2010. december 31., péntek

Boldog új évet!

Régen írtam, de ez volt az az alkalom, amit nem hagyhattam ki.

Új év, új lehetőségek, új kihívások. Van belőlük elég, főleg, ha csinálsz is Magadnak pluszban néhányat. Ezért volt olyan csendes ez a blog mostanság. De nem adom fel, mert vannak még terveim ezzel is bőven. Csak hát a fene se gondolta volna, hogy egy vállalkozást beindítani ilyen nagy meló... :)

Úgyhogy most nem is fogadkozom, inkább tervezek. Hogy még itt is megoszthassam a gondolataimat, hátha mást is érdekel.

Addig meg kívánok mindenkinek nagyon szép, gazdag (egészségben, anyagiakban, sikerekben, de legfőképpen játékban gazdag) boldog új évet!

2010. október 19., kedd

Breaking news - bocs, de ezt nem tudtam kihagyni...

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisgyerekes szülők megkeresnek, és kérik, hogy ajánljak nekik valami jó gyerekeknek való zenét, ami nem Halász Judit.

A leggyakrabban manapság az Alma együttest, vagy a Hógolyó Bolygót szokták emlegetni, de most az egyik kedves rokonom révén rábukkantam valami egészen váratlanra.

Nem tudom, kinek ismerős a Kaukázus együttes, illetve frontembere, Kardos-Horváth János. Tőle sok mindenre számítottam, de gyereklemezre egészen biztosan nem. Pedig... ő is apuka, így aztán teljesen törvényszerű fejlődés eredménye a lemez. Ahogy születtek a gyerekei, úgy gyűltek a zenei öröklétbe is átültetett családi élmények, egészen addig, amíg lemez nem lett belőlük. (Ebben egyébként nem kevés szerepe volt az anyukának is...:))

A lemez különlegessége, hogy igen raffináltan és finoman elbújtatva ott van benne a környezeti nevelés is. Helyenként kicsit ugyan nehezen kezelhető emiatt a szöveg egy ovisnak (pl. a nitrogén, meg az oxigén a Szobanövény c. dalban), de végülis ez sem nagy gond, mert ha előveszed a szülői kreativitásodat, el tudod magyarázni a gyereknek, hogy miről is szól a dal. (Bónusz beszédtéma.) Egyet fizet, sokat kap - mi kellhet még egy gyerekével törődő szülőnek?

Úgyhogy most itt meghallgathatjátok ezt a kis, zenében új életre kelő, családi élménytárat:



Ahogy hallottam, a tesztcsoportban ülő gyerekek egyértelmű nagy kedvence a Bili dal, és a Borsófőzelék volt... Hallgassátok meg Ti is, biztos Ti is találtok rajta kedvetekre valót!

2010. október 15., péntek

Ígéret szép szó... - Olvasóvá nevelés 1. rész

Már nagyon régóta ígérgetem, hogy komplett cikksorozatban foglalkozom az olvasóvá neveléssel. Annyira régen, hogy már én szégyellem magam...

Úgyhogy most minden mást félretettem, és úgy döntöttem, nekivágok. Veled együtt.

Induljunk onnan, hogy valamikor, nagyon régen, szinte a népmesei időkben (idén márciusban :)) csináltam egy kérdőíves felmérést az olvasási szokásaitokról. (Ez úton is hálás köszönet mindazoknak, akik kitöltötték!!!)

És azt kell, hogy mondjam, hogy örömteli volt látni az eredményeket. A szépséghiba ezzel csak az, hogy messze nem volt reprezentatív a felmérés, tehát az adott válaszok nem tükrözik a magyar lakosság olvasási szokásait. Csak a válaszadókét. Viszont szerintem az is nagyon tanulságos.

Elsősorban pedig azért, mert érdekes módon éppen azok olvasnak itt nálam az olvasóvá nevelésről, akik maguk is olvasók, méghozzá megrögzött, vagyis már valószínűleg gyerekkorban "megrontott" felnőttekről lehet szó. Hm. (Erről egy külön postban még ejtek szót, nem keveset.)



A legelső, ami feltűnt a válaszokat olvasva, hogy a könyv(!)olvasás helyett senki sem tartotta szükségesnek a TV-t nézni, és a válaszadók elsöprő többsége, 70%-a minden áldott nap olvas. Másik 20% pedig, ha nem is minden nap, de hetente többször. Szóval kicsit sem aggódnék, ha a teljes felnőtt magyar lakosság ilyen arányban olvasna könyveket. (És nem csak az internetet, ami egészen más olvasási technikát igényel, erről később szintén lesz még majd szó!)

A másik meglepetés éppen az első kérdésre adott válaszok ismeretében ért, mert a következő kérdésem az volt, hogy van-e könyvtárad, és ha igen, mekkora. A válaszadók majdnem fele (45%-a) mondta azt, hogy egyáltalán nincs könyvtára. Ezt kicsit furcsálltam is, mert a könyvtárlátogató népesség sem olyan kiugróan magas létszámú a KSH statisztikái szerint, mint ahogy ebben a felmérésben reprezentálták magukat. Majdnem ugyanennyien viszont azt válaszolták (40%), hogy meg sem tudják számolni, hány könyvük van otthon. Úgy látszik, a könyvek és az olvasás szeretete nem tükröződik vissza a birtokolt könyvek számában.



Az abszolút slágerkönyvek a szépirodalmi és a gyerekkönyvek számítanak. Hiába, a kérdésekre nagyobb részt szülők válaszoltak. Nem sokkal lemaradva követik ezeket a nyelvkönyvek, és a szakmai irodalmak. Ez nekem nem csak az érdeklődés sokszínűségét mutatja, hanem a megélhetési szükségszerűségeket is. Jelentős volt még a történelmi regények, ill. a szakácskönyvek :) száma is. Úgy látszik, szeretjük a nosztalgiát, a múltat, meg a hasunkat is. Ami nekem nagy örömet jelentett, az az, hogy ha csak egy szavazattal is, de a játékgyűjtemények is megjelentek a listán.

Feltettem azt a kérdést is, hogy szoktál-e a gyermekednek olvasni. Valószínűleg ez a válasz nagy mértékben függött a gyerek életkorától is, hiszen 60% válaszolt úgy, hogy nem. A válaszadók negyede viszont minden egyes este szokott, 10%-a pedig csak akkor, ha jut rá ideje és energiája. Ez utóbbi választól kicsit felállt a hátamon a szőr, majd egy későbbi postban azt is megmondom, hogy miért.



A következő kérdéstől aztán erősen megcsappant a válaszadók száma, de ez gyaníthatólag a kérdés témája miatt volt, hiszen az, hogy melyik mesefajtát részesíted előnyben a tinikorú gyerekek szüleit már nem igazán érintette. 64%, vagyis az elsöprő többség mondta azt, hogy még mindig a könyvet részesíti előnyben, ha a gyereknek mesét kell átadni, az egyéb verziók, mint a mesefilm, csak egy-egy szavazatot kaptak. Igaz, az is csak egy szavazatot kapott, hogy fejből mesélsz egy ismert mesét, vagy az is, hogy mesélés közben kitalált történetet mondasz a gyereknek. Ez utóbbit nagyon sajnálom, mert az én gyerekem pl. imádja, mert menet közben ő is instruálhat, hogy merre folyjona történet, vagyis a maga módján interaktívvá teszi a mesét.

Ugyanez a kérdés abban a verzióban, hogy a gyerek melyik mesefajtát részesíti inkább előnyben, már bizonyos arányeltolódást mutat. A gyerekeknek ugyanis már csak kicsivel kevesebb, mint a fele rajongott elsősorban a mesekönyvekért (45%), majdnem ötödük a mesefilmekért (18%), és ugyanennyien szeretik, ha apu/anyu ott helyben ötli ki neki a mesét. (Na, ugye-ugye, mondtam én!)

Azok a válaszok, amik arra a kérdésre jöttek, hogy ki szokott gyakrabban mesélni a gyereknek, nem leptek meg túlzottan: 73% mondta azt, hogy anyu a mesefelelős, és csak 9%-ban fordult elő, hogy apu a fő-mesefelolvasó a családban.

A legizgalmasabbak számomra azonban az utolsó, kifejtős kérdésre adott válaszok voltak. Itt azt kérdeztem, hogy Szerinted mit tudsz tenni azért, hogy a gyermeked megszeresse az olvasást. Íme a válaszok:

- Példát mutatok. Egyrészt látja, hogy mi is olvasunk, másrészt neki is mindig olvasunk, ha kéri.
- Míg kicsik voltak, sok diafilmünk volt és eseténként azokat olvastuk, a mesék egy részét abból ismerték meg a gyerekek.
- Olvasunk, mesélünk, énekelünk, játszunk, beszélgetünk, könyvtárba járunk, együtt vagyunk. 4 éves, majd meglátjuk, hogy sikerül-e.
- 1.) jó példát mutatok (én is inkább könyvet olvasok, mint e-bookot vagy tv-t, dvd-t nézek)
2.) nem erőltetem túl korán a betűk megismerését, ha a gyermek nem érdeklődik (vannak, akik már nagycsoportban elkezdik, hogy ez milyen könnyebbséget jelent majd az iskolában)
3.) vonzó, izgalmas dologként tüntetem fel az olvasást, bátorítom és dicsérem (nálunk varázsszó az, hogy így már egyedül is meg tudod csinálni - nagyon büszke, ha önállóan tud végezni dolgokat)
- már most másból ki sem látszanak a könyvekből. Egyszerüen nagyon szeretik a könyeket.

Na, ehhez a ponthoz nem akarok semmit sem hozzáfűzni. Szerintem az a legjbb, ha mindenki elgondolkodik rajta, és levonja a tanulságokat, vagy átveszi a jobb ötleteket.

Még nekem is lesz egy pár a következő postokban...:)

2010. szeptember 28., kedd

És van ám itt még valami...

Ha hiszed, ha nem, mostanában elárasztanak az ismerőseim mindenféle szuper programjavaslattal.

Pöszke barátném, akinek Kétszögletű egyenes c. blogját melegen ajánlom minden szülő figyelmébe, aki csak egy kicsit is szereti a mesét, meg az olvasást, küldött nekem egy meghívót. Méghozzá a VI. Országos Népmese-Konferenciára.



A dolog külön érdekessége, hogy hagyományteremtő szándékkal minden konferencián egy-egy tájegység, népcsoport népmesekincsét mutatják meg. Az idén a Drávaszög és a hazánkban élő horvát nemzetiség van a fókuszban.

Ha többet is szeretnél megtudni a népmese-konferenciáról, itt megteheted.

2010. szeptember 27., hétfő

Aranyvackor 2011, Kisvackor...

Tudom, már egy jó ideje hanyagolom ezt a blogot, amióta elindítottuk a www.eznemjatek.hu -t. Ezer bocsánat érte. Lassan most már beállnak az én dologaim is, úgyhogy a kezdeti nagy kampányszerű melók dömpingmelók elmúltával visszatérhetek ide is.

Ennek elsó jele, hogy miután egy kedves ismerősöm meglepett a linkkel, ellenállhatatlan kényszert éreztem arra, hogy ezt megosszam Veletek!

A Pagogy Kiadó kétévenként jelentkező gyerekkönyvpályázatáról van szó, az Aranyvackorról. Sokan találtak már itt egymásra a gyerekkönyszerzők és az illusztrátorok közül.



A pályázat azonban nem csak felnőtteknek nyitott: az Aranyvackor 2011-gyel párhuzamosan futó Kisvackor pályázatot kimondottan gyerekkorú alkotóknak találták ki.

A pályázat témája mindnkinek az átváltozás. A pályázatról bővebben itt találtok leírást. Úgyhogy mi mást is mondhatnék még: Anyukák, Apukák, Nagyik, Nagynénik, Nagybácsik, Gyerekek - hajrá! Alkothat az egész család!

2010. augusztus 27., péntek

A legfrissebb a YouTube-ról...

Régen volt már, amikor a blogba írtam, ezért ezer bocs, és a jövőben nem hagyom kicsiny, de hűséges közönségemet ilyen sokáig parlagon.

A hiánypótlás első lépése ez a kis szösszenet a YouTube-ról. Nézzétek meg, aztán pedig lehet találgatni! :)

2010. augusztus 16., hétfő

Az anya és a szülő

Ma bukkantam rá erre a szösszenetre. Már régi felvétel, de nagyon igaz. Nem is tudtam megállni, hogy közzé ne tegyem.



Hallgassátok Anyukák, Apukák, és ne felejtsétek el, hogy mikor vagytok szülők, és mikor anyák és apák!

2010. augusztus 12., csütörtök

Gyermekrajzpályázat az Apaportálon

Van több dolog is, amit szívügyemnek tekintek, az egyik ilyen az apaság intézményének tisztelete, ill. méltó rangra emelése.



Ennek egyik nagyon szép példája az Apaportálon kezdeményezett gyermekrajzpályázat, amelynek témája: Az Én Apukám.

A kész pályaműveket augusztus 15-től tudjátok feltölteni az Apaportál oldalára (itt), és a részletekről is itt olvashattok.

Minden kis pályázónak sok sikert!!!

2010. augusztus 10., kedd

Gyerekkönyv-illusztrátor-minőség-garancia!? - 2. rész

Megjelent Pöszke barátném, alias Németh Eszter interjúsorozatának 2. része.



Olvasható Pöszke blogján, a Kétszögletű egyenesen, ill. Kismamatitkok.hu-n is.

A mostani kérdezz-felelek másik résztvevője Cserháti Hajnalka grafikus, akinek rajzaiban gyönyörködhettek nem csak a gyerekkönyvekben, hanem a saját blogján is, no meg persze a Betűbújócska oldalán is.

Na, ezt látni kell! És megszívlelni is...

Éppen most volt alkalmam megnézni Sir Ken Robinson előadását egy TED-konferencián. A téma a közoktatás és a kretativitás kapcsolata, pontosabban az a kapcsolat, ami nem is létezik. Az úriember szerint ugyanis az iskola az, ami kiöli a gyerekekből a kreativitást...



Alapvető fontosságúnak tartom, hogy ezt az előadást minden pedagógus, de minden szülő is megnézze, és meg is értse, és szokjunk már le végre arról, hogy a szülők többségének kérése szerint menedzserképzőt, meg versenyló-istállót csinálunk az iskolából - az iskolák többsége pedig ennek akar megfelelni, nem pedig a gyereknek...

Addig is, amíg ez a helyzet nem változik, a feleősség a miénk, vagyis a szülőké. Vagyis tessék elindítani a közoktatási reformot - otthon...

Te mit gondolsz? Kell ez? Ha kell, hogyan kell?

2010. augusztus 1., vasárnap

Gyerekkönyv-illusztrátor-minőség-garancia?!


Ezzel a címmel jelent meg kedves netes barátném, Németh Eszter, alias Pöszke tollából egy interjú-sorozat a magyar gyerekkönyvirodalom nívós illusztrálásával foglalkozókkal. Elsőként Agócs Íriszt kérdezte többek között arról is, hogy mi kell ahhoz, hogy egy gyerekkönyv-illusztráció jó legyen.

Szerintem nagyon tanulságos a beszélgetés. Arról nem is beszélve, hogy fontos. Miért? Mert a jó gyerekkönyv-illusztrációk nagyban hozzájárulnak a gyerek beszédfejlődéséhez, fantáziájának fejlődéséhez, és az olvasás iránti szeretetének kialakításához. (Meg egy csomó minden máshoz is, de erről majd az olvasóvá nevelés kapcsán ejtek még néhány szót.)

Jó szívvel ajánlom hát a cikket, na és persze Pöszke blogját is, a Kétszögletű egyenest.

(A posthoz felhasznált kép Agócs Írisz illusztrációja.)

2010. július 22., csütörtök

Életrevaló Gyerek Konferencia 9.

Ünnepélyes pillanat következik, képzeld el, hogy dobpergést is hallasz: íme, az utolsó része annak a beszámolósorozatnak, amelyet az Életrevaló Gyerek Konferenciáról készítettem! Így most már teljes képet kaphatsz az ott elhangzottakról.

A múlt alkalommal F. Várkonyi Zsuzsa előadásának első részét adtam közre. Az előadás A szexuális nevelés iránytűje óvodás, iskolás és kamaszkorban címet viselte. Mit mondjak, roppant tanulságos volt, főleg, hogy mi, felnőttek mikre nem vagyunk képesek, hogy megzavarjuk a gyerek szexuális fejlődését. Persze mindezt szigorúan jó szándéktól vezérelve. De apukám kedvenc mondása szerint: a pokolhoz vezető út is jószándékkal van kikövezve... És ez a szexuális nevelésre messzemenően igaz! Vagyis az én számomra az első részben elhangzottakból az volt a legnagyobb tanulság, hogy nem elég, hogy csak én akarom a jót, de észre kell vennem azt is, hogy a gyerek mit akar!

F. Várkonyi Zsuzsa persze nem állt meg az óvodás, majd iskolás gyerekek szexuális fejlődésénél. A legtöbb szülőnek ezen a téren érthető módon a kamaszkorú gyermekével van problémája, így a pszichológusnő ennek a témakörnek egy kicsit több időt szentelt.

Ha a gyermeket ugyanis megfelelően nevelik, és itt most nem kizárólag a szexuális nevelést kell érteni, akkor kamaszkorára már be kell, hogy épüljön a gyerek személyiségébe egy bizonyos értékrend. Ez az értékrend nyilvánvaló, hogy családfüggő, hiszen családonként is változik, hogy kinek mi a fontos az életben, mit tekint értéknek. Szülőként azonban éppen ez adja majd meg nekem a biztonságot, hogy tudjam, mit nem csinál a gyerek. A szilárdan beépült értékrend lesz az a tartóoszlop, ami a gyereknek segít eligazdoni a világ dolgaiban, ami zsinórmérték lesz számára a dolgok értékelésében, ill. ami a szilárd tartást, sőt az önbizalmat is adja majd neki. Éppen ezért nem lehet, nem szabad alábecsülni a fiatalabb életkorokban végzett nevelőmunka jelentőségét, különösen a szülő nevelőmunkájáét! Hiszen annyi különféle, esetenként egymásnak ellentmondó hatás éri a gyereket nap, mint nap. Ebben a káoszban ki más tudna neki irányt mutatni, ki más tudna segíteni neki rendet tenni, ha nem az apja, meg az anyja?

Ezért sem mindegy, milyen hatások érik a szülők részéről a gyereket. Mindennek nyilvánvalóan megvan a maga érzelmi vonzata is. Már a fontos értékek tudatosítása, az értékrend megszilárdítása kapcsán is beszélni kell a gyerekkel az érzelmi háttérről. A szexuális nevelés keretein belül pedig elképzelhetetlen a gyerek egészséges fejlődése anélkül, hogy a szex, a szexuális élet érzelmi hátterét ne világítanánk meg a gyerek előtt. Ezt a beszélgetést persze minden szülő másképpen végzi. Én személy szerint kezdettől fogva nagy hangsúlyt helyeztem arra, amit Dr. Czeizel Endre genetikus úgy fogalmazott meg a költővel szólva, hogy "Ki viszi át a szerelmet?..." Azaz ki fog már végre beszélni a szexuális felvilágosítás kapcsán nemcsak a biológiáról, hanem arról is, hogy a szex akkor igazán jó, ha érett érzelmi kötődés alapozza azt meg? Vagyis mivel a hivatalos "felvilágosító" órákon ezt sem a védőnő, sem az osztályfőnök nem tette meg, hát megtettem én. F. Várkonyi Zsuzsát hallgatva viszont arra is rá kellett jönnöm, hogy naiv elvárás is lett volna bárkivel szemben, hogy ezt helyettem elintézze. Vagyis kedves Anyukák és Apukák, ne nyugodjatok meg, ha a gyereknek 7-8. osztály környékén felvilágosító órát tartanak az iskolában. Ott csak a "mechanikai" tudást, ismereteket kapja meg. És valószínűleg több kérdés marad a gyerekben, mint előtte volt. Ezeket pedig nekünk kell megválaszolnunk.



Nagyon fontos aspektusa volt a témának a média szerepe a gyerekek szexuális fejlődésében. Egészen drámai hatásokat vázolt fel a pszichológus-előadó. Nemes egyszerűséggel ugyanis több generációt érintő traumának nevezte azt. Ennek több oka is van, és mindegyik szigorúan a gyerek szexuális fejlődése oldaláról nézve került a listára:

- a média kész képeket sugároz, valaki másnak a képi megjelenítését egy bizonyos dologról, esetünkben éppen a szexről. Ezek a képek azonban nem olyanok, mint a saját belső képeim, fantáziáim: nem tudom őket kontrollálni.
- ez egyrészt ijesztő lehet egy gyereknek (még 14 évesen sem tudja ugyanis egy gyerek kezelni mások fantáziáit!), mert a képeket a gyerek valósággá alakítja. Így ezek a számára feldolgozhatatlan, vagy rosszul feldolgozott képek ijesztőek, és szorongást válthatnak ki.
- másrészt éppen azért, mert nem tudja a mások fantáziájának képeit kezelni, hamis képet alakít ki a gyerekben a felnőttekről. Ez ugyanúgy vezethet ijedtséghez, szorongáshoz, de bejön egy új elem is: a bizalomvesztés a felnőttek irányában. Hogyan is bízhatna meg a felnőttekben, különösen a szexualitás témáját illetően, ha egyszer olyan ijesztő dolgokat művelnek? Ha mindehhez a felnőttek rosszul értelmezett szemérmessége társul, akkor még a dolog "piszkossága" is kapcsolódik. Ijesztő és piszkos: máris kész az életre szóló gátlás.

A szexuális gátlások kialakulásának másik fontos oka a felnőttek tapintatlansága a szexuális érdeklődés első jeleinél. Mire is gondolt itt F. Várkonyi Zsuzsa? Tipikus példa erre az ovis gyerekek nyiladozó érdeklődése a saját testük, nemiségük iránt, ami esetenként abban nyilvánul meg, hogy játszanak a nemi szerveikkel. Ez azonban teljesen normális és életkornak megfelelő történés. Később azonban a szülői kérdésekből kiderült, hogy mennyire nem tekinti annak még sok képzett óvodapedagógus sem! "A kezeket a takaró fölé!" felszólítás hihetetlen indiszkréció a gyerekkel szemben, hiszen a gyerek éppen azért csinálja ezt a játékot a takaró alatt, mert nem akarja, hogy bárki lássa! Arról nem is beszélve, hogy már ilyen zsenge korban szégyenérzetet társít az első szexuális megnyilvánuláshoz. Komoly, és szó szerint értve egész életre szóló szexuális gátlásokat építhetünk ki így a gyerekekben.

Más szempontból is lényeges azonban, hogy ilyenfajta tapintatlanságra ne ragadtassák magukat a felnőttek a gyerekkel szemben. Akárhogy is nézzük, a gyereknek ez a fajta játék is egy természetes megnyilvánulása, olyan, amely hozzátartozik a fejlődéséhez. Ilyenkor egyszerűen csak normálisan működnek. Ő is, meg a teste is. A test működése azonban csak akkor zavartalan, ha közben nem kell kifelé figyelni. A szex pedig tipikusan ilyen dolog. (Sőt, egyes orvosok szerint a gyerkeszülés is. De ez egy egészen más téma.)

A fentiek alapján már talán nem is olyan meglepő F. Várkonyi Zsuzsának az a kijelentése, hogy igenis, elsősorban a szülőt terheli a felelősség azért, hogy később a gyereknek milyen párkapcsolatai lesznek. Ennek alapvető eleme, hogy társas kapcsolatunkban partnerként kezelem-e a gyerekem. Ha ugyanis partner, akkor a gyerek ezt tanulja meg, vagyis az lesz a természetes számára, hogy egy társas kapcsolat így működik. Ezért a későbbiekben a saját kapcsolataiban is ilyen lesz.

A szexualitáshoz hozzátartozik az intimitás is. A gyerekek már nagyon korán megérzik és megértik azt, hogy mi intim, és mi nem. Éppen ezért már a szexuális érdeklődésük megnyilvánulásának első jeleinél is érdemes erről beszélni velük. Hogy ez nem rossz dolog. Hogy ez természetes. Hogy kiskorában anyu és apu is csinált ilyet. De ahelyett, hogy azt mondanánk: "Ez a Te titkod!", mondjuk inkább azt, hogy "Ez a mi titkunk!" A közösség a titokban segít rávezetni a gyereket a dolog intim jellegére, arról nem is beszélve, hogy imádják, ha közösen van titkuk a "nagyokkal".

Annak, hogy milyen a szülő reakciója egy-egy ilyen spontán testi-szexuális megnyilvánulásra, nem csak abban van szerepe, hogy a gyerekben kiépülnek-e szexuális gátlások, vagy sem. Ha ugyanis a szülő természetesnek veszi ezeket a dolgokat, és eszerint is beszél, viselkedik a gyerekkel, az a gyereknél azt is eredményezi, hogy természetessé válik számára a testképe. A testkép természetessége pedig önbizalmat ad.

Összefoglalva tehát: kell az őszinteség, kell a beszélgetés, kell a tapintat, és kell a partnerség. Ami nem kell, az a szűretlen "mások valósága", vagyis a média. Legalábbis ebben a korban ez biztos, hogy nem kell.

Ajánlott cikk: Zavaró a szex a tévében - Sulinet

2010. július 15., csütörtök

Életrevaló Gyerek Konferencia 8.

Mivel nem szeretnék szégyenben maradni, most már igyekszem ütemesebben haladni az Életrevaló Gyerek Konferencia előadásainak ismertetésével. Ezt annál is könnyebben megtehetem, mert már csak egy van hátra, méghozzá F. Várkonyi Zsuzsa A szexuális nevelés iránytűje óvodás, iskolás és kamaszkorban című előadása.

A téma elég kényes sokaknak, pedig nagy szükség van rá, hogy beszéljünk róla. Ennek három oka is van.

1. A szexuális élethez hozzátartozik a spontaneitás is, különösen az érzelmek terén. Azonban ez az érzelmi spontaneitás már korábban is jelen kell, hogy legyen a gyerek, és a példakép szülő életében, hogy megalapozza a későbbi szexuális élet érzelmi felszabadultságát is. Nem tudom ki hogy van vele, de ha őszintén szívünkre tesszük a kezünket, akkor szerintem a többségünk bevallhatja, hogy az érzelmi spontánság ritka dolog manapság, hacsak nem dühkitörésről van szó.

2. Nem igazán figyelünk a szavainkra, pedig azok "programoznak" minket és gyerekeinket. Különösen a szexualitással, nemi szerepekkel, viselkedéssel kapcsolatban vagyunk hajlamosak ilyen óvatlan kijelentésekre, mint pl. "Meglesz ennek még a böjtje." Pedig ezzel csak a gátlásokat építjük ki a gyerekben.

3. Az előzőekből már következik a harmadik fontos ok is: a közvélekedésben élő rosszul értelmezett szemérem. Nyilvánvaló, hogy a szexualitásnak vannak olyan területei, amelyek magánjellegűek. De általánosságban miért ne lehetne nyíltan beszélni róla, legfőképpen a gyerekünkkel beszélni róla? Különösen hogy ez hozzátartozik az egészséges fejlődéséhez?



Érdemes elgondolkodni azon az okfejtésen, amit F. Várkonyi Zsuzsa vázolt fel. Azt mondta, hogy gondoljunk bele, a szexualitásnak van egy olyan tudatállapota, amely kívül esik a kontrollon, amikor elveszítjük az ellenőrzést az érzéseink, vágyaink, testünk felett. Hogyan is tudná ezt a fajta kontrollálatlanságot tolerálni egy ilyen kontrollmániás világ, mint a miénk?

Szó esett még a szexuális fantáziák fontosságáról is. Igen, fontosak ezek a fantáziajátékok két okból is: egyrészt előkészíti a későbbi szexuális életet, másrészt levezeti a "fölös" szexuális energiákat, amelyek így nem okoznak frusztrációt, esetleg agressziót.

Miért is létezik a szexualitás, miért találta ezt ki nekünk az anyatermészet, ha szülőként ennyi gondot okoz nekünk? Pedig éppen azért találta ezt ki nekünk az evolúció, hogy szülők maradhassunk, mégpedig együtt. Az utód felnevelése ugyanis hosszú folyamat, amelyhez mindkét szülőre szükség van. Ehhez kellett találni valamilyen olyan eszközt, ami együtt tartja a szülőket. Ez az eszköz pedig a szex, ami erős szexualitással párosulva biztosítja, hogy a szülők kitartsanak egymás mellett a gyereknevelés idejére.

Mivel ennek az erős szexuális kötődésnek nyilvánvaló az intimitása, hát természetesen nem is tartozik mindenkire, a saját gyerekünkre meg pláne nem. (Nagy eséllyel undort is éreznének a gyerekeink, ha a saját szexuális életünk részleteivel traktálnánk őket.) Mivel a saját szexuális életünket nem kötjük az orrunkra, az a természetes, hogy a gyerekek ebből az egészből először csak a "titkot" látják. A baj ezzel csak az, hogy a "titok" miatt a szülők kezelik úgy a témát, hogy ez valami "mocskos" dolog.

A gond akkor kezdődik ezen a téren, amikor a szülők arányt tévesztenek. F. Várkonyi Zsuzsa szerint, és én személy szerint tökéletesen egyet is értek vele, az a kérdés elsődlegesen, hogy mennyit mutat a szülő a gyereknek a szexuális vonzalomból. A saját szexuális életünk részletei, vagyis a naturális aprólékosságok nyilvánvalóan nem tartoznak a gyerekre, de pl. a szeretetnek bizonyos testi megnyilvánulásai, úgy mint az ölelés, a csók, igenis lehetnek részei a család mindennapjainak. Tulajdonképpen ezek is a szexuális vonzalom megnyilvánulásai, s ezek is segítenek a gyereket felkészíteni arra, hogy egy heteroszexuális kapcsolatban ez normális dolog, hogy ez hozzátartozik az élethez, hogy ez természetes. Éppen ezért a szexuális életnek láthatja bizonyos mozzanatait, amik miatt nyilvánvalóan kérdései is lesznek, s ezekről általánosságban, nem személyhez kötve kell is beszélni. Ilyen értelemben tehát a szex nem lehet tabutéma, hiszen a megválaszolatlanul hagyott kérdések csak azt eredményezhetik, hogy a gyerek máshol keres majd választ, ha tőlünk nem kap. Ez pedig sokkal veszélyesebb, mint ha megpróbáljuk legyőzni a félreértelmezett szemérmességünket.

Az előadás következő részében a kamaszkori szexuális nevelésről fogunk beszélni, ill. arról, hogy mi ebben a média szerepe. És még egy fontos dologról: felnőttek tapintatlanságáról.

2010. július 13., kedd

Életrevaló Gyerek Konferencia 7.

Tisztes szünet után veszem fel újból a fonalat, amiért elnézést is kérek, hiszen így sajnos eléggé töredezett lett az Életrevaló Gyerek Konferencián elhangzott előadások ismeretetése. De hát én is emberből vagyok, úgyhogy annak rendje és módja szerint kivettem évi rendes szabadságomat.

Most már azonban újból hadra fogható vagyok, tehát törlesztem az eddigi talán legnagyobb adósságomat, és befejezem végre dr. Vekerdy Tamás előadását az óvodai és iskolai agresszió témájában.

Már az eddigiekben is több rétegét különítettük el az agressziónak, amelyek mind-mind okai lehetnek az agresszív magatartás kialakulásának. Ezek a következők voltak:

- előképek a gyermekkel szemben
- kétiányú kommunikáció hiánya
- szabad mozgás hiánya, ill.
- a szabad játék közbeni belső képek készítésének hiánya.

Még három (ill. kis kiegészítéssel négy) okot kell körüljárnunk, hogy a kép teljes legyen.



Az első ezek közül a kistestvér érkezése a családba. Ki ne hallott volna már róla, hogy ez mennyire megrendíti az addigi egyke, első szülött világát? Magam is alátámaszthatom, hogy minden előkészítés, előzetes beszélgetés, várakozáskeltés, majd minden közös játék, a baba napirendjébe való bevonás, stb. mellett is nehéz feladatra vállalkozik az a szülő, aki kettő, vagy több gyerek felnevelése mellett dönt. Nem megoldhatatlan persze a feladat, de nem egyszerű. Ilyenkor ugyanis az addigi egyedüli gyerek, aki minden felnőtt családtagjának osztatlan figyelmét élvezte erősen mellőzve érezheti magát. (A lényeg itt a lehetőségen van, ami minden bizonnyal be is következik, ha a szülők nem figyelnek oda eléggé.) A mellőzöttség érzése természetes módon kötődik a gyerek agyában, érzéseiben a kistesóhoz, amely mellett persze ott a csalódottság is, hogy a kistesóval még játszani sem lehet (most még legalébbis), hiszen olyan kicsi, olyan törékeny, mindig alszik, stb. E két tényező, vagyis a mellőzöttség, és a csalódottság, máris elég ahhoz, hogy a gyerek becsapva érezze magát, és olyan mondatok hagyják el a száját, hogy: "Nem is kell nekem a kistesó!", vagy hogy "Vigyétek vissza a gólyának az öcsit/hugit, jobban megleszünk, ahogy eddig is voltunk!".

Az ilyen megnyilvánulások természetesek, bár a kialakulásukra sokkal kisebb az esély egy olyan családban, ahol továbbra is kap saját időt, odafigyelést az elsőszülött is. Ha mégis elhangzanak ilyen mondatok, akkor csak egyet nem szabad erre válaszolnia apunak/anyunak: "Szeretned kell a kistestvéredet!" Hogy is lehetne ilyet kérni? Próbáltunk már valaha parancsra szeretni?

Van azonban ennek a szerencsétlen mondatnak egy másik vetülete is. Olyan valaki iránt akarják ezzel a szülők kikényszeríteni a gyerek szeretét, akit már most utál, mert elvett tőle valami nagyon fontosat: a szülei figyelmét, amit a gyerek hajlamos a szeretetükkel azonosítani. Vagyis ez a szülői fegylemező mondat gyakorlatilag olaj a tűzre, amivel garantáltan kiváltják a gyerek agresszivitását a kistestvérével szemben.

Újabb fontos lépcső a gyermek fejlődésében az iskolába lépés időszaka. Hihetetlenül frusztráló élmény lehet ez egy gyerek számára. Nem szükségszerűen az, de sok gyereknél ez a valóság. Miért?

Az iskolába lépő gyerekek között rettentően nagyok lehetnek, de bizonyosan elég nagyok a képességbeli különbségek. Ez sok gyereknél annyit jelent, hogy az iskolai elvárások nem felelnek meg a gyerek testi-pszichikus fejlettségének. (Megjegyzem, hogy is felelhetnének meg, amikor az első osztályba szeptemberben nem iskolás megy, hanem óvodás?) Ez persze a szüleinek, vagy a kedvelt, szimpatikus tanító néninek megfelelni vágyó gyerek számára kudarcot jelent. A sorozatos kudarcok szorongássá válnak, ami az agresszió melegágya.

Nekünk, szülőknek is tudomásul kell vennünk, hogy a készségeket csak évek alatt lehet megtanulni. Ne legyenek hát irreális elvárásaink a gyerekkel szemben! Ugyanez áll persze a tanítónőkre is, akiknek persze nehéz a dolguk, mert egyáltalán nem biztos, hogy van elég lehetőségük a gyerekek egyéni különbségeinek a kiegyenlítésére. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy legalább a szülői támogatást megkapja a gyerek, mert az iskolait nem biztos, hogy megkapja.

Az egyéni képességek közti jelentős eltérés persze felvet egy másik kérdést is. Az intelligencia szerepét az iskolai oktatásban. Durva felosztásban az értelmi intelligencia ugyanis két nagyobb típusra bontható: a szóbeli intelligenciára, ill. a cselekvéses intelligenciára. A gyerekek ösztönösen ez utóbbiban a jobbak. Az iskola viszont nyilvánvalóan az előbbit díjazza. Kész a konfliktushelyzet.

Különösen igaz ez a kreatív emberekre, akiknek az agressziós feszültsége eleve magasabb. Bármilyen meglepő ugyanis, éppen ez az agressziós feszültség adja ezeknek a gyerekeknek a legfőbb motivációt a kreativitáshoz.

A kreatív gondolkodású gyerekeket azonban más irányból is "bünteti" a magyar iskolarendszer (remélhetőleg a a tanáraik nem): ez pedig a gonsolkodásmódjuk. A kreatív gyerek ugyanis divergensen, széttartóan gondolkodik, vagyis egy problémáról több minden jut eszébe, több különféle területre vetíti ki azt, és éppen ez ad neki lehetőséget arra, hogy egészen új perspektívákból lásson rá egy-egy problémára, és keressen-találjon rá megoldásokat is. Ezek lesznek aztán azok a szokatlan gondolattársításon alapuló megoldások, amelyek miatt eredetinek érezzük a probléma megoldását. Ilyen az, amikor pl. egy gyerek nem a tankönyv szerinti módon oldja meg az egyenletet, hanem valami egészen más levezetést talál. Az eredmény persze jó, de általában akkor szokott jönni a megjegyzés, hogy "Ez így jó, de nem ezt tanultuk, miért nem úgy csinálod?" A rendszeresen "visszanyesett" kreativitás aztán depresszióba is torkollhat, ami szintén agressziós tünet. A depresszió ugyanis befelé fordított agresszió.

Legvégére hagytam a talán legfontosabbat, de a legkevésbé feltűnő okot: a szülők állapotait. Leírva természetesnek hat, hogy a szülők állapotai hatnak a gyerekre. Ezzel mindenki tisztában. Mégis, valahogy ezt vagyunk képesek a legkevésbé befolyásolni, vagy legalábbis ezt akarjuk a legkevésbé befolyásolni. Pedig elég nyilvánvaló, hogy ha a szülők frusztráltak, akkor a gyerek is az lesz, ami agresszív kitörésekhez vezet egy idő után.

A legnyilvánvalóbb, egyidejűleg legextrémebb eset pedig az, amikor a szülő maga is agresszív. Ez, azt hiszem, nem is igényel további magyarázatot. Azonban még ezt a terhet is lehet oldani, akárcsak az előzőt. Súlyosabb esetben pszichológus bevonása is indokolt lehet, aki játék-, ill. ventillációs terápiával segíthet, de a legtöbbet ismét csak a szülők tehetik, ha érzelmi biztonságot adó együttlétekkel oldják ezt a fajta agressziós feszültséget.

Ezzel körbejártuk a gyerekkori agresszió szinjeit, rétegeit. Még egy dologról azonban szeretnék szót ejteni.

Az agresszió kapcsán szülői kérdés merült fel, hogy a gyerekek közti agressziótól hogyan lehet megvédeni a gyermekeinket, mit tehet egy szülő, hogy ne váljon áldozattá a gyermeke. Dr. Vekerdy Tamás egyetlen mondattal válaszolt: szilárd erkölcsi tartással rendelkező gyermekek nem lesznek áldozatok.

Én csak úgy csendben hozzáteszem, hogy agresszorok sem...

A következő postsorozatban F. Várkonyi Zsuzsa előadását ismertetem majd a gyermekkori szexuális nevelésről.

2010. július 8., csütörtök

Ki mondta, hogy nincs időd???

Megint a figyelmedbe szeretnék ajánlani valamit.

Keserédes mosollyal írom ezt az ajánlót, mert az az igazság, hogy ha ezt a tréninget nem két kedves netes ismerősöm készíti el, akkor biztos, hogy én lettem volna az... De hát így jár, aki későn ébred.:)

Ezt a két hölgyet már külön-külön is ajánlottam más dolgok okán a figyelmedbe, de most ráadásul még össze is fogtak a nemes cél érdekében. Borbényiné Nóráról és Támtomné Bors Anikóról van szó. Egyikük három gyermekes anyuka, valamint hivatásos vidámságteremtő, másikuk ovistréner, tagóvoda-vezető, 35 éve óvódapedagógus, és nem mellesleg édesanya, nagymama.



És mi sül ki a közös munkából? Egy online tréningsorozat, amelynek célja, hogy akármilyen elfoglalt szülő is légy, mindig találhass legalább napi néhány percet, fél órát, hogy a gyermekeiddel tartalmas időt tölthess együtt. Mindezt Nóri még meg is fejeli egy Exkluzív Családi Kártyával is. A részleteket olvasd el itt.

Mindenkinek jó szórakozást! Mert együtt lenni jó!

2010. július 1., csütörtök

A játék nemzetközi nyelve

Elnézést kérek mindenkitől, aki türelmetlenül várja, hogy végre befejezzem a kissé már cseppfolyóssá váló beszámolómat Vekerdy tanár úr előadásáról, de én is emberből vagyok, aki időnként vágik egy kis pihenésre, így aztán most éppen jól megérdemelt szabadságomat töltöm...:)



Éppen itt ülök, helyi idő szerint este háromnegyed tízkor a kis apartman lakás teraszán, és nézem, hogy itt már öreg este hogy tombolnak a háziak gyerekei, a többi szálló vendég gyerkőcei, az éppen vendégségbe jött görög családok csemetéi, no meg persze az én legkisebbem... (Korosztályi különbségek okán a két nagyobb gyerekem már nem kívánt részt venni ebben a "vircsaftban".) Van itt minden, kérem, sikítozás, futkosás, biciklizés, labdázás, buborékfújás, fogócskázás, babázás, bármi, amit csak a gyerekek játszani képesek. Legalább három-négy nyelven mennek a különféle instrukciók a játék menetére nézve, kész bábeli zűrzavar, igazi délies habitusú hangorkán...(helyenként fülsértő is:)

És mégis...mégis megértik egymást! Nem azért, mert nekifognak mutogatni, nem azért, mert értenék egymás szavát.

Azért, mert játszanak.

Az éppen, hogy több, mint egy éves kisgyerektől a kb. 10 évesig terjed a szórás életkorban, és mégsem okoz nekik gondot, hogy megértsék, mit akar a másik, a játék zavartalanul folyik, ahogy az eddigi négy napban is zavartalanul folyt.

Nem tudom, ki hogy van vele, engem lenyűgözött az a nemes egyszerűség, ahogy a gyerekek a játék közvetítésével megtalálják a közös hangot, holott sem a kultúra, sem a nyelv, sem a szokások, semmi nem köti őket össze - csak az, hogy mindannyian szeretnek játszani. Nincs faxni, csak együttműködés, egymásra figyelés, és közös élmény. Mindenki egyenrangú a játékban, nincs kihagyva, kiutálva senki, pedig megtehetnék. Nem értik egymás szavát, mégis megértik egymást.

És ekkor elgondolkodtam: ha ez ilyen jól megy, és ilyen varázslatos a hatása, akkor mi, felnőttek, miért szégyellünk játszani??? Pedig a vállalati tréningeken is milyen jól szoktak elsülni a tematikába becsempészett játékos gyakorlatok, még csapatépítő szerepe is van, akkor is, ha nem direkt annak szánták. Mert egészen más szituációban látom, ismerem meg azt, akivel együttdolgozom, és egészen meglepő dolgok derülhetnek így ki emberekről. Hogy nem is olyan savanyú pofa, mint amilyennek látszik, hogy jó a humora, pedig nem is vettem észre, hogy figyelmes, pedig eddig pont az ellenkezőjét hittem róla...

Kedves Felnőttek! Csak egyet kérek Tőletek. Játsszatok! Mindenek előtt a gyerekeitekkel, de néha a szélesebb családdal, a barátaitokkal, a kollégáitokkal is elengedhetitek Magatokat! Mi akadályoz meg benne? Az, hogy gyerekesnek tartanak majd a többiek? Hívjátok meg őket is Magatok közé!

Tudod: légy bátor - legyél újra gyerek!!!

Te kipróbálnád?

Netán már ki is próbáltad? Oszd meg a tapasztalataidat!

2010. június 24., csütörtök

Megint más...

Megint egy kedves ismerősömről van szó, akiről mindenek előtt azt kell tudni hogy ugyanolyan elkötelezett híve a gyerekeknek és a játéknak, mint jómagam. Ez persze nem is csoda, hiszen már 35(!) éve óvónéni. Támtomné Bors Anikó (egyik) blogján éppen arról kérdezősködik, hogy hogyan tudna még több, jobb segítséget nyújtani az ovisoknak, és szüleinek.

Éppen ezért kérlek szépen, töltsd ki Anikó kérdőívét, és segítsd ezzel a munkáját, hogy aztán ő is segíthessen Neked.

Válaszaidat előre is köszönjük!

Ovis leszek csak azért is: Kérdőív kitöltésére hívlak!: "Kérlek, segíts nekem, hogy Neked is segíthessek!"

2010. június 23., szerda

Életrevaló Gyerek Konferencia - beszámoló 6.

Ígértem a folytatást, hát itt vagyunk - a folytatás meg én is...:)

Még mindig dr. Vekerdy Tamás gyermekkori agressziót taglaló előadásának ismertetésénél tartok, és folytatom az agressziót kiváltó okok, magatartásformák vizsgálatát, feltárását.

A tanár úr a konferencia nyilvánosságát kihasználva újra figyelmeztetett a szabad mozgás biztosításának fontosságára. A szabad mozgás ugyanis élettani szükséglete a gyereknek, és mint ilyen, elengedhetetlenül szükséges az egészséges fejlődéséhez. Ennek legfontosabb élettani okai a következők:

- a gyerek agyának mérete már óvodás korban is csaknem akkora, mint felnőtt korában lesz majd. (Nem véletlen, hogy csecsemőként egészen más fej/törzs testaránnyal jövünk a világra.) Azt is régóta tudjuk, hogy az agy a legnagyobb oxigénfelhasználó szervünk, tehát ha az agy megfelelő fejlődését akarjuk biztosítani, ahhoz meglehetősen sok oxigén kell. A gyermek tüdeje viszont éppen a már említett testarányok miatt messze nem képes nyugalmi állapotban kielégíteni az agynak ezt az oxigénigényét. Milyen lehetősége van tehát egyedül a gyereknek arra, hogy növelje az oxigénfelvételt? Az, hogy emeli a pulzusszámot, és vele élénkíti a vérkeingést, hogy a szaporább légzésszámmal tüdejébe jutó több oxigént el tudja juttatni az agyához. Vagyis az, hogy egy kisgyerek ún. "perpetuum mobile"-ként viselkedik, és le sem lehet állítani, mert fel-alá futkározik, az nem rossz magaviselet, hanem egyszerűen élettani kényszer, ha gondolkodni és fejlődni akar!

- a gyógypedagógusok, logopédusok a megmondhatói, hogy a gyerek mozgásfejlődése, pl. az, hogy a baba kúszik-mászik, vagy kimarad ez a mozgásfejlődési fázis az életéből, mennyire képes befolyásolni a későbbi tanulási, elsősorban olvasási, írási, számolási képességeit. Hiszen az ilyen, már bonyolultabbnak tekinthető mozgásformák járulnak ahhoz, hogy olyan idegi kapcsolatok jöjjenek létre a gyerek agyában, amit a későbbiekben, sok esetben majd csak az iskolában fog használni, legalábbis ott lesz a legszembetűnőbb, ha ezek hiányoznak. Ezek a mozgásformák is csak akkor alakulnak ki, és gyakorlódnak be, ha a gyereknek lehetősége van a szabad mozgásra.

Már csak ez a két élettani, fejlődési ok is elegendő ahhoz, hogy belássuk, milyen fontos szerepe van a gyerek életében a szabad mozgásnak. Mi van akkor, ha ezek mégis hiányoznak? Pl. a számítógépezés, a TV-zés miatt?

A mozgásnak nemcsak baba-, és óvodáskorban van meg ez a fajta jelentősége, hanem a későbbiek során is nagy szerepet játszik abban, hogy a gyerek milyen teljesítményt nyújt - az élet egyéb területein is. Ugye rémlik még, amikor iskolás korunkban osztályfőnöki órán, vagy a védőnő egészségnevelési előadásán azt hallottuk, hogy "A testedzés, a mozgás kiegyensúlyozottá tesz"? Most dekódoljuk ezt az állítást a XXI. század körülményeire alkalmazva!

A már említett élettani igények miatt szükséges mozgás elfojtása a TV-vel, a számítógéppel, vagy csak az egyszerű lustasággal (,ami többnyire a rossz szülői példával is párosul) nem azt jelenti, hogy a gyerek szervezetének erre nincs igénye, csak azt, hogy ez egy idő után már nem tudatosul a gyerekben. Amíg kicsi, hat ökörrel sem lehetne visszatartani attó, hogy akár a szobában ne ugráljon, futkosson, labdázzon, vagy akár a könyvespolcot meg ne mássza. (Saját gyakorlati tapasztalat...:) Később, mikor már az ösztönök kisebb szerepet kapnak a gyerek életében, és jóval nagyobbat a szülői példa(!), már elfojthatja ezeket a természetes igényeket, de attól még a szervezetének szüksége lenne erre. Amit a szervezete jelez is. Többnyire ok nélküli agresszióval. Vagyis az agresszió harmadik rétege a szabad mozgás hiánya.

A TV és a számítógép más vetületükben is szóba kerültek az agresszió kapcsán. Itt szeretném hangsúlyozni a magánvéleményemet: nem akarom mumusnak, ördögtől valónak kikiáltani sem a TV-t, sem a számítógépet! Egyszerűen csak itt is igaz a régi bölcsesség, hogy mindent mértékkel, és maga helyén és idejében.

Visszatérve a TV és a számítógép agressziót kiváltó hatására - nem csak a szabad mozgás elfojtásában lehetnek ugyanis ludasok. Akár a TV, akár a számítógép ugyanis kész képeket, képsorokat nyújt a gyerekeknek, méghozzá olyan sebességgel, és ez a legfőbb probléma vele, hogy a gyereknek nincs ideje arra, hogy elaboráljon, feldolgozzon. A gyerek agya ugyanis képekben gondolkodik. Bár hajlamosak vagyunk tagadni, pedig a mi felnőtt agyunk is hajlamosabb inkább a képeket megjegyezni, feldolgozni, semmint a szavakat, avgy a betűket. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az alternatív pedagógiák, de pl. a gyógypedagógia is szép sikereket érnek el azáltal, hogy képekké fordítható módon tálalják a tananyagot. Ez alól egy kivétel van csak, a szóképes olvasás. Ez azonban a magyar nyelv sajátosságai miatt van így, annak sokkal jobban megfelel a szótagolva történő olvasástanítás.)

A gyereknek éppen ezért nagy szüksége van arra, hogy elengedhesse a fantáziáját pl. mesehallgatás közben, és ő maga alkothasson belső képeket a történetet hallva. Sokszor látni olyan mesehallgató gyereket, akin már látszik, hogy a tekintete már rég nem a mesét olvasó óvónőt, vagy szülőt látja, ő már régen másol jár, mert ekkor alkotja magában a belső képeket. Ő már a saját fantáziája képeit látja, ő már abban a világban jár, elaborálja a saját képeit, és ezáltal a szöveget is. Éppen ezért a jó mese lehetőséget is ad erre a fajta feldolgozási folyamatra, méghozzá a redundanciával, az ismétlődéssel.

Talán nehezen hihető, de a belső képek alkotására való képesség kiteljesítésével a későbbi tanulási folyamatokat alpozzuk meg. Hiszen ezen belső képek, ismétlődések nyomán tanul meg a gyerek összefüggésekben gondolkodni, logikai rendszert, időrendiséget, stb. találni egy adott történetben, ill. a történet különféle mozzanatait a későbbiek során előhívni. Ugye, így már kivehetőbb a párhuzam a mesehallgatás, a belső kép alkotása, és a tanulási folyamatok között?

Ha erre azonban nincs meg a lehetősége a gyereknek, vagyis nem tud saját képeket alkotni, akkor az alkotó energiái, a fantáziája nincs munkára fogva, így ezek a szunnyadó energiák máshol fognak felszínre törni. Vagyis az agresszió negyedik rétegét a szabad játék közbeni belső képek készítésének hiánya jelenti. Éppen ezért kiemelt jelentőségű, hogy a gyerek olvasson, vagyis olvasóvá neveljük a gyereket, mert ezzel teret engedünk még idősebb korban is ezeknek a folyamatoknak. (Nem véletlen, hogy még felnőtteknek is tartanak bibloterápiát, mert még ilyenkor is jót tesz a belső képek alkotása, feldolgozása, segít a későbbi traumák feldolgozásában is.)

Ennyit mára, mivel még nagyon sokat tudnék írni Vekerdy tanár úr előadásáról is, amit egy post terjedelme messze nem bír el. Legközelebb a családi hatásokról, ill. az iskolába lépésről lesz szó.

Más...

Egy kedves netes ismerősöm kitalált valami újat, ami hasznos lehet a családoknak - szülőknek és gyerekeknek egyaránt. Ismerve elhivatottságát a családok ügye iránt biztos vagyok benne, hogy ez is jól fog elsülni.

Ha még azt is tudod, hogy ő Borbényiné Nóra, a www.csaladiprogramok.hu oldal tulajdonosa, akkor valószínűleg Te is egyet értesz majd velem.

És hogy mit talált ki már megint? Nézd meg az előzetest!

2010. június 11., péntek

Életrevaló Gyerek Konferencia - beszámoló 5.

Ígéretemhez híven folytatom az Életrevaló Gyerek Konferenciáról szóló beszámolómat, ezúttal dr. Vekerdy Tamás: Agresszió és kényes helyzetek az óvodában és az iskolában című előadásával.



Vekerdy tanár úr a gyerekkori agresszió megértéséhez először is az agresszió rétegeit kezdte el felvázolni számunkra. A kudarcok kövezik ki alapvetően az agresszióhoz vezető utat, ezért nagyon kell vigyázni arra, hogy milyenféle kudarcoknak tesszük ki a gyereket. A kudarcok természetes kísérői az életnek, meg kell szoknia, hogy így működik a világ, sőt képesnek lennie arra is, hogy tanuljon ezekből. Az viszont korántsem mindegy, hogy ezeket a kudarcokat a próbálkozások közben éli meg a gyerek, vagy egyszerűen csak lényének el nem fogadása miatt kényszerül szembenézni velük.

Vekerdy tanár úr éppen ennek mentén kezdte el a kudarcrétegek ábrázolását: a legnagyobb, és kivédhetetlen kudarc a gyerek számára ugyanis az, amikor a gyerek még világra sem jött, de már elvárásokat támasztunk vele szemben. Nem szabad előképekkel fogadnunk a babát, hiszen ez súlyos megsértése az individuumának, az egyéniségének. Ha a baba már eleve úgy érkezik ebbe a világba, hogy nem őt magát szeretik, hanem egy ideált helyette, az frusztráló környezetet teremt a számára. Ha ehelyett egy elfogadó, szeretetteljes, odafigyelő környezet veszi körül a babát, akkor az garantálja számára, hogy kiegyensúlyozott legyen a fejlődése. Persze ezen felül is érik majd frusztrációk és kudarcok a gyereket, de az otthoni szeretetteljes és feltétel nélküli elfogadás olyan érzelmi hátországot teremt neki, amely segít neki az összes más kudarcot kezelni, feldolgozni. Ezzel szemben az ideál túlhangsúlyozása, a gyerek egyéniségét mellőző elvárások támasztása olyan mélyen gyökerező kudarcélményt jelent a gyereknek, ami idővel bizonyosan agresszióban csúcsosodik ki.

A gyermek fejlődésének vonalán továbbhaladva ismerkedhettünk meg a "kompetens csecsemő" fogalmával is. A csecsemők ugyanis sokkal több mindent tudnak felfogni és értelmezni is (bizonyos szintig) az őket körülvevő világból, mint ahogyan azt korábban feltételezték. Ráadásul mindezekre a környezeti ingerekre, hatásokra kompetens módon képesek is reagálni. Hiszen már a baba sírása sem ugyanolyan, ha magányos és Anyu után sír, mint hogyha éhes, vagy álmos, vagy a hasa fáj. Ezekre a megnyilvánulásaira azonban nekünk kell kompetensen reagálni, azaz fel kell tudnunk ismerni, hogy most foglalkozzunk vele, szoptassuk meg, ringassuk el, vagy simogassuk a hasát. Ugyanígy a baba a mi hangulatainkra, arckifejezéseinkre is tud reagálni, vagyis egy ilyen "közlési helyzetben" felismeri, hogy jókedvünkben vagyunk, vagy éppen szétvet a méreg, s ő maga is ennek megfelelően viselkedik: visszamosolyog, vagy pedig ijedten sírni kezd.

Ha jobban megnézzük, ez nem más, mint a baba-felnőtt között folyó kétirányú kommunikáció. Már ebben az életkorban is szüksége van a picinek arra, hogy a közlések kétirányúak legyenek. Biztosan mindenki fel tud idézni magában egy-egy olyan képet, amikor ő maga, vagy az Apuka kétségbe esve próbál rájönni, miért is üvölt a gyerek. Már mindent kipróbált, megetette, megitatta, pelenkát cserélt alatta, hasra fektette, hátára fordította, stb., de a gyerek egyre kétségbeesettebben sír, érezni rajta, hogy egyre jobban frusztrálódik. Egyszerűen azért, mert nem működik a kétirányú kommunikáció, azaz nem értik meg a felnőttek, hogy ő, a baba azért üvölt már legalább fél órája, mert a rugdalózó címkéje már teljesen kidörzsölte az érzékeny bőrét a nyakánál...

A kétirányú kommunikáció a gyerek számára nem csak babakorában, később is azt jelenti majd, hogy figyelmet kap, hogy a szeretett személy figyel rá. Alapvetően szükséges ebben a szituációban, hogy értsük is, mit akar a gyerek. Ennek tipikus példája Vekerdy tanár úr szerint az az Anyuka, aki az oviból éppen elhozza a gyereket, és a szakkönyvek szerint is ajánlott módon elkezdi faggatni a gyereket:

- Mesélj, mi volt ma az oviban?

És mi erre a válasz?

- Semmi!

Az Anyuka azonban jó szülő akar lenni, így nem elégszik meg a gyerek elutasításával, hanem tovább faggatózik, nehogy a gyerek azt higgye, az anyját nem is érdekli, mi történt vele. Erre persze egyre kurtább és dacosabb "Semmik" lesznek a válaszok, végül a gyerek egészen begubózik, vagy netán még kiabál is, és közli, hogy "hagyjál békén!", netán még hisztizni is elkezd... kész is az agresszív megnyilvánulás.

Anyuka ugyanis nem ismerte fel az első "Semmi"-nél, hogy a gyerek, aki egész nap azt várta, hogy Anyu végre érte jöjjön, és elvigye, most a kérdéseivel vissza akarja őt rángatni az oviba, pedig örül, hogy végre megszabadult onnan. Tehát való igaz, kell, hogy egy szülő érdeklődést mutasson a gyereke iránt, de csak akkor, ha az azt igényli, ill. abban a formában igényli! Itt a kisgyerek valószínűleg jobban örült volna, ha Anyuka inkább vele együtt játszik egyet, vagy közösen sétálnak, és úgy beszélgetnek mindarról, ami a gyereket éppen akkor érdekli.

Az agresszió második "támadáspontja" tehát a figyelmet érzékeltető kétirányú kommunikáció hiánya. Ha ugyanis a gyerek nem kapja meg saját maga kifejezésének ezt a lehetőségét, ill. általa a figyelmünket, az menthetetlenül agressziót vált ki belőle.

A következő postban folytatom az agressziót kiváltó okok, magatartásformák feltárását. Szó lesz a testmozgásról, a szabad játékról, a család szerkezetének átstrukturálódásáról, az iskolába lépésről, ill. a szülők állapotairól is.

2010. június 8., kedd

Életrevaló Gyerek Konferencia - beszámoló 4.

Kedves Mindenki!

Először is szeretnék mindenkitől elnézést kérni, hogy egy hét szünet után jelentkezem csak. A "hiányzás" oka nem más, mint az egészség, ill. annak megromlása: először a picuré, aztán az enyém. Most már azonban harcra kész vagyok, úgyhogy igyekszem pótolni a lemaradást.

Adós vagyok még tehát dr. Ranschburg Jenő előadásának utolsó részletével. Alapvetően a kapcsolati krízisek és azok gyerekekre gyakorolt hatásairól folyt a szó eddig, amelynek során tettünk némi kitérőt a pszichopátia felé is - bár mint láthattuk, a kitérő nem is volt olyan nagy, hiszen szervesen kapcsolódott az eredeti témához.

Éppen a pszichopata jellemzőket mutató gyerek tulajdonságai kellenek, hogy a leginkább arra intsenek minden szülőt, hogy Ranschburg dr. szavaival élve - a nevelés legfontosabb feladata az kell, hogy legyen, hogy a gyerek megértse, hogy ő csak része a világnak, nem ő maga a világ. Azaz tessék empátiára nevelni, szoktatni a gyermeket, hogy idővel meg tudja magát különböztetni a világtól, sőt a világot több különálló egység rendszereként legyen majd képes felnőttként szemlélni. Ez a szülői útravaló teszi majd képessé 6 éves kora táján a gyermeket arra, hogy tartós barátságokat kössön, mert ekkorra alakul ki benne a kölcsönösség, és a mélyebb motivációk.

Szintén erre a korra tehető annak a sajátos gondolkodásmódnak az elsajátítása is, amit leginkább úgy lehetne megfogalmazni, hogy "Te azt hiszed, hogy én azt hiszem, hogy Te azt hiszed..." Ez szintén az empátiában gyökeredzik, és annak a képességét jelenti, hogy a gyerek tud a másik fejével gondolkodni, bele tud helyezkedni a másik helyzetébe. Dr. Ranschburg Jenő nagyjából 8 éves korra tette annak a határát, hogy a gyermek személyiségét formálni lehessen. Tehát ez az az életkor, ameddig még jó esélyünk van arra, hogy az empátiát mint nélkülözhetetlen társas készséget megismertesük a gyerekkel.

Ez felvet azonban egy másik nevelési problémát is: a bizalom kérdését. Az empátia, a másik helyzete, érzelmei iránti fogékonyság feltételezi azt is, hogy a gyereknek bizonyos fokú bizalmat kell éreznie a másik iránt. Éppen ezért az empátiára neveléshez hozzátartozik az is, hogy nem szabad bizalmatlanságra nevelni a gyerekeket. A tanár úr ezt a momentumot nevezte a gyereknevelés kockázatának, hiszen a bizalmat akár ki is használhatják mások, ez okozhat sérüléseket is, de egészséges lelkű gyerek ezekből tanul, és nem összeroppan tőlük.



Kérdésekre válaszolva Ranschburg dr. előadása lényegét, és a szülőknek szánt legfőbb üzentét a következőkben foglalta össze:

válás után -

1. a szülők feltétlenül maradjanak emberi kapcsolatban, kommunikáljanak egymással, működjenek együtt. Ez ugyanis a gyerek elemi érdeke.

2. mindkét szülő maradjon a gyermek életének a része. Ez szintén a gyerek érdeke. Egyik szülőnek sincs joga ahhoz, hogy a másik szülőjétől megfossza a gyereket, mert a gyereknek mindkettejükre szüksége van. Bár a magyar ítélkezési gyakorlat a lehető legritkábban alkalmazza, a magyar jogban is létezik az angolszász jogban ismert intézmény, az ún. joint custody, azaz a közös felügyeleti jog. Ez valós megosztását jelenti a gyerek felügyeletének, ill. szó szerint nyer értelmet az a kitétel is, amely szerint mindkét szülő a gyermek életének része marad. Persze ehhez elengedhetetlen az 1. pontban már említett együttműködés és kommunikáció. Ehhez nyilvánvalóan szükséges, hogy a két szülő ne költözzön messze egymástól, mert csak így lehet megvalósítani azt, hogy pl. a gyerek két hétig egyik szülőnél lakik, két hétig a másiknál, de közben ugyanabba az óvodába, iskolába jár. Persze ez csak egy lehetőség, a megoldások változatai a szülők lehetőségeire és fantáziájára van bízva. A nézők közül azonnal fel is vetették, hogy eddig az volt az elfogadott álláspont, hogy a gyerek életében az állandóságot kell biztosítani, és ebbe a pl. kéthetenkénti lakásváltoztatás nehezen illeszthető be. Válaszában a tanár úr elmondta, hogy a kétheti ismétlődés is egy idő után állandó ritmussá válik, ill. sokkal nagyobb csapás lenne a gyerek számára bármelyik szülő kivonulása az életéből, mint az, hogy egy ideig az egyiknél, egy ideig pedig a másiknál lakik.

3. nagyon kell figyelni mindkét szülőnek arra, hogy a gyerek mutatja-e az irracionális bűntudat jeleit. A gyerekek ugyanis különösen az első időszakban hajlamosak magukat okolni. Ez az az időszak főleg óvodás korban, különösen a fiúk esetében kritikus, mert ekkor - 3-4 éves kor táján - nagyon feszültté válhat a viszony az apával.

Dr. Ranschburg Jenő előadása sajnos messze nem terjedt ki minden tervezett témára, hiszen olyan sok mindent szeretett volna átadni a szülőknek. Ennek ellenére határozottan az egész konferencia legnagyobb közönségsikere a tanár úr előadása volt.

A következő post dr. Vekerdy Tamás Agresszió és kényes helyzetek az óvodában és az iskolában c. előadása lesz.

2010. június 1., kedd

Ti mit játszottatok gyereknapon?


Kedves Szülők, Anyukák és Apukák, Nagyszülők, Nagynénik, és Nagybácsik!

Közös nagy tapasztalatcserére várok ide minden kedves Olvasót, hogy megossza a nagyérdemű és gyerekszerető közönséggel, mi mindennel lehetett eltölteni ezen az idei, szép gyereknapon az időt úgy, hogy az szórakoztató volt a család minden tagja számára! Biztosan voltatok nagy számban, akik nem csak nézelődtek valahol, hanem aktívan játszottatok is, ezeknek külön örülnék!

Tehát kérek mindenkit, akinek felejthetetlen élményt adott az idei, vagy valamelyik korábbi gyereknap az egész családja számára, vagy valamilyen fenomenális ötlete van/volt a tartalmas és szórakoztató együttlétre, ossza meg velünk!

Jó szórakozást, és szép Gyereknapot jövőre is!

Életrevaló Gyerek Konferencia - beszámoló 3.

Kicsit le vagyok maradva, úgyhogy igyekszem majd rohamtempóban pótolni, amit csak lehet, és elnézést is ezért, de mit lehet tenni, nálunk a gyereknap nemcsak jó időt hozott, hanem egy vírusos torokgyulladást is a kicsinek, és ez némileg visszavetett a teendőimben.



Visszatérve dr. Ranschburg Jenő előadására: ott tartottunk, hogy egy gyerek fejlődésére a legkárosabb az a körülmény, ha hiányzik a szülőből, vagy a nevelőből a gondozói attitűd - vagyis tulajdonképpen az érzelmek.

Azok a szegény gyerekek, akik a korábban taglalt okok miatt nem kapnak emocionális törődést gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra szoknak be az oviba is, hiszen nincs miért toporzékolniuk: az anyuval nincs semmi vesztenivalójuk, hiszen az anya-gyerek kapcsolat, mint olyan nem létezik...

Ezek a gyerekek még 1,5-2 éves koruk után is agresszívek kortárs kapcsolataikban, vagyis a dackorszak lezárultával is indulatosan reagálnak minden társtól jövő ingerre, kezdeményezésre. Ennek oka elsősorban az ún. "tulajdonítási hiba", vagyis az a körülmény, hogy nem tud különbséget tenni a véletlen és a szándékos cselekedetek között, vagyis társai minden tettének szándékosságot tulajdonít. Ez a viselkedési aspektus azért nagyon veszélyes már ebben a korban, mert ha ez így marad, akkor ez tizenévesn "pszichopátiához" vezet. (Azért írom csak idézőjelben, mert bár az ismérvek egyértelműek, a hatályos jogszabályok szerint gyereket nem lehet a pszichopátiával megbélyegezni. Sajnos mire 18 éves lesz a gyerek, addigra meg már késő, hiszen a pszichopátiát eredményesen csak megelőzni lehet, kezelni nem igazán.)

Az óvónőknek óriási szerepük van éppen ezért, hogy már ekkor kiszűrjék azokat a kisgyerekeket, akik mutatják a pszichopátia jeleit. Ezekre a gyerekekre jellemző az, hogy:

- nem szeretnek - hiszen nem is kapott erre példát a szüleitől, de különösen az anyjától, hiszen mint már említettük, a szeretetet tanulni kell!
- nem tanulnak - vagyis nem okulnak a saját hibáikból, hiszen csak magukat szeretik, mivel mást nem tanultak meg szeretni
- nincs bűntudatuk - azaz képtelenek felelősséget vállani magukért, ill. a tetteikért, ezért az ilyen gyerekek tagadnak, a felelősséget másra hárítják.

Ezt a hármas viselkedési együttest nevezi a szakirodalom "pszichopata triásznak", vagyis jól felismerhető viselkedésmintát mutatnak az ilyen gyerekek.

Itt kell megemlíteni az ún. pszichopata bájt is. Annak ellenére, hogy ezek a gyerekek képtelenek normális kapcsolatokat kialakítani, ezért magányosak is, hiszen nincs bennük egy fikarcnyi empátia sem, mégis elemi erővel vágynak a figyelemre, a népszerűségre. Ennek elérése érdekében aztán kifejlesztenek egy sajátos emberismereti technikát: nagyon jól ráéreznek mások gyengéire, és ezt ki is használják - hihetetlen tehetséggel manipulálják a többi embert. Azonban a folyamat öngerjesztő: mivel magányosak, vágynak a népszerűségre, de mivel ezt rossz eszközökkel kívánják elérni, és barátkozni képtelenek, népszerűségük tiszavirág-életű, és újra magányosak lesznek. Ez pedig ismételten agresszióhoz vezethet.

A fentiek miatt tehát nem árt vigyázni az ilyen viselkedést mutató gyerekekkel. Még a tanár úr is fejcsóválva emlegette, hogy bizony, őt is képes volt az orránál fogva vezetni némelyik pszichopata tulajdonságokat mutató gyerek.

Kedves Szülők! Elrettentő tehát a kép, amelyet Ranschburg dr. felvázolt, hogy hová is vezet, ha egy gyerek egy-egy szülői kapcsolati válság miatt nem kapja meg a megfelelő (anyai) szeretetet. Felelősséggel vállaljunk hát nem csak gyermeket, hanem párkapcsolatot is!

A következő postban befejezem a Ranschburg tanár úr előadásával kapcsolatos tudósítást. Annak a bejegyzésnek a fő témája az empátia lesz.

2010. május 28., péntek

Életrevaló Gyerek Konferencia - beszámoló 2.

Ígéretemhez híven folytatom a 2010. május 22-i Életrevaló Gyerek Konferenciáról szóló beszámoló beszámolósorozatomat.



A konferencia időrendben második előadója dr. Ranschburg Jenő volt, akit szerintem senkinek sem kell külön bemutatni. Szerintem a legtöbbünknek még gyerekkorából is rémlik, hogy volt valaha egy Családi Kör cmíű műsor, amelynek "házi szakértőjeként" ismerte meg őt az ország. Mindazonáltal nem ez volt a legfőbb szakmai érdeme, hiszen rengeteg könyv, szakmai szimpozion, előadás, stb. szerzője, társszerzője, résztvevője, előadója volt már. Azóta már kaptam emailt a konferencia szervezőitől is, és ők is egyértelműen a konferencia legnagyobb sikerű előadásának tartják az övét. (Ezt én is visszaigazolhatom. Amikor a szervezők figyelmeztették dr. Ranschburg Jenőt, hogy lassan lejárt az előadásra szánható idő, és most már a közönség kérdéseinek kellene következnie, a közönség kiabált egy emberként, hogy hadd fejezze be a tanár úr, az sem baj, ha nem tudnak majd kérdezni.) Mindehhez persze kellett dr. Ranschburg Jenő kivételes egyénisége is: ugyanis nemcsak nagy tudásával, széles látókörével bűvölte el hallgatóságát. Az a közvetlenség, amivel beszélt, olyan érzést keltett bennem, mintha a kedves idős bácsival beszélgetnék a szomszédból. Mindehhez pedig társult egy olyan fokú lelkesedés a gyerekek iránt (ne tessék ezt félreérteni!!!), ami magával ragadó volt. De mi mást is várhatnánk egy olyan embertől, aki 50 évesen vált harmadszor is apává, amikor - saját bevallása szerint is - már egyértelműen a helyén tudta értékelni a dolgokat, tehát tudta, hogy mi a fontos az életben? Márpedig a gyerektől nincs fontosabb...

Most, ahogy átnézegetem a jegyzeteimet, rá kellett döbbennem, hogy három oldalt írtam tele, hiszen a Kapcsolati krízisek és azok hatása a gyerekre címmel tartott előadás kapcsán meglehetősen távoli(nak látszó) témaköröket is érintett a tanár úr, mint a pszichopata báj. De haladjunk sorjában!

Kapcsolati krízis és gyerek témájának összefüggésében hajlamosak vagyunk rögtön a válásra asszociálni. Dr. Ranschburg Jenő azonban azonnal feltette a kérdést, hogy vajon maga a válás, vagy inkább az azt megelőző diszharmonikus házasság van-e rosszabb hatással a gyerekre? Minden eddigi kutatási eredmény azt támasztja alá ugyanis, hogy attól, hogy a gyermek szülei elváltak, még lehet a gyermekből egészséges felnőtt, hiszen a gyerekek lelke hihetetlenül rugalmas. Nyilvánvaló, hogy nyomot fog hagyni bennük, de ez egyedül nem elég ok arra, hogy lelkileg megnyomorított felnőtt váljon belőlük. A kutatások arra is rávilágítottak, hogy az ilyenfajta kapcsolati válságok a lányokat általában jobban megviselik, de legalább ennyire függnek a hatások attól is, hogy a gyermek mennyi idős, amikor azok őt érik.

Meglepő volt számomra a tanár úrnak az a kijelentése, miszerint a legnagyobb baj a gyermek szempontjából akkor van, ha a válás még a gyermek születése előtt, vagyis magzat korában következik be. A közvélekedéssel ellentétben ugyanis a gyerek bizony tudni, érezni fogja, hogy valami baj van. Egész egyszerűen azért, mert az anya a válás miatt maga is érzelmi válságban van, nem lehetetlen, hogy depressziós is, és ebbe az érzelmileg labilis állapotba érkezik bele a gyermek. Nem kevés anyuka "alapból" hajlamos a szülés utáni depresszióra, ami kifejezetten súlyos lehet, ha ezt megelőzi a válás felett érzett érzelmi kiüresedés is. Sokan sok helyen elmondták már, hogy mennyire fontos a gyermek egészséges fejlődése szempontjából az erős anya-gyerek kapcsolat, hiszen a szeretetet tanulni kell, és a gyermek első lehetősége ennek megtanulására az anyjával kiépített feltétel nélküli szeretet. A gyereknek éreznie kell a törődést, a szeretetet, mert ennek hiánya okozza majd a későbbi felnőttkori lelki problémákat, nem pedig maga a válás.

Ennek kapcsán a tanár úr kifejtette annak fontosságát is, hogy a gyerekek milyen fajta gondozást igényelnek aszerint, hogy milyen temperamentummal születnek. Sezrintem bármelyik szülő visszaigazolja nekem azt a tényt, hogy a gyermeke már babaként is külön egyéniség volt. Ez nem véletlen, hiszen a veleszületett temperamentum "üt ki" már ilyenkor is a gyermeken. A temperamentum szempontjából három nagyobb csoportba sorolhatjuk a babákat:

1. ingerkereső gyerekek - igen élénkek, ők azok, akiknek jár kezük-lábuk, minden hangra, fényre felfigyelnek, fejüket forgatják, keresik az ingerek forrását. Tipikusan ők azok a gyerekek, akiknek hiába teszik nyugodttá, csendessé a környezetüket, hiába sötétítenek el neki úgy, hogy egy fotonnyi fény sem szűrődik be a szobába, nem fognak elaludni. Ezeket a gyerekeket ugyanis az nyugtatja meg, ha van valami körülöttük, ami, ha éppenhogy is, de mozog, derengő fénnyel világít, alig hallhatóan zümmög, zenél, stb. A szeretetmegnyilvánulásokra is jól reagálnak, hiszen számukra azok is ingerek.

2. újdonságkerülő gyerekek - éppen az ingerkereső gyerekek ellentétei. Ők éppen, hogy nem keresik az ingereket, hiszen nagyon alacsony az ingerküszöbük. Ők az ún. érzékeny, szenzitív gyerekek, akiket a szüleik hajlamosak félénknek titulálni. Ez a viselkedés azonban ne tévesszen meg senkit, mert ezek a gyerekek nem félénkek, sőt, az érzékenység nem törvényszerűen, de sok esetben a tehetség jele. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nagyobb ingertömegben kicsit visszahúzódóbbak, mint a többi gyerek. Éppen ezért őket nem ajánlatos túlterhelni ingerekkel. Ezt figyelembe kell(ene) venni ezeknek a gyerekeknek a tanítása során is.

3. jól kezelhető gyerekek - ők azok a babák, akik úgy viselkednek, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva: esznek, isznak, alszanak, ahogy nőnek, és többet vannak ébren, akkor is jól eljátszanak magukban, nem nehéz lekötni őket. Azonban azok a szülők, akiknek ilyen jól kezelhető gyereke van, vigyázzanak! Éppen a gyerekek jól kezelhetőségében rejlik ugyanis annak a kockázata, hogy könnyű őket elhanyagolni. Ezek a gyerekek ugyanis, mivel jól tűrik környezetük szinte minden változását, nem is képesek kiállni magukért, vagyis már babaként sem fognak különösebben nagy sírást, később hisztit csapni, ha valami hiányérzetük van. Az ilyen gyerekek éppen ezért szintén nagyon igénylik a szülők odafordulását, odafigyelését.

Összefoglalva tehát bármelyik temperamentumtípusba is tartozik a babánk, mindenféleképpen igényli, hogy feltétel nélkül szeressük. Vagyis egy gyerek életében az a legnagyobb tragédia, ha a szülei, nevelői részéről hiányoznak a gondozói attitűd, az érzelmek.

A szerkesztő megjegyzése:

Tudom, úgy látszik, kicsit elkanyarodtunk a címben szereplő témától, de ez nem így van. Sajnos azonban a postnak is van egy egészséges terjedelme, amit már messze túlléptem, holott Ranschburg tanár úr előadásának még csak a harmadánál tartok... Éppen ezért a folytatást a következő bejegyzésben közlöm. Türelem, a végén minden összeáll!

2010. május 25., kedd

Könyvajánló szülőknek - gyereknevelésről


Éppen most bóklásztam a Magyar Pszichológiai Egyesület (MaPsziE) honlapján, ahol találtam egy nagyon jó könyvet.

Nem tudom, Vajda Zsuzsanna neve a szélesebb közönségnek mennyire ismerős, viszont szakmai berkekben meglehetősen jól cseng. Több írását is volt már szerencsém olvasni, bár ezt speciel pont nem. Minden esetre kijelenthetem, hogy nagy tapasztalatú és tudású szakemberről van szó.

Ezért merem a könyvet látatlanban is ajánlani.

A címe: Az ember és kicsinye. Alcíme: Könyv a józan gyereknevelésről. Szerintem mindkettő árulkodó.

Kinek? Tulajdonképpen mindenkinek, aki vagy már szülő, vagy az szeretne lenni, de bármelyik csoportba is tartozzon, mindenképpen felelős döntést szeretne hozni a saját és gyermekének életével kapcsolatban.

Ahogy azt már Vajda Zsuzsannától megszokhattuk, most is meglepi az olvasót néhány stabilnak, szinte megdönthetetlennek hitt, áltudományos álláspont, érv megdöntésével. Segít a szülőknek megőrizni saját és gyermekük lelki épségét egy olyan világban, ahol egyre inkább terjedőben van egy olyan nevelési szemlélet, amelynek következtében a gyerekek fejlődése, fejlesztése mind inkább elszakad életkori sajátosságaiktól, tehát alkalmatlan arra, hogy szerepét betöltse, viszont a gyereket teljesíthetetlen elvárások elé állítja.

A könyv a Könyvhéten, 2010. június 2-6 között fog megjelenni, ekkortól keressétek a könyvesboltokban, ill. a Könyvhét rendezvényein.

2010. május 24., hétfő

Életrevaló Gyerek Konferencia - beszámoló 1.

Mint már korábban beharangoztam, múlt szombaton az Életrevaló Gyerek Konferencián töltöttem a napomat, és ígértem is beszámolót azoknak, akik viszont nem tudtak aznap velem tartani.

Mivel a konferencián négy előadást hallgathattunk meg neves előadóktól, és mindegyik előadás olyan témákat feszegetett, amelyek önmagukban is megérdemelnek egy-egy külön postot, így ennél a megoldásnál is maradtam, azaz több részletben fogok tudósítani az elhangzottakról.



Ha időrendben haladunk, akkor elsőként Alkér Orsolyát kell megemlítenem, aki nem mellesleg a Konferencia házi- és ötletgazdája is volt. Orsolya a csodasuli.hu, az eletrevalogyerek.hu, és az elsomillio.hu oldalak tulajdonosa is egyben, ami már jelzi széles tevékenységi körét. Előadásában az első millió témakörét boncolgatta, tanácsokat adva a szülőknek gyermekeik pénzügyi neveléséhez, pénzügyi intelligenciájának kiműveléséhez. (Ehelyt kizárólag és tárgyilagosan csak az elhangzottakat ismertetem.)

Orsolya jól felépített, gondosan megtervezett előadásának nyitógondolata maga a pénz volt. Nem is elsősorban az, hogy mi maga a pénz, hiszen szerintem akárhány embert megkérdeznénk, mind más választ adna, bár lehet, hogy a válaszok csak árnyalatokban térnének el egymástól, de ezek az árnyalatok komoly szemléletbeli különbségekre világítanának rá. Ezért az előadó is inkább azt ecsetelte, hogy mi az, amit a pénzhez való eddigi, megszokott hozzáállásunk mellett a gyerekek tőlünk megtanulnak a pénzről. Mindenek előtt azt, hogy a pénz:

- gyorsan megy,
- hiánya megkeseredéshez vezet,
- hiánya családok felbomlásához is vezet(het).

Mindez elég ijesztő távlat egy gyereknek, és emellett meglehetősen felületes rálátást enged csak a pénzre, és valódi természetére.

A gyerekek persze éppen a szüleiktől hallanak másról is. Olyan fogalmakról, mint adó, adósság, infláció, kamat, nyugdíj - sajnos azonban ezen fogalmakkal sokszor a szülők sincsenek teljesen tisztában, így a gyerekekben meglehetősen kusza kép él ezekről, az összefüggéseket pedig szinte abszolúte nem ismerik. (A legtöbb szülő sem...) Az infláció hatásának illusztrálására pl. Orsolya megemlítette, hogy húsz éve 600 forintért egy akkor jó minőségűnek számító bőröndöt tudott venni, ma pedig az egyik szállodában capuccinot vett ennyiért, vagyis húsz év alatt ekkora volt a pénz romlása.

Orsolya némi történelmi áttekintést is adott, amelyben a pénz kialakulását, fejlődését mutatta be. A halászó-vadászó-gyűjtögető életformától indult, ahol ugye az életforma jellegéből adódóan nem is volt szükség pénzre, majd érintve a feudalizmust, ahol már a csere intézménye volt kiemelkedő fontosságú, eljutottunk az ipari forradalomig, amely az ipari kor kezdetét jelentette.

Az ipari kor tömegtermelésével sok olyan dolog vált a szélesebb tömegek számára is elérhetővé, amely addig csak egy szűkebb réteg kiváltsága volt. Mivel a tömegtermelés szélesebb társadalmi réteget tett fogyasztóvá, így egyre több ember számára vált fontossá, hogy ezeket a termékeket meg is tudja vásárolni, vagyis legyen a vásárláshoz elegendő pénze. A pénz egyre fontosabbá vált.

Ennek a korszaknak alapvető jellemzője a pénzzel kapcsolatos hozzáállásban, hogy "Legyen egy jó szakmád, legyen egy jó állásod, és akkor majd jól fogsz élni." Mindez jól is működött a XX. század végéig, hiszen a pénz elsősorban a termékelőállításhoz kötődött.

Csakhogy aztán jött az információs forradalom. Megérkezett az internet, a különböző, globalizált elektronikus rendszerek, amelyeknek révén már nem a termékek álltak a pénzszerzési, pénzteremtési lista élén, hanem az információ. Ebben a korszakban alapvetően kell megváltoznia a pénzhez való hozzáállásunknak. A következő fejlődést láthatjuk:

1. az ipari korban mi is sokszor hallhattunk a megtakarítás fontosságáról. Mindez azonban már nem lesz elegendő az információs korban, ahol nemcsak megtakarítani kell majd, hanem meg kell tanulnunk befektetni is.
2. az ipari kor gyakori intelme, amin mi is felnőttünk, hogy "Legyen egy szakmád, és legyen egy jó állásod!". Ma már, ha azt akarjuk, hogy gyermekünknek jó szakmája legyen, vagyis olyan, amit szeret, akkor először pénzügyi tudást kell szereznie, hiszen ha tud bánni a pénzzel, akkor már nem az motiválja a pályaválasztását, hogy a szakmájával keressen minél több pénzt, hanem az, hogy mi az, amit szívesen csinál majd.
3. amit még nagyon sokszor hallottunk annak idején, hogy a befektetésekhez sok pénz kell, és idő kell ahhoz, hogy elkezdje kiforogni magát, vagyis pénzt hozzon. Ezzel szemben az információs korban ideje lesz a befektetésekre is más szemmel nézni. Befektetésként ugyanis csak azt szabad értékelni, ami már az első pillanattól kezdve jövedelmet termel számunkra. (Legalábbis a jó befektetés esetén ez így van.)

A befektetések kapcsán elhangzott az is, hogy ma már rengetegféle befektetés közül választhatunk, és éppen ezért van nagy szükség a pénzügyi műveltségre, hogy rövid- és hosszútávú céljainkhoz a megfelelő formákat tudjuk kiválasztani.

Dogmadöntésként hagzott el, hogy ahhoz, hogy pénzünk legyen, nem kell pénz, tehát a régi mondás, miszerint csak a pénz fial pénzt, idejét múlt. Abban a tekintetben legalábbis mindenképpen, hogy pénzt saját tőke nélkül is lehet csinálni. Itt jött be a képbe egy újabb fogalom is, a jó adósság. Van jó adósság, ami olyan kölcsön vagy hitel, amit olyan jövedelemtermelő befektetésbe forgatunk bele, amelynek jövedelmezősége elég nagy ahhoz, hogy kitermelje nemcsak a mi jövedelmünket, hanem a költségeket - beleértve a hitel törlesztő részleteit is.

A befektetésekkel kapcsolatos másik féligazság az, hogy a befektetések kockázatosak. Való igaz, azok. Ellenben ez csak abban az esetben igaz, ha nincs a befektetések mögött a befektető pénzügyi műveltsége, vagyis hiányoznak az alapvető ismeretei a pénzről, a befektetésekről. Ha a tudás rendelkezésre áll, akkor ezzel a kockázatokat is drasztikusan csökkenteni tudjuk.

Orsolya elmondta, hogy a témát annyira fontosnak tartja, hogy a jövőben már nem az Életrevaló Gyerek Konferenciát fogja megszervezni, hanem kimondottan egy Gyerekpénzügyek Konferenciát, vagyis önálló fórumot kíván biztosítani ennek a témakörnek. Ennek részleteiről a későbbiekben még biztosan hallunk tőle.

A szerkesztő zárszava:

mint azt a post elején is hangsúlyoztam, amit itt leírtam, az Alkér Orsolya előadásának az elhangzottakhoz hű leírása, legalábbis ahogy én értettem. Az biztos, hogy én személy szerint több ponton is tudnék vitatkozni azzal, amit itt olvashatsz. A későbbiekben, egy más formában meg is teszem. Neked viszont itt a lehetőség, hogy Te véleményt mondj: Te mit gondolsz? Egyetértesz? Tiltakozol? Felháborodtál? Megvilágosodtál?

Add közre!

2010. május 21., péntek

Hétvégi program: Életrevaló gyerek Konferencia


Mivel már tavaly is részt vettem a konferencián, így nagyjából már sejthetem a színvonalat, ami a mostani összejövetelen is vár rám.

Már tavaly októberben is nívós volt az előadói csapat, amelyet különösen F. Várkonyi Zsuzsa, és dr. Vekerdy Tamás neve fémjelzett, persze sokaknak ismerősen csengett a konferencia szervezőjének Alkér Orsolyának a neve is. Az idei előadói csapat gerincét ismét ők alkotják, kiegészülve még dr. Ranschburg Jenővel. Hát, mit mondjak, sikerült összekürtölni a hazai gyerekpszichológia nagy öregjeit, úgyhogy mindenképpen várakozással tekintek az idei közös gondolkodás elé is.

A konferenciáról bővebben - legalábbis előzetesként - itt olvashatsz.

Utólag pedig ígérhetek Neked egy beszámolót is. A témák a következők:

Dr. Vekerdy Tamás: Agresszió és kényes helyzetek az óvodában és az iskolábanF.
Várkonyi Zsuzsa: A szexuális nevelés iránytűje óvodáskorban, kisiskoláskorban és kamaszkorban
Dr. Ranschburg Jenő: Kapcsolati krízisek és azok kihatása gyermeked emberi kapcsolataira
Alkér Orsolya: Érthet-e egy gyerek egyáltalán a pénzhez, és ha igen, milyen mértékben?

Jövő hét elején már olvashatod, hogy mi is történt a konferencián!

2010. május 17., hétfő

Olvassunk együtt! - mozgalom az olvasásért, a társadalmi különbségek felszámolásáért

Mivel rendszeresen olvasom dr. Pusztai Éva Tanulásmódszertan blogját is, most olyan dologra bukkantam általa, amit ezen helyben muszáj továbbkürtölnöm.



Ez év áprilisában a Nyílt Társadalom Intézet kezdeményezésére és irányításával indított közös programot több jelentős magyarországi kiadóvállalat, valamint a Litera Irodalmi Portál és a Karton-Art Design. A program célja, hogy a "hogy ösztönözze és elősegítse az elszegényedett családok, gyerekek és szülők rendszeres olvasását. Az olvasás, mint eszköz és lehetőség segítségével élénkíteni szeretnénk a társadalmi párbeszédet, fel akarunk lépni a megosztottság ellen és a megbékélés mellett. Olyan nagy nyilvánosság mellett folyó programot kívánunk bonyolítani – közismert és véleményformáló személyiségek aktív részvételével –, amely ténylegesen hozzájárul az adott közösségek, települések, kerületek olvasási szokásainak megváltoztatásához, s egyúttal felhívja a figyelmet a társadalmi és személyes felelősségvállalás szükségességére is." (Az idézet a mozgalom oldaláról származik.)

Ennek érdekében több könyvgyűjtő pontot is létesítettek, pl. a Millenárison, vagy az A38 hajóklubban is. Ha van régi, de még jó állapotú könyvetek, amit már kinőttek a gyerkőcök, de más még biztosan örülne neki, nézzetek szét a mozgalom oldalán, keressétek meg a Hozzátok legközelebb eső gyűjtőpontot, vagy érdeklődjetek az oldalon, hogyan lehetne még a szervezőknek eljuttatni a könyveket.

Hogy miért tartom ennyire fontosnak azt, hogy olvassanak a gyerekek?

Szerinted az az olvasásgyakorlás, amire a gyerekek az iskolában kapnak lehetőséget, plusz a kötelező olvasmányok elegendőek ahhoz, hogy a gyerek magabiztosan, készségszinten elsajátítsa az értő olvasást? Nos, aki arra szavazott, hogy nem, annak jelzem, hogy még ő is alábecsülte a dolgot. A helyes válasz ugyanis az, hogy messze nem elég. Miért kell a több gyakorlás? Mert ha nem alakul ki a gyerekben legkésőbb negyedik osztály végéig az értő olvasás, akkor nem sajátított el egy olyan fontos kultúrtechnikát, amelyik hozzásegíthetné az eredméynes tanuláshoz. Ahogy dr. Pusztai Éva is írta:

a tanulási problémák 75%-a a gyenge olvasással és szövegértéssel függ össze.


Ez iszonyatosan nagy szám ahhoz, semhogy alá lehetne becsülni az értő olvasás jelentőségét! Éppen ezért kell mindent elkövetni azért, hogy a gyerekek kedvtelésből is olvassanak, méghozzá úgy, hogy nem a rájuk zúdított információáradatból kell szűrni a számukra is fontos, vagy annak tartott tartalmakat, hanem hogy a kizárólag az olvasásnak szentelt időben a tartalomra koncentráljon, és így "megrágja", megértse, lelki szemei előtt meg is jelenítse, amit olvas. Később, amikor ez a fajta olvasási stílus már megszilárdult, akkor lehet nekiszabadítani a netnek, hogy a "szűrőolvasást" is elsajátítsa.

Hogy mit lehet tenni ennek érdekében? Egy korábbi, novemberi postomban már feszegettem ezt a témát, akkor le is írtam néhány ötletet, hogyan lehet olvasóvá nevelni a gyereket. Vannak más módszerek is, ezekről majd további blogbejegyzések szólnak, de indulásnak ezek sem rosszak.

Egy biztos: felelős szülőként nekünk kell ehhez lerakni az alapokat. Az iskola egyedül nem képes megoldani ezt, de nem is oldhatja meg, mert nemcsak, sőt nem elsősorban az iskola neveli a gyerekeinket, hanem mi.

Hát tegyük is meg!

2010. május 14., péntek

Akar-e a gyereked író lenni? - Esszéírópályázat középiskolásoknak

A Könyvműhely hírlevelében találtam ezt a pályázati kiírást, amelyet kimondottan középikolás diákoknak kínál lehetőséget arra, hogy megcsillogtathassák tehetségüket.



A pályázat kiírója pedig nem más, mint a Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány. Éppen ezért a pályázat lehetséges témái:

1.Hétköznapi hősiesség hajdan és ma (Abigél; középpontban Kőnig tanár úr vagy Horn Mici figurája)
2.Lázadás egykor és ma (Abigél; Vitay Georgina alakjának értelmezése a jelenből)
3.Konzervatív vagy szabad szellemű az ideális iskola? (Abigél; a Matula és saját iskolám összevetése)
4.Az alkotás titkai (A Kívül a körön c. esszékötetből Az író ideje c. levél egyéni értelmezése)
5.Döntések és választások (Csokonai életének drámája A macskák szerdája alapján)

A pályázatról bővebben itt olvashatsz. Ha gyermeked érdeklődik az irodalom iránt, és szeret írni, akkor bátorítsd, hogy vegyen részt a pályázaton!

2010. május 13., csütörtök

Egy kicsi mozgás mindenkinek kell...


Idén is országos körúton népszerűsítik a sport, és a mogás szeretetét, fontosságát a Nagy Sportágválasztó c. rendezvény szervezői.

Ezen a hétvégén, május 14-15-én az országban két városban, Budapesten és Dunaújvárosban lesznek sportesemények, ahol idős és fiatal egyaránt jóízűt mozoghat, és kiválaszthatja a sok, összesen 90 sportág közül a neki leginkább megfelelő mozgásformát.

Miért olyan fontos a rendszeres mozgás? Azért, mert az evolúció erre tervezett minket. A helyzet az, hogy természet anyánk roppant bölcsességgel a tízezer évekig(!) tartó életmódnak megfelelően alakította ki testünket és génjeinket olyannak, amilyenek. Azt viszont sajnos ő sem láthatta előre, hogy az az intelligencia, amit nekünk adott, az "csak" arra elég, hogy az életünket minél kényelmesebbé, é. civilizáltabbá tegyük, arra viszont már nem, hogy el is higgyük, ez lehet legalább olyan ártalmas, mint őseinkre nézve a barlangi medve, vagy a kardfogú tigris. Vagyis a szervezetünk még mindig arra a fizikai megterhelésre van optimalizálva, mint az őskorban, mi pedig mindetn elkövettünk eddigi fejlődésünk során, hogy ezzel szembemenjünk. Meg is van az eredménye, ezeket hívjuk most roppant eufémisztikusan civilizációs betegségeknek.

Hogy ennek sem mi, sem a gyerekeink ne legyenek kitéve, egyet lehet tenni: rendszeresen biztosítani szervezetünknek azt a mozgásmennyiséget, amit az evolúció beleprogramozott. Ha tanácstalan vagy, hol is kezdd, akkor keresd a Nagy Sportágválasztó rendezvényeit. Most éppen Dunaújvárosban és Budapesten.

Érezzétek jól Magatokat! Játsszatok, mozogjatok!

A rendezvénysorozatról bővebben itt olvashatsz!

2010. május 12., szerda

81. Ünnepi Könyvhét és 9. Gyerekkönyvnapok


Már megint találtam valamit, ami jó alkalmat adhat arra, hogy olvasót nevelhess a gyermekedből.

És ez az alkalom nem más, mint a Könyvünnep, vagyis a 8. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése már 1929 óta rendezi meg az Ünnepi Könyvhetet. Ennek eseményeihez kapcsolódik a 9. alkalommal megrendezendő Gyerekkönyvnapok Budapesten 2010. június 3 és 6 között a Vörösmarty téren és környékén.

Az olvasás és a színvonalas könyvek ügyének terjesztése érdekében idén két másik nagyvárosban is, Debrecenben és Miskolcon is rendeznek kapcsolódó programokat. Debrecenben 2010. június 2-6. között a Kossuth téren, míg Miskolcon ugyanebben az időszakban az Erzsébet téren és a Miskolci Városi Könyvtár fiókkönyvtáraiban várják az olvasás és a könyvek szerelmeseit.

Az Ünnepi Könyvhét mindenekelőtt a kortárs magyar irodalom, a kortársírók ünnepe. Remek alkalmat ad arra, hogy tájékozódhassunk a legfrissebb művekről, alkotóikról és a művek kiadóiról.

A Gyermekkönyvnapok pedig gazdag programsorozattal várja a gyerekeket. Mindemellett persze a gazdag könyvkínálat is érdeklődésre tart számot. A program elsődleges célja, hogy ezekből a gyerekekből könyvszerető, olvasó felnőttek váljanak.

Aki teheti, menjen el, és érezze jól magát! Mert olvasni jó!

Játékos, szép napot!

2010. május 10., hétfő

Az ígért beszámoló a Gyerekirodalmi Fesztiválról

Kedves "kolléganőm" a neten, Pöszke engedélyével most az én blogomon is egy az egyben olvashatod első kézből a Gyerekirodalmi Fesztiválról az élménybeszámolót. Jó szórakozást!

"Gyermekirodalom témában firkálóként hihetetlen volt megélni a körülöttem blogoló, azonos témával foglalkozókkal való találkozást. Egyszerre volt komikus és elgondolkodtató látni, hogy a rendes nevem senkinek sem jelentett semmit (na jó a Papiruszportál főszerkesztőjének igen), viszont a Pöszke névnek mindenki megörült.
Sőt Kiss Ottónak be sem kellett mutatkozni, és még Sportszeletet is kaptam. Pásztohy Panka pedig előbb ismert fel, mint én őt. Természetesen én sem mentem üres kézzel, szatyorral. Az ajándékok helyére be sem fértek a könyvek, amelyekről írni is fogok hamarosan.

Aki inkább más beszámolóját olvasná annak figyelmébe ajánlom Takács Mari, Pompor Zoltán, Sándor Csilla blogját vagy a Papiruszportál, Litera oldalát.
Vagy A mai nő, Könyvesblog Revizor Pagony oldalain.

A konferencián is meg tudtam hallgatni pár előadást. Úgy vélem, ez a része nagyon jól sikerült a fesztiválnak. Természetszerűleg a lehetséges Magyar Gyerekkönyvintézetről szóló beszélgetés vonzotta leginkább a résztvevőket. Az asztalhoz beszélgetni Boldizsár Ildikó mesekutató, Budai Katalin, Sándor Csilla, Csík Tibor (OPMK) és dr. Pompor Zoltán ült Nyulász Péter moderátor mellé.(a bővebb beszámolóval törlesztem az adóságom Betweennek)
Péter anekdotával vezette fel a beszélgetést, elmondva a Facebook közösségi portálon virtuálisan már létrejött Magyar Gyerekkönyvintézet történetét. Miután megalakult, elkezdték a mögötte állót kutatni, keresték Göteborgban Melissánál, aztán Ulmban, majd Budapesten Nyulász Péternél, így akadtak rá a Csodaceruza főszerkesztőjére. (Itt jegyzem meg, hogy nálam is érdeklődtek Grácban, igaz mások, tudok-e valamit az alapítóról, persze én is Nyulász Péterhez irányítottam a kérdezőt. :D )
Elhangzott néhány adat a gyerekkönyvek piaci növekedésről, arról mik lennének a legfőbb célkitűzései az intézetnek. Abban mindenki egyetértett, hogy helyileg az OPMK lenne a legjobb.
Boldizsár Ildikó kezdte a nagyszerű felajánlások sorát: nemsokára, szeptember 30-án, nyit Palóznakon a Mesék Háza-Meseterápiás Központ,ahol ő, amíg az Intézet a kilépve a virtuális térből meg nem valósul, vezetőként szeretettel lát, és lehetőségeihez mérten támogat minden gyerekirodalommal kapcsolatos konferenciát, szakmai rendezvényt, ezzel a témával foglalkozó személyt.
Hozzá csatlakozott Simon Zsolt, aki a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége nevében ajánlotta fel támogatását a kommunikáció, reklám terén.
Csatlakozott a Hunra Magyar Olvasástársaság, és szerintem lélekben minden jelenlévő.

A konferencia következő programpontja a Top 50-es lista, amelyet az egyszervolt.hu portálon mindenféle szemszögből megvizsgálhatnak az érdeklődők. (Hamarosan a Csodaceruzában és Pompor Zoltán oldalán a Mesekalauzon is biztosan olvasható lesz bővebb értékelés.)

Aki, mint én is, lemaradt Lovász Andrea szocio-gyerekkönyvek témában tartott előadásáról, az itt részleteiben bepótolhatja.

Vasárnap a "Mit olvasnak a gyerekek? – Óvodáskortól a kamaszkorig – moderátor Fenyő D. György" című előadásra ültem elsőként be. Sok érdekes dolgot hallottam, a legmegdöbbentőbb az volt, amikor Fenyő D. György az asztalnál ülőknek szegezte a kérdést, hogy mi a helyzet a nem-olvasó gyerekekkel? A válasz egyöntetűen a kategória meglétének tagadása volt.
Jelentem, ahol én tanítok akad nem-olvasó gyerek, akad 9. évfolyamra észre nem vett diszlexiával bekerülő, pedig megyeszékhelyi, középkategóriás középiskoláról beszélek, az ország nyugati részén...

A gyermekkönyvírás titkai – Gyerekkönyvírók beszélgetnek (Ifjúsági irodalom a Móra Kiadó műhelyében: Nógrádi Gábor, Mikó Csaba, Kiss Attila, Dóka Péter – moderátor Pompor Zoltán)
Ez a rész megér egy külön bejegyzést. Következni fog hamarosan.

Programok
Felejthetetlen Lackfi János humora az Aranysityakkal a fején, és Kiss Ottó felolvasása. 



A gyerekeim és én is nagyon élveztük az emeleti kreatív asztalok sorát.
Ezúton is köszönöm Nánási Yvettenek a rajzolást a lányommal, és a mesét Pettsonról és Finduszról. (Bár ő pont a földszinten állomásozott.)

Míg én előadást hallgattam addig ők Loláztak nagy örömmel D. Tóth Krisztánál, aki fesztiváltündérként is tündérinek bizonyult.

A kicsi persze a Cifra palotás játszóházat élvezte leginkább.

Mindannyiunknak tetszett Szabó T. Anna és Szalóki Ági közös szereplése, a bábelőadáson sajnos boszorkány volt a főszereplő, így azt nem tudtuk megnézni, de a tömegből és a hangokból ítélve nagy sikere volt annak is.


Szombatra esett még Nyulász Péter Miazmég című új könyvének bemutatója, a késői időnpont miatt családiasan kevesen voltunk, de azért körbeülték a gyerekek, egymással versengve próbálták kitalálni a rejtvényeket, ugráltak vele egy Zsubattás mondókára. A szülők meg elszaladtak a könyveiért, hogy otthon is folytatódhasson a móka.

 A legnagyobb élményünk persze Berg Judit interaktív, élő meséje volt, nem bántuk meg, hogy az egyébként izgalmas Kerekítőt otthagytuk érte. Mivel moderátor, szervező és konferancié nemhogy három, egy sem akadt, így Gévai Csilla vette át a szerepet kifogástalanul, közben jutott ideje Kálmán Anna és Pásztohy Panka mellett a rajzolásra is. Berg Judit két kis mini dínóról kezdett mesélni, amihez a kulcsszavakat a gyerekek adhatták. Nem volt egyszerű feladata Juditnak, mert a Zsírkréta korszaki dínók mellé a furfangos kis kópék egeret, kacsát, felnőttet, bébit, babát, gumicukortengert, vulkánt, farkast, sőt még gőzmozdonyt is kértek a mesébe.
Ne izguljon tovább senki, elárulom Berg Judit híréhez hűen elképesztő történetet sikerített, helyén volt benne minden. És még a folytatásra is ígéretet kaptak a jelenlévők. Szóval jövőre meghallgathatjuk remélem a folytatást.


Vasárnap délutánra esett Bartos Erika Bogyó és Babócájának filmvetítése. Aki régebb óta olvassa a blogot tudja, hogy különösebben nem vagyok oda érte, de most megváltozott kissé a véleményem.
A Kedd Stúdió által készített mesefilm egészen más megvilágításba helyezi a sorozatot. Azt gondolom, hogy a Bogyó és Babóca  most nyerte el igazán végleges formáját, alakját. Kellett neki az animáció, és jó volt látni a vásznon. Pogány Judit hangja és az Alma együttes lágyabbá csiszolt zenéje jól illett a mesefilmhez.
Várhatóan sikeres esti mese sorozat lesz, reméljük sort nyitva ezzel más kedvenc mesehősök képernyőre való lépése előtt.
Nagyon jó ötlet volt az adaptáció fesztiválon való bemutatása.


A gyerekek és szüleik számára ilyen és ehhez hasonló változatos programokat kínált a fesztivál. Mindenki megtalálhatta a neki leginkább megfelelőt, ha sikerült odatalálnia időben. 
Célszerűbb lett volna a programot listázás helyett excel táblázattal megoldani, átláthatóbb lett volna,így  talán a szervezők megfeszített munkája ellenére, az először a MÜPÁban járók sem csak keveregnek a sok lépcső, lift, terem dzsungelében. Útbaigazító táblák nem, vagy alig voltak, bár a MÜPAsok készségesen segítettek. De így is el lehet tévedni a lépcső és liftrengetegben. Pankával a kiállítást keresve magunk is találtunk elveszett gyereket, nem beszélve arról, hogy babakocsival időnként nehéz feladat volt boldogulni.


Az olvasósarok pedig pontosan a bejárat mellé került, így valószínűleg kevesen tudtak elmélyedni a választott könyv olvasásába, felolvasásába. 


Az általam eddig látogatott könyves fesztiválokon a kiadók alapból 10-20% kedvezményt adnak a könyveikből. (A MKKE a saját rendezvényein kötelezővé teheti, és szokta is a 20% engedményt, mint részvételi feltételt.) Ezúttal ez hiányzott, egyes kiadványok pedig nem is voltak kaphatók, és itt most nem a siker miatt elfogyott Sötétben látó tündérre gondolok. Példának okáért a Csiribí és Panka sorozatának csak az első darabja volt ott, a Ruminiből is csak két rész volt kapható...


A legnagyobb probléma azonban, és erre bizony a MÜPÁnak is  kellett volna gondolnia, hogy egy fesztiválon kisgyerekkel érkezők nem feltétlenül szerelkeznek fel egész napos étel-ital készletekkel, nem beszélve a meleg ebédről, ami egy egész napos otthagyhatatlan programsorozat esetén feltétel. Volt büfé, de a perecért (más nem is volt) és kétszer két deci almaléért 1300 forintot fizettem. Ha ehhez hozzáveszem a BKV jegyet, vagy benzinpénzt és parkolási díjat... (250 Ft/óra, igaz nem mindig kérték) 
A MÜPÁnak van ugyan étterme, de egyrészt drága, másrészt egy darab etetőszékük van, harmadrészt a főpincér kiment dohányozni, röhögni vagy bosszankodni a gyermekeim étkezési szokásai láttán. (Jelzem két 3 év alatti lurkóról van szó, akik normális esetben, hétköznapi és nem gasztronómiai különlegességet, teljesen normálisan kanállal, villával, a nagyobb már késsel is, esznek.)
Emiatt esett meg, hogy bár a szombat a leglátogatottabb nap volt, de délutánra alig lézengett a programokon valaki.  És mivel az épület szép, ám kieső helyen van, plusz május elsején amúgy is minden zárva volt, aki "elugrott" ebédelni az bizony vissza sem jött.

Vasárnap estére mindenki kifulladt, így eshetett meg, hogy a Mesepiacra, bár a cél az lett volna, egyetlen kiadó vagy azok képviselője sem jött el. Illetve bocsánat a NTK-tól igen. Szerencsére Both Gabi és Paulovkin Bogi állták a sarat, készségesen válaszoltak a kérdésekre, és adtak biztatást, kritikát, kinek mire volt szüksége.
A tervezett párbeszédek elindultak, néhány névjegykártya emailcím, telefonszám is gazdát cserélt.


Összességében elmondható, hogy a VI. GYIF jól sikerült. A látogatók száma 2000 főre tehető, ami a szerencsétlen időpontválasztás dacára magasnak mondható. Aki ott volt, és részt vett a programokon valószínűleg hírét viszi, és jövőre elhozza az ismerőseit is. Hiszen a VII. GYIF még ennél is százszorta jobb lesz. Remélhetőleg már a Gyerekkönyvintézet égisze alatt."

Az eredeti postot itt tudod elolvasni.