2009. december 3., csütörtök

Kis karácsony vagy Nagy Karácsony...? 1. rész

Talán némi magyarázatra szorul a címbéli kérdés, így ezzel kezdem.

Az, hogy kinek kicsi a karácsony, és kinek nagy, véleményem szerint nem attól függ, hogy mennyi, és mekkora értékű ajándékot tudunk a fa alá betuszkolni. Van persze, aki ezzel méri a karácsony nagyságát. Én mással. Éppen ezért már most szeretném leszögezni, hogy ez kizárólag az én véleményem. Annak viszont határozott és markáns.

Nem tudom, Neked milyen gyerekkori emlékeid vannak a karácsonyról. Hadd meséljem el az enyéimet, hogy megérthesd, miért érzem valami egészen mástól Nagynak a Karácsonyt, mint az ajándékok mennyisége, vagy az ára!

Abban a szerencsés helyzetben voltam gyerekként, hogy még egy tempó és stressz szempontjából sokkal élhetőbb és kezelhetőbb világban nőttem fel. Volt időnk egymásra, tök mindegy, hogy ezek a családom tagjai voltak, vagy a haveri köröm, de nem a számítógépen keresztül, chaten, MSN-en, vagy Skype-on küldtük egymásnak az üzenetet a felső szintre, hogy "Fiam, gyere már le vacsorázni!" (Viccet félre téve, tényleg ismerek olyan családot, ahol apuka onnan tudta meg, hogy a fia nincs is otthon már egy napja, hogy a chatelés közben kiderült, fia nem az emeleti szobájából pötyög neki a gépen, hanem tőlünk. A különbség kb. 90 km volt a két helyszín között...)

Szüleim, de különösen a nagyszüleim tisztelték bennem a gyereket(!), éppen ezért meg is adták a módját a karácsonyvárásnak. Mivel általában náluk tölöttem a téli szünetet az unokatesóim társaságában, ezért mihelyst megérkeztem hozzájuk, már a karácsony, helyesebben az ünnepvárás volt a téma. Mindig el kellett mondani, ne adj Isten, le is rajzolni, hogy milyen szép, fényes, színes karácsonyfát fog hozni a Jézuska (bizony, anno még azt is ő hozta!, legalábbis mi így tudtuk), hogy az angyalkák mennyit segítenek a Jézuskának, mire ideér az ajándék, stb.

Ha esett a hó, mert akkoriban télen még az volt a megszokott, akkor kimentünk hóembert építeni az udvarra, hógolyózni, meg egymást húzgáltuk a szánkóval. A hóesést bámulva nagyanyám arról mesélt, hogy a hó azért ilyen fehér, mert a Jézuska angyalkái ilyenkor tartanak pihenőt a nagy munkában, és mit is csinálhatnának mást, hát énekelnek és táncolnak. Szívből, egész lelkükből. Ahogy a felhőkön táncolnak, lépkednek, minden lépésükkel egy jó nagy adag havat ráznak ki nekünk a felhőkből. A hó pedig azért fehér, mert a tiszta szívvel énekelt dalok és táncok olyan tiszták, hogy a hulló hó is olyan tiszta fehér lesz tőle, mint amilyen tiszták, és törékenyek az angyalok.



A nagyapám volt az, aki már iskolás koromban arra biztatott, hogy adjuk meg az ünnep fényét mi magunk is, és mi lenne, ha az "ifjúság" (azaz az unokatestvéreim meg én) műsort adnánk az idősebbeknek. (Nemcsak a nagyszüleim éltek ugyanis a házban, hanem nagyanyám édesapja, nagyapám édesanyja, ill. a nagynénje is.) Én már novembertől erre készültem otthon, válogattam a verseket, dalokat, bábelőadást írtam, vagy ami éppen az eszembe jutott. Mivel az unokatesóimnak sosem volt idejük túl sok mindent betanulni, mert csak a szünetben találkoztunk, persze az előadás oroszlánrésze is az enyém volt. De csináltuk mindnyájan becsülettel, lelkesen - és ami a legfontosabb, szeretettel.

Akkor gyerekként még éreztük, hogy közeledik a karácsony. Minden nappal erősödött az érzés, hogy mindjárt itt van az Ünnep. (Igen, így nagy betűvel járt át minket az érzés.)Ma csak azt látom, hogy mennyi a teendő, és ahogy haladnak előre a napok, egyre több a pipa a listámon, hogy ez is elintézve, meg ez is, ez is, de minden nappal legalább ugyanennyi új teendő is kerül a listára. Vagyis csak az az érzés marad, hogy soha nincs vége a munkának, a várakozásra meg nem marad idő. Vagyis éppen a lényeg marad ki. Az, hogy "ünneplőbe öltöztessük a lelkünket". (Sajnos már nem emlékszem rá, hogy ki fogalmazta meg így az advent lényegét, de nagyon találó szerintem.)

Talán most már érted, hogy számomra mi a Nagy Karácsony. Az, amikor a lelkünk nő a karácsonytól, amikor érezzük, hogy karácsony van, lesz, jön.

És akkor most arra is megkérlek, nézd meg még egyszer, hogy mik voltak a nagyszüleim "praktikái" arra, hogy "növesszék" bennünk a "karácsony szellemét". Beszélgettünk, elképzeltünk, rajzoltunk, verset, mesét mondtunk, stb.

Játszottunk.

Csak remélni tudom, hogy egyszer majd az én gyerekeim is úgy fognak rám emlékezni a karácsony kapcsán, mint ahogy én a nagyszüleimre. Hogy szerettek, mert velem éltek, velem tartottak a saját fantáziabirodalmamban, mert foglalkoztak velem, mert engedtek játszani.

Te hogyan segítesz a gyerekeidnek az ünnepet várni?

És egyáltalán: a Te lelked ünneplőbe öltözik ilyenkor? Hogyan csinálod?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése