2010. január 31., vasárnap

Hiedelmek, mítoszok - családapáknak 3.

Ígéretemhez híven folytatjuk a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már a témát felvezető első postomban is említettem, a férfiakat körülvevő hiedelmeket is elemzem ehelyt, két okból is:

1. egyrészt, mert bár erről jóval kevesebbet hallani, de nekik is jutott ilyesmiből dögivel;
2. másrészt, mert ezeknek a legtöbbje csak kb. negyven éves kor körül tudatosul a pasikban, mert nagyjából addigra fáradnak bele. De nagyon!

Mint látni fogjuk, a férfiaknak is éppen elég mítoszuk, "fals" elvárásuk van, ami megkeseríti az életüket. Azonban az ő esetükben is csak azokat emelném és elemezném ki ezen a helyen, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.


A harmadik ilyen nagy társadalmi nyomás a férfiakon, hogy ők a családfenntartók, a kenyérkeresők, tehát ők azok, akiknek többet kell keresniük. Ez szintén olyan mélyen gyökerező mítosz, ami megint csak a férfiúi önazonosságtudat egyik sarokkövévé vált. Az pedig a másik oldala a kérdésnek, hogy a környezet, de lehet nyugodtan mondani, az egész társadalom szemében leírta magát az a pasi férfiként, akiről kiderül, hogy kevesebbet visz haza fizetéskor, mint a párja.

Pedig mi van akkor, ha két olyan ember szeret egymásba, akik szeretik a szakmájukat, jók is benne, de egyszerűen nem olyan a két szakma presztízse, hogy a fizetési kategóriák közelítenének egymáshoz? Mi van, ha a férfi például asztalosmester, és gyönyörű bútorokat csinál, de a felesége meg esetleg jól menő színésznő? (A sztárvilágban egyébként is láttunk már furább párosokat is.)

Aláírom, ez nem igazán az a felállás, ami a leggyakrabban előfordul az életben. Egész egyszerűen azért, mert hiába esélyegyenlőségi törvény, hiába hangzatos fogadkozások, ill. társadalmi felelősségvállalási kommunikáció, még ma is az aza általános, hogy azonos munkakörben, hasonló tapasztalattal, végzettséggel dolgozó férfi és nő közül biztos, hogy a férfi keresetét állapítják meg majd magasabban. Hogy miért van ez így? Éppen azért, mert a társadalomnak az a hallgatólagos, esetenként nem is olyan hallgatólagos elvárása, hogy a férfi legyen a családfenntartó, ez pedig azzal jár, hogy ő keresse a többet.

Nem azt mondom, hogy mindegy, mennyit keresel. Ez túlságosan valóságtól elrugaszkodott, és romantikus dolog lenne. Azt viszont igen, hogy ennek a társadalmi mítoszna a nevében bele kell-e hajszolnod Magad a "mindig többet, mindig jobbat, mindig magasabbat" spirálba. Biztos, hogy a gyereknek szüksége van a harminckettedik Barbie babára, vagy tizenhetedik LEGO-készletre? Biztos, hogy azért kell egyre többet dolgozva egyre többet keresned, hogy Te is elmondhasd Magadról, hogy az egész családodat el tudtad vinni külföldre nyaralni, mint a szomszéd? Biztos, hogy mindig kell az a "még több"? Vagy nem is valósak az igények, amelynek az anyagi fedezetét meg kell teremteni?

Ez rögvest felvet több kérdést is:

1. a valós igények felmérésének képessége kérdését
2. az igények közti rangsorolás képességének kérdését (beleértve a családod azon igényét is, hogy Veled is szeretne minőségi időt eltölteni!)
3. a takarékoskodásra való képesség kérdését
4. a hosszú távra való tervezés képességének kérdését
5. az időbeosztás képességének kérdését
6. az asszertív érdekérvényesítés képességének kérdését (beleértve azt is, hogy a munkahelyeden a váratlan extrafeladatokra úgy tudj nemet mondani, hogy ne rágjon be a főnök, és Te mégis hazaérj időben a családhoz)
7. stb., valószínűlg lehetne még sorolni, nekem most hirtelen ezek voltak a legfontosabbak.

Ha mindezt végignézed, akkor nagyjából két fontosabb kérdéskört csoportosíthatsz össze a fenti pontokból: az egyik a idő, a másik a pénz kérdésköre.

Időgazdálkodásról már ejtettem szót, igaz női-anyai vonatkozásban, de a lényeg azért a családapák számára is hasznos: nemcsak a munkaidőt kell hatékonyan beosztani, hanem a maradékot is. A maradékban pedig csak két rendezőelv lehet: az egyik a családodra szánt idő, a másik pedig a Magadra szánt idő. Ami marad, az alatt rendezheted az egyebeket (pl. fűnyírás).

A pénz témája is sok gondolkodást szokott okozni. Itt alapvetően a pénzügyi kultúránkat, gondolkodásmódunkat kell(ene) fejleszteni, és erre már vannak is nagyon jó oldalak itt a neten is, de rengeteg könyv is forog a piacon a témában. Egy biztos: olyan oldalt vagy könyvet válassz, ami foglalkozik a pénzhez fűződő kapcsolatunkkal általában is, tehát nem konkrét befektetéseket akar Rád tukmálni, hanem először is megtanít arra, hogy mik a főbb szempontok a mai világban, aminek mentén gondolkodnod kell a pénzről, a befektetéseidről, azok tervezéséről, stb.



Ja, és még valami: játsszatok a pénzzel! Nem, nem pókerre, meg félkarú rablóra gondolok. Vannak nagyon jó társasjátékok is már, amelyek kimondottan az újfajta pénzügyi gondolkodásra szoktatnak rá. Ha még emlékszel rá gyerekkorodból, a Gazdálkodj okosan is ezen a mezsgyén indult el. Nem rossz még ma sem, csak kissé túlhaladt rajta az idő. Egy fokkal jobb a Monopoly és változatai, de már erre is rászorulna egy kis fazonírozás. A legjobb, amivel én eddig találkoztam a piacon, az a Cash Flow társasjáték volt. Ez ugyanis megismertet a passzív jövedelem kényelmes érzésével is, kimondottan zsonglőrködni kell a kiadások, bevételek és jövedelmek számaival, ill. a befektetések kezelésével. Egyetlen bajom volt csak vele, hogy iszonyatosan adminisztrációigényes, ezért mi úgy oldottuk meg a dolgot, hogy egyikünk nem is játszik, csak adminisztrálja a többiek fejlődését, különben nagyon megakasztja a játék lendületét a többféle kártya kiosztása, kezelése, stb. Ettől eltekintve viszont jó. Téged is tanít, sőt, mivel van Junior verziója is, a gyerekeket is. Rögvest szeretném megjegyezni, hogy nem reklámot akarok a játéknak csinálni, annál is inkább, mivel nem olcsó. (Nálunk is közös ajándékként kapták a gyerekek, még úgyis erősen húzós volt, pedig én akciósan jutottam hozzá.) Viszont egyszeri befektetés, a haszna viszont annál lényegesen több: valami nagyon lényegeset és használhatót kaptok tőle, Te is és a gyerekek is - pénzügyi szempontból, de a családi együttműködés és a minőségi idő szempontjából is.

Te tudsz jobb játékot? Ki vele!

Facebook | Játék az iskolában

Facebook | Játék az iskolában

Új fórumtéma - főként pedagógusoknak...

Üdv:

:) Csilla :)

Facebook | Játék és nevelés - ellentétek vagy kiegészítők?

Facebook | Játék és nevelés - ellentétek vagy kiegészítők?

Egy újabb lehetőség, hogy vitatkozzunk egy kicsit...

Üdv:

:) Csilla :)

2010. január 29., péntek

Hiedelemek, mítoszok - családapáknak 2.

Ígéretemhez híven folytatjuk a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már a témát felvezető első postomban is említettem, a férfiakat körülvevő hiedelmeket is elemzem ehelyt, két okból is:

1. egyrészt, mert bár erről jóval kevesebbet hallani, de nekik is jutott ilyesmiből dögivel;
2. másrészt, mert ezeknek a legtöbbje csak kb. negyven éves kor körül tudatosul a pasikban, mert nagyjából addigra fáradnak bele. De nagyon!

Mint látni fogjuk, a férfiaknak is éppen elég mítoszuk, "fals" elvárásuk van, ami megkeseríti az életüket. Azonban az ő esetükben is csak azokat emelném és elemezném ki ezen a helyen, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.


A másik ilyen hiedelem, ami már kimondottan a családapához köthető, hogy a családban minden szerepnek, így az anyáénak, és az apáénak is, jól meghatározott "munkaköri" leírása van. Így az anya munkaköri leírásában szerepel a gondoskodás, az ápolás, a gyengédség, az engedékenység, míg az apáé a szigor, a számonkérés, a szabályok felállítása, a korlátozás.

Kénytelen vagyok elismerni, hogy ennek a mára kissé megcsontosodott nézetnek is volt valamikor értelme, ill. meglehetősen gyakorlatias okok miatt alakult ki. Éppen az előzőekben tárgyalt rettenthetetlen, minden érzelmet kibíró férfi volt az, aki a legalkalmasabbnak mutatkozott arra, hogy a társadalmat régebben még jóval több szabállyal igazgató erkölcsi normák könyörtelen betartására rábírja a gyerekeket. Ezek a szabályok és normák ugyanis a legtöbbször csak igen nagy szigor árán voltak betartathatóak, betartásukat viszont mindenki elvárta a másiktól, még a gyerekektől is. Így a családon belül is megfelelő szenvtelenséggel kellett kiróni a gyerekekre a szabályok tisztelete iránti igényt, vagy éppen a megsértésükért járó büntetést.

Ebből az aspektusból nézve még az is kézenfekvőnek látszik, hogy a tanári, professzori pálya oly sokáig csak a férfiak előtt volt nyitva, hiszen az iskolákban is ugyanolyan szigorú szabályoknak kellett megfelelni, mint otthon, vagy a falu, ill. város szűkebb közösségeiben. És ezért lehetett az is régen, hogy mivel ugyanazok az erkölcsi mormák dívtak az iskolában is, mint otthon a családban, az apa nyugodt szívvel bízhatta rá a gyerekét még a falusi tanítóra is azzal, hogy "Tanító úr, faragjon embert a gyerekből!"

Mára ezek az egyértelmű, mindenhol érvényes szabályok elkoptak. És ezzel együtt az apák rettenthetetlen szigora is. Erre legjobb példa a skandináv országokban, elsősorban Svédországban bevezetett családjogi reformok most már (kb. 15-20 év után)lemérhető eredményei, mi több, társadalmi hasznai.



Miről is beszélek? Hivatkozom itt F. Várkonyi Zsuzsának egy nemrégiben megjelent cikkére, amely éppen a svéd kispapák gyermekeikhez való kötődésében bekövetkezett változásokról (is) szól. A lényeg a lényeg: sokáig a tudósok is azt hitték, ami a közhiedelemben a mai napig is makacsul tartja magát, hogy az igazán erős, bensőséges kötődésre csak az anyai szervezet, így az anya képes, mert...

- olyanok a szülés előtti, alatti, utáni hormonális változások
- az anya már a tehresség kilenc hónapjában elkezd kötődni a babához
- a szülés fájdalmas volta felerősíti a babához való kötődést (ezt már az állatokon végzett megfigyelések is alátámasztották!)
- stb., szerintem mindenki tudna még legalább ezer egyéb indokot mondani.

Erre mi történt? Jöttek a svéd kispapák, és borították a több évezredes rendszert, és élve a törvények adta lehetőségekkel, általában a babák 12-24 hónapos kora között ők maradtak otthon a gyerekkel. A lassan már két évtizedes időtávban működő rendszer már elég idős ahhoz, hogy eredményeiben tendenciákat lehessen felfedezni, mi több, konzekvenciákat lehessen levonni. Meg is tették. A tudósok is, meg a svéd kispapák is.

Kiderült ugyanis, hogy azok a kispapák, akik így jó egy évre otthon maradtak a gyerekkel, képesek voltak szintúgy kiegyensúlyozott, mi több, bensőséges kapcsolatot kialakítani a gyermekükkel, mint az anyák. Még a későbbi életkorokban is nagyobb megértést mutattak gyermekeik problémái iránt, sokkal inkább tisztában voltak a gyerekek képességeivel, és életkori sajátosságaival, mint a hagyományos férfi szerepmodellt választó társaik. Gyakorlatilag nem akadt olyan közülük, aki teljesíthetetlen elvárásokat támasztott volna a gyerekével szemben, vagy ezekről papolt volna nekik. Ezek az apák képesek voltak a gyerek játékaiban legalább annyira elmerülten részt venni, mint az anyák. Vagyis a kapcsolat bensőséges volt, és maradt a későbbiekben is.

Engem is, csakúgy, mint F. Várkonyi Zsuzsát, nagyon érdekelt volna, hogy a gondozás ideje alatt hogyan alakult az apák hormonszintje, ill. annak változása, de erre a területre a vizsgálat nem terjedt ki. Az viszont már csak a megfigyelések alapján is bizonyítható, hogy nem elsősorban a biológiai adottságok teszik lehetővé valakinek, hogy a gyermekével bensőséges kapcsolatot alakítson ki, hanem a gyerek tanítja meg az ember fiát, vagy lányát arra, hogy bensőséges kapcsolatot építsen ki az utódjával. Vagyis a gyermekkel kialakított bensőséges kötődés nem kódolt biológiai-genetikai szinten.

Amiről nem olvastam ugyan ennek a vizsgálatnak ismertetésében, az a tény, hogy a gyermekükkel hosszabb ideig otthon maradó apák várható életesélyei, ill. házastársi kapcsolatuk minősége is javult. Olvastam erről viszont egy másik vizsgálat kapcsán, amit szintén a svéd apák körében végeztek. A kettőt pedig már nem volt nehéz összekötni.

Tehát kedves Apukák, mi a teendő? Tessék foglalkozni a gyerekkel! És nem ám napi szinten kipipálandó feladatként, hanem valóban kiegyensúlyozó, léleknyugtató, és -emelő tevékenységként. Hogyan lehetséges ez? Nézd meg a Mottóm című részt a blogom jobb sávjában.

Légy bátor - legyél újra gyerek!


Kedves Apukák! Üljetek le a gyerek mellé építőzni, lovagosat-királylányosat játszani, vagy legyetek kalózok, felfedezők - legyetek újra gyerekek! És érezzétek jól Magatokat!

Te mersz-e újra gyerek lenni?

Hiedelmek, mítoszok - családapáknak 1.

Ígéretemhez híven folytatjuk a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már a témát felvezető első postomban is említettem, a férfiakat körülvevő hiedelmeket is elemzem ehelyt, két okból is:

1. egyrészt, mert bár erről jóval kevesebbet hallani, de nekik is jutott ilyesmiből dögivel;
2. másrészt, mert ezeknek a legtöbbje csak kb. negyven éves kor körül tudatosul a pasikban, mert nagyjából addigra fáradnak bele. De nagyon!

(Megjegyzés: én is tagja vagyok a Mentsük meg a férfiakat! mozgalomnak, mivel egyre inkább aggódva figyelem, hogy hogyan használódik el a férjem a mindennapokban. Minden olyan Anyukának, Apukának ajánlom szíves figyelmébe az oldalt, és vele a mozgalmat is, aki úgy érzi, családja férfitagjai nem azt az egészséges, nyugodt életet élik, amit megérdemelnének.)

Mint látni fogjuk, a férfiaknak is éppen elég mítoszuk, "fals" elvárásuk van, ami megkeseríti az életüket. Azonban az ő esetükben is csak azokat emelném és elemezném ki ezen a helyen, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.


Mivel is kezdhetném mással, mint azzal a mítosszal, ami független a családapai léttől, mert minden férfi életét meghatározza már kisgyerek korától. Eszerint a férfi soha nem sír, nem mutatja ki érzelmeit, mindig rendíthetetlen, mert csak ebbenaz esetben minősíti a környezete is igazi férfinak. Sőt, sokszor az az érzésem, hogy a férfiak önazonosságtudatának is ez az egyik fontos sarokköve.





Ha megnézed, a két kép két különböző kor férfiideálját ábrázolja, mégis van valami közös bennük, ami nem múlik. Mindkettőn rettenthetetlen, és erőt sugárzó a férfi. Ha a nők álmaik pasijára gondolnak, sokféle tulajdonsággal ruházzák fel, de nagy eséllyel a következő elvárásoknak meg is kéne felelniük:

- jóképű, kisportolt
- barna, szőke, fekete, kék szemű, barna szemű, stb. ízlés szerint
- okos
- határozott, talpra esett
- erős
- biztonságot adó
- érzékeny (a nő gondjaira, rezdüléseire mindenképpen)
- rettenthetetlen, vagyis ő legyen a kőszikla, amelyik állja a hullámok ostromát, és nem rendíti meg semmi, hiszen a pasi a nő, majd pedig a család támasza
- stb., stb., stb.

Nem tudom, jól megnézted-e az utolsó két, részletesebben kifejtett tulajdonságot a listán. Ugye, hogy ugyanabban a férfiban két, tök ellentétes jellemvonást akarunk viszontlátni??? Szerintem ez borzasztóan zavarhatja is a fiúkat, férfiakat kortól függetlenül.

Volt persze értelme annak is, hogy a férfiakkal szemben valamikor réges régen ez az elvárás alakult ki. A törzsi közösségeken belül is mindennaposak voltak a versenyhelyzetek, a hierarchiában mindenki jobb pozíció elfoglalására törekedett. Ezt pedig nem lehetett úgy, hogy közben együttérzőnek, úgymond "gyengének" mutatta magát valaki. Ez a vadászatok során a fizikai értelemben vett érzékenység tompulásával is járt, hiszen egy-egy kisebb sérülés miatt nem lehetett kidőlni a csatasorból, az a vadászat sikerét, ezzel a törzs fennmaradását veszélyeztette volna.

Csakhogy... a férfiak a csatározások, a vadászat befejezése után is megtartották maguknak az erős pasi imázsát, és ehhez illeszkedő stresszlevezetést is találtak maguknak. A barlangban erre a célra még a tűz bámulása szolgált, ma a TV-n a csatornaváltogatás, vagy a számítógépen a lövöldözős játékok. Mindezt persze a külső környezet teljes kizárásával, ami minket, társasági beállítottságú nőket manapság már különösen irritál.

Pedig...ha jobban belegondolsz, amikor mindezt a férfias viselkedésmintát "feltalálták", akkor érte ugyan stressz a férfiakat is jócskán, de nem ennyi, és nem folyamatosan. Azt még tényleg le lehetett vezetni a tűzbe bámulással. Arról nem is beszélve, hogy az ún. jó stressz volt, hiszen a pulzusszám megnövekedése, az érzékekek kiélesedése, a megfeszülő izomzat, stb. az életben maradást szolgálta. Ma viszont a stressz napi szinten és gyakorlatilag állandóan ér bennünket, és már köze nincs az életben maradáshoz. Az elhalálozáshoz sokkal inkább. Itt kellene nekünk nőknek minden befolyásunkat bevetni, hogy fivéreink, apáink, férjeink, fiaink találjanak maguknak új módszereket a stressz levezetésére, ill. annak kezelésére, netán elkerülésére.

És szerintem itt lép be a képbe a játék! A legkézenfekvőbb játék erre a célra mi más is lehetne, mint a sport. Itt persze nem a sakkra, vagy a dartsra gondolok. Megvan azoknak is a maguk helye - hobbiként, de nem kemény fizikai aktivitást igénylő testmozgásként. Itt jelzem a férfiaknak: a söröskorsó emelgetése szintén nem a sport kategóriájába tartozik, egyrészt ugyanis nem igazolt a bicepszerősítő hatása, másrészt pedig ebben az esteben nem a testmozgás, hanem az alkohol "oldja" a stresszt. Folyadékban. De ennek sajna több a kára, mint haszna, úgyhogy higgyétek el, nem ez a hosszú élet titka.

Lássuk csak a sport hasznait!
- fizikai aktivitásban tudod levezetni a dühöt
- kiegyensúlyozottabbá tesz
- kiélheted benne a versenyszellemedet (csapatsportoknál ez szinte evidens, de saját magaddal, vagy az idővel is versenyezhetsz)
- jó családi programnak is, így alkalmas a család összekovácsolására is
- kedvező élettani hatása van, egészségesebbé tesz
- jobb lesz az állóképességed - meglepő módon nemcsak a fizikai, hanem stresszálló képességed is!
- barátokat, ismerősöket szerezhetsz általa, ami a hasonló érdeklődésű emberek egy csoportba gyűjtésével szintén lehet stresszoldó hatású (persze csak ha sport után beszélgettek is)

Valószínűleg sporttal komolyan foglalkozó szakemberek ettől jóval több hasznosságot is össze tudnának szedni, de szerintem a témánk szempontjából nekünk ennyi is elég.

A másik stresszűző elfoglaltság a hobbi lehet. A "pöszmötölés" ugyanis egészen másfajta koncentrációt kíván, ez a fajta koncentrált figyelem pedig nyugalmat. Hogy megint csak pasis legyen a dolog, érdemes olyan hobbit keresni, ahol szerepet kaphat a stratégiaalkotás (pl. sakk), a versenyszellem (pl. darts), vagy a struktúraalkotás (barkácsolás).

Eddig csupa olyan elfoglaltságot kerestem, amivel egy férfi továbbra is fenntarthatja a "hős férfi" imázsát. Na, most jön a kevésbé "pasis" megoldás: a beszélgetés. Nem hiszem, hogy mindent magában kellene tartania valakinek, még akkor sem, ha hős férfinak született. És azt sem hiszem, hogy ezen bármi szégyellni való lenne. Tudom, egy férfinak az ilyesmi nehezen megy. Kedves Hölgyeim! Innen üzenem, hogy házasságunk hajnalán nekem is kb. jó három évembe telt megértetni a férjemmel, hogy nem azért kérdezgetem este, mikor hazaér, hogy mi történt aznap vele a munkahelyén, mert mindenáron bele akarok folyni az ő dolgaiba. Persze ezzel az indokkal mindig lerázott, volt, hogy sértésnek is vette, és veszekedett. Aztán egyszer valami nagy rumli volt a melóhelyén, és szerintem csak a kérdésemet várta hazaérkezéskor, mert szinte már az ajtóban állva dőlt belőle a szó. Én néha csak kérdeztem, hogy megértsem, pontosan mi is történt, de nem szörnyűlködtem, nem nyilvánítottam véleményt. A végén csak annyit mondtam, hogy "Sajnálom. Mit szeretnél, mit készítsek Neked vacsorára?" És csodák csodája elmosolyodott, és kaptam tőle egy nagy ölelést. Mit mondjak, nagy győzelem volt!

Tehát kedves Uraim, lehet férfiasan is beszélgetni. Még a házas-, vagy élettárssal is. Ha máshogy nem megy, akkor a haverokkal. De valakivel muszáj.

Ja, és a férjemmel azóta is minden este beszélgetünk. Igaz, volt már olyan is, hogy szabályosan barkochbázni kellett vele. Aztán rájött, hogy lényegében játszva húzom ki belőle az információkat. Akkor meg lezöttyent a kanapéra, és perceken keresztül tiszta szívből röhögött...

Nálatok mi a helyzet? Nálatok is van rettenthetetlen pasi a családban? És mihez kezdtek vele?

2010. január 28., csütörtök

Apropó családapák 2.

Folytatva a családapáknak szóló sorozatom előtti morfondírozást, szeretném felhívni a figyelmed még egy apró változásra a blogomban (tudod, jobb sáv).

Az eredeti mottó mellé társult egy másik is (mindkettő saját gondolat). Az új mottót az a felsimerésem ihlette, hogy a férfiak felnőttként annyira komolyan veszik magukat, illetve a velük szemben támasztott elvárásokat, hogy elfelejtenek játszani, a játékot nehéz, netán stresszes helyzetek meg- ill. feloldására használni - elfelejtenek néha egy kicsit gyereknek lenni.

Éppen a héten olvastam egy mondatot Zwack Pétertől. Tudjátok, Zwack és Unicum - egy magyar világmárka. Szóval Zwack papa már bővel túl nyolcvanon olyat talált mondani, amit minden férfinak szeretnék átadni mint egy lehetséges sikerreceptet. Ő ugyanis azt találta mondani, hogy: "Magamat nem veszem komolyan, de azt, amit csinálok, azt igen!"



Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy tudni kell magamat nem kevés humorral, öniróniával szemlélni (ez nem kevés önismeretet is feltételez!). Meg azt is jelenti ez számomra, hogy a családomat, a gyereknevelést, a munkámat, stb. viszont igenis vegyem komolyan - azaz a családom és a velük való foglalkozás legalább akkora szerepet kapjon az életemben, mint a munkám.

És szerintem ez vonatkozik a családapákra is.

A munkád fontos, mert része (lehet) az önmegvalósításodnak, a kiteljesedésednek, a státuszodnak, stb. De a családod akkor is ott lesz, ha a munkahelyedet elmosta a válság, ha mást léptettek elő, pedig dolgoztál, mint a güzü, vagy ha egyszerűen csak hülye a főnököd. A családodat (gyerekeidet) hagyod örökül a világnak. A leghosszabb távú befektetésed ők, amit ember csak csinálhat, bár nem igazán szoktunk logikusan belegondolni. És kell is velük legalább annyit foglalkozni, mint a legértékesebb tőke-, vagy ingatlanbefektetéssel.

Kedves Apuka! Te hogyan kezeled ezeket a "befektetéseidet"?

Hát ezért az új mottó: Légy bátor - legyél újra gyerek!

2010. január 27., szerda

Apropó családapák 1.

Először is szeretnék elnézést kérni, amiért a héten kicsit mostohán bántam Veled, kedves Olvasóm. A héten még egyetlen postot sem adtam közre, ami nálam kissé szokatlan, tekintve, hogy a heti két-háromszori blogolás nálam teljesen természetes jelenség.

Mindennek azonban nyomós oka van.

Ahogy azt már korábban olvashattad, a családok életét hamis célok, vágyak köré szervező, fals társadalmi elvárásokról, személyes hiedelmekről, mítoszokról kezdtem el írni. Mégpedig azokról, amelyeknek így vagy úgy, de kedvezőtlen hatással vannak a család életére. Az eddigiekben a családanyákat szorongató mítoszokról, hiedelmekről volt szó, hiszen ezek azok, amikről magam is "testközeli" tapasztalatot szerezhettem.

Az apákat társadalmi kötéltáncra kényszerítő elvárásokról, hiedelmekről most tervezek sorozatot írni. Menet közben azonban rá kellett jönnöm, hogy bár a férjem, apám, sógorom révén éppen elegendő tapasztalatom, ismeretem van ezekről, mégsem olyan egyszerű ezt úgy megfogalmazni, hogy a pasik számára is emészthető, elfogadható, mi több, AHA-élményt okozó felismerés legyen. Ráadásul meg akarom tartani azt a jó szokásomat, hogy a mondandóm végén a felismerés élményét még egy játékkal is fokozzam, tehát hirtelen olyan játékok után kellett nézzek fantáziám legmélyén, ami olyan igazán hapsis: nem nyilvánvalóan az érzelmekre hat (különben meg úgyis azokra fog!), a férfiúi racionalitásnak is teret enged, netán a versenyszellemet engedi kibontakozni. Hát, valljuk meg, ez olyan játékoknál, amit egyedül kéne játszani, nem egy könnyen teljesíthető követelmény.

Mindezen morfondírozásim közepette kezdtem anyagot gyűjteni hát a sorozat családapákról szóló részeihez, és kutakodásaim, gondolkodásaim közepette tettem két nagyon fontos felismerést az apákkal kapcsolatosan. (Mindkettő okozott kisebb változásokat a blogom jobb sávjában.) Az első ilyen felismerésem az volt, hogy a pasik talán jobban és régebben gúzsba vannak kötve a társadalmi elvárások által, és annyira beléjük égetjük ezeket már babakoruktól(!) kezdve, hogy már fel sem tűnik nekik sem, és nekünk sem, hogy ők most nem az egyéniségük miatt ilyenek, vagy olyanok, hanem a születésüktől fogva feléjük közvetített társadalmi elvárások miatt. Ezeknek az elvárásoknak a zöme már több évszázados, netán évezredes, és még a mai, erősen megváltozott, és egyfolytában változó világban is ugyanezeket várjuk el tőlük! Gondolj csak bele, hogy a nőkkel szemben támasztott elvárások csak az utóbbi száz-százötven évben mennyit változtak, részben azért, mert mi nők követeltük ki magunknak - pl. szavazójog, a szabad hivatásválasztás joga, stb. Ehhez képest a férfiak terhei is nőttek a világ változásával, de még most is, akárcsak az őskorban, azt várjuk el tőlük, hogy a család fenntartásában ők vislejék a nagyobb terhet. És ők ezt el is fogadják, sőt sokszor azonosságukat is ennek mentén határozzák meg!

Hogy mi lesz ebből? Az, hogy a mai magyar, 45-60 éves férfinépesség halálozási statisztikája rosszabb, mint az 1930-as években volt...



Ekkor jutott eszembe, hogy hoppá, én tag vagyok egy mozgalomban. Úgy hívják, hogy "Mentsük meg a férfiakat!". Van egy édesapám, van egy hőn szeretett férjem, és van egy tizenhárom éves, imádott fiam. Ma öt férfiból kettő nem éri meg a 65. életévét. Én szeretném, ha ők mindhárman ettől többet élhetnének, és mindezt úgy, hogy legyen majd mit mesélniük az unokáiknak. (Hála Istennek, Apukám ezt megteheti, bár olt amikor rezgett a léc, de azért idén csak betölti a 66. évét. Remélem, még jó néhányszor tudunk vele szülinapot ünnepelni!) És úgy gondolom, ezen a téren a legtöbbet a családja tehet egy pasiért.

Éppen ezért jó szívvel ajánlom családapák, családanyák, sőt nagyobbacska gyermekeik figyelmébe is a "Mentsük meg a férfiakat!" mozgalom honlapját. Fogsz ott valószínűleg olyan segítésnyújtási lehetőségeket is találni, amiről nem is gondoltad volna, hogy meghosszabíthatja egy hapsi életét.

A bannert a blogom jobb sávjában is megtalálod. Kedves Családanya-kolléganőm, kedves Családapa-olvasóm! Hosszú életet a férfiaknak!

Mentsük meg őket - mindannyiunknak!

2010. január 23., szombat

Hiedelmek, mítoszok - családanyáknak 6.

Ígéretemhez híven megkezdjük a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már előző postomban is említettem, a nőket körülvevő hiedelmeket elemzem majd először, két okból is:

1. egyrészt, mert erről van saját tapasztalatom is;
2. másrészt, mert ezekből a mítoszokból, hiedelmekből van több.

Mindazonáltal ebből a jóval több mítoszból, "fals" elvárásból csak azokat emelném és elemezném ki ezen a fórumon, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.


Az utolsó mítosz, amivel itt foglalkozni szeretnék, az az a hiedelem, miszerint Anyu mindent kézben tart, ami a családdal kapcsolatos lehet, mindenre odafigyel, mindent ő tart észben, vagyis ő család lelke - és lelkiismerete...

Értem ezalatt azt, hogy betéve tudja a még a harmadunokatestvérek név- és születésnapjának pontos dátumát is, a gyerekek összes barátjának, barátnőjének nevét, tudja, hogy kinek mi a kedvenc étele, és a kedvenc színe és színésze/színésznője, valamint zenekara/énekese, a gyerekek összes különórájának, szakkörének, edzésének, haveri összejövetelének, az osztálykirándulásoknak, és a farsangi báloknak az időpontját és helyét, sőt esetleg ez utóbbiak megszervezésének is ő a motorja... Ha ezt valaki tényleg így tudja csinálni, akkor csak gratulálni tudok neki, még akkor is, ha főállásban "csak" anya... (Igen, saját tapasztalat, az ilyen kihívások engem is megtaláltak. Így aztán mivel a gyerekeim a mai magyar közoktatá alsó és középszintjén mindenhol előfordulnak, én is SZMK-tag vagyok óvodában, általános iskolában és gimnáziumban egyaránt... Tudom, tudom, már hallom is: én írtam, hogy tudni kell nemet mondani. Hát, akkor még én sem tudtam. A feladat azonban időközben megtetszett, jó csapatba kerültem, így aztán ott ragadtam :) )

Egy szó, mint száz: ha tényleg ennek a fals elvárásnak akarsz megfelelni, akkor válaszd ezt főállásnak, és vegyél memóriafejlesztésből órákat! Bár szerintem még akkor is necces a dolog.

Egy valamit viszont készséggel elismerek: azt, hogy Anyu a család központja. Igenis az anya az, aki összetartja a családot. Egyszerűen azért, mert minden emberi kapcsolat, viszony rajta fut keresztül, nála kereszteződik. Az anya-gyerek kapcsolat aza híd, amelyen a generációk közti kapcsolat alapul. A család alapját pedig a nő-férfi viszony képezi. Ebben a vizonyrendszerben gondolkodva kétségtelen az anya központi szerepe a családban. De csak ebben a rendszerben gondolkodva!

Vagyis nem az a Te szereped, hogy mindenki gondját, örömét, kapcsolatát Te oldd meg, hanem az, hogy mindenkivel legyen kapcsolatod, és az legyen kiegyensúlyozott! Ennyi. Hitted volna?

Nem az kell, hogy Te tartsd észben a gyerekeid pontos napi időbeosztását, mert az az ő felelősségük, hogy az ilyen-olyan kötelezettségeiknek eleget tegyenek, és a hozzájuk tartozó időbeosztást is tartsák. Neked az a dolgod anyaként, hogy úgy szeresd a gyerekeidet, hogy ők azt érezzék is! (Ajánlott irodalom: Gary Chapman: Gyerekekre hangolva, ill. Kamaszokra hangolva c. könyvei, amelyekben az öt szeretetnyelv használatáról ír.)

Nem az kell, hogy fejben tartsd mindenki születés- és névnapját, hanem az, hogy legyen egy naptár, amibe már év elején beírod mindenki ilyesféle ünnepét, és hó végén előre átnézed a következő hónapot, hogy lásd, kinek kell ajándék, dísztávirat, vicces email, stb.

Nem az kell, hogy a gyerekek haveri körének összes paraméterét ismerd, de legjobb barátok/barátnők nevét igen, meg azt, hogy a gyerekeid mikor, kivel, hová mennek. Éppen aktuálisan, és nem három hónapra visszamenőleg, és ugyanennyi időre előre.

Nem az kell, hogy mindenki kedvenc ételét fejből tudd, hanem az, hogy időnként megkérdezd őket, mit csinálj ebédre, vacsorára.

Nem az kell, hogy mindenki kedvenc zenekarát ismerd, csak az, hogy érdeklődést mutass a zenei ízlésük iránt. A neveket jegyezzék meg a gyerekeid. Ne félj, azt meg fogják!

Nem kell, hogy a fejed káptalan legyen, csak annyi, hogy a családod érezze, hogy érdeklődsz irántuk, hogy beszélgess velük, és néha tegyél nekik kis szívességeket. Tény, hogy Te vagy a családot "összetartó kovász". De nem a szétforgácsoltságod, hanem a szereteted fogja összetartani.

Ha mégis lelkiismeretfurdalásod lenne amiatt, hogy a fenti dolgokat nem tudod észben tartani, legalább vegyél egy filofaxot...



A mai játék edzésnek: felejtsd el egy estére, hogy egyedül robotolsz a konyhában, hogy vacsora kerüljön a család asztalára! Vacsi előtt mélyinterjú a családdal, hogy mit szeretnének, ha nem egyeznek a vélemények, kreatív ötletbörze indítása az igények összehangolásáról. Értsd kő-papír-olló. Ha így sikerült konszerzusra jutni vacsora-kérdésben, akkor családod tagjainak, de legalább a gyerekeidnek a kötények, konyharuhák, és szakácssipkák kiosztása, majd a konyhai feladatok ellátására a kiscsalád besorozása. Kicsit tovább fog tartani a főzőcske, mint egyébként, az biztos, de nagyon jó buli lesz. Közben díszíthetitek is kaját, pl. a szendvicseknek csinálhattok tojáskarikákból, piros aranyból, majonézből, stb. emberarcokat. A buli érdekében verseny, hogy kinek a szendvicse lesz murisabb. Közben lehetőség és vérmérséklet szerint kacagás, egymás megviccelése, és széles jókedv. Buli és vacsora után pedig közös takarítás.

Hogy ez túl idilli? Ki mondta? Nálunk működik. Nem mindig pont így, és ebben a sorrendben, de nagyvonalakban ez a lefolyás. Hogy Nálad is működjön, csak Rajtad múlik. Hsználd a fantáziád, és játssz sokat a családoddal!

Te is így gondolod?

2010. január 19., kedd

Hiedelmek, mítoszok - családanyáknak 5.

Ígéretemhez híven megkezdjük a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már előző postomban is említettem, a nőket körülvevő hiedelmeket elemzem majd először, két okból is:

1. egyrészt, mert erről van saját tapasztalatom is;
2. másrészt, mert ezekből a mítoszokból, hiedelmekből van több.

Mindazonáltal ebből a jóval több mítoszból, "fals" elvárásból csak azokat emelném és elemezném ki ezen a fórumon, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.


Újabb hiedelem, amiről saját tapasztalatból tudok mesélni, hogy Anyu mindig türelmes, megértő, és szolgálatkész. Csupa sztereotip női erény, amelyeknek kiapadhatatlan forrása mindig és minden körülmények között: Anyu. No és persze a Nagyi. (Ki ne hagyjuk a nagymamákat sem!!!)

Pedig mi is csak emberek vagyunk, nekünk is csak 24 óra a nap, mi is találkozunk hihetetlenül idegesítő emberekkel, nekünk is van igényünk arra, hogy most az egyszer minket értsenek meg, mi is lehetünk fáradtak, bennünket is érhet (ér is!) stressz... A szépségdíj az egészben viszont az, hogy ezek csak a mi problémáink, azonban minden nap megkapjuk mások problémáit is. Vagy megoldásra, vagy megértésre.



Ki gondolná, hogy ez is megterhelő tud lenni, hiszen az, hogy a négy éves gyerekünk játszani akar a kertben a kismacskával, az csak a gyerek gondja. De ha nekünk éppen ekkor már régen a megbeszélt helyen kellene lennünk, nincs is macskánk, csak a szomszédnak, és éppen esik az eső, ellenben senki más nincs otthon, aki tudna kicsit figyelni a picurra, rögtön a mi problémánk lesz az egész, méghozzá meglehetősen frusztráló kivitelben. Mert a kicsi nekünk fog hisztizni, mi késünk el már megint, és nekünk kell már megint elmagyarázni a szomszédnak, hogy a négy éves gyerek nem kínozza a macskáját, hanem csak így játszik vele...

Hogyan is lehetne ezeket a helyzeteket jól kezelni?

1. A legelső, ehhez szükséges tulajdonság a nyugodtság. (Szándékosan nem nyugalmat írtam, mert azt sokan a kikapcsolódással, pihenéssel azonosítják, itt viszont rapid megoldásokról lesz szó.) Tudom, tudom, ha az idő kevés, akkor a nyugodtság, a türelem egyenes arányban fogy vele. De talán léteznek még praktikák, amikkel vissza lehet szerezni még a csekélyke nyugalmunkat, türelmünket is.

- Ne szégyelljünk nevetni - ha kell, magunkon! Nem mondom, ehhez a verzióhoz szükségeltetik nem kevés önismeret, de hidd el, a nyomorult szituációk, netán önmagunk kinevetésének képessége, azaz hogy humorral szemléljük a dolgot, felszabadító tud lenni! Arról már nem is beszélve, hogy ez a fajta reakció a másik felet is kibillenti a megszokott szituációból, "felállásból", és őt is elgondolkodásra, szemléletváltásra készteti.
- Kezdj el énekelni! Na, jó, legalább dúdolni! A zene, főleg a jól megválasztott, vidám zene, a ritmus csodákra képes. Ez nem véletlen! Az életünk gyakorlatilag már a fogantatásunk pillanatától tele van ritmussal (pl. a szívverés hangja), így nem véletlen, hogy egy jó zene szó szerint képes "áthangolni" minket. Biztosan Neked is több kedvenc számod van. Ami tiszta haszon, mert kiválaszthatsz egyet arra az esetre, amikor kimondottan nyugtató zenére van szükséged, és egy másikat, amikor viszont az kell, hogy valami felpörgessen, feldobjon. Ez persze személyes ízlés kérdése. Nekem nyugira Offenbach: Hoffmann meséi c. operájából az egyik csodaszép duett vált be, felpörgetésre viszont Martika: I feel the Earth move under my feet c. száma. (Ha már csak meghallom, úgy érzem, képes lennék akár a hegyeket is megmozgatni!)
- Csak egy pillanatra csukd be a szemed, és gondolatban a füled is, és képzeld Magad egy gyönyörű helyre! Ez a módszer megint csak arra alkalmas, hogy hirtelen kirántson az adott szituációból, majd a gondolati játék után a valóságba visszatérve már kívülállóként legyél képes a helyzetre tekinteni.
- Ha máshogy nem megy, akkor menj egy másik szobába zárd Magadra az ajtót, és mintha a pusztában állnál, ordíts egy nagyot! Ezt a módszert azonban csak jól hangszigetelt szoba esetén ajánlom, a kisebb (de még a nagyobb) gyerekeket is megijesztheti, ha ordítani hallják az anyukájukat. Ettől az egy apróságtól eltekintve egyébként a módszer műxik, ki van próbálva! (Igen, rám is furán nézett először a férjem, ellenben őt is sikerült meghökkentenem, így rögvest új alapokra helyeztem a tárgyalási pozícióinkat, és új rajtot vehettünk a vitánk rendezésében.)

2. Használd az emberismeretedet! Akárki teremtette is a frusztráló helyzetet, jól gondold meg, hogyan bánsz vele! Ha ismered, akkor azért, mert még biztosan fogsz vele máskor is találkozni (és ez fokozottan igaz a családtagjaidra!), ha nem ismered, akkor meg azért, mert úgyis híredet viszi, hogy hogyan viselkedtél vele. Ehhez vedd elő a józan eszed, meg a tapasztalatod, és a természetének megfelelően kezeld az illetőt. Családtagjaid esetén sem olyan egyszerű a dolog, mert ugye velük a legnehezebb objektívnek lenni, de egy kis gyakorlattal menni fog ez is. Előgyakorlatként nyugodtan figyeld meg az embereket és viselkedésüket akkor, amikor éppen nem Veled van problémájuk, vagy egyáltalán nincs problémájuk. Hidd el, később még jól jön!

3. Ha már lenyugodtál, és ezért fel is tudod már mérni, kivel is állsz szemben, akkor jöhet a diplomácia! (Már megint! Hiszed, nem hiszed, nőként ez az egyik legjobb útravalónk, amit az evolúciótól kaphattunk!)



Légy kompromisszumkész, ajánlj fel egy, esetleg két, mindkét fél számára kedvező, de legalábbis elfogadható kimenetet! Így demonstrálhatod, hogy Te keresed a megoldást, ill. figyelembe veszed a másik fél érdekeit, sőt azzal, hogy a döntést a másiknak ajánlottad fel, annak autonómiáját is elismered. A diplomáciai siker másik megalapozója a megértés, az empátia. Ezzel ugyanis szintén azt mutatod meg, hogy elismered a másik problémáját, ill. a másik autonómiáját, hogy joga van így éreznie magát. Tehát a diplomáciai tárgyalást kb. úgy építheted fel, hogy
A./ "Látom, hogy idegesít, ha ezt csinálom...", "Megértem, hogy most dühös vagy, azért, mert nem csinálhatod azt, amit szeretnél...", "Én sem érezném jól magam a Helyedben, amiért...", stb.
B./"Mivel rossz nekem, hogy dühösnek látlak...", "Nem esik jól, ha így haragszol rám..."
C./"Ezért csináljuk most azt, hogy..."
D./"Jó lesz így?"

(Pszichológiában műveltebbek biztosan rám sütik, hogy engem is utolért Thomas Gordon életműve. Bár nem ismerem az úr munkásságát teljes mélységében, tehát nagy az esély rá, hogy az itt felvázolt módszer nem autentikus Gordon-metódus, a hatás tagadhatatlan. Így aztán nem is tagadom.)

Helyzet nagy eséllyel megoldva. Az én gyakorlatom szerint legalábbis igen, és jó kimenetellel.

Ja, és még három nagyon fontos dolog.

Az egyik: a fenti leírásból az derül ki, hogy az én véleményem szerint ez az a kivételes eset, amikor érdemes megfelelni az elvárt (mellesleg) pozitív sztereotípiának. Nem egyszerű, de lehet, és érdemes.

A másik: szép tulajdonságok ezek egy nőnek, de nem kevésbé válnak becsületére egy férfinak sem. Szóval a türelem, az empátia, és a kompromisszumkészség szerintem uniszex tulajdonságok.

A harmadik: ha esetleg félreérthető lettem volna, most sietek leszögezni - az, hogy megnyugszol, türelmet, empátiát, megértést, és tiszteletet mutatsz a másik autonómiája iránt, még nem jelenti azt, hogy Neked ne maradna meg a sajátod! Éppen a nyugtató technikák azok, amelyek a szituációból történő kibillentéssel a másik felet is rá kell döbbentsék arra, hogy Neked is jogodban áll dühösnek, mérgesnek, haragosnak lenni.

És most gondolati játék következik - kezdj el tréningezni! Gondolatban zongorázd végig a legutóbbi olyan szituációt, amiről úgy érzed, hogy nem igazán sikerült megfelelően kezelned. Fejben készíts forgatókönyvet, hogyan zajlott volna le az egész helyzet, ha használtad volna az itt felsorolt technikák Számodra és a szituáció számára legmegfelelőbb keverékét! Tudom, néhányan ezt álmodozásnak neveznék. Én viszont tudatos elemzésnek.

Te mit gondolsz? Lehet ez Nálad is hatásos? Vagy csak nálam működik?

U.I.: Az itt felsorolt megoldások természetesen mind hirtelen használható, rapid technikák. A türelem, megértés, diplomácia hosszú távon inkább a helyes életvitelnek köszönhető. Értem ez alatt a rendszeres testmozgást (mint azt már gyerekkorunkban megtanultuk, a sport kiegyensúlyozottá tesz!), a helyes táplálkozást (koffein-, és egyéb adalékanyagoktól mentes ételekkel elkerülhető a felesleges feszültség-, ill. "túlpörgés"-érzet), a humor, a nevetés "életvitellé tételét", ill. a saját feltöltődésedre fordított időt (pl. jóga, ami testmozgásnak sem rossz, vagy kreatív hobbik gyakorlása, olvasás, zenehallgatás, autogén tréning, bármi, amitől úgy érzed, mintha heteket pihentél volna). Ajánlatos fontolóra venni az életmódváltást - nemcsak a Te , hanem a gyermekeid egészsége érdekében is. Hiszen számukra Te vagy a meghatározó minta, egyáltalán nem mindegy hát, hogy milyen példával jársz elől.

Mivel azonban tudom, hogy nem olyan könnyű váltani, hát íme néhány segítség:

www.csodano.hu
www.agipilates.hu
www.fittmami.hu

Jó szívvel ajánlom bármelyiket, ők ugyanis nemcsak mozgásról, hanem életvitelről, étkezési szokásokról, étrendről, motiválásról is írnak, és a kérdéseidre is viszonylag rövid időn belül, egyénre szabott választ kapsz.

2010. január 18., hétfő

Hol vagyok (még)?

Sziasztok!

Nagyon röviden szeretnék reklámot csapni egy másik megjelenésemnek.

A blog jobb oldali sávjában van egy box "Itt is megtalálsz!" címmel. Az itt szereplő linkgyűjtemény egy újabb darabbal bővült. Ez a Facebook-on létrehozott Játékos nevelés - játékkal nevelés csoport oldalára visz Téged.



Mindezt azért tartottam szükségesnek itt meghirdetni, mert az ottani csoport fórumában lassan élénkebb párbeszéd zajlik, mint itt a blogon. Tehát ha érdekelnek az itt felvetett témák, ill. azok "utóélete", csatlakozz hozzánk a Facebook-on is!

Üdv és szép napot!

:) Csilla :)

Hiedelmek, mítoszok - családanyáknak 4.1.

Szóval, a még kedden meghirdetett játék egyik megoldási verziója, ahogy én csináltam:

1. listát írtam a vágyott tevékenységekről
2. a tevékenységeknek megsaccoltam az időszükségletét
3. a napirendembe fix pontokként beírtam az evést, alvást
4. prioritást állapítottam meg a listámon szereplő tevékenységek között
5. ennek alapján töltöttem fel a napom.

Az első három pontot mindenképpen belesűrítettem a napomba, mert azok voltak a legfontosabbak a számomra (most mindegy, mi miatt). Mivel az időm még engedte, hát sikerült még két másik tevékenységet is belegyömöszölni a napba. A többi meg majd egyszer úgyis meglesz alapon talonba került. (Minden ugye nem jöhet össze, csak ha adunk neki időt. Az majd úgyis megoldja.)



Ha jobban megnézed, lehet, hogy az apropót az álmodozás adta, de az erdmény akkor is az, hogy beosztottad az idődet. Mennyi idődbe is került? Talán tíz perc? Ha már rutinod is van benne, akkor öt perc (se)? Ennyit szerintem áldozhatsz a következő napi nyugalmad megalapozására. (De csak a megalapozására, mert váratlan dolgok persze előfordulhatnak.)

Az időgazdálkodás természetesen nem csak ennyiből áll. Ellenben ez egy nagyon jó kezdet ahhoz, hogy tudatosan kezdj bánni az időddel, és ne mások bánjanak a Te időddel...
Tartsd a kezedben a gyeplőt! Hajrá!

Neked sikerült?

2010. január 12., kedd

Hiedelmek, mítoszok - családanyáknak 4.


Ígéretemhez híven megkezdjük a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már előző postomban is említettem, a nőket körülvevő hiedelmeket elemzem majd először, két okból is:

1. egyrészt, mert erről van saját tapasztalatom is;
2. másrészt, mert ezekből a mítoszokból, hiedelmekből van több.

Mindazonáltal ebből a jóval több mítoszból, "fals" elvárásból csak azokat emelném és elemezném ki ezen a fórumon, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.


A következő nagy mítosz, hogy Anyunak mindenre és mindenkire van ideje. Nekem személy szerint ez volt a legnagyobb "mumusom", tekintve, hogy már évek óta itthon vagyok főállású anyaként, háztartásbeliként (GYES, GYET, stb.) És mivel úgymond "Te úgyis otthon vagy, ráérsz, csináld már meg, készítsd már el, járj már utána, szerezd már meg, vedd már meg nekem is, stb." No comment. (Volt olyan napom, hogy a magam dolgaival kb. másfél óra alatt végeztem, a nap többi része mind az ilyen kéretlen szívességteljesítésekre ment el...)

Tágabb családom tagjai mind a mai napig szeretik ezt a módszert alkalmazni, de mivel már ők is ráérősebbek - tekintve, hogy nyugdíjasok - megtanultam az ő idejüket, igényeiket is beosztani, ezáltal pedig az én időbeosztásomhoz és prioritásaimhoz igazítani az övékét.

Volt néhány ehhez vezető lépés, amit most röviden ecsetelek:

1. Meg kell tanulni nemet mondani! - mint minden, ez is csak gyakorlás kérdése. Az első még kicsit nehezedre eshet, sőt, még talán lelkiismeret-furdalásod is lehet miatta, de ez a második esetnél már eltűnik. Különösen akkor, ha némi diplomáciával is kezeled ezeket a kéréseket, és látod, hogy mennyit nyersz (időben és nyugalomban) az új módszerrel.

2. Most jön a diplomácia! - ha nagyon nem akarod, vagy nem tudod kikerülni a kérést, akkor gondold végig a saját dolgaid sorrendjét, és mondd azt, hogy rendben, megcsinálod, amit kérnek, de majd egy, két, X nap múlva.

3. Oszd be a saját idődet! - sokan úgy mondanák, hogy tanulj időgazdálkodást, és ez nem is rossz gondolat. Ezúton ajánlanám szíves figyelmedbe (ismételten) Vidi Rita könyvét, tényleg női szempontok alapján megírt könyv a témáról. Ezen túlmenően pedig olvasmányos is! Amit viszont én szoktam csinálni, az is kipróbált dolog. A lényeg: minden este szánj rá tíz percet, hogy "összeszeded" a következő napodat. Összeírod, mi mindent kell csinálnod. Ezek után "súlyozol": melyik feladatod tényleg fontos és sürgős, és melyik bír ki esetleg még fél-egy-két napot. Ez utóbbiakkal tudsz majd rugalmasan bánni, és a váratlanul közbejövő dolgok esetén halasztani, hogy "időt csinálj" a vészhelyzeti esetnek. Ha ezzel megvagy, akkor ezek után már könnyebben el tudod helyezni időben a rokonok, ismerősök váratlan kéréseinek teljesítését is.

4. A diplomácia visszalő! - mivel Téged kértek szívességre, így Te vagy jobb tárgyalási pozícióban. Nyugodtan kezdj el alkudozni! Ha a nagyi azt szeretné, hogy Te menj el helyette bevásárolni, mert "Te úgyis a városban jársz", akkor mondd meg neki, hogy O.K., de mivel így nem érsz oda időben a gyerekért az oviba, akkor hozza el ő, vagy legalább várjon vacsorával.

Így talán elkerülhető, hogy Te legyél a Mom on the Run legújabb prototípusa...



A mai játék az időbeosztás tanulásához:

A beteljesült vágyak napja

Képzeld el, hogy kivételes lehetőséget ad Neked az Élet: kapsz egy napot, amikor azt csinálhatsz, amit csak akarsz. Azon a 24 órán belül nem számít semmi, sem az, hogy hol van az, amit csinálni akarsz (pl. teniszezhetsz Roger Federerrel és Rafael Nadallal a Burj el Arab tetején Dubaiban), sem az, hogy mi a vágyad (pl. űrsétát is tehetsz Discovery űrrepülőgép körül George Clooney-val és Scarlett Johansonnal). Határ a csillagos ég és hogy a fantáziád mennyire képes meglódulni! Annak időszükségletével sem kell foglalkoznod, hogy hogyan és mennyi idő alatt jutsz el A-ból B-be, mert valami nagy csoda folytán a gondolat sebességével vagy képes közlekedni. A napodat egyedül a Te fizikai szükségleteid tagolják , vagyis azok a fix pontok (azaz fél óra reggeli, fél óra ebéd, fél óra vacsora, és nyolc óra alvás). Ezen kívül azt teszel, és akkor, és annyi ideig, amikor és ameddig csak akarod! Egy feltétel van csak: ki kell töltened mind a 24 órát, vagyis annyi vágyat kell összegyűjteni, hogy mindig legyen mit csinálnod!

Kellemes álmodozást - na és persze jó tervezést!

Várom a megoldási módszereket, azaz azt a módszert, amellyel megtervezted az álomnapodat! Légy szíves, írd le, szerintem mindenki tanulhat belőle! Ha jövő hét elején erre jársz, akkor leírom, hogy én hogyan csináltam!

2010. január 11., hétfő

"Megszakítjuk adásunkat..."

Üdv minden kedves Olvasómnak!

Folytatni fogom megkezdett sorozatomat megkövesedett mítoszainkról, hiedelmeinkről, amelyek így, vagy úgy, de mindenképpen akadályoznak minket abban, hogy olyan családunk lehessen, amilyet megálmodtunk magunknak.

Most azonban jön a "Breaking News".



Éppen a sorozat írása közben kezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy szép, hogy most eldobjuk minden berögzült rossz szokásunkat, és játszani fogunk a gyerekeinkkel. De mit? És melyik szituációban mit? Ez a gondolat annál is inkább gyökeret vert a fejemben, mivel - megint csak hivatkozva az Anna, Peti, Gergő-könyvekre - másnál is láttam (jelen esetben Bartos Erikánál), hogy a játékot következetesen használja konfliktuskezelésre, stresszlevezetésre, sőt nevelési célzattal is. (Ahogy én is, és éppen ezt szeretném ehelyt népszerűsíteni.)

Időnként látom, hallom, kapom a visszajelzéseket, hogy szakemberek, óvó- és tanítónők is a blogomra tévednek, nekik meg ez "hivatalból kötelező", vagyis nekik mindennapi szinten kell így szituációkat kezelniük.

Éppen ezért "best practise" hozzászólásokat várok ehhez a posthoz. Azaz kérek midnen Apukát, Anyukát, Tanító és Óvó nénit (bácsit), hogy osszák meg velünk itt, hogy milyen konkrét esetben milyen játék vált be náluk mint konfliktuskezelő, -megelőző, stresszoldó, stb. eszköz!

Van Neked ilyen történeted? Oszd meg! Nincs? Akkor figyelj és olvass!

2010. január 7., csütörtök

Hiedelmek, mítoszok - családanyáknak 3.

Ígéretemhez híven megkezdjük a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már előző postomban is említettem, a nőket körülvevő hiedelmeket elemzem majd először, két okból is:

1. egyrészt, mert erről van saját tapasztalatom is;
2. másrészt, mert ezekből a mítoszokból, hiedelmekből van több.

Mindazonáltal ebből a jóval több mítoszból, "fals" elvárásból csak azokat emelném és elemezném ki ezen a fórumon, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.



A mai táradalom harmadik nagy mítosza egy családanyával szemben, hogy anyu mindig mindent tökéletesen csinál, azaz roppant precíz, és pedáns. Legyen akármekkora nagy is a lakás, - ne adj Isten - ház, netán a kert, sorakozzon akár egy egész plázára való ruha a szekrényben, legyen akárhány fős a család, az biztos, hogy mindenhol makulátlan rend és tisztaság van, egy szőnyegrojt sem állhat keresztben, mindenkinek minden ruhája, cipője, apró kiegészítője tisztán, vasaltan van a helyén a szekrényben, a hűtő mindig tele, és minden friss benne, és akárhány éhes száj is várja este a vacsorát, mindig van friss, meleg vacsi az asztalon. Sőt, ha Apu váratlanul vendégekkel állít haza, az sem gond: Anyu tíz perc alatt varázsol...

Na, ez az, amit én a Facebook-adatlapomon úgy fogalmaztam meg, hogy összetett feladat: a házimanóé, a konyhatündéré, stb. És Neked is ez jut róla eszedbe:



Amiről egészen biztosan tudod, hogy nem létezik...

Nem tudom, olvastál-e valaha is a gyerekeidnek Anna, Peti, Gergő-történeteket. Ha nem, akkor gyorsan szerezz be legalább két könyvet a sorozatból, van belőlük egyébként a honlap szerint 11 kötet, úgyhogy a bőség zavarával fogsz küzdeni, hogy melyiket válaszd. Szerintem azonban Nálatok is az lesz a helyzet, mint nálunk: gyanútlanul megvettem Bartos Erika első verses kötetét (még csak nem is a meséket!), és azóta a Bartos-könyvekből folyamatosan bővül a gyűjtemény. Minden adandó alkalomra Anna-Peti-Gergő-könyvet kap a gyerekem, mert egyszerűen imádja őket! Sőt, a szerző két verses kötetét még az óvónő is kölcsönkérte, mert olyan jónak tartotta őket, hogy mindenképpen be akarta illeszteni a módszertanába...

Na, ekkora kitérő után kanyarodjunk vissza a mondanivalómhoz: ha olvastad az Anna-könyv - A kezdetek c. könyvet, akkor tudod, miről beszélek, ha nem, akkor leírom. (A részletet a szerző írásbeli engedélyével közlöm.)



Szituáció: első gyerekes, fiatal anyuka, aki éppen összerázódóban van a babával, szokja, hogy egész nap egyedül vannak otthon, csak ő és a baba, holott eddig emberek között élt mozgalmas életet. Építészként szokva van a precízen elvégzett munkához, s magával szemben is ugyanezt az elvárást támasztja. Meg persze az otthonával szemben is. De aztán jött egy apró emberke, aki mindent fenekestül fordított fel. Ismerős?

Ami nem mindegy, az az, hogy ki milyen tanulságot von le a maga számára ebből a szituációból. Bartos Erika, a saját, és a családja szerencséjére, már rögtön az első gyerek születése után hamar eljutott odáig, hogy ezt gondolja:

"Anna békésen szuszogott Anya vállán, és Anya megnyugodott. Lassanként rájött, hogy nem számít, ha elrontja a pelenkázást, ha ügyetlenül öltöztet, vagy rendetlen a lakás. A kisbabának egyetlen dolog fontos csupán: szülei biztonságot adó szeretete."


Merem állítani, hogy Bartos Erika az életben nem tudott volna ennyi minőségi időt a családjának szentelni, ilyen kreatívnak lenni az időtöltések terén, ha első helyen a tip-top lakás, a ropogósra vasalt, tiszta ing, meg a vacsorára tálalandó ételkülönlegességek álltak volna a prioritási listája élén. És az életben nem tudott volna nekünk ilyen bájos, és kedves, szerethető történeteket írni - egy ilyen szerethető családról.

Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy hanyagold a háztartást, mert ugye disznóólban nem lehet élni, gyerekestül meg pláne, meg azért néha napján jól jön a tiszta ruha, meg a meleg kaja is csak jól esik... De ennek megvan a maga jól körülhatárolható ideje, amikor ezzel foglalkozol. És csak akkor foglalkozol vele. Én például egy héten kétszer takarítok (annyiszor sajna muszáj!), és nem akkor, valahányszor a gyerek szétszórja a játékait...

A mára javasolt családi játékprogram tehát: vegyétek elő az Anna-Peti-Gergő-könyvek egyikét, és egymáshoz bújva húzódjatok be egy kuckóba, mondjuk a kanapén a takaró alá, és olvassátok, hogy milyen is egy elégedett, boldog Anyuka - és ettől milyen elégedett, boldog, színes gyerekkoruk van a gyerekeinek!

Ha nincs Anna-Peti-Gergő-könyvetek, az se baj, akkor vegyetek elő bármilyen mesekönyvet, ami a gyerek korának megfelel, és éljétek át együtt a közös meseolvasás meghittségét! Nagy ajándék ám ez!

És Te miben vagy tökéletes, és precíz, és alapos? És miben akarsz az lenni? Kin múlik az, hogy az lehess? Szerinted?

2010. január 6., szerda

Hiedelmek, mítoszok - családanyáknak 2.

Ígéretemhez híven megkezdjük a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már előző postomban is említettem, a nőket körülvevő hiedelmeket elemzem majd először, két okból is:

1. egyrészt, mert erről van saját tapasztalatom is;
2. másrészt, mert ezekből a mítoszokból, hiedelmekből van több.

Mindazonáltal ebből a jóval több mítoszból, "fals" elvárásból csak azokat emelném és elemezném ki ezen a fórumon, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.



A második jellemző mítosz, aminek kialakulásában és fenntartásában szintén jelentős szerepe van a médiának, meg a mozifilmeknek, még mindig a külsőségekhez kapcsolódik. Ez a mítosz már nem elégszik meg csak azzal, hogy A NŐnek topmodellkülsővel kell rendelkeznie, tehát ennek érdekében meglehetős rendszerességgel kell hozzájárulnia a szépség- és divatipar résztvevőinek bevételeihez (é. fodrász, kozmetikus, műkörmös, fitnesztermi vállalkozó, ill. ruha-, cipőüzlet-tulajdonos, stb.), hanem nemhogy vonzó, hanem egyenesen szexi is legyen. Persze nem kihívó, mert a szexi megjelenés csakis a férjnek szólhat, de a "szexisség" igenis hozzátartozik a XXI. századi nő "arzenáljához".

Hm... És azt ki definiálja, hogy mi a szexis?

Mert szerintem mindenkinek mást jelent. Van, akinek azt jelenti, hogy kihívó, és mindenkivel kikezd, aki az érdeklődési körébe belefér. Van, akinek a szexis a csinossal egyenlő, mert az is tetszhet a legtöbb embernek, de van olyan, akit a decens elegancia indít be, hát neki az a szexis. Van olyan, akinek a természetes, kicsit sportosabb megjelenés ragadja meg a figyelmét.És mivel mindenkinek mást jelent, lehetetlen, hogy mindenkinek ugyanaz tessen. Ezért nem kellene, kizárólag egy, az agyunkba beleégett képnek élnie arról, hogy mi számít szexisnek.

Éppen ezért úgy gondolom, hogy ez a mítosz, hasonlóan az előzőhöz, csak arra jó, hogy hajszolása közben feleslegesen pazaroljuk rá az időt, másrészt pedig hogy rombolja Anyu önbizalmát.

Hogy miért rossz ez a család szempontjából? Bármi rossz, ami Anyu önbizalmát, önértékelését csökkenti, netán adott körülmények között ki is iktatja! Gondolj bele! MIre megy egy gyerek egy boldogtalan, elégedetlen anyukával? Milyen mintát ad egy ilyen anya a gyerekének a nőknől, esetleg a lányának a női szerepekről?

Nézzünk egy példát!



Ő tudod, ki? Ha nem lenne ismerős, a hölgyet Quenn Latifah-nak hívják, és Hollywood egyik kedvelt komikája. Pedig nem az a tipikus hollywoodi sztár-jelenség... Ráadásul ezen a képen olyan szerelésben van, amit nem biztos, ha meglát egy stylist, nem esik össze ájultan: finoman szólva is telt alakjára fehéret vett fel, ami köztudottan szélesít, és ráadásul garbót, pedig neki előnyösebb lenne a mélyen dekoltált felső. És mégis: látszik rajta, hogy jól érzi magát a bőrében, hogy magabiztos - és ettől szexi. Biztos, hogy a világon sok pasinak nagyon bejön ez a nő. (Persze, nem mindenkinek, de olyan nincs is!) És még egy kép:



Úristen, itt még sminkje sincs! Csak egyszerűen jókedve!

És az ellenpélda:



És őt megismered? Na, adok egy kis segítséget: rengeteget cikkeztek arról, hogy kétségbeesve akarja megőrizni a fiatalságát, és ezért túlzásba viszi a testedzést, ez látszik a képen a karján is. Ha így sem megy, akkor itt a konkrét segítség:



Életemben nem láttam még senkit, akinek ennyire meghatározta volna a hangulatát, hogy az adott pillanatban van-e rajta hat kiló vakolat! Lehet, hogy munkaadóként szörnyen magabiztos, és rengeteget követel, de az első képen szerintem Madonnának is az járhat a fejében, hogy nőként nem az a kimondottan sugárzó jelenség. (Őszintén szólva az én négy éves lányom, mikor meglátta Queen Latifah képeit, rögtön azt mondta, hogy milyen vicces a néni, biztos jót lehetne vele játszani. A Madonna-képtől viszont megijedt és sírva fakadt...)

A mai játék - első variáció: keress a neten olyan programot, amibe bele tudod illeszteni a fotódat, aztán kedvedre variálhatod a sminket, meg a frizurát! Jól bele lehet felejtkezni, Te viszont ki tudod kísérletezni, hogy mi az, ami egyszerű, mégis jól áll Neked. Ha segít Neked benne a gyerek, meg a párod is , annál jobb! Legalább látni fogod, hogy nem is biztos, hogy nekik is az a szexis, amit Te eddig annak hittél...

A mai játék - kettes variáció: ha bevállalósabb vagy, és egy kicsit már nagyobbacska lányod van, akkor sminkeljétek ki, és fodrászoljátok meg egymást! Tudom, elsőre rémísztőnek tűnhet az ötlet, hogy egy öt-hat éves gyerek alakítsa a külsődet, de meg fogsz lepődni: éppen azért, mert őt még nem kötik a konvenciók, és a rajzain is nyugodt szívvel színezi kékre a füvet, és zöldre az eget, mert ő így látja, és így tartja szépnek, lehet, hogy Neked is készít egy olyan eredeti színösszeállítású sminket, hogy kiderül, kimondottan a Te személyedre van szabva az összkép!

Úgyhogy bátorság! Pláne, ha még a párod is bátor lelkű, oroszlánszívű Apuka, és ő is hagyja magát bohócnak kimaszkírozni... Kész a családi mulatság! Jó szórakozást!

Te mit gondolsz, tényleg a smink, a ruha, a frizura határozza meg, hogy mennyire sugárzik Rólad a nőiesség?

2010. január 4., hétfő

Hiedelmek, mítoszok - családanyáknak 1.

Ígéretemhez híven megkezdjük a családi életet "szabályozó", helyenként gúzsba kötő, sokszor a média által is erősített társadalmi, gazdasági mítoszok, hiedelmek "felismerését". Azt szokták mondani, a változásokhoz vezető út első lépése, ha felismerjük a változás szükségességét, aztán pedig azt, hogy mi az, amin változtatnunk kell. Úgyhogy vágjunk bele!

Mint azt már előző postomban is említettem, a nőket körülvevő hiedelmeket elemzem majd először, két okból is:

1. egyrészt, mert erről van saját tapasztalatom is;
2. másrészt, mert ezekből a mítoszokból, hiedelmekből van több.

Mindazonáltal ebből a jóval több mítoszból, "fals" elvárásból csak azokat emelném és elemezném ki ezen a fórumon, amelyek a család mint működési egység létét, életét befolyásolják.



Talán a legelső ezek közül a mítoszok közül, hogy egy nő csak akkor lehet igazán mai, modern nő, ha családanyaként sem hagyja el magát, még mindig ugyanolyan fitt és karcsú, mint hajadonként volt, de legalábbis tíz évet letagadhatna, akkor is szolid sminket, frissen fodrászolt frizurát és visszafogottan, de minimum sportosan elegáns ruhákat hord, ha a sarki kisboltba ugrik le, kertészkedik, vagy éppen a gyerekekkel ül a homokozó közepén...

Ugye, ismerős? Gyakorlatilag mindig ezt látjuk a reklámokból, meg a magazinokból. Hogy anyu mindig mosolyog a vakítóan fehér, jól ápolt fogsorával, még a nagytakarításhoz is olyan sportos eleganciával van öltözve, hogy akár korzózni is elmehetne, de a legirigylendőbb, hogy mindig kiegyensúlyozott, kedves és figyelmes...

Mindenki tudja, hogy ilyen nincs, és mégis van, legalábbis kezdő feleségként/élettársként, anyaként még biztos elhisszük, hogy ez lehet. Aztán rájövünk, hogy nem, helyesebben arra gondolunk, hogy csak nekünk nem lehet, mert csak nekünk nem megy. Máris kész a hiedelem.



Vannak olyanok is, akik képesek még egymással versengeni is ezen (vagy bármely más) téren.

Pedig valahol a lelkünk mélyén érezzük, tudjuk, hogy ez nem igazi, mert csak a külsőségekre koncentrál, és nem a lényegre: hogy anyu nem biztos, hogy attól kell, hogy kiegyensúlyozott legyen, hogy úgy néz ki, mint egy manöken, hanem attól, hogy összetartja a családot, és hogy neki is érzelmi hinterlandot nyújt a családja. Vagy mégsem?

Akkor segítek egy kicsit nézőpontot váltani! Csak próbáld ki otthon a következő játékot! Kb. egy negyed órát kell maximum rászánni, de frenetikus hatása van! Tipikus life coaching-gyakorlat, de ez nem véletlen: a life coaching jellemző módszere, hogy átfordítja a kliens szemléletét, azaz - csúnya "magyar" kifejezéssel élve - hozzásegíti a klienst a paradigmaváltáshoz.

Írd össze azokat a tulajdonságaidat, amikről úgy gondolod, hogy negatívak, vagy azokat, amik nem feltétlenül negatívak, de a céljaid eléréséhez változtatni kellene rajtuk! Ezek után pedig értelmezd újra, vagyis inkább értelmezd át ezeket a tulajdonságokat, azaz határozd meg ezeket a negatívnak tartott tulajdonságokat úgy, hogy jelentésüket csak pozitívan értelmezheted!

Például: kotnyeles - nagyon jók a kommunikációs képességei, van saját nézőpontja, véleménye a dolgokról. (Az már más kérdés, hogy kéretlenül, és minden dologról, de a feladat lényege, hogy gondolkozz pozitívan arról, amit eddig negatívnak tartottál!)

Mire végigérsz a kis listádon, egészen más színben láthatod Magad, és azt is, hogy mi a fontos Számodra. Ha jobban megnézed a negatív tulajdonságaid "pozitívumait" lehet, hogy már meg is találtad, hogyan lehet a negatívnak tartott tulajdonságaidat pozitívba átfordítani!

Jó szórakozást!

Miután elvégezted a gyakorlatot, Neked volt AHA-élményed?

2010. január 1., péntek

(Meg)boldog(ult) újévet a hiedelmeinknek!

Kedves Olvasóm!

Új év, új remények, új célok.

Nos, nekem ebből a felsorolásból csak a reményeim lehetnek újabbak, a célom nem változott: még mindig azt szeretném, ha az Olvasóim új megvilágításban látnák a blog olvasása után a játék nevelésben betöltött szerepét, ill. a játékot (valamint a gyerekkel töltendő bármiféle időt) nem mint kipipálandó napirendi feladatot értékelnék, hanem mint a szülők számára is szórakoztató, feltöltődést biztosító időtöltést.

Tudom, ez nem egyszerű dolog a mai rohanó világban. De gondoljunk csak bele: biztos, hogy amikor gyerek(ek)ről álmodoztunk, az jelent meg a lelki szemeink előtt, hogy a napi robot után fáradtan még a háztartás is előbbre való, de legfőképpen a mi saját "személyes nyugalmunk", mint a gyerekkel való játék? Szerintem az elején mindenkinek egy boldog család képe rémlik fel, ahogy Apu biciklizni tanítja a kicsi fiút, később meg focizni, Anyu pedig kirakózik, fest vagy babázik a kislánnyal, később meg az egész család együtt társasjátékozik...



Hogy ez túl idilli? Hm... Ezt meg ki mondta?

Mi meg elhisszük?????

Ezek szerintem csak a mi hiedelmeink, amiket erős társadalmi nyomás alatt teszünk életünk részévé, mert mindenki másnak jobban meg akarunk felelni, mint a saját és a saját családunkról alkotott elvárásainknak.

A következőkben sorra veszem azokat a hiedelmeket, amelyeken túl néha nem sikerül látnunk, s azt is, hogy ezek mennyire képesek gúzsba kötni a mindennapjainkat. Természetesen a nőket övező (esetenként hamis és torz) társadalmi elvárásokkal, hiedelmekkel többet foglalkozom, egyrészt, mert szerintem azokból több van, másrészt meg mert erről van személyes tapasztalatom. Azonban van nekem egy nagyszerű férjem is (hála Istennek!), akin nagyon jól megfigyelhető, hogy egy pasinak, különösen ha családfő, talán kevesebb, de annál súlyosabb elvárásokkal, hiedelmekkel kell megküzdenie.

Számomra azonban mindentől rémísztőbb, hogy a gyerekeknek is mennyi ilyen elvárással, hiedelemmel, mítosszal kell szembesülniük, sőt esetenként teljesítményük, sikereik fokmérője is az, hogy ezeknek a rájuk osztott, sokszor hamis elvárásoknak mennyire tudnak megfelelni. Mindez nekünk is meglehetősen stresszes, nemhogy egy kialakulatlan jellemnek, amelyik még nem is lehet felvértezve ilyen nyomással és terhekkel szemben.

Éppen ezért nőtt meg a család szerepe, jelentősége a mai világban. Hihetetlen jelentősége van, hogy ilyen körülmények között érzelmi biztonságot adó hátteret találjunk mindnyájan a családban, a családi összetartozásban, ill. hogy legyen egy olyan szelep, amelyen keresztül rendszeresen le tudjuk ereszteni a "fáradt gőzt" - egyszerűen csak azért, hogy tovább tudjunk "működni", élni, és lelki egészségünk megőrzésével a testi betegségeket is meg tudjuk előzni. Mindnyájan: Apu, Anyu, gyerekek. Ez a szelep pedig nem más, mint a játék.

A fentiek szellemében néhány célkitűzést máris meg tudok fogalmazni a kedves Olvasónak:

1. az új évben, újult lendülettel fogunk dolgozni az alapító tagokkal a Működő Család mozgalom életre hívásán, beindításán, működtetésén;



2. újult erővel tárom Olvasóim elé a bizonyítékokat arról, hogy a játéknak milyen pozitív, családot, de egészséget erősítő, és fejlődést segítő szerepe van;

3. ha lehet, még provokatívabb módon fogom feltenni ezzel kapcsolatos kérdéseimet, hogy minél erőteljesebbé váljon az Olvasóban a rádöbbenés, ezáltal pedig a szemléletváltás igénye.

Nagy tervek, de fontosak is, ezért vagyok ilyen kitartó. Már csak azért is, mert személyes tapasztalataim alapján bátran le merem tenni a nagy esküt, hogy ezt igenis meg lehet csinálni, lehet és kell is tudni másképpen gondolkodni a családról, a gyereknevelésről, a játékról, és még sok minden másról.

Kezdjük tehát a hiedelmek, mítoszok életünket irányító szerepének kiirtásával!

Mit gondolsz, Téged mennyire befolyásolnak a társadalom, a média, a gazdaság(!) által generált hiedelmek, mítoszok? Vannak ilyenek egyáltalán? És Te vajon ellent tudsz-e, akarsz-e nekik állni?

Kívánok hát megboldogult jobblétet, újévet a hiedelmeinknek!