátralépni, körüljárni a problémát, lehet, hogy más szögből egészen másképpen néz ki a dolog, és már nem is probléma, hanem lehetőség lesz belőle... (Ilyen is volt már a praxisomban...)

Mára a tükrözést ígértem be, mert a coach a coachingfolyamatban a kizökkentés, más nézőpontok felvetése mellett ezt az eszközt használja a leggyakrabban. Vagyis az ügyfél mond valamit, amit egyrészt tisztázó értelmezés céljával, másrészt szintén új nézőpontok felvetése céljából a coach "lefordít", átfogalmaz: ugyanazt elmondja más szavakkal. Ez több okból is jó:
  • egyrészt az ügyfél folyamatos visszajelzést kap, hogy a coach figyel rá
  • másrészt a coach empátiával viseletetik az ügyfél iránt
  • harmadrészt a szavaknak hihetetlen erejük van, ezt már a kérdéseknél is láthattad: ha más szavakkal adod vissza ugyanazt, amit az ügyfél mond, az sokszor másféle nézőpontot is jelent, ami megint csak elgondolkodtatja. Pl. az ügyfél, jelen esetben a gyereked azt mondja, hogy "A Zsani már megint kicsúfolt, azt mondta rám, hogy a tanárok kis kedvence vagyok, mert folyton tanulok..." Erre jössz Te, hogy "Értem, szóval Zsani azt mondta Rád már megint, hogy Te szorgalmas vagy és jól tanulsz, és ezt a tanárok is elismerik..." Ha még megtoldod azzal a kérdéssel is, hogy "És ez Neked rosszul esik?", akkor a gyerek tuttira azon kezd el gondolkodni, hogy nem is ő a hülye, hogy tanul, hanem a Zsani, mert azt sem tudja, mit beszél. (Bocs, mindenkitől, akinek Zsaninak hívják a lányát, természetesen nem valós személyről mintáztam a párbeszédet.)
Nem tudom, kinek tűnik fel a szemet kiverő hasonlóság, de nekem nagyon úgy néz ki, hogy a Gordon-féle kommunikációs módszer és a coaching tükrözés-technikája egy tőről metszett. És ez nem véletlen. A coaching ugyanis nagyon sok pszichológiai módszert épített be az eszköztárába, pl. a rogersi ügyfélközpontú pszichológiát is, amin anno Thomas Gordon is felnőtt. Az alapvető vonások ugyanis itt is megvannak:
  • folyamatosan követed, mit mond a gyerek (értő figyelem)
  • megértést mutatsz (empátia)
  • ismételsz, megerősíted a gyereket a helyzetében (biztosítod a gyereket, hogy teljes mértékig megérted a helyzetét).
Így már nem is tűnik olyan bonyolultnak ez a coacholás - még a gyereknevelésben sem, ugye?

Van még egy fontos pont, amit a coachingból jól át lehet emelni a gyereknevelésbe - és ez a pozitív megerősítés. Úgyhogy jövő héten még mindig lesz miről írnom... :)))