Gyorssegély kéne - egy konferenciára...

Halihó, csak egy gyors közlemény:

május 21-én lesz az Életrevaló Gyerek Konferencia Budapesten a Westend Hiltonban. Mivel évek óta visszajáró ügyfél vagyok, így kapok némi kedvezményt is (hangzatos nevű) V.I.P.-ként.

A belépők még így is elég borsosak, de ha még ketten betársulnának hozzám, akkor szétdobva a jegyárakat, talán már elviselhetőbbek lennének: kb. 8.600 forintra jön ki per koponya. A dolog szépséghibája, hogy ez a kedvezmény csak május 6-ig él, tehát gyorsan kell társakat szereznem.

Kérem, akit érdekel Alkér Orsolya, Vekerdy Tamás és F. Várkonyi Zsuzsa előadása, az jelentkezzen nálam a himercsilla kukac gmail pont com email-címen, de gyorsan ám! :)

A konfiról bővebb infókat találsz itt.

U.I.: ja, különben a képen ott vagyok ám, a jobb oldalon a második sor legszélén feketében barna, félhosszú hajjal... :)

A gyerek és az önbizalom

Hú, ez egy olyan téma, amiről valószínűleg minden szülő regényt tudna írni. Nekem a mostani apropót ehhez Manhertz József hírlevele adta. (Ha valakinek önbizalom terén gondjai vannak, melegen ajánlom, hogy iratkozzon fel a www.manhertz.com oldal hírlevelére!)

Hogy van-e a gyereknek önbizalma, vagy sem, az sok mindentől függ. Ha jobban megnézed, minden kisgyerek valami veleszületett önbizalombombával születik. (Az enyémeim legalábbis tutkeros, hogy azzal születtek.) Hogy aztán ez megmarad-e, na, onnantól jövünk mi, felnőttek a képbe.

Az első években nyilvánvaló, hogy a szülők a meghatározók ez a téren (is). Már azzal, hogy baba korában odafigyelsz-e arra, hogy sír, felveszed-e, megvigasztalod-e, megpróbálsz-e rájönni azokra az igényeire, amit a sírásával jelez, játszol-e vele, keresed-e vele gyakran a szemkontaktust, akarsz-e társasága lenni - vagy nem.

Aztán jön az ovi, az első nagy "csapás" a gyereknek. Azért idézőjeles ez a kijelentés, mert nem feltétlenül kell, hogy így legyen. Ellenben mindenképpen bizonyos fokú megrázkódtatás ez a gyereknek, mert ez lesz az első komoly lépés afelé, hogy leszakadjon anyuról. Megnyugtatásképpen: ahogy a gyerek elkezd önállóan mozogni, és rájön, hogy ő maga képes a helyváltoztatást elérni, abban a pillanatban megkezdődik az anyuról való leválás. Viszont ekkor még mindig megvan az a biztonságos tudata a gyereknek, hogy ha felfedező útjai közben bármi ijesztővel találkozik, még mindig visszafuthat anyu biztonságot adó ölébe. Na, ez az, ami a bölcsiben, oviban már nem lesz meg. Ezért van a beszoktatás időszaka, hogy ha a gyerek igényli, akkor még vissza tudjon futni Hozzád. Közben pedig megismeri az óvónénit, akivel hasonló "ősbizalmat" kell kiépítenie - napok alatt. Utána már hozzá fog futni minden ilyen ijedelmével. (Ezt sok anyunak elég nehéz megemészteni, pedig ez a természetes. Máskülönben még a nagyikra sem tudnád ráhagyni a gyereket.)

Az önbizalom azonban alapvetően nem ettől rendül meg. Nem az a tény lesz önbizalomgátló, hogy innentől nem anyu, hanem az óvónéni, később a tanító néni vigyáz a gyerekre. Hanem az, hogy hogyan foglalkozik vele. Ha egyenviselkedést várnak el tőle.

Na, akkor ez most tisztázásra szorul: nem arra gondolok az egyenviselkedés alatt, hogy az általánosan elfogadott társadalmi viselkedési szabályoknak ne tegyen eleget a gyerek, ill. azokat ne tanulja meg. Azt meg kell tanulnia, el kell sajátítania. Az önbizalomnak sokkal inkább olyan kérdésekben van szerepe, amelyek az egyéniségének a kibontakozását gátolják, terelik más irányba, vagy éppen kritizálják - nem éppen építőleg.

Manhretz József erről ezt írta:

A gyerekek óriási veszélyben vannak

Erre jöttem rá. Főleg a kiskorúakra gondolok, akik még a legkiszolgáltatottabbak - elsősorban a szüleiknek, másodsorban a tanítóiknak. A papírforma szerint a szüleik és a tanítóik mind jót akarnak, viszont, hogy jót is tesznek-e, az már más kérdés. A tapasztalatom az, hogy zömében nem - ha a gyerek lelki egészségét nézem.

Miért olyan nagy a veszély? Azért, mert ők elszenvedik ugyan, de egyben el is fogadják a helyzetüket. (Mindent megszokunk.) Nem gondolkodnak azon, hogy lehetne másképp is. Csupán odaadóan követik az "isteneiket".

A hivatalos gyermekvédelem hatósugara erre a problémára már nem terjed ki. Nem fognak soha elitélni senkit azért, amiért meggyalázta a gyermeke önbecsülését és önbizalmát. Ahhoz kék foltokra is szükség lenne a testén. Ki sem derül. A gyerekeknek nincs jogvédő szakszervezetük sem, ami megszervezné a sztrájkot. Egyedül vannak, gyakran pokoli helyzetben.

Ami viszont ebben mindeképpen korrekcióra szorul: a hivatalos gyerekvédelem erre is kiterjed. Igenis, a törvény büntetni rendeli az abúzus (erőszak) mindenféle formáját, így a lelki terrort is. Az már másik kérdés, hogy ez majdhogy nem lehetetlen, hogy bizonyítható legyen.

És még egy idézet, amelyben némi kapaszkodót is kapsz, hogy mi mindent tehetsz a gyerek önbizalmának fenntartásáért - vagy ha már megcsappant, akkor visszaszerzéséért:

Mit tehetsz most?

Csak néhány tipp, ami hirtelen eszembe jut:

- hallgasd meg a véleményét (sőt, kérd ki azt),
- ha kritizálod, mindig adj építő tanácsot is mellé,
- ismerd el az eddigi eredményeit és teljesítményét,
- biztasd, akármilyen is az adott tevékenységben,
- állj mellé, ajánld fel a támogatásodat, ha nehézsége lenne,
- beszélj róla elismerően a számára fontos emberek jelenlétében,
- és mindaz, amit éppen most Te is szeretnél megkapni másoktól.

A legtöbb, amit megtehetsz a gyerekekért és mindenki másért azonban az, ha elsősorban a saját önbizalmadat erősíted. Ha már úgyis csak abból tudsz adni amid van...

Ami viszont szerintem mindezt meg kell, hogy előzze, az a Köztetek, mármint a szülő és gyerek közti kapcsolat megerősítése. Nem hiszem, hogy egy satnya szülő-gyerek kapcsolatban a gyerek számára mérvadó lesz a Te véleményed, még akkor sem feltétlenül, ha az biztatás akar lenni. Mert ekkor már nem az ősbizalom, hanem az eleve-bizalmatlanság lesz az úr kettőtök között.

Mivel tudod a fentieken kívül megőrizni ezt a bizalmat, és megerősíteni azt? Ennek sok terepe van:

• beszélgetések a gyereket érdeklő témákról
• mesék - legyenek azok irodalmi értékűek, vagy éppen a saját élményeidről szólók
• játék
• együtt végzett munka
• a szeretetnyelvek (egyszer majd Chapman dr. művét is kielemzem talán), stb.

Az én szerény nyomott véleményem szerint ugyanis csak ezután következhet minden egyéb, Manhertz József által javasolt ténykedés.Ha megvan az erős kapcsolat, csak akkor lesz Köztetek akkora a bizalom, hogy nyugodt szívvel fogad Tőled a gyerek kritikát, ösztönzést, dicséretet, bármit, amivel az ő önbizalmát erősíteni tudod.

És ha már szóba került a játék: jövő héten írok néhány olyan játékot, ami vagy a Ti kapcsolatotokat erősíti, vagy a gyerek önbizalmát.

Hiába, minden mindennel összefügg. Szerinted is? Te is látsz összefüggést a Te önbizalmad, a Köztetek lévő bizalom, és a gyerek önbizalma között? Szerinted is van köze ennek a játékhoz, vagy a játéknak a gyerek önbizalmához?

Egyet értesz? Tiltakozol? Más a véleményed? Ingatod a fejed, vagy netán totál felháborodtál?

Írd meg!

Az anyatigris harci himnusza

Biztos sokan hallottatok már Amy Chua-ról.

Neeem? De ha azt mondom, hogy ő az a kínai származású amerikai anyuka, aki követte az ő szülei szigorú, kínai hagyományokon alapuló gyereknevelési módszerét, és azt a saját két lányánál is alkalmazta?Aztán az egészről írt egy könyvet, Az anyatigris harci himnusza címmel. Na, kapott is érte hideget-meleget. De inkább hideget.

Ugyanis a hölgy a nyugati kultúrákban elfogadotthoz képest meglehetősen szigorú elvek mentén nevelte ma már felnőtt lányait. Se egy pizsiparty, se egy házibuli, se egy osztálykirándulás(!), se színjátszókör... Volt viszont napi hat-nyolc órában zongora- és hegedűgyakorlás, ill. tanulás orrvérzésig, mert csak az ötös volt az elfogadható jegy.

Mielőtt bárki is azt vágná Mrs. Chua fejéhez, hogy ősemberhez sem méltó az IQ-ja, sietek leszögezni, hogy a hölgy a Yale jogi karának professzora. Nevelési elveitől, családi értékeitől eltekintve teljesen amerikai. Ehhez képest értékeljük a művét.

És még egy adalék: nagyobbik lánya a New York Times hasábjain nyílt levélben mondott köszönetet anyjának azért, mert úgy nevelte, ahogy. A zúgolódókat meg azzal hűtötte le, hogy fogalmuk sincs arról, hogy az anyja milyen ember is valójában. Ők csak a sárkányt látják benne, de nem ismerik a humorát, az egyéniségét, az érdeklődését.

A magam nyugatias gondolkodásmódjával próbálom megfejteni a dolgot, mert egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy mi is tanulhatunk Chua professzortól.

Igaz, szigorú szülő volt, és a szabályai nekünk merevek. Nem is kicsit. Mi elképzelni sem tudjuk, hogy egy gyereket nem engedünk a kortársai közé, max a suliban, és hogy ez akár még jó is lehet neki.

Pedig lehet, hogy csak arról van szó, hogy szigorúbbak a szabályok, és sokkal teljesítményorientáltabb a nevelés, mint amit mi elfogadhatónak hiszünk. Amy Chua lányának leveléből ugyanis nekem az jött le, hogy kaptak viszont a kevesebb szabadságért cserébe valami mást, ami sokkal fontosabb egy gyereknek minden másnál. A határtalan és feltétel nélküli szülői szeretetet.

Az, hogy valaki szigorú, és a szokásosnál magasabb elvárásokat támaszt a gyerekével szemben, még nem zárja ki, hogy szeresse is. Nagyon. Én nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy Chua anyuka anno nem kevés időt szentelt a gyerekeinek, akár a zongoraleckék közben is (ki tudja, hogy nem gyakoroltak-e közösen?), és hogy a családi összejövetelek hogyan teltek? Lehet, hogy akkor kaptak a gyerekek olyan közösségi élményeket, amelyek felnőtt korukban lehetővé tették számukra, hogy gubanc nélkül eligazodjanak a töbi ember között, hogy tudják, mikor kivel hogyan kell viselkedni? Lehet, hogy minden társasági élményhez családon belül jutottak hozzá?

Mondom, nem tudom, csak találgatok, nem volt még szerencsém olvasni a könyvet. (Már csak azért is, mert tudomásom szerint még nem jelent meg magyarul.) De valami oka kell, hogy legyen, hogy Chua mama lányai épkézláb emberek lettek, nem pedig érzelmi nyomorékok.

Tehát az én számomra igenis van néhány tanulsága az esetnek:

• egy gyerek sem hal bele, ha vannak megkötések az életében, akár a társasági életére nézvést is
• egy gyerek sem hal bele, ha magas követelményeket állítanak fel vele szemben
• amibe viszont biztos, hogy belehalna, ha nem kapna feltétel nélküli szeretetet
• és közös, minőségi időt a szülővel

Ezt én gondolom. És Te?

S.O.S.-hír - Nemzetközi Könyvfesztivál

Na, ezt nem tarthatom magamban, mert a jövő héten már lejárt lemez lesz.

Április 14-től a Millenárison lesz a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A dologban az a szép, hogy lesz Gyerekbirodalom is. Ez annyit jelent, hogy három napon keresztül lesz mindenféle csuda a gyerekeknek.

A részletes programokat itt megtalálod.

Környezetvédelem és játék

Sok mániám van. Az egyik az olvasóvá nevelés, a másik a pénzügyi nevelés. És van még egy: a környezeti nevelés.

Éppen ezért kutatok mindig olyan játékok, oldalak után, amelyek még ezt a nehéz, de nemes küldetést is felvállalják. Most ezekből kapsz egy egész kis gyűjteményt, használd egészséggel!

Ovisoknak, kisiskolásoknak való honlap a www.tengerecki.hu. Tolmácsi Ági nagyot alkotott, amikor GYES-es anyukaként létrehozta az oldalt. És nem egyszerűen egy olyan oldalt csinált ám, ahol kísréletek, játékok, versek, mesék, dalok, kézműves elfoglaltságok leírásai vannak a természetről, a természettel kapcsolatosan. Nem. Ági képzőközpontot is csinált, hogy akár minden oviban lehessen Tengerecki oktatás, szakkör. Ági ugyanis pedagógiai rendszert alkotott. Kereket, egészet.

Nagyobbaknak való játék a Carbon nyomozók. Ráadásul a játéknak három évre való küldetése is van:

• nemzetközi játék lévén össze akarja kötni az európai iskolákat, hogy együtt lassítsák a klímaváltozást,
• fent akarja tartani a figyelmet, sőt ösztönözni is akarja a diákokat, hogy energiatakarékos módon bánjanak mindennel a környzeteükben, mert ezzel is csökkentik a széndioxid-kibocsátást
• és támogatni akarja a tanárokat is, hogy a széndioxid-kibocsátás a rendes tanterv része legyen, beépüljön abba, tehát a gyerekek ne csak véletlenszerűen halljanak erről.

Mindehhez nem árt akciótervet készíteni a sulinak, de ehhez segédanyagokat, és széndioxid-kalkulátort is kapnak az oldalon.

És van még valami, szintén iskolásoknak: a U4Energy.eu. Ez is uniós verseny, amelyikben az iskolák az energiafogyasztással kapcsolatos feladatokat oldanak meg, és energiatakarékos teljesítményeiket bizonyíthatják, ezzel versenyeznek.

Szóval van miből válogatni, de kétségtelen tény, hogy kell némi kreativitás is hozzá. Ha ovis a gyerek, akkor főleg a szülőktől, na meg az óvónőktől is, az iskolások esetén meg a tanároktól. De ha belevágtok, hidd el, a legtöbb kreativitást a gyerekek fogják beleadni a projektbe.

Csak győzd követni őket! :)

Találtam valamit...

Már megint találtam valamit, ami a játékot mint tanítási-nevelési eszközt értékelő pedagógusok szívét nagy eséllyel megdobogtatja.

Talán már hallottál is róla. A Nebuló XXI. Alapítvány a mai felfedezésem.

Saját játékpedagógiai rendszert is kidolgoztak, amit rendszeresen tanítanak is. És úgy néztem, nem kötelező hozzá pedagógusnak lenni. (Úgyhogy a kiírásban szereplő "nevelők" megfogalmazást kéretik tágabban értelmezni... :))

Szóval szülők, pedagógusok, nagyik, nagynénik, nagybácsik, keresztanyuk, keresztapuk, ha érdekel Benneteket a játék - elméletben és gyakorlatban is, akkor nevezz be erre a képzésre!

Mára ennyi.