Hibbant lovak könyve

Egy korábban már bejelentett, önként vállalt kötelezettségemnek teszek eleget ma. Még a nyaralás közben, mintegy mellékesen megemlítve írtam a magyar kártyás postomban, hogy a játék és pancsi, meg egyéb nyaralásra jellemző semmittevés mellett hülyére röhögtük magunkat egy könyvön, amely hibbant lovakról szól... A könyv elvileg nem túl nagy gyerekeknek szól, de még a 16 éves fiammal is megesett, hogy úgy röhögött rajta, hogy lefordult a székről. (Én akkor konkrétan visítva könnyeztem meg a poént, és ezzel percekeig el is tudtam foglalni magam.)

Úgyhogy most jött el az igazság pillanata: könyvajánló következik Czigány Zoltán: Csoda és Kósza c. könyvéről.

Hát, kicsit nehezen indult. Az íróról már az első fejezetben is sütött, hogy ritka egy madár: könnyeden fogalmaz, szórakoztató is akar lenni - de elsőre kicsit erőlködőnek tűnt. Aztán meg úgy belelendült, hogy már nem csak a hétéves gyerekem, hanem mindannyian jókat röhögtünk a könyvön. (Leszámítva a férjem, aki képtelen visszaemlékezni arra, milyen is volt gyereknek lenni, és mindent egy felnőtt racionalitásával néz. Így valóban nem kifejezetten szórakoztató, hogy két beszélő, és folyton civakodó ló időutazik, vagy éppen a Marson köt ki. Különben meg igen.)

Köszönet a képért a keteger.hu-nak!

Azt kell mondjam így utólag, hogy minden elismerésem az íróé, ritka széllelbélelt észjárása van. Igaz, másképp nem is lehetett volna megalkotni a hasonlóan kelekótya logikával megáldott Kósza figuráját, akit eleve azért hívnak Kószának, mert nem csak ő maga szeret elkószálni, hanem az agyában a gondolatok is... Őt egyensúlyozza Csoda, a roppant okos és művelt ló, aki ugyan sokat tud, de fogalmazni nem mindig, így Kósza agya számára meglehetősen félreérthető, amit beszél. (Persze meg kell ezt értenünk, ellenkező esetben az író sok komikus szitutól fosztott volna meg minket.)

Bájos mesevilág ez, ahol a lovak tudnak beszélni, de akár pizzát sütni is, és a lovak gazdái a lovardában időnként legalább annyira kelekótyának tűnnek, mint Kósza maga. És mégis felismerhető a valóság: Gödöllő és a Gödöllői-dombság létezik, vannak lovardák is ebben a világban, sőt Wartburgot is lát időnként az ember fia/lánya. Ez a fajta kettősség ad egy olyan jóleső érzést, mintha ez tényleg meg is történhetne, és teljesen normális dolog az, hogy egy ló a valaha volt szerelmét évmilliók távolában keresse... (Bocs, hogy erre az időutazós fejezetre mindig visszatérek, de szerintem ez volt a legjobb, ez volt az, amin visongva röhögtünk, és egymást támogattuk. Itt jött ki legjobban, hogy Kósza mennyire aranyos attól, hogy teljesen más vágányon jár az esze.)

Időnként vannak ugyan sutaságok a szövegben, de nem sok, mert hát egy vérprofi gyerekkönyv-írótól  ezt el is várhatja az ember. És egyébként is, kit érdekel, amikor minden fejezetnek olyan felfokozott várakozással ugrik neki az ember és a gyereke, mert ki tudja megint mit csinál az a két idétlen ló? (Igen, még Csoda is, aki nem csak attól csoda, hogy mennyit tud, hanem attól is, hogy mennyire képes még mindig rácsodálkozni Kósza hülyeségeire. Kósza mellett egyébként is nehéz lenne normálisnak maradni, pláne, ha lónak született a szegény lélek, mert hát a gazdáinak sem egyszerű megőrizniük a józan eszüket.)

Mindent összevetve: a könyv jó, sőt még szórakoztató is. Az illusztrációk, Baranyai András munkái, éppen olyan kedvesen széllelbéleltek, mint maguk a szereplők. Olvasni már valamelyest tudó gyerekeknek nagyszerű, garantáltan szeretnék majd önállóan is végigolvasni a könyvet, a sztori remekül fogja ösztönözni őket arra, hogy önállóan is nekifussanak az olvasásnak. Mi speciel esti meseként olvastuk, (Én olvastam, a gyerekem fetrengett a röhögéstől), és így is egy nagy élmény volt.

Szóval ajánlom jó szívvel 6-7 éves kortól bármeddig, amíg egy kis gyereklélek lakik valakiben... :))) 

U.I.: most már csak azon dolgozom, hogy a többi Csoda és Kósza könyvet is felhajtsam valahonnan, mert a gyerekem várja a folytatást. És ezzel a posttal adózom Czigány Zoltán emlékének, aki nem túl régen, tragikusan fiatalon elhunyt - megfosztva ezzel bennünket Csoda és Kósza további kalandjainak folytatásától. Tartsuk annál nagyobb becsben, amit ránk hagyott. Nagyon megérdemli! 46 éves volt...