...tartozom ugyanis egy bocsánatkéréssel. Én ugyanis úgy elcsúsztam a héten a dolgaimmal, hogy csak most tudok bármit is írni a blogra. Ami ugye nem igazán fair a rendszeres keddi megjelenéshez szokott olvasóimmal szemben...
- ritka sűrű hetem volt, amibe beletartozott az utazástól kezdve a blogíráson át a középiskolásoknak tartott drámajátékon keresztül a képzésig és a tréninganyag-összeállításig minden.
- Még az is, hogy lebetegedjek.
Úgyhogy most a hét alatt lezavart tekintélyes mennyiségű éjszakázástól és a láztól kissé megroggyanva nem is nagyon akartam írni. A gyerekem azonban olyan aranyos volt, hogy ezt most muszáj világgá kürtölnöm... :)
 |
| foto: freedigitalphotos.net |
Már tegnap este sem voltam igazán tökös csaj, jobban hasonlítottam a mosott rongy és a falhoz vert lófej kombinációjára, így aztán az esti mese is kissé lassabban ment. (Tekintve, hogy nem is nagyon kaptam levegőt.) Erre az én hétéves lányom, aki elvileg még most tanul olvasni, de amúgy már tud, mert érdekelték a betűk, látva szenvedésem, roppant lovagiasan (lovagnőiesen???) kivette a kezemből a könyvet, és ahogy egymás mellett feküdtünk az ágyban, ő kezdett el mesét olvasni nekem.
Nem volt még mindenhol folyékony, volt félreolvasás is, de nekem akkor olyan érzés volt ezt hallgatni, mintha megint anyák napja lenne.
Tiszta szívből kívánom minden kedves olvasómnak, hogy egyszer egy ilyen tiszta szép ajándékkal lepje meg a gyerkőce. :)
Ja, és ami még nagy boldogságot okozott: most már tisztán látszik, hogy mennyire nem volt mindegy, hogy évek óta minden este együtt olvastunk. Igaz, tevőlegesen csak én olvastam, de a gyerek is követte a könyvet, egészen addig, amíg egyszer csak maga nem akarta megismerni a betűket. És ez most őrületes könnyebbség, hogy a gyerekem iskolába ment, mert:
- semmi gond nem származott abból, hogy a gyerek úgy ment suliba, hogy már tudott olvasni: a betűk még mindig érdeklik, és mivel tanító néni egészen másképp tanítja nekik a betűket, mint anno én a lányomnak (konkrétan a Meixner-módszerrel), így még mindig érdekli a dolog, és nem unja magát halálra az órán.
- könnyebben veszi az akadályokat, így cseppet sem ijesztő hely számára a suli. Ebben tudom, nem kis része van a Margitka tanító néninek is, de egészen biztos, hogy kevésbé görcsös most, mint egyébként lenne a tőle megszokott nagy maximalizmusával.
- más tantárgyakhoz is adott neki önbizalmat az, hogy már olvasóként ment suliba: matekból is jobban megérti a feladatokat, mert már el tudja olvasni a szöveget is, nem csak a magyarázatból kell megélnie, és az írást ugyan nem gyakoroltuk iskola előtt, mégis jó barátságban van a betűkkel, így azon is hamarabb túlteszi magát, hogy ha nem megy rögtön olyan szépen neki az újabb betűk írása.
Szóval nekem minden téren bejött, hogy évekig minden este (a mai napig is) együtt olvasunk. És ahogy nézem, Julcsinak is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése